Chapter Twelve

*Kevin POV*

A tegnapi Comeback csodálatosan sikerült. A rajongók imádtak minket, én pedig őket. Igaz nem ismerem az összes rajongót - sőt nagyon keveset -, azonban tudom, hogy mindig számíthatok rájuk, hogy folyamatosan mellettem vannak, támogatnak, és ez kialakított bennem egyfajta szeretetet irántuk. Próbálom a kemény munkámmal, a tweetjeimmel, a kedvességemmel és minden apró kis dologgal kimutatni ezt nekik.

Sajnos tudom, hogy sose adhatom vissza mindazt, amit ők adnak nekem. Örökké hálás leszek nekik ezért a nagymértékű szeretetért és támogatásért, amit kapunk. Ha ők nem lennének, akkor nem lenne a U-Kiss, nem élhetném az álmom, és valószínűleg még mindig Amerikában lennék a családommal.

Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem a családom, csak úgy érzem nekem Szöulban a helyem. Ennyi... Erről jut eszembe; nagyon rég beszéltem a nővéremmel. Majd a napokban felhívom - döntöttem el magamban.

Mindent összevetve, azt leszámítva, hogy nem találkoztam azzal a lánnyal csodás napot tudhatok magam mögött. De őszintén ezekben a napokban ez legyen a legnagyobb problémám.

Mostantól tényleg csak álmomban lehetek nyugton. Remélhetőleg ott majd megjelenik, ahogy eddig is tette... Minden napra van valami programunk; fellépés, fotózás, interjú, fansing, fantalálkozó. Egy szó, mint száz alig lesz szabadidőm. Miért is zavar ez engem? - gondolkodtam el egy picit. Így legalább nem fogok unatkozni és még a gondolataim is elterelődnek Róla.

Eléggé ésszerűtlen, hogy a napjaim hetven százalékában egy olyan lányról ábrándozok, aki még csak lehet nem is létezik. De, hogyha igen, muszáj, vagyok megtalálni. Erős késztetést érzek rá, hogy megkeressem. Egyszerűen úgy érzem, hogy létezik. Hogy itt van valahol a közelben, csak nem veszem észre. A szívem arra bíztat, keressem fel, él! Viszont az eszem visszahúz, mindig csak az jár a fejemben, hogy egy álomkép, nem valóságos…

Az ágyon feküdtem, hátam és fejem egy-egy párna támasztotta. Térdeim felhúztam és nagy terpeszben helyeztem el őket, kezemben telefonom csücsült. Épp twittereztem, próbáltam válaszolgatni néhány tweetre, ezt azonban gondolataim nem hagyták.

Tekintetem hol a plafonon, hol telefonomon, hol pedig KiSeopon állapodott meg, aki a saját ágyán foglalta el helyét. Hason feküdt, lábait a magasba emelte, hozzám hasonlóan az ő kezében is helyet foglalt a telefon. Vajon mit csinál? Bevágott egy aranyos pofit, a telefon pedig kattant egyet.

- Seoppie! - ugrottam fel azonnal. - Én is akarok! - termettem mellette rögtön. Rájöttem, hogy selca-t csinál - valószínűleg twitterre a rajongóknak -, és én rajta akarok lenni! Nem maradhatok ki... Amúgy is még csak egyszer pózoltam az új hajammal, és szobatársammal is rég csináltam közös képeket.

- Gyere – mosolygott, majd arrébb húzódott az ágyon, én pedig mellé feküdtem. Így kezdtük el bevágni a jobbnál jobb, aranyosabb, szexibb, komolyabb és őrültebb fejeket.

A nagy unalomban még videót is készítettünk. Elég viccesen sikerült, legalább lesz min nevetni a jövőben. Csináltunk az ő és az én telefonommal is képeket, később pedig egy párat feltöltöttünk twitterre, hogy a rajongóknak is szerezzünk egy kis örömöt. Percek alatt több száz retweetet és kedvenc megjelölést kaptunk.

