Chapter Twelve

*Kevin POV*

A tegnapi Comeback csodálatosan sikerült. A rajongók imádtak minket, én pedig őket. Igaz nem ismerem az összes rajongót - sőt nagyon keveset -, azonban tudom, hogy mindig számíthatok rájuk, hogy folyamatosan mellettem vannak, támogatnak, és ez kialakított bennem egyfajta szeretetet irántuk. Próbálom a kemény munkámmal, a tweetjeimmel, a kedvességemmel és minden apró kis dologgal kimutatni ezt nekik.

Sajnos tudom, hogy sose adhatom vissza mindazt, amit ők adnak nekem. Örökké hálás leszek nekik ezért a nagymértékű szeretetért és támogatásért, amit kapunk. Ha ők nem lennének, akkor nem lenne a U-Kiss, nem élhetném az álmom, és valószínűleg még mindig Amerikában lennék a családommal.

Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem a családom, csak úgy érzem nekem Szöulban a helyem. Ennyi... Erről jut eszembe; nagyon rég beszéltem a nővéremmel. Majd a napokban felhívom - döntöttem el magamban.

Mindent összevetve, azt leszámítva, hogy nem találkoztam azzal a lánnyal csodás napot tudhatok magam mögött. De őszintén ezekben a napokban ez legyen a legnagyobb problémám.

Mostantól tényleg csak álmomban lehetek nyugton. Remélhetőleg ott majd megjelenik, ahogy eddig is tette... Minden napra van valami programunk; fellépés, fotózás, interjú, fansing, fantalálkozó. Egy szó, mint száz alig lesz szabadidőm. Miért is zavar ez engem? - gondolkodtam el egy picit. Így legalább nem fogok unatkozni és még a gondolataim is elterelődnek Róla.

Eléggé ésszerűtlen, hogy a napjaim hetven százalékában egy olyan lányról ábrándozok, aki még csak lehet nem is létezik. De, hogyha igen, muszáj, vagyok megtalálni. Erős késztetést érzek rá, hogy megkeressem. Egyszerűen úgy érzem, hogy létezik. Hogy itt van valahol a közelben, csak nem veszem észre. A szívem arra bíztat, keressem fel, él! Viszont az eszem visszahúz, mindig csak az jár a fejemben, hogy egy álomkép, nem valóságos…

Az ágyon feküdtem, hátam és fejem egy-egy párna támasztotta. Térdeim felhúztam és nagy terpeszben helyeztem el őket, kezemben telefonom csücsült. Épp twittereztem, próbáltam válaszolgatni néhány tweetre, ezt azonban gondolataim nem hagyták.

Tekintetem hol a plafonon, hol telefonomon, hol pedig KiSeopon állapodott meg, aki a saját ágyán foglalta el helyét. Hason feküdt, lábait a magasba emelte, hozzám hasonlóan az ő kezében is helyet foglalt a telefon. Vajon mit csinál? Bevágott egy aranyos pofit, a telefon pedig kattant egyet.

- Seoppie! - ugrottam fel azonnal. - Én is akarok! - termettem mellette rögtön. Rájöttem, hogy selca-t csinál - valószínűleg twitterre a rajongóknak -, és én rajta akarok lenni! Nem maradhatok ki... Amúgy is még csak egyszer pózoltam az új hajammal, és szobatársammal is rég csináltam közös képeket.

- Gyere – mosolygott, majd arrébb húzódott az ágyon, én pedig mellé feküdtem. Így kezdtük el bevágni a jobbnál jobb, aranyosabb, szexibb, komolyabb és őrültebb fejeket.

A nagy unalomban még videót is készítettünk. Elég viccesen sikerült, legalább lesz min nevetni a jövőben. Csináltunk az ő és az én telefonommal is képeket, később pedig egy párat feltöltöttünk twitterre, hogy a rajongóknak is szerezzünk egy kis örömöt. Percek alatt több száz retweetet és kedvenc megjelölést kaptunk.

Úgy döntöttünk, hogy visszanézzük az eddigi Twitter feltöltéseinket az elsőtől az utolsóig. Némelyik tényleg nagyon amatőrre sikerült, viszont voltak köztük remekművek is. Mikor megláttam azt a képem, amin a cuki cicás pizsimben vagyok rögtön hiányolni kezdtem a ruhadarabot. Így hát felpattantam, és elkezdtem előkotorni a szekrény legaljáról, majd magamra is öltöttem.

Úúú~ mostantól biztosan minden nap hordani fogom! Ez után a csodás elhatározás után tovább nézegettük a képeket. Mikor a nemrég feltöltött álomcsapdás képemet néztük, megint előjött a téma.

- Eldöntötted már mit akarsz kezdeni vele? - kérdezte KiSeop.

- Igazából nem is gondoltam rá - vakargattam tarkóm.

- Hogy lehet erre nem gondolni?! - vitte fel a hangját. - Hiszen ez az izé minden este villog itt nekem! - mutogatott kétségbeesetten a kulcscsontomra.

- Tudod mióta megcsináltattam ezt az "izét" - mutattam az idézőjeleket. - Szinte minden éjjel egy bizonyos lánnyal álmodok – magyaráztam, ő pedig épp szólásra nyitotta a száját. - Nem, nem, hallgass végig mielőtt totál őrültnek titulálsz.

Úgy döntöttem, hogy elmondok neki mindent, ami mostanában velem történik. Végül is joga van tudni, a legjobb barátom és még egy szobában is élünk. Egymás között nekünk nem nagyon van olyan, hogy magánélet... Semmi különösebb oka nem volt annak, hogy ne mondjam el neki, így hát megtettem. Színt vallottam.

- Szóval mióta megvan a tetoválásom, mindig álmodok. Tudom azért csináltattam, hogy ne legyenek rémálmaim, de ez túlságosan is bejött - merengtem el. - Azóta nem, hogy azok nincsenek, de folyamatosan ezzel a csodás lánnyal álmodok. Az egész túl valósághű... Mintha nem is álom lenne, hanem a valóság. De aztán felébredek és mindennek vége - mutattam kezemmel a szétfoszlást. - Viszont emlékszem rá, hogy hogyan néz ki, a hangjára, a dolgokra, amiket elmond. Mindenre, hogy miket beszélünk, hogy mit szeret csinálni és mit nem. Mindig minden eszembe jut csak azok az információk nem, amiből kideríthetném, hogy ki ő. Hogy egyáltalán él-e... De valahol érzem, hogy nekem meg kell őt találnom - fejeztem be. A kis monológom végére már az ablakon bámultam kifelé és Seoppie ruha darabját gyűrögettem.

- Szóval belezúgtál álmaid nőjébe? - tépte ki morcosan felsője szélét kezeim közül. - Tudod te ez mennyibe került? - forgatta a szemét, majd elkezdte simítgatni az anyagot.

- Képzeld igen... Együtt vettük - böktem meg homlokát, majd én is úgy tettem, ahogy ő és megforgattam a szemem. - Nem álmaim nője, rövid... - sóhajtottam.

- És? A rövidek is lehetnek álom nők, úgy néz ki nálad is ez van - vont vállat. - Volt már dolgom röviddel - megrengett vissza. Ez rosszat sejtet... - Elég vad volt - kuncogott. - És amik...

- Nem érdekel! Ne térjünk el a tárgytól - irányítottam vissza az aktuális témára.

- Egyébként nem is tagadtad, hogy bele zúgtál - jött rá végre. Igen, nem tagadtam. Hiszen belezúgtam! Akármilyen hülyeségnek is hangzik, de igaz... Tetszik egy nő, akivel egyedül álmaimban találkoztam, és nem is biztos, hogy valóságos. Gratulálok magamnak!

- Nem mondtad, hogy nem vagyok normális - kommentáltam.

- Ez nem az jelenti, hogy nem gondolom úgy - mondta egy huncut mosollyal mire vállába bokszoltam.

- Miért tagadnám? Mindig rá gondolok... Itt, a való világban is meg akarom ismerni. Nagyon nagy hülyeség? - húztam el a szám, miközben próbáltam tépkedni takaróját csak úgy, mint a füvet szokás. Ekkor barátom a kezemre csapott. - Igen KiSeop! Tudom mennyibe került - morogtam.

- Na, akkor hagyd abba! - utasított. - Az eredeti témára visszatérve, én autóval üldöztem MinAh-t!

- Jó, de te legalább tényleg ismered, és tudod, hogy létezik - motyogtam csalódottan. - Na meg persze a nevét!

- A nevére miért nem emlékszel? - vonta fel a szemöldökét.

- Honnan tudjam?! - fakadtam ki. - Szerinted tudok én valamit is erről az egészről?

- Hát... Szerintem ez a világító valami akkor lép életbe, amikor Vele álmodsz - osztotta meg velem elméleteit.

- Ezt mégis honnan veszed? - kérdeztem kíváncsian. Minél előbb, minél több dolgot akartam megtudni ezzel az egésszel kapcsolatban.

- Nem mindig világít az a valami. Például ha napközben elszundítasz próbán vagy valami, akkor sosem szokott. Dél körül sem - magyarázott közben pedig felállt és a szobában kezdett járkálni.

- Igazad van... Olyankor sosem emlékszem, hogy Vele álmodtam volna, ha napközben szundítok el - bólogattam helyeslően. - Már tudom, mit csinálunk! - pattantam fel és az előszobába rohantam. KiSeop persze próbálta szedni utánam a lábait, amilyen gyorsan csak tudta.

- Micsodát? - nyögte ki mikor utolért. Már félig kint voltam az ajtóból, amikor elkezdtem felvenni a cipőm, lekaptam dzsekimet a fogasról és beszálltam az autóba. Legjobb barátom iparkodva próbálta utánam csinálni a dolgokat, azonban épp, hogy beszállt az autóba mielőtt elindultam.

Se szó, se beszéd hagytam el az otthonunkat. Nem érdekelnek a többiek, ha hiányzom nekik, hát keressenek. Ez az utolsó szabadnapom a sok munka előtt. Nem pazarolhatom el.

- Elmondanád végre, mi a fészkes fenét csinálunk ilyen nagy rohanással fél tízkor?

- Elmegyünk a tetováló szalonba. Ott biztosan tudják mi a fene ez az egész - vázoltam fel ötletemet.

- Ez mind szép és jó, de még várhat! - jelentette ki miközben bekapcsolta a biztonsági övét.

- Mert?! - akadtam ki. Mi az, hogy várhat?! Hát normális ez...?

- Mert először az egyetemre megyünk. Ma MinAh-sshit akarom megkeresni - dőlt hátra ülésében, majd céltudatosan meredt kifelé az ablakon.

- Azt majd elintézzük máskor - kezdtem ellenkezni.

- Hát nem! Én régebb óta keresem őt, mint te azt az ismeretlen nőcskét... Szóval menj az egyetemre - mutatott egy irányba, ami hót biztos, hogy nem az egyetemre visz.

- Nem megyek az egyetemre! Én jobban le vagyok maradva, mint te! Szóval tetováló szalon! - váltottam határozottabb hangnemre, és fenyegetően KiSeopra néztem.

- Ez már nem az én hibám! Legyél jó sofőr, és vigyél az egyetemre! MinAh-sshi már vár rám - fonta össze mellkasa előtt karját.

- Teto... - kezdtem volna, de félbe szakított.

- Kevin Woo! Ha nem viszel MinAh-hoz, akkor esküszöm, hogy nem ez lesz a legemlékezetesebb comeback-ünk, ugyanis VinSeopnak annyi - húzta végig nagyujját torkán.

- Nem tennéd! - néztem rá kételkedve, leesett állal. Pont jókor volt piros, mert most tuti balesetet okoztam volna.

- Ó~ dehogynem! - bólogatott.

- Jó - adtam meg magam. – De csak azért, mert az egyetemen általában ilyenkor vannak, a szalon pedig később is nyitva van - sóhajtottam egy nagyot, majd az említett intézmény felé vettem az irányt. - Izé... Hol is van azaz egyetem?

- Azt hiszem... előveszem a GPS-t - mondta kínosan, majd végrehajtotta, amit mondott.

Amikor odaértünk az egyetemhez kerestem egy viszonylag közel lévő parkoló helyet. Nagy nehezen meg is találtam, és kis ügyesen leparkoltam. Kiszálltunk, és KiSeop azon nyomban megindult az épület felé. Meg se várta, hogy bezárjam az autót ő már a lépcső tetején volt, amikor én elindultam.

Utunk egyből az igazgatóság felé vezetett. Nem viseltem semmi extrát… Egy fekete farmer, dzseki és egy fehér póló volt rajtam. Persze a szemüveget és a fullcap-et nem hagyhattam otthon… Szóval még az is rajtam volt, de nem hinném, hogy ez olyan extra viselet… Az emberek még is csak ÚGY néztek, bennem pedig felvetődött a kérdés; most azért bámulnak, mert felismertek… Vagy azért mert lila a hajam? Nem tudtam eldönteni, de szerencsére túléltük az utat az igazgató felé.

- És most mi jön? – kérdeztem az ajtóban. – Ha nő, akkor beveted a szexi ellenállhatatlan Lee KiSeopot?

- Persze! Mi más? – nevetett fel, majd a kilincshez nyúlt.

- És mi van, ha férfi? – nyúltam keze után, hogy még ne nyisson be.

- Akkor buzi lesz – kacsintott, majd benyitott az irodában. Mikor megláttam, hogy az igazgató nő, csak megforgattam a szemeim. Hogy lehet ilyen mázlis?!

Felállt, majd üdvözölt minket.

Kim EunHee a becses neve. Fiatalos, harmincas éveiben járó nő volt. Elegáns, egy kissé szexi ruha volt rajta, ami tökéletesen kiemelte hibátlan alakját. Biztosan jár edzeni. Haja laza kontyba volt. Miután megtörtént a bemutatkozás mindnyájan helyet foglaltunk.

- KiSeop-sshi - kezdte az igazgatónő. Székében kényelmesen hátradőlt, majd egyik lábat áttette a másikon. - Miben segíthetek?

- Ha minden igaz, egy Bang MinAh nevű diák ebben az iskolában tanul tánc szakon - mondta.

- Hm... - gondolkodott el. - Lehetséges - mosolygott.

- Nem lehetséges, hanem biztos - mondta határozottan KiSeop.

- Legalábbis azt szeretné, ha én ezt mondanám - könyökölt a karfára és ujjait elkezdte egymásnak koccantani. - Ugye?

- Valahogy úgy - bólintott elismerően Seoppie.

- Sajnálom - fordult hátra a székkel. - Nem tudok önöknek segíteni. Feleslegesen jöttek ide. Nem adhatok ki információt a diákjainkról - fordult vissza egy elégedett vigyorral arcán. Ez tuti szórakozik velünk.

- Még egy Idol-nak sem? - vetette be KiSeop munkáját.

- Még egy Idol-nak sem - suttogta a nő.

- És hogyan érhetném el ennek az ellenkezőjét? - nyalt végig barátom ajkain. Ne~ Már kezdi. - Bármiben megegyezhetünk - piszkálta bal kezével ajkát, miközben felkönyökölt és elővette ellenállhatatlan nézését.

- KiSeop-sshi - könyökölt az asztalra Kim EunHee és összefonta ujjait. - Leszbikus vagyok - suttogta, mire belőlem akaratlanul is kitört a nevetés.

KiSeop álla a padlót súrolta. Ó, és mekkorát koppant! Ettől persze még jobban elkezdtem nevetni, és amikor megláttam az igazgató elégedett vigyorát, végem lett. Csak kacagtam és kacagtam. Nem tudtam megálljt parancsolni feltörekvő érzéseimnek. Ez még annál is rosszabb, mintha fiú lenne. Nem is fiú, nem is homoszexuális. Nem! Leszbikus! Milyen komikus szituáció!

- Elnézést - szólaltam meg először, mikor végre abbahagytam a nevetést.

- Semmi gond - legyintett EunHee-sshi. - Szerintem most már távozhatnak.

- Szerintem is - bólintottam helyeslően, majd a még mindig letaglózott állapotban levő KiSeopot is felrángattam a helyéről.

Valami olyasmit gondolhatott, hogy ez a csodás nő, hogy lehet leszbikus. Ezt onnan tudom, hogy az én fejemben is ez járt. Már az ajtónál jártunk, amikor is nem az én, hanem az igazgató derűs nevetése töltötte be a teret. KiSeoppal értetlenül fordultunk hátra. Kim EunHee csak nevetett és mutogatott, hogy menjünk vissza. Értetlenül foglaltunk újra helyet, majd vártuk, hogy megszólaljon.

- Igazából... Nem kéne az ajtóm előtt megvitatni, hogy milyen legyen az igazgató - kuncogott, mi pedig lesütöttük a tekintetünket. - Ilyenkor az asszisztensem mindig úgy hagyja a telefont, hