Chapter Sixteen

*Kevin POV*

Mint egy hulla úgy estem be legelsőnek a dorm ajtaján, nem törődve a formaságokkal cipőmmel együtt dőltem a kanapéra, és élveztem, hogy végre valami kényelmes van alattam. A többiek kullogtak utánam szinte ugyan olyan mozdulatokkal, amit én is végrehajtottam, viszont bennük volt annyi, hogy levegyék a cipőt és a kabátot... Engem azonban nem csak a fotózás és a próba fárasztott le, hanem minden más, amiről most az életem szól.

Még mindig nem tudtam mire vélni azt, amit SoYeon mondott, és hogy Yoo asszony keze van az egészben. Minden olyan zavaros volt; a tetoválás, a láthatatlan minta, az abszurd elmélet a sorsról.... Fogalmam sincs, mit kéne ilyen helyzetben tennem. Nem hiszem, hogyha beírnám Google-ba a problémám kiadná a megfelelő megoldást. Milyen jó is lenne!

A tény pedig, hogy SoYeon tudja ki az a lány, egyszerűen felemészt. Hogy lehetséges ez? Karnyújtásnyira van tőlem az egész probléma megoldása, és mégsem tudom elkapni... Mintha a fejemre erősítettek volna egy rudat, aminek a végen ott lóg a megoldás, én pedig csak rohanok utána, azonban sosem érem el.

Mikor már azt hiszem, hogy megoldom, rá kell jönnöm, hogy nem... Nem tudom megoldani, és egyáltalán nem vagyok semminek a közelében. Ugyan ott vagyok, mint előtte, azt leszámítva, hogy már tudok valami természetfeletti dumáról, és hogy Yoo asszonynál van a megoldás. De mit érek ezzel az információval, hogyha hetekig nem tudok szabadulni a csapat érdekében? A karom egyszerűen nem tudom tovább nyújtani...

Gondolataimból a rám nehezedő súly billentett ki. Lemerem fogadni, hogy valamelyik elmebeteg találta meg rajtam a boldogságot jelentő pihenést.

- Na, ne már! - nyögtem, mikor konstatáltam, hogy Aj tehénkedett rám. Titkon reménykedtem abban, hogy bennük lesz annyi erő, hogy elvonszolják a popsijukat a szobájukig és nem fognak rajtam megállapodni, de minek is tettem? Nyilván való volt, hogy valamelyik figyelmen kívül hagy, és rám, a legtörékenyebbre fekszik... - Aj szállj le rólam! - utasítottam, miközben testemmel próbáltam kitörni a fogságból.

- Túl kényelmes - suttogta, ami azt jelenti, hogy másodpercek kérdése és elalszik, azt pedig nem hagyhatom. Isten mentsen attól, hogy Aj rajtam aludjon el! Akkor biztos vége mindennek, az utolsó levegőt is kipréseli testemből, én pedig szép lassan eltávozok az élők sorából...

- Ne csináld már - ütöttem meg, de mint aki meg se hall. - Hallod, Aj, menj innen! - kiabáltam sűrű levegővételek között. Hát, nem így képzeltem el a ma esti pihenést.

Egy ideig még harcoltam a látszólag elkerülhetetlen ellen. Forgolódtam jobbra-balra, kezemmel próbáltam letolni magamról a vízilovat, vagy csak valahogy kicsusszanni alóla, de nem ment. Már épp beletörődtem volna kegyetlen sorsomba, amikor a megmentésemre siettek.

- JaeSeop szállj le Kevinről - hallottam meg leaderünk parancsoló hangját. - Ha így folytatod szegény a lelkét is kiköpi. Szeretnéd, hogyha öten folytatnánk a U-Kiss munkásságát? Szerintem már így is eléggé megcsappantunk a kezdetekhez képest!

- Oké, nyugi felálltam - távozott végre rólam Aj. Gondolatban hálát adtam az égnek, és úgy döntöttem, hogy jobb lesz nekem a saját ágyamban.

- Köszönöm hyung! - hálálkodtam SooHyunnak. - Neked inkább nem mondok semmit - fordultam szúrós pillantással támadóm felé. - Jó éjszakát! – mondtam dühösen, majd a szobámba vettem lépteim.

- Úgyis elfelejted - hallottam még Aj szórakozott hangját.

Legszívesebben felrobbantam volna a kijelentésén, de igaza volt. Az ilyeneket mindig elfelejtem, és másnap minden olyan, mintha semmi sem történt volna. De hát mégiscsak rám feküdt! Most már azért se fogok holnap hozzá szólni... Megmakacsolom magam és kibírom. Az angyali Kevin most bekeményít!