Úgy döntöttünk, hogy visszanézzük az eddigi Twitter feltöltéseinket az elsőtől az utolsóig. Némelyik tényleg nagyon amatőrre sikerült, viszont voltak köztük remekművek is. Mikor megláttam azt a képem, amin a cuki cicás pizsimben vagyok rögtön hiányolni kezdtem a ruhadarabot. Így hát felpattantam, és elkezdtem előkotorni a szekrény legaljáról, majd magamra is öltöttem.

Úúú~ mostantól biztosan minden nap hordani fogom! Ez után a csodás elhatározás után tovább nézegettük a képeket. Mikor a nemrég feltöltött álomcsapdás képemet néztük, megint előjött a téma.

- Eldöntötted már mit akarsz kezdeni vele? - kérdezte KiSeop.

- Igazából nem is gondoltam rá - vakargattam tarkóm.

- Hogy lehet erre nem gondolni?! - vitte fel a hangját. - Hiszen ez az izé minden este villog itt nekem! - mutogatott kétségbeesetten a kulcscsontomra.

- Tudod mióta megcsináltattam ezt az "izét" - mutattam az idézőjeleket. - Szinte minden éjjel egy bizonyos lánnyal álmodok – magyaráztam, ő pedig épp szólásra nyitotta a száját. - Nem, nem, hallgass végig mielőtt totál őrültnek titulálsz.

Úgy döntöttem, hogy elmondok neki mindent, ami mostanában velem történik. Végül is joga van tudni, a legjobb barátom és még egy szobában is élünk. Egymás között nekünk nem nagyon van olyan, hogy magánélet... Semmi különösebb oka nem volt annak, hogy ne mondjam el neki, így hát megtettem. Színt vallottam.

- Szóval mióta megvan a tetoválásom, mindig álmodok. Tudom azért csináltattam, hogy ne legyenek rémálmaim, de ez túlságosan is bejött - merengtem el. - Azóta nem, hogy azok nincsenek, de folyamatosan ezzel a csodás lánnyal álmodok. Az egész túl valósághű... Mintha nem is álom lenne, hanem a valóság. De aztán felébredek és mindennek vége - mutattam kezemmel a szétfoszlást. - Viszont emlékszem rá, hogy hogyan néz ki, a hangjára, a dolgokra, amiket elmond. Mindenre, hogy miket beszélünk, hogy mit szeret csinálni és mit nem. Mindig minden eszembe jut csak azok az információk nem, amiből kideríthetném, hogy ki ő. Hogy egyáltalán él-e... De valahol érzem, hogy nekem meg kell őt találnom - fejeztem be. A kis monológom végére már az ablakon bámultam kifelé és Seoppie ruha darabját gyűrögettem.

- Szóval belezúgtál álmaid nőjébe? - tépte ki morcosan felsője szélét kezeim közül. - Tudod te ez mennyibe került? - forgatta a szemét, majd elkezdte simítgatni az anyagot.

- Képzeld igen... Együtt vettük - böktem meg homlokát, majd én is úgy tettem, ahogy ő és megforgattam a szemem. - Nem álmaim nője, rövid... - sóhajtottam.

- És? A rövidek is lehetnek álom nők, úgy néz ki nálad is ez van - vont vállat. - Volt már dolgom röviddel - megrengett vissza. Ez rosszat sejtet... - Elég vad volt - kuncogott. - És amik...

- Nem érdekel! Ne térjünk el a tárgytól - irányítottam vissza az aktuális témára.

- Egyébként nem is tagadtad, hogy bele zúgtál - jött rá végre. Igen, nem tagadtam. Hiszen belezúgtam! Akármilyen hülyeségnek is hangzik, de igaz... Tetszik egy nő, akivel egyedül álmaimban találkoztam, és nem is biztos, hogy valóságos. Gratulálok magamnak!

- Nem mondtad, hogy nem vagyok normális - kommentáltam.

- Ez nem az jelenti, hogy nem gondolom úgy - mondta egy huncut mosollyal mire vállába bokszoltam.

- Miért tagadnám? Mindig rá gondolok... Itt, a való világban is meg akarom ismerni. Nagyon nagy hülyeség? - húztam el a szám, miközben próbáltam tépkedni takaróját csak úgy, mint a füvet szokás. Ekkor barátom a kezemre csapott. - Igen KiSeop! Tudom mennyibe került - morogtam.

- Na, akkor hagyd abba! - utasított. - Az eredeti témára visszatérve, én autóval üldöztem MinAh-t!

- Jó, de te legalább tényleg ismered, és tudod, hogy létezik - motyogtam csalódottan. - Na meg persze a nevét!

- A nevére miért nem emlékszel? - vonta fel a szemöldökét.

- Honnan tudjam?! - fakadtam ki. - Szerinted tudok én valamit is erről az egészről?

- Hát... Szerintem ez a világító valami akkor lép életbe, amikor Vele álmodsz - osztotta meg velem elméleteit.

- Ezt mégis honnan veszed? - kérdeztem kíváncsian. Minél előbb, minél több dolgot akartam megtudni ezzel az egésszel kapcsolatban.

- Nem mindig világít az a valami. Például ha napközben elszundítasz próbán vagy valami, akkor sosem szokott. Dél körül sem - magyarázott közben pedig felállt és a szobában kezdett járkálni.

- Igazad van... Olyankor sosem emlékszem, hogy Vele álmodtam volna, ha napközben szundítok el - bólogattam helyeslően. - Már tudom, mit csinálunk! - pattantam fel és az előszobába rohantam. KiSeop persze próbálta szedni utánam a lábait, amilyen gyorsan csak tudta.

- Micsodát? - nyögte ki mikor utolért. Már félig kint voltam az ajtóból, amikor elkezdtem felvenni a cipőm, lekaptam dzsekimet a fogasról és beszálltam az autóba. Legjobb barátom iparkodva próbálta utánam csinálni a dolgokat, azonban épp, hogy beszállt az autóba mielőtt elindultam.

Se szó, se beszéd hagytam el az otthonunkat. Nem érdekelnek a többiek, ha hiányzom nekik, hát keressenek. Ez az utolsó szabadnapom a sok munka előtt. Nem pazarolhatom el.

- Elmondanád végre, mi a fészkes fenét csinálunk ilyen nagy rohanással fél tízkor?

- Elmegyünk a tetováló szalonba. Ott biztosan tudják mi a fene ez az egész - vázoltam fel ötletemet.

- Ez mind szép és jó, de még várhat! - jelentette ki miközben bekapcsolta a biztonsági övét.

- Mert?! - akadtam ki. Mi az, hogy várhat?! Hát normális ez...?

- Mert először az egyetemre megyünk. Ma MinAh-sshit akarom megkeresni - dőlt hátra ülésében, majd céltudatosan meredt kifelé az ablakon.

- Azt majd elintézzük máskor - kezdtem ellenkezni.

- Hát nem! Én régebb óta keresem őt, mint te azt az ismeretlen nőcskét... Szóval menj az egyetemre - mutatott egy irányba, ami hót biztos, hogy nem az egyetemre visz.

- Nem megyek az egyetemre! Én jobban le vagyok maradva, mint te! Szóval tetováló szalon! - váltottam határozottabb hangnemre, és fenyegetően KiSeopra néztem.

- Ez már nem az én hibám! Legyél jó sofőr, és vigyél az egyetemre! MinAh-sshi már vár rám - fonta össze mellkasa előtt karját.

- Teto... - kezdtem volna, de félbe szakított.

- Kevin Woo! Ha nem viszel MinAh-hoz, akkor esküszöm, hogy nem ez lesz a legemlékezetesebb comeback-ünk, ugyanis VinSeopnak annyi - húzta végig nagyujját torkán.

- Nem tennéd! - néztem rá kételkedve, leesett állal. Pont jókor volt piros, mert most tuti balesetet okoztam volna.

- Ó~ dehogynem! - bólogatott.

- Jó - adtam meg magam. – De csak azért, mert az egyetemen általában ilyenkor vannak, a szalon pedig később is nyitva van - sóhajtottam egy nagyot, majd az említett intézmény felé vettem az irányt. - Izé... Hol is van azaz egyetem?

- Azt hiszem... előveszem a GPS-t - mondta kínosan, majd végrehajtotta, amit mondott.

Amikor odaértünk az egyetemhez kerestem egy viszonylag közel lévő parkoló helyet. Nagy nehezen meg is találtam, és kis ügyesen leparkoltam. Kiszálltunk, és KiSeop azon nyomban megindult az épület felé. Meg se várta, hogy bezárjam az autót ő már a lépcső tetején volt, amikor én elindultam.

Utunk egyből az igazgatóság felé vezetett. Nem viseltem semmi extrát… Egy fekete farmer, dzseki és egy fehér póló volt rajtam. Persze a szemüveget és a fullcap-et nem hagyhattam otthon… Szóval még az is rajtam volt, de nem hinném, hogy ez olyan extra viselet… Az emberek még is csak ÚGY néztek, bennem pedig felvetődött a kérdés; most azért bámulnak, mert felismertek… Vagy azért mert lila a hajam? Nem tudtam eldönteni, de szerencsére túléltük az utat az igazgató felé.

- És most mi jön? – kérdeztem az ajtóban. – Ha nő, akkor beveted a szexi ellenállhatatlan Lee KiSeopot?

- Persze! Mi más? – nevetett fel, majd a kilincshez nyúlt.

- És mi van, ha férfi? – nyúltam keze után, hogy még ne nyisson be.

- Akkor buzi lesz – kacsintott, majd benyitott az irodában. Mikor megláttam, hogy az igazgató nő, csak megforgattam a szemeim. Hogy lehet ilyen mázlis?!

Felállt, majd üdvözölt minket.

Kim EunHee a becses neve. Fiatalos, harmincas éveiben járó nő volt. Elegáns, egy kissé szexi ruha volt rajta, ami tökéletesen kiemelte hibátlan alakját. Biztosan jár edzeni. Haja laza kontyba volt. Miután megtörtént a bemutatkozás mindnyájan helyet foglaltunk.

- KiSeop-sshi - kezdte az igazgatónő. Székében kényelmesen hátradőlt, majd egyik lábat áttette a másikon. - Miben segíthetek?

- Ha minden igaz, egy Bang MinAh nevű diák ebben az iskolában tanul tánc szakon - mondta.

- Hm... - gondolkodott el. - Lehetséges - mosolygott.

- Nem lehetséges, hanem biztos - mondta határozottan KiSeop.

- Legalábbis azt szeretné, ha én ezt mondanám - könyökölt a karfára és ujjait elkezdte egymásnak koccantani. - Ugye?

- Valahogy úgy - bólintott elismerően Seoppie.

- Sajnálom - fordult hátra a székkel. - Nem tudok önöknek segíteni. Feleslegesen jöttek ide. Nem adhatok ki információt a diákjainkról - fordult vissza egy elégedett vigyorral arcán. Ez tuti szórakozik velünk.

- Még egy Idol-nak sem? - vetette be KiSeop munkáját.

- Még egy Idol-nak sem - suttogta a nő.

- És hogyan érhetném el ennek az ellenkezőjét? - nyalt végig barátom ajkain. Ne~ Már kezdi. - Bármiben megegyezhetünk - piszkálta bal kezével ajkát, miközben felkönyökölt és elővette ellenállhatatlan nézését.

- KiSeop-sshi - könyökölt az asztalra Kim EunHee és összefonta ujjait. - Leszbikus vagyok - suttogta, mire belőlem akaratlanul is kitört a nevetés.

KiSeop álla a padlót súrolta. Ó, és mekkorát koppant! Ettől persze még jobban elkezdtem nevetni, és amikor megláttam az igazgató elégedett vigyorát, végem lett. Csak kacagtam és kacagtam. Nem tudtam megálljt parancsolni feltörekvő érzéseimnek. Ez még annál is rosszabb, mintha fiú lenne. Nem is fiú, nem is homoszexuális. Nem! Leszbikus! Milyen komikus szituáció!

- Elnézést - szólaltam meg először, mikor végre abbahagytam a nevetést.

- Semmi gond - legyintett EunHee-sshi. - Szerintem most már távozhatnak.

- Szerintem is - bólintottam helyeslően, majd a még mindig letaglózott állapotban levő KiSeopot is felrángattam a helyéről.

Valami olyasmit gondolhatott, hogy ez a csodás nő, hogy lehet leszbikus. Ezt onnan tudom, hogy az én fejemben is ez járt. Már az ajtónál jártunk, amikor is nem az én, hanem az igazgató derűs nevetése töltötte be a teret. KiSeoppal értetlenül fordultunk hátra. Kim EunHee csak nevetett és mutogatott, hogy menjünk vissza. Értetlenül foglaltunk újra helyet, majd vártuk, hogy megszólaljon.

- Igazából... Nem kéne az ajtóm előtt megvitatni, hogy milyen legyen az igazgató - kuncogott, mi pedig lesütöttük a tekintetünket. - Ilyenkor az asszisztensem mindig úgy hagyja a telefont, hogy halljam, ha a vendégem mond valamit, mielőtt belépne.

Tudtam, hogy szórakozik velünk! Cseles... Mi pedig bedőltünk neki.

- Nyugalom, nem önök az elsők, akik bedőltek ennek - kacagott tovább.

- Szóval nem is leszbikus? - tette fel KiSeop rögtön a számára legfontosabb kérdést. Igazából engem is érdekelt.

- Hát... Majdnem. Biszex vagyok - vallotta be, ezúttal tényleg őszintén. - De ne ragadjunk le itt. A lány tényleg itt, a 2.A osztályban tanul. Jelen pillanatban a második szektor tízes tánctermében található – mondta, miközben laptopján kattintgatott, majd a végére egy elbűvölő mosolyt küldött felénk.

- Köszönjük - vigyorgott elégedetten KiSeop.

- Tényleg igazán sajnálom, de nem hagyhattam ki - utalt a kis csínyre, amit elkövetett ellenünk. Ez az igazgató nő elég jó fej. Biztos imádják a diákok. Időközben mind a hárman felálltunk és az ajtó felé igyekeztünk.

- Semmi gond - legyintettem. Én is eljátszottam volna azok után, amiket mondtunk.

- Jó poén volt - mondta KiSeop, majd mind felnevettünk.

- Örülök, hogy itt voltak. Feldobták a napom - mosolygott. - Azért KiSeop-sshi... Ha mégse jönne össze MinAh kisasszonnyal - vett el az asztaláról egy papírt, amire lefirkantott valamit. Ugye nem? – Hívj fel - kacsintott barátomra. Ezt nem hiszem el! Ennek minden összejön?! Beszarok, komolyan...

- Észben tartom - jelent meg barátom arcán az ellenállhatatlan mosolya, majd jobb kezével végigsimított EunHee karján. Szegény MinAh...

- Viszlát - mondta az igazgatónő, majd mi is elköszöntünk és elhagytuk az irodákat.

A második szektorba tartó út alatt KiSeoppal megbeszéltük a történteket és jót nevettünk rajta.

- Felhívod? - böktem a cetlire.

- Jelen pillanatban MinAh-sshi a fontos. De azért megtartom - rakta el a zsebébe. Mikor elértük a célunkat bekopogtunk a 10-es terembe. Egy kissé idős nő lépett ki, aki felvont szemöldökkel méregetett minket. Nem volt szimpi.

- Bang MinAh-sshit szeretnénk látni.

- Nem ér rá - morogta.

- U-Kiss - mondtam, miközben egy radiátornak dőltem. - KiSeop és Kevin, személyesen.

- Úr isten! A lányom nagy rajongójuk - mondta. - Máris jön – mosolygott, majd bement. KiSeop felém tátogott egy köszönöm-öt, erre én csak bólintottam. Bentről hallottam, ahogy mondja a csajnak, hogy két idegen keresi, és hogy jöjjön ki.

- Juj, bocsánat! - hallottunk bentről egy kisebb sikolyt. Vajon mi történhetett? Kérdőn egymásra pillantottunk Seoppieval, de egyiken se tudtuk, hogy mi volt.

Hiszen én ezt a hangot ismerem! De... Honnan? Kié? Nem tudtam rajta tovább agyalni, ugyanis MinAh kijött, KiSeop pedig rögtön kézen fogta és elrohant vele. Na de jó! Hagyjatok magamra...

Pár másodperccel később egy  foltot láttam, amint elsuhan előttem arra, amerre KiSeop és MinAh ment. Lehet a barátnője? De ha ő utánuk megy, akkor én is! Ezzel az elhatározással, és kb. 5 másodperc eltéréssel az ismeretlen lány után rohantam.

*HyeRi POV*

Szemeimet dörzsölve, a tánc cuccommal karöltve és egy fülbevalóval a kezemben - amit épp próbáltam betenni a helyére -, baktattam a konyhába. SoJin a szokásos reggeli turmixát csinálta, azonban előtte volt még három. Az egyiket Yura elkobozta, így gondoltam, hogy a másik kettő az enyém és MinAh-é szóval én is elvettem egyet, majd belekortyoltam. Isteni volt! De mit is várok Unnie-tól? Évek óta űzi az ipart.

- Még mindig nem tudom elhinni - csóválta fejét Yura.

- Muszáj voltam, na! - csattant fel Jinnie.

- De lila?! Miért pont lila? Miért nem szőke? - akadékoskodott a fiatalabb. Én persze a lila szóra rögtön felkaptam a fejem. Ő is lila volt a legutóbbi álmomban. 

- Kérdezd meg a cég vezetőjét - pufogott SoJin.

- Ki lett lila? - engedtem utat kíváncsiságomnak, miközben a turmixba kóstoltam.

- Az egyik idol - legyintett Yura, amolyan úgyse érted stílusban.

- Melyik? - érdeklődtem tovább, ugyanis tudni akartam.

- Úgyse ismered, na – durcizott, majd felállt és elviharzott a kocsiba.

- Ilyenkor mi baja van? - kérdeztem SoJint.

- Nem tudom, de sietek, mert el fogok késni. Szia - puszilt meg gyorsan, majd végleg egyedül maradtam a turmixommal. Türelmesen megvártam, amíg MinAh elkészül és kifárad hozzánk, mikor ez megtörtént rögtön indultunk is. Valamiért mindig MinAh vezetett. Talán mert ő a legidősebb közöttünk?

A negyedik órám csak úgy, mint az előző három tánc lesz. A lányokkal az öltözőben fújtuk ki magunkat várva a becsengőre, ami el is jött. Térdeimre támaszkodva álltam fel a padról, majd a többieket követve bementem a táncterembe.

Hála az égnek ezen kívül már csak egy óránk volt, ami szerencsémre nem tánc. Már eléggé ki voltam fáradva, és alig vártam, hogy végre pihenhessek. Nem is csoda, hogy amikor a tanár szólt Minnie-nek, hogy két fiatalember várja a folyosón kissé lerúgtam Yurát nyújtás közben.

- Juj, bocsánat! - kaptam kezem a szám elé.

Kissé hangosabbra sikerült bocsánatkérésem, és Yura jajgatása, így mindenki ránk vagy barátnőnkre figyelt, akit két ismeretlen pali keres a folyosón. Biztos fontos emberek, ha tanítás alatt kikérhetik. Főleg ennél a tanárnál. Ha haldokolnék, akkor sem engedne el innen! Amilyen konok és morcos. Mindig kikészíti az osztályt... Testileg és lelkileg egyaránt. De... Mit akarhatnak tőle?

- Azt hiszem agyrázkódásom van - fogta a fejét, miközben azt csodáltuk MinAh értetlen arca mikor hagyja el a termet.

Ez nem igazság... Engem miért nem kérnek el soha? Biztosan valami baj történt. Remélem nem a családjával... Vagy lehet kirabolták őket? A két ismeretlen alak lehet rendőr. Úr isten! Mi van, ha valami perverz alak akarja elrabolni és magáévá tenni?! Te jó ég, nem hagyhatom egyedül! Utánuk megyek! - döntöttem el magamban, majd kirohantam a teremből.

A nagy rohanásban még fél szemmel láttam egy férfit a radiátornak dőlve. Szemüveget és egy fullcap-et viselt. Ő biztos nem itteni tanuló... Itt senki sem öltözik így. Vagy a szemcsi vagy a sapi, a kettő együtt nem megy. Vajon ki az? A másik haverja? Biztosan... Viszont nem volt időm ezzel foglalkozni inkább elindultam jobbra. Remélem arra mentek... De ha ez a csávó még itt van, akkor biztos nem perverz az, aki az én barátnőmmel ki tudja, mit csinál épp.