Chapter Ten

Sziasztok! ^^

Csütörtökön szülinapom volt, és gondoltam rá, hogy kiteszem nektek életem első OS-ját, ami szintén Kevines, de aztán meggondoltam magam. Úgy voltam vele, hogy majd még javítgatok rajta, hogyha fejlődik az írásom, de ha van rá igény akkor kitehetem :)

Egyébként ti mit szóltok a közelgő VIXX koncerthez? Ki tervezi, hogy megy? :D

 Kellemes olvasást! Chu~

*HyeRi POV*

- HyeRi! - rázogatta gyengéden vállaim MinAh. Semmi kedvem nem volt még felkelni, így egy kis ideig tetettem az akármit-csinálsz-nem-kelek-fel-olyan-mélyen-alszok formát, de nem jött be. - Tudom, hogy fel vagy!

- Jó~ nyertél - motyogtam a párnába, így alig lehetett érteni.

- Fáradt vagyok! - jelentette ki, majd erőtlenül rám dőlt. Most még az se zavart, hogy majd megfulladok, csak ne kelljen felkelnem...

- Én is... Aludjunk – mondtam, majd magunkra húztam a takarót, amit nemrég drágalátos barátnőm lerántotta rólam. Még pár percig így feküdtünk, de aztán már tényleg nem bírtam tovább és lelöktem magamról. Így lustálkodtunk perceken keresztül. - Ezért keltettél fel? - nyögtem erőtlenül.

- Aha - válaszolt alig hallhatóan, majd átfordult a másik oldalára.

- Király – mondtam, majd én is megetettem azokat a mozdulat sorokat, amit ő, és újra elnyomott az álom.

Mikor végre ténylegesen felébredtünk elkezdtünk beágyazni. Igazából ezt sosem csinálom meg, de MinAh-nak rögeszméje... Minek beágyazni, hogyha utána úgyis összedúlom? Élek ezen az elven. És most ne jöjjetek nekem a „Minek kitörölni a feneked, ha utána úgyis megint kakilsz?” dumával. Ez természetesen MinAh-yah élet elve... Persze az teljesen más tészta. Az ágybevetés nem higiénikus kérdés, a popsi törlés pedig igen!

- De útálom ezt! - húztam végre normálisan ágyamra a lepedőt több perces szenvedés után.

- Én is sok mindent utálok - nézett fel rám egy pillanatra, majd tovább dobálta a párnákat a helyükre.

- De ez olyan fölösleges! – nyafogtam, és ledőltem a frissen bevetett ágyra.

- Nem érdekel HyeRi! Azok után, hogy én éjszakáztam miattad, ezt igazán megteheted! - érvelt diplomatikusan, miközben az ágyra ült törökülésben. Igaza volt... Ebbe még nem halok bele.

- Oh! Tényleg mi történt az este? - térdeltem fel kíváncsiságomban és közelebb araszoltam hozzá. - Mondtam valami érdekeset?

- Hát nem igazán... Őszintén szólva semmi érdekes nem történt. Megint csak szuszogtál meg horkoltál... Még jó, hogy nem az volt a feladatom, hogy aludjak - forgatta a szemét, majd rám nézett és fejet csóválva elmosolyodott. Egyébként nem vagyok ilyen szörnyű. Oké tényleg csinálom mind a kettőt, de nem olyan nagyon hangosan... Itt egyedül MinAh az, aki minden kis zajra felkel. Különös módon a többiek sosem ébrednek fel, ha velem alszanak!

- Így legalább ébren tudtalak tartani - nyújtottam rá a nyelvem, mire ő magához húzott.

- Igazából hajnali három után meg se mukkantál! - mondta közel hajolva a fülemhez.

- Lehetetlen! - hökkentem meg.

- Komolyan. Igazság szerint ekkor eléggé kétségbe estem, és még most is elég hátborzongató az egész - rázta ki a hideg mire kérdőn pillantottam rá.

- Mi történt MinAh?! - kérdeztem kétségbeesetten.

- Hát, hirtelen megjele... - kezdte, azonban nem tudta befejezni, mert a telefonom csörgése tökéletesen megzavarta.

- Nem hiszem el! - zsörtölődtem. - Szavad ne feledd MinAh-yah! - mutattam rá és szűkítettem össze szemeim. Erre ő csak bólintott én pedig a telefonomért ugrottam. JiHoo! Úr isten, de régen beszéltem vele. Hiányzik! De valahogy mégse úgy, mint régen...

- Oppa! - vettem fel a telefont. - Olyan régen beszéltünk. Ez olyan szomorú - biggyesztettem le ajkam.

- HyeRi! Jó végre a hangodat hallani, már hiányzol - mondta, mire elpirultam. - Sajnálom, hogy eddig nem kerestelek, csak vigyáznom kellett a húgomra...

- Tényleg, hogy van anyukád? - érdeklődtem. Az anyukájának a kórházban kellett maradnia, ugyanis a napokban elütötték biciklivel... Azt hinné az ember, hogy ha autóval nem is, legalább a biciklivel óvatosabbak az emberek, de egyáltalán nem...

- Egyre jobban! - közölte a jó hírt. - Holnap után kiengedik! Addig még vigyáznom kell a húgomra.

- Megértem - húztam el a szám. JiHoo mindig is rengeteget foglalkozott a húgával.

- Viszont, mivel úgyis annyira kijössz HanAh-val úgy gondoltam ma átjöhetnél - invitált meg hozzájuk. Valahol reménykedtem benne, hogy ezt fogja tenni és lám megtette!

- Persze! Úgyis rég láttam - lelkesedtem fel.

- Akkor egy óra múlva érted megyek - ajánlotta fel a lehetőséget, azonban én visszautasítottam. Egyedül is simán el tudok jutni...

- Dehogyis! - tiltakoztam. - Van saját lábam meg busz is... Nem kell ezzel bajlódni! Egy óra múlva ott leszek – biztosítottam, mire ő kuncogott.

- Rendben, szeretlek!

- Én is szeretlek – mondtam, majd bontottuk a vonalat. Kábultan dőltem vissza az ágyra, miközben telefonom szorongattam. Egyszer csak legjobb barátnőm feje jelent meg felettem, haja pedig arcomba lógott.

- A rég nem látott lovag újra feltűnik? - húzogatta szemöldökét vigyorogva.

- Hát nem nagyszerű?! - tettem két kezem arcára majd magamhoz rántottam és csak öleltem.

*Kevin POV*

Szemeimet dörzsölgettem, miközben komótos léptekkel haladtam a nappali felé. Mikor beértem majdnem felestem az Xbox-ban, aminek egyáltalán nem itt a helye... De ez nem tántorított meg abban az elhatározásban, hogy a kanapén folytathassam tovább a pihenést. Igazából nem is nagyon pihenni akartam csak az álmom szerettem volna tovább folytatni.

Igen manapság kezdem megszokni, hogy ez csak egy álom... Ennek ellenére még mindig százszázalékosan valósághű. Csodás álom volt, tényleg. Vajon az életben való Comeback-ünk is ilyen jól fog sikerülni? Vajon ott lesz az a lány? Egyre jobban kezd érdekelni... Azonban lehet nem is létezik.

Fáradtan dőltem a kanapéra, de az egyáltalán nem volt kényelmes. Ez eddig nem volt ilyen... Ilyen... rögös? - gondoltam. Hirtelen a kanapé másik oldalán találtam magamat, véletlenül se kellemes módon és fájdalomtól mentes pozícióban. Szám egy alig hallható „aucs” hagyta el.

- Idióta... - morogta magának Aj. Ekkor már úgy éreztem ki kell nyitnom a szemem.

A kanapén DongHo és Aj ültek, kezükben egy-egy konzol, elszántan szuggerálták a tv képernyőjét. Mind a kettejük feje megviselt volt és a fáradtság összes jelét tükrözte.

- Az emberek általában nyitott szemmel járnak Kevin Woo, ezt jegyezd meg! - förmedt rám idegesen, én pedig csak pislogtam rá ártatlanul. Mit követtem el? Szökött elmémbe a kérdés.

- Általában... - motyogtam magam elé.

- Ha most vesztek, akkor... - kezdte volna, de hirtelen egy szoborrá dermedt. DongHo arcán óriási vigyor térült szét. Majd hatalmas energiával felugrott és a levegőbe bokszolt. Teljesen eltűntek az eddig megmutatkozott fáradtság jelei, és a boldogság felváltotta azt.

- Nyertem! - kezdett el ünnepelni. - Na, ki itt az Xbox világbajnok, na, ki? - kezdett el Aj-re mutogatni, mint aki meghibbant majd ide-oda ugrált.

- Esetleg a U-Kiss világ bajnok - tette vállára kezét Eli. - De az se sokáig, mert letaszítalak! - vett fel egy konzolt, majd játékra kész levetette magát a kanapéra.

- Fáradt vagyok, alszok - jelentette ki DongHo, majd egy legyintéssel lerendezte Elit és elvonult régi szobájába. Eli pedig nem tudta felfogni a tényt miszerint visszautasították, és csak bambán bámult DongHo hűlt helyére.

- Ezt meg hogy képzeled?! Nem hagyhatsz itt! – kiáltott utána felháborodottan Eli.

- Megöllek Kevin! - fejezte be mondatát  a vesztes, mikor a kezdeti sokkon túltette magát, majd rám ugrott és elkezdett püfölni. Én persze kegyelmért könyörögtem, amit nem igazán kaptam meg... Miután Aj végre leszállt rólam azt hittem meghalok. Mindenem fájt, de komolyan... Már csak az alap súlya is tönkretesz!

- Nem is az én hibám volt - néztem rá szúrós tekintettel.

- Óh, dehogynem! Ha nem jössz be és fekszel rám, nyertem volna! - kezdtük a veszekedést, azonban SooHyun időben megakadályozta ezt.

- Óh, de igen! Egész éjszaka nyomtátok és az esetek kilencven százalékában kikaptál - mondta a leader és alig bírta visszatartani a nevetést. Én egyáltalán nem bírtam, sőt nem is akartam, egy óriásit nevettem azon mennyire béna Aj, és még mielőtt újra nekem esett volna - láttam rajta, hogy mindjárt megteszi -, kislisszoltam a konyhába. 

- Mikor került ide DongHo? Egyáltalán miért van itt? - vontam fel szemöldököm, miközben a pultnak dőltem és figyeltem, ahogy SooHyun elő veszi a dolgokat a hűtőből.

- Hát az úgy volt, hogy te elmentél aludni, Aj meg kitalálta, hogy játszani akar viszont rajta kívül senki sem akart, így hát felhívta DongHot. Természetesen ő nem akart jönni, Aj meg csak fújta neki a hülyeséget, persze a gyereknek nem volt annyi esze, hogy kinyomja - sóhajtott.

- Szóval hajnali háromkor eljött ide játszani? - vontam le a felettébb logikátlan megoldást.

- Pontosan - bólintott SooHyun, majd bele ivott a kakaójába. - Szerintem is sok értelme volt...

- Mindegy ez nekem csak jó - vontam vállat. - Nem kell nektek ugrálgatnom!

- Feltéve ha DongHo jön velünk a próbára - nevetett nyomoromon - Tudod holnap Comeback - pöckölt fejen, majd a hipp-hopp összedobott reggelijével az étkezőbe ment, ahol Hoon is eszegetett. Épp azon gondolkoztam, mit is kéne addig csinálni, amíg nem megyünk próbára, amikor KiSeop karon ragadott majd a szobába kezdett vonszolni. Már is van programom...

- Mi ilyen sürgős? - érdeklődtem. KiSeop elkezdett kutatni a szobában. Valamit nagyon keresett, de fogalmam sem volt róla mit. Minden könyvet, ruhát, papírt felemelt vagy arrébb sepert hátha alatta lesz, amit keres. Végül az ágyánál találta meg, amit keresett. Az égbe emelte telefonját, mint az oroszlán királyban a gyereket majd szájához tette és elkezdte puszilgatni.

- Mivel a múltkor nem hittél nekem - jött felém miközben telefonját nyomkodta. Én összefont karokkal az ajtófélfának dőltem és ott vártam, hogy végre ide érjen hozzám. Mikor ez megtörtént a képembe nyomta a telefonját, és így pont az ellenkezőjét érte el, mert nem láttam semmit. Lehet jobb is... Ki tudja, épp milyen meztelen nőcskét akar mutogatni itt nekem...