A szobába érve az ágyon ülő KiSeopot tudhattam társaságomban. Az ajtóban megtorpantam és csak álltam ott. Próba után kicsit túlzásba estem és nagyon durván szembesítettem gonosz gondolataimmal, amiket csak a tehetetlenség érzése váltott ki belőlem.

Emiatt lelkiismeret furdalásom is volt, csak amíg nem láttam őt nem éreztem ennyire intenzíven, de most... mindjárt megfulladok ettől a fojtogató érzéstől. Azok után, hogy SoJin Noona olyan keményen viselkedett vele, legalább nekem támogatnom kellett volna, de nem, én még rátettem egy lapáttal, ezzel még jobban a föld alá tiporva őt...

Egy szemét vagyok, aki csak magára gondolt, és eszébe sem jutott, hogy amiket mond, az mennyire fáj a legjobb barátjának. Mindez azért, hogy az én lelkem valamennyire megnyugodjon, ennek pedig az volt az ára, hogy KiSeopét dúljam fel.

- KiSeoppie - motyogtam, mire lassan felém fordította meggyötört arcát. Rossz volt őt így látni, és ennek én voltam az oka... - Ne legyél ilyen, én sajnálom - siettem hozzá, majd mellé ülve átöleltem. Szerettem volna ebbe az ölelésbe minden megbánásom és szeretetem belesűríteni. - Bocsánat, amiért olyan alpári módon viselkedtem! - fúrtam fejem vállába.

- Semmi gond Kevin, nem haragszom - ölelt vissza bal karjával.

- De hiszen - kezdtem volna ellenkezni, hogyha nem szakít félbe.

- Semmi, de hiszen - mondta ellenvetést nem tűrve. - Nem rád haragszom. Az elején haragudtam, nagyon mérges voltam - vallotta be -, de rájöttem, hogy nem rád kell és nem is SoJin Noonára. Most már csak magamra haragszom - ejtett el egy szomorú mosolyt.

- Mégis miért? - lepődtem meg kijelentésén. Ötletem sem volt, hogy miért kéne saját magára haragudnia és nem rám…

- Azért mert igazatok van... Akármennyire is fáj, igazatok van. Nem vagyok hozzá elég erős, hogy MinAh mellett maradjak. Egyszerűen nem fogom tudni türtőztetni magam. Akármennyire is szeretném őt boldoggá tenni, tudom, hogy nem fog menni, és csak fájdalmat okozok neki azzal, hogyha vele leszek - öntötte ki lelkét. Fájt, hogy így gondolja, és hogy ezt érzi. Segíteni szeretnék rajta, de nem tudom hogyan...

- KiSeop, ne gondold így. Igaz, hogy nemrég még én is ezt mondtam... - sütöttem le szemeim. - De te ne figyelj oda ránk, csak magadra figyelj. Hogyha tényleg komolyan gondolod és szereted MinAh-sshit, akkor eltudod magad határozni. Akkor menni fog - távolodtam el tőle, hogy szemébe tudjak nézni. Ő lefejtette magáról karjaim, majd keze között tartotta őket.

- Ez nem olyan könnyű Kevin... Nem tudom olyan egyszerűen eldobni ezt az életet, mint ahogy beszélek róla. Igen azt mondtam, hogy menni fog, de legbelül úgy érzem egyáltalán nem fog menni... – mondta, szeméből pedig kétségbeesés áradt. – Amúgy is, már csak az érzések, amiket MinAh kivált belőlem teljesen megijesztenek. Nem tudom mégis hogyan kéne őket kezelnem. Nem tudom hova tenni őket. Minden túlságosan új nekem... - túrt hajába.

- Az újjal nem feltétlenül jár együtt a rossz is - mosolyodtam el halványan. - Beszéld meg ezt MinAh-val. Mond el neki, hogy még sose volt komoly kapcsolatod, hogy nehezen türtőzteted magad - tanácsoltam. Igazából még én se tudtam, hogy ez jó lesz-e, de rossz látni, hogy KiSeop így kikészült. Ez nem maradhat így. – Aztán, majd ő szabad akaratából eldönti, hogy vállalja-e, ami veled jár vagy nem.

Szemeim hirtelen pattantak ki, testem szaggatottan kapkodott az éltető levegőért, jobb kezem pedig automatikusan a szívemre vezettem. Azt hittem pillanatok kérdése és már nem lesz a helyén. Hálát adtam az Istennek, hogy felébredtem. Tekintetem a falon lévő digitális órára irányítottam; 03:27.

Még mindig nehézkesen vettem a levegőt, és elmémben is az előbb lezajlott álmom képei cikáztak. Túlságosan feldúlták lelki világom az előbb lejátszódó jelenetek. Nem tudtam, hogy mit kéne tennem. Szemem ide-oda cikázott a szoba tárgyai között. Egyszerűen nem akartak eltűnni a lidérces gondolatok, és újra előkerültek. Valahogy le kell nyugodnom.

Tudtam, hogy mi segítene a porba fetrengő lelkemen, ezt azonban nem akartam bevallani magamnak, így inkább elhessegettem az első gondolataim. Amúgy is, hogy nézne ki, hogyha hajnalban zargatnám? Tudom, hogy megegyeztünk a telefonhívásokkal kapcsolatban, de ez akkor is túlzás…

A mellettem lévő KiSeopra néztem, aki még mindig békésen szunyókált. Ő volt az én második lehetőségem. Igaz nem nyugtatna meg annyira, mint az első opció, de jobb, mint a semmi… Azonban így, hogy alszik, máris megváltozott minden. Hogyha eddig nem keltettem fel a rémálmom alatti vergődésemmel, akkor most már hagyom, had aludjon. Legalább ő ne legyen olyan, mint a mosott szar a holnapi fellépésen.

Elmém újra a barna hajú boldogság körül cikázott. Egyértelmű volt számomra, hogy nekem most az ő csilingelő hangjára van szükségem, és arra, hogy fecsegjen valamiről. Tökmindegy miről – akár azt is elmondhatja, melyik ruhája, hogy van betéve a szekrénybe -, csak nekem tegye.

Az éjjeli szekrényen lévő telefonomért nyúltam, és feloldottam a kis készüléket. Biztos fel akarom én hívni?Hiszen fél négy múlt… Minden normális ember alszik ilyenkor, biztosan ő is azt teszi. Megtehetem, hogy felzargatom?

Megígértük – gondoltam, majd a kontaktokba léptem, kikerestem a nevét és ráböktem. Egy ideig hezitáltam és csak néztem a képernyőt, miközben jobb elfoglaltság híján alsó ajkam rágcsáltam. Egy kis idő után, most vagy soha alapon pedig ráböktem a szám mellett lévő kis telefonra.

Te jó Isten! Tényleg felhívtam ebben az órában? – fogtam a fejem, ahogy az órára néztem. Már nincs visszaút. Megtettem. Most már nem nyomhatom ki. Nem járhatok úgy, mint hetekkel ezelőtt, hogy tele van a nevével a híváslistám… Már amúgy is eleget pityegett ahhoz, hogy lássa, hogy kerestem.

- Szia Kevin – vette fel, majd rögtön bele is szólt. Ahogy meghallottam szívem kihagyott egy ütemet, és az álmom okozta rémképek egy szempillantás alatt tűntek el. Hangjából meglepődöttség és öröm hallatszódott, az viszont egyáltalán nem, hogy álmos lenne. – Hogyhogy… - kezdte, majd tartott egy kis szünetet. – Három óra harminckettő perckor hívsz? – kuncogott. Felettébb jókedvűnek tűnt a hangja.

- S- sajnálom – makogtam zavartan. – Nem akartalak felkelteni – szabadkoztam.

- Nem keltettél fel – mondta könnyed hanglejtéssel. – Amúgy is fel voltam.

- Tényleg? – csodálkoztam. – Hát ez elég furcsa, az emberek ilyenkor általában alszanak – osztottam meg vele feltevésem.

- Azok az emberek normálisak, mi pedig eléggé őrültek vagyunk – mondta nevetve, és hallottam, ahogy a háttérben még rajta kívül felnevetnek. HyeRi csitította az embereket, majd ajtónyitódást és csapódást hallottam. Biztosan elvonult.

- Ez igaz – nyugtáztam, miközben takaróm szélét kezdtem babrálni. – És, mi okból vagy fent még mindig? – érdeklődtem, miközben én is kimentem a szobából, hogy ne keltsem fel szobatársam.

- A lányokkal igazság az erényem-et játszottunk, és kicsit elhúzódott – válaszolt kuncogva. Eléggé szórakozott volt, így felvetült bennem a gondolat, miszerint rásegítettek a jókedvükre.

- És mit takar ez a játék? Még sose hallottam róla.

Jó volt végre megint vele beszélni, annak ellenére is, hogy tegnap délelőtt beszéltem vele utoljára. Már túlságosan megszoktam, hogy megosztom vele a gondolataim, és nagyon rövid idő után máris hiányzott.

- Mindenki elmondja a másiknak, hogy mit követett el ellene, és a kérdésekre is őszintén kell válaszolni. Hogyha válaszolsz, iszol, ha nem válaszolsz, akkor duplát, ha pedig hazudsz triplát kell inni – ismertette velem a játékszabályokat. Akkor jól gondoltam, hogy ivott valamit.

- Gondolom azért kell inni, mert ha az ember ittas, akkor őszinte. Ugye? – osztottam meg vele elméletem, és igazolására vártam.

- Pontosan. Ha az ember belegondol, akkor nem kéne inni, hogyha elmondunk valamit, de akkor nem lehet annyira berúgni. Így viccesebb – nevetett édesen.

- A lányoknak nem illik leinni magukat a sárgaföldig – dorgáltam nevetve, majd vártam, hogy mit reagál erre a kijelentésemre.

- Sok mindent nem illik nekünk, lányoknak – mondta szomorkásan. – Viszont, hogyha ezek a lányok otthon vannak, és egymás társaságában, akkor annyira szétcsaphatják magukat, amennyire csak akarják. Úgyse derül ki, nem? – vágott vissza diplomatikusan, mire felszisszentem.

- Számomra már kiderült – mondtam jókedvűen.

- Nem baj, te akármit tudhatsz rólam. Szeretném, ha mindent tudnál rólam – vallotta be, mire örömittasan felnevettem, arcomra pedig egy óriási vigyor ült ki. Örültem, hogy elszólta magát, ugyanis én is szerettem volna, hogyha mindent tudok róla, és azt is, hogyha ő is mindent tud rólam.  – Hupsz…

- Kedves HyeRi – suttogtam, mire ő kíváncsian hümmögött. -, ezt örömmel hallom. Szeretném tudni még a legbelsőbb gondolataidat is – mosolyodtam el halványan. Úgy voltam vele, hogyha már ő őszinte, akkor én is az leszek.

- Ez megoldható – motyogta halkan.

- Tényleg? – kérdeztem meg huncutul. Szerettem volna hallani tőle a megerősítést.

- Tényleg – válaszolt és elképzeltem magam előtt, ahogy ajkába harap. – Szabad tudnom miért is hívsz hajnalok hajnalán? – terelte a témát, mire szórakozottan felnevettem, ő pedig kuncogott egy kicsit. Annyira aranyos!

- Csak rosszat álmodtam, és szükségem volt rád… - sütöttem le tekintetem. Még jó, hogy csak telefonon beszélünk, mert szerintem most elpirultam…

- Bármikor itt vagyok neked… Tök mindegy, hogy hajnali négy, vagy délután kettő, nyugodtan hívhatsz – mondta jelentőségteljesen, hangja pedig az őszinteségtől csengett.

Szavait erősen elmémbe véstem, hogy sose felejtsem el. Remélhetőleg ő sem fogja. Ezek után már mindenféléről dumáltunk, és reggelig tartó beszélgetésünk csak barátnői zavarták meg egyszer-kétszer. Azonban HyeRi engem választott.

Chapter Fifteen

Sziasztok! ^^

Tudom, hogy most is rengeteget késtem az új résszel, de épp túlvagyok egy költözésen, és nem volt időm se lehetőségem, hogy kitegyem :( Nagyon sajnálom! Remélhetőleg a következő részt időben fogom hozni nektek ^^

 Kellemes olvasást! Chu~

*MinAh POV*

Miután a lányoknak elmondtam, hogy mi is történt azalatt a bizonyos harmadik óra alatt, már csak annyi volt a feladatom, hogy SoJin unnieval is megosszam a történteket. Igazából nem nagyon tudom, hogy miként hozhatnám fel neki. Egyszerűen oda kéne mennem, hogy: Unnie! Képzeld el, randizni fogok Lee KiSeoppal! Örülsz? nem hangzik valami jól... Meg aztán el se hinné.

Lehet tanácsot kéne kérnem Yurától vagy HyeRitől - gondoltam majd felálltam az ágyamról és HyeRi-yah szobája felé igyekeztem. Benyitottam, de a látvány nagyon is lelombozott. Nem volt ott! Hol a fenében van ez a nő?! Aish! Szépen átsétáltam AhYoung szobájába, de őrült nagy szerencsémre ő se volt ott. Hát mi van ma mindenkivel? Máskor mindig itt gubbasztanak a szobában. Jellemző, hogy akkor nincsenek sehol, mikor szükség van rájuk...

Utolsó reményében megnéztem a fürdőszobákban és minden lehetséges helyen, de sehol sem voltak. Nem hiszem el... Most egyedül kell megoldanom. Habár az én problémám szóval magától értetődő, hogy nekem kell megoldanom, de azért jó lett volna, ha segít valamelyik. Mindegy, menni fog! - vettem egy mély levegőt majd a konyhába vettem lépteim.

Mikor megláttam, hogy nem csak Jinnie, de még AhYoung is ott ül az állam legszívesebben a padlót súrolta volna. Azonban nem hagyhattam, hogy feltegyék a "Mi bajod?" kérdést, ezért csak aranyosan mosolyogtam és helyet foglaltam mellettük. Fighting MinAh! - biztattam magam belülről majd megszólaltam, de nem egészen úgy, ahogy terveztem.

- Mi jót csináltok? - fontam össze ujjaim.

- Csak beszélgetünk - vont vállat Yura.

- És~~ miről? - faggatóztam tovább.

- Csak a mai nap történéseiről - mosolygott SoJin.

- Épp azt mesélem, hogy egyesek mennyire túl tudják dramatizálni a helyzetet - jelent meg egy fintor Yura arcán.

- Áhh, ShiRára gondolsz? - bólogattam, hogy megvan a szál.

- Igen! - csattant fel. - Egyszer megverem - szorította ökölbe kezeit. Erre az akciójára SoJin kezét Yura öklére simította ezzel lenyugtatva őt.

- Tényleg túlzás volt, amit ma csinált, de ne süllyedj le az ő szintjére - ajánlotta SoJin. Teljes mértékben igaza volt, az ilyen emberekkel nem kell foglalkozni... Igaz nagyon nehéz leignorálni őket, de muszáj.

Egyébként az a bizonyos eset, amiről most szó van, egyszerű hierarchiai megkülönböztetésen alapul... ShiRa próbálna a fiúk agyi - vagy inkább haladjunk lefelé -, központjában elhelyezkedni csak épp ott Yura foglal helyet... A csaj nem tudja elviselni, hogy a fiúk nyolcvan százaléka Yurát és nem őt akarja az ágyban tudni. Az már más kérdés, hogy nem fogja fel, hogy AhYoungot ez cseppet sem érdekli.

Ezért a kis ellentétért ma az ebédlőben ShiRa "véletlenül" megbotlott és hát Yura látta kárát. Azt hinné az ember, hogy az egyetemen már normális emberek vannak, de nem... És ha ez nem lenne elég, mind a ketten oda vannak Kim JongInért.  Szerintem ezzel mindent elárultam.

- Oh, és ezek előtt még HyeRi is lerúgott! - panaszkodott barátnőm. Na, helyben vagyunk...

- Hogy mit csinált? - képedt el SoJin. - Megint összevesztettek? - biggyesztette le ajkát.

- Dehogyis! - rázta fejét. - Ez MinAh miatt volt - mutatott rám én meg csak hápogni tudtam.

- Nem is igaz! - tiltakoztam. - Most miért kensz rám ilyeneket?

- Azért rúgott le, mert téged kirángattak és túlságosan meglepődött, amit én bántam meg! - nézett rám összeszűkített szemekkel. Igen AhYoung ennél jobban fel se hozhatnád a témát! Köszönöm, hogy segítesz... 

- Álj, álj, álj! - tette fel kezeit Jinnie. - Miről maradtam le? - cikázott tekintete közöttünk.

- MinAh most már te jössz - rakta kezét vállamra Yura, majd egy bocsánatkérő mosoly kíséretében magunkra hagyott. SoJin magyarázatra váró tekintettel méregetett. Már biztos levágta, hogy rossz dolog mivel nem mondtam el neki magamtól.

- Unnie - kezdtem aranyosan.

- Ne kertelj MinAh! - parancsolt rám. Megkerülte a pultot és ezúttal ő volt mellettem nem Yura. - Csak az igazat. Gyerünk. Mit csináltál már? - sóhajtott.

- Mikor HyeRivel elmentünk megcsináltatni a tetoválást össze ütköztem Lee KiSeoppal - nyeltem nagyot.

- Nem! Ugye nem? MinAh mond, hogy nem - rázta a fejét. Most miért esett ennyire kétségbe?

- Megkeresett ma... Számot cseréltünk és randizni fogunk Unnie - motyogtam.

- MinAh, ha jót akarsz magadnak, akkor nem kerülsz vele olyan kapcsolatba - nézett mélyen a szemembe. Tudtam, hogy nem fog neki örülni, na de hogy ennyire!

- De miért SoJin? - sóhajtottam. - Miért ne randizhatnék vele? Hiszen... Megkeresett.

- Te nem ismered őt MinAh. Hidd el jobb lesz neked, ha elkerülöd - fogta két keze közé az enyémeket.

- Épp ez az, hogy nem ismerem. Meg akarom őt ismerni - mosolyodtam el halványan.

- De ő nem megismerni akar - nyögte ki egy sajnáló pillantással. - KiSeop ő sose ismerkedni akar...

- Ezt most úgy kéne értenem, hogy? - néztem rá kétségbeesetten, bólintott. Az nem lehet. Ő nem lehet olyan. Biztos csak kitalálta, hogy letegyek róla. - Honnan tudhatnád, hogy mit érez?

- Ha majd meglátod a szerződést, jusson eszedbe, hogy én megmondtam! Felnőtt nő vagy, azt csinálsz, amit akarsz. De ne feledd, hogy én figyelmeztettelek. KiSeop nehéz eset... Még egy komoly kapcsolata sem volt - mondta el a valóságot SoJin, azonban engem még ez se érdekelt. Valamiért teljesen magával ragadott. Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből. Velem más lesz. Majd én teszek róla!

- Lehet most más lesz... Lehet most tényleg komolyan veszi - suttogtam reménykedve, miközben a könnyeim elkezdtek gyülekezni. Most miért sírok? Miatta? Azért mert ilyen? Vajon hány nőt vert át?

- Nem hiszem MinAh. Minden esetre én nem foglak vissza tartani. Elmondtam a véleményem, most már nem fogok szent beszédeket tartani. Nem támogatom, de ha úgy van, melletted leszek - simította hátra hajam.

- Köszönöm Unnie - mosolyodtam el halványan. - Szeretlek - öleltem jó szorosan magamhoz.

- Én is szeretlek MinAh - viszonozta ölelésem.

*KiSeop POV*

Kiderült, hogy a fárasztó próba előtt még egy fotózás is be van tervezve. Nem bántam, ugyanis MinAh-sshivel összejöttek a dolgok. Az már máskérdés, hogy Kevin elcibált onnan... Pedig el akartam neki mondani, hogy nem vagyok a hosszú kapcsolatok híve. De most már mindegy. Kevinnek is had legyen egy jó napja.

Majdnem kinyírt minket - ez tény -, de túléltük és ez a lényeg. Talán egy kicsit elvetettem a sulykot, amikor nem is volt ott az a némber. Ebből a szempontból nekem szerencsém volt, mert SoYeon hajlandó volt elárulni a kulcsfontosságú információkat MinAhról. Azonban a kis maknaenak szinte semmit nem árult el.

Köszönöm Istenem, hogy nem az én dolgomat nehezítetted meg ilyes formában! Lehet, hogyha ennyi energiát kellett volna MinAh-ra fordítanom, nem is kerestem volna meg, hanem inkább hagyom a francba... Ezt most nem azért mondom, mert lusta vagyok vagy ilyesmi. Inkább csak fölöslegesnek tartom, hogy ennyi energiát pazaroljak egy nőre.

Tükörképemmel farkasszemet nézve töltöttem az időm. Aj az iPad fogságába esett, Hoon és SooHyun egymásra találtak, Kevin Elisonnal szórakozott így nekem már csak a tükörképem maradt. Nem baj, legalább egy értelmes emberrel kerültem össze. Imádtam a tükörben nézni magam... Lehet, hogy hiú vagyok, de nem érdekel. Egy biztos; nem véletlen, hogy én vagyok a visual!

Egyébként SoJint vártuk, hogy végre betoppanjon és elkészítse a sminket a fotózásra. Még volt tíz kerek perce szóval még van elég ideje, hogy betoppanjon. A várakozásba úgy döntöttem, hogy csinálok egy selca-t. Úgyis olyan jól nézek most ki és a rajongók is örülni fognak neki. Előkaptam a telefonom majd elkezdtem pózolgatni a kamerának. Legalább bemelegítek egy kicsit a fotózásra.

Hirtelen nyílt az ajtó majd hangos csapódással zárult be. Szinte fel sem eszméltem és egy erős lökés hatására a széken kötöttem ki, a telefonom majdnem kirepült a kezemből, de időben el tudtam kapni. Feszülten néztem fel az elkövetőre, aki összefont karokkal és bíráló szempárral tornyosult felém.

- Lee KiSeop... most hagyd abba, míg szépen mondom! - sziszegte SoJin.

- Elment az eszed? Majdnem elejtettem a telefont! - morgolódtam.

- Kit érdekel a telefonod? - kapta ki a kezemből majd a tükör előtt levő pultra dobta. A többiek kíváncsi tekintettel méregettek minket és várták, hogy mi fog kisülni ebből.

Ritkán látni Noonat ilyennek, mindig nyugodt vagy velünk szórakozik, nem érdekli, hogyha elmegy az eszünk, ő is nyaralni küldi a sajátját. Ezek ellenére tökéletes munkát szokott végezni. Általában akkor ilyen ingerült, amikor a családjáról van szó vagy a lakótársairól, de még akkor sem támad nekünk. Vagyis nekem!

- Miért? Miért pont ő? Annyi lány van ezen a világon rajta kívül... - túrt hajába idegesen. - Neked mégis ő kell. Miért?

Most ő miről is beszél pontosan? Addig levágtam, hogy valami csajról, de melyikről? Oké vegyük sorra az elmúlt hetek áldozatait. Ott volt HaNeul, JiYeon,...,....,... és MinAh. De MinAh-val még semmit nem csináltam szóval őt ki kell zárni, azt meg nem hiszem, hogy EunHee miatt ugrana nekem, mikor az a nő is olyan fajta lehet, mint én.

- K-kiről is beszélsz pontosan? - kérdeztem félig behunyt szemmel, ugyanis vártam a csattanó pofont. Nem jött... ehelyett csak egy "ch" hagyta el a száját.

- Látod - nézett rám komoly tekintettel. - Pont ezért, pont ez az, amiért féltem tőled a barátnőimet... Ezért nem akarom, hogy kikezdj vele. Hogy csak egy újabb név legyen a sok között - sóhajtott. Szeméből szín tiszta aggodalom sugárzódott. - Sose akartam őket ide hozni, méghozzá miattad. Igaz a mondás, miszerint van, amit nem lehet elkerülni... Egyszerűen csak felejtsd el őt. Jó? - hangjából kihallatszódott a féltés. Felejtsem el... Ne. Akkor a jelenembe kell lennie. Ez ő lesz...

- MinAh - mondtam szomorúan. - Ugye róla van szó? - sóhajtottam lemondóan.

- Mégis ki másról lenne, te szemét! - ütötte meg a vállam. Oké ez most egyszerre sok infó. Szóval MinAh és SoJin együtt élnek? Ez csak valami rossz vicc lehet. Nehogy már ilyen szerencsétlen legyek! Miért pont őt kellett kifognom? Aigoo! Most mit tegyek? Ha elnevetem magam, miszerint ez csak vicc, SoJin tényleg kinyír...

- SoJin én nem tudtam - tártam szét a karom. - Ha tudtam volna, a közelébe se megyek. De túlságosan vonz... Muszáj voltam megkeresni.

- Megtaláltad, szóval most már le is állhatsz - jelentette ki.

- Sajnálom Jinnie, nem fogom megtenni - néztem szemeibe. - Tényleg érdekel. Nincs hátsó szándék, se kihasználás, se szerződés... Csak színtiszta kedvelés - vontam vállat.

- Miért kéne neked hinnem? Nincs rá garancia, hogy pont most jött meg az eszed. Őt is ugyanúgy ki fogod használni és átverni, mint a többit - vágta hozzám.

- Igazad van semmi garancia, de nem fogom átverni, kihasználni és leállni meg főképp nem. Sajnálom, hogy pont a lakótársad, de szokj hozzá. Mostantól többet fogsz hallani rólam - mosolyodtam el.

- Szerencséd, hogy megígértem MinAh-nak, hogy békén hagylak titeket - szorította ökölbe kezeit. - De jól jegyezd meg KiSeop, hogyha csak egy haja szála is meggörbül... Esküszöm, nem hagyom annyiban! - nézett rám fenyegetően majd megfordult tengelye körül, tenyerét összecsapta, felvett egy mosolyt és a többi szavát már a csapathoz intézte. - Most pedig lássunk munkához.

- Noona - kezdte Kevin. - MinAh tényleg veled él?

- Igen - mosolygott.

- Hogyha őt már úgyis kinézte Seoppie, nem hoznád el a többieket? - kérdezte ártatlan szemekkel. Minek neki a többi csaj? Talán reménykedik benne, hogy ott van a lány az álmából? Elég érdekes lenne. SoJin biztos kifutna a világból. Habár szerintem még mindig jobban örülne annak, hogyha az angyali Kevin lenne a választott és nem én...

- Ne is álmodj róla - kuncogott és elkezdte azt, amiért idejött.

A fotózás elég gördülékenyen ment. A smink elkészítése után SoJin már le is lépett, ugyanis valami fontos megbeszélésre kellett mennie. Én egyáltalán nem hiányoltam. A kis szóváltásunk után eléggé feszült lett közöttünk a hangulat és ez egyáltalán nem volt ínyemre. Máskor egy csomót beszélünk, most meg úgy nézett rám, mint akit meg akar ölni, én meg csak lapítottam ott és meg se mertem mukkanni... Mindegy, túlestem rajta.

Nadrágom próbáltam magamra erőszakolni, miközben Hoon ütögette meg ujjával vállamat. Fejemmel kérdőn rápillantottam.

- Ezt elejtetted - mutatta fel a papírt, amire EunHee telefonszáma volt felírva. Épp kikaptam volna kezéből, amikor elrántotta és hátrált pár lépést. - Nézzük csak kinek a száma - húzódott gonosz mosolyra szája.

- Add vissza... - mondtam fenyegető hangvételben.

- Miért tenné? - vette ki kezéből Eli a papír fecnit majd megkerülte Hoont és karjával vállára támaszkodott. Szétnyitotta a lapot és felolvasta a számot.

- EunHee - mondta a lapon látható nevet, szemöldökét felvonta és válaszra várva méregetett. - Ki a fene azaz EunHee? Eddig nem MinAh volt?

- KiSeopnak megszokott, hogy egyszerre több is van, nem? - pillantott fel telefonja mögül Aj.

- Hát most egyáltalán nem erről van szó! - tiltakoztam. Oké, hogy imádom a nőket és eléggé aktívan állok hozzá a válogatáshoz, de ettől függetlenül nem kéne mindig felhozniuk! - Csak... Egy csaj - vontam vállat hetykén.

- Annak az egyetemnek az igazgatója, amibe MinAh-sshi jár - osztotta meg az igazságot Kevin a többiekkel, mire a szájukat egy sokat mondó "huuuuu" hagyta el...

- Ez teljesítmény - bólogatott elismerően SooHyun.

- Nem hittem volna, hogy KiSeopnak még ilyen helyen is sikere van - sóhajtott Eli, átadta a lapot Hoonnak majd letörten visszaült a kanapéra. Nem tehetek róla, hogy ilyen tulajdonságokkal áldott meg a sors és tudom is használni őket...

- Kösz Kevin! Tényleg - villantottam meg neki egy gúnyos mosolyt. - Most már adjátok vissza - kaptam ki Hoon kezéből a papír fecnit.

- Most mi ez a fej? - állt fel Kevin. - Igazuk van... Mindenki tudja, hogy úgyse lesz hosszú életű a kapcsolatod MinAh-val. Már előre sajnálom szegény lányt! - mondta ingerülten. Most ennek mi baja?

- Túlságosan ellenem vagytok! Nem, hogy támogatnátok végre és bíznátok bennem... Nem, ti adjátok alám a lovat. Köszönöm szépen, csodás csapattársak vagytok! - adtam hangot gondolataimnak. Kirohanásom közben hol az egyik, hol másik bandatagra néztem. Kissé elegem lett ebből az egészből. Ha csak ezt tudják fújni, inkább maradjanak némán...

- KiSeop legalább magadnak ne hazudnál! - csapott az asztalra Kevin. - Meg akartad találni és mindent tálcán kaptál - fejét oldalra fordította egy pillanatra. -, de miért? Hogy aztán egy hétig élvezd?

- Áhh - jöttem rá a megoldásra. -, szóval itt van a kutya elásva? Neked az a bajod, hogy te nem találod azt a lányt és nem az, hogy én milyen vagyok! - jelentettem ki, mire Kevin lesütötte tekintetét. - Ugye, ugye? Cöh... - ráztam meg hitetlenül fejem.

- Kevinnek tetszik valaki? - kérdezte SooHyun, azonban egyikünk se foglalkozott vele. 

- És? Ettől függetlenül még igazam van! - kiabálta. - Ha tényleg kibírnád MinAh-val eleve el se tetted volna a telefonszámot! Te is tudod, hogy nem fogod bírni - mosolyodott el kárörvendően Kevin. Ennyire kibukott volna, a miatt a lány miatt? Igaz néha szokott ilyen lenni, de az nagyon ritka. Általában ő mindig a biztató oldalon áll. Ennyire elkeseredett lenne?

- Hát te meghibbantál - vágtam oda majd sarkon fordultam és megindultam kifelé.

- Ha nem így van, dobd el EunHee-sshi számát! - szólt utánam. Mély levegőt vettem és a kukához fordultam. Lassú, kimért léptekkel haladtam. Tényleg kidobom? Nem tudom megtenni... Vagy mégis? - kérdeztem magamtól a kuka előtt állva. Kezem a kuka felé emeltem, benne a papírral. Ha kidobom, ki kell kukáznom. Nem fogok kukázni. Összeszorítottam a szemeim majd úgy döntöttem; leszarom! Nem érdekel, mit szólnak, nem fogom kidobni! Idegesen, csalódottan és feldúltan hagytam el a próbatermet.

- SoJin noonának igaza volt... - hallottam még Kevin hangját. Igen igaza volt! És? Csesszék meg! Hogy lehetek ennyire... Ennyire gyenge? Igazi férfi vagyok én egyáltalán?! Nem bírtam kidobni egy idióta telefonszámot, te jó ég! Mennyire szánalmas... Elkeseredettségemben kezem ökölbe szorítottam majd egy nagyot ütöttem az előttem levő falba.

- Aish! - morgolódtam.