- Seoppie~ én ezt így nem látom - tájékoztattam aranyos hangnemben. Telefonját jobb kezemmel hátrébb toltam és jól szemügyre vettem a képet. Hála az égnek nem hiányos öltözetű nőket mutatott, hanem valami foszforeszkáló izét. Erre nincs jobb szó. Ez kifejezetten egy izé... Habár így jobban megnézve olyan, mintha egy különleges szemet ábrázolna, ami türkiz színben pompázik. Ez egy emberen van?!   Egyébként - csak, hogy tisztázzuk -, az elején meg alaphelyzetben semmi bajom azokkal a kihívó képekkel, de egy idő után már meguntam, hogy KiSeop ennyire oda van értük... - Aha, hát ez csodálatos. De pontosan mi is ez?

- Kérlek szépen, ez a te tetoválásod minden éjszaka! - mondta kissé hisztérikus hangon.

- KiSeop nem vagy vicces - forgattam a szemem, majd sarkon fordultam és készültem elhagyni a szobát, azonban ő hirtelen előttem termett. Szemeimmel nagyokat pislogtam az előttem álló KiSeopra. Furcsa...

- Komolyan te vagy az, és a furcsa tetoválásod - mondta miközben mindvégig tartotta a szemkontaktust. Tényleg komolyan gondolja... - Látod? - mutatott meg egy olyan képet, ahol nem csak a tetoválás, hanem én is látszok.

- De hát... - kezdtem el makogni, majd a fürdőbe rohantam. Mikor beértem lehúztam a felsőm és kétségbeesetten vizslattam a tetoválásom. Nem volt ott. Sehol NEM volt. - Nincs ott!

- Mondom, hogy csak egyes éjszakákon jön elő, amikor alszol. De akkor se mindig. Sőt! Emlékszel, a múltkor bealudtál próba után - mondta és megerősítésre várt. Igen emlékszem. Akkor is Vele álmodtam... Bólintottam, ezzel jelezve, hogy folytathatja. - Na, hát az elején nem volt semmi, de később egyszerűen csak megjelent - Ezt még ő se gondolhatja komolyan. Látszott is rajta, hogy neki is hihetetlen az egész.

- Te megörültél - túrtam a hajamba miközben hitetlenül megráztam fejem.

- Nem örültem meg Kevin... - sóhajtott lemondóan. - Igazat mondok.

Tekintetén látszott, hogy elvárja tőlem, hogy higgyek neki. Meg is értettem. Évek óta barátok voltunk... Én is elvártam volna ezt tőle. De az egész, amit mond, olyan hülyeségnek hangzik. Most komolyan... Épp azt próbálja velem elhitetni, hogy miközben alszom, előjön ez a valami, majd eltűnik, ha felkelek?! Badarság! De mi van, ha mégse? Ha tényleg igazat mond? Végül is mi oka lenne nekem hazudni? Plusz bizonyítéka is van rá. Aish!

- Oké! Hiszek neked - adtam be a derekam. Ha hazudna nem így nézne rám. Akkor most ezek után sehol sem aludhatok biztonságban? - Fel tudod venni?

- Mi?! - nézett rám furcsa grimasszal arcán. - Nem elég, hogy lefényképeztem? Meg azt mondtad hiszel nekem!

- Hiszek is - bólintottam. - De kíváncsi vagyok milyen - vontam vállat.

- Hidd el, elég hátborzongató! - rázta ki a hideg egy pillanatra. - Mikor a testeden csak úgy fokozatosan feltűnik a semmiből, és egész éjszaka ott világít... Nem akarod látni - rázta a fejét legjobb barátom.

- Ó, dehogynem – vigyorogtam, majd átvetettem karom vállán és visszamentünk a többiekhez. Elvarázsolt tetoválás, de menő már! Viszont tényleg hátborzongató!

A próbán voltunk már egy jó ideje. Épp szünetet tartottunk a fiúk pedig nyomták a szokásos hülyeséget. Van, mikor majd meghalok a nevetéstől, és van, mikor csak fogom a fejem, hogy ez most komoly?! Egyébként szerencsémre DongHo is velünk jött, így nem engem ugráltatnak a többiek. Sőt akár én is ugráltathatok!

- DongHo-yah! - szóltam a kis Maknae-nak. - Hoznál nekem légy szíves egy kis gumicukrot? - nyújtottam kezem a kis tálka felé és mozgattam ujjaimat. DongHo gyilkos pillantásokkal felém fordult, azonban én nem rezzentem meg, továbbra is magamon tartottam az aranyos, lebiggyesztett ajkú arckifejezésem. DongHo nagy sóhajok közepette, de a tálkáért ment, majd a kezembe nyomta.

- Le ne törjenek a barbie ujjaid! - mondta dacosan, majd összefont karokkal megfordult és ellépkedett előlem.

- Köszönöm Dongie! - mosolyogtam önelégülten, azonban neki ez cseppet sem tetszett. Tudtam, hogy utálja, ha így hívom. Gonosz vigyorral arcomon kapdostam be a hosszú gumigilisztákat.

- Hohó! - tört ki magából Hoon. - Előbújt evil Kevin - nevetett kezét szája elé téve.

- Hova lett a kis angyalkánk? - folytatta Eli. - Megszállta az ördög éjszaka?

- Azért remélem, a hangod megvan még - szállt be SooHyun hyung is. Na, róla nem gondoltam volna...

- Már te is kezded Hyung? Csalódtam benned - ráztam a fejem. SooHyun épp válaszolt volna, azonban Aj a szavába vágott.

- KiSeop hát, hogy vigyázol rá te éjszakánként? Vagy lehet, hogy épp te vagy az ördög? - nevettek fel mind Aj csodás beszólásán. Mindenki, kivéve engem és KiSeopot...

- Ya! Nem alszunk együtt! - tiltakozott Seoppie.

- Olyan gyakran - kuncogott Hoon.

- Kuss! - dobta meg KiSeop egy párnával. Ekkor már tényleg mindenki nevetett. Még én és KiSeop is. A nagy hahotázás után SooHyunból előtört a felelősséges énje.

- Na, próbáljunk! - csapta össze tenyerét. Mindenkiből előtört egy ellenző nyafogás. Főleg belőlem. Mindenki fel is állt, kivéve engem, én inkább még szenvedtem egy kicsit a földön ide-oda forgolódva. Ezt Hoonci elégelte meg a leghamarabb, oda jött, majd kézen ragadott és felhúzott a földről.

Mikor biztos talpakon álltam elengedett és elkezdte leporolni tenyereit. Én is ezt tettem, csak stílusos módon a nacimba töröltem kezeim. Ekkor Eli már a szokásos helyén állt mindenki mással együtt, így én és Hoon is a helyünkre siettünk. A zene elindult, ezzel együtt pedig a próba folytatása is. Fárasztó napom lesz...

- Biztos muszáj ezt? - kérdeztem kétségbeesetten, miközben ujjam végig húztam a már befestett kis haj mintán. Épp a haj festés szakaszhoz értünk és ilyen lila-rózsaszín-amelyik-jobban-tetszik-döntsd-el-te színre akarják bekenni a hajam... Valahogy jobban kedveltem, ha természetes színre festették. Igaz a színesekkel se vagyok rosszban, de ezt most nagyon nem akartam. Egyszerűen nem tudtam elképzelni magamon ezt a színt...

- Nyugi Kevin! Jó lesz ez! - biztatott SoJin, azonban rajta is látszott, hogy nem szívesen csinálja ezt... - Tudod, hogy nem tehetünk mást - sóhajtott lemondóan. Sajnos igaza volt... De legalább Hoon vörös lett, SooHyun hyung pedig szőke lesz. Habár ezerszer inkább lennék szőke, mert azt legalább szeretem.

- Igazad van... Essünk túl rajta - temettem kezeimbe arcomat. SoJin a kellékekkel együtt hátra ment, hogy ki tudja keverni a festéket. Én csak vártam arra, hogy mikor sújt le rám. Szépen lassan eljött ez a pillanat is. Nincs vissza út!

A végeredmény - ahhoz képest mennyire rágörcsöltem az elején -, nem is lett olyan rossz! Nyugtáztam magamban, miközben a tükörben nézegettem az új színben pompázó hajkoronám. SoJin Noona is elégedett volt a munkájával és magával is. Elárulta, hogy nem csak azt rakta bele, amit kellett volna, hogy sötétebb legyen, mint eredetileg. Azért remélem, hamar kijön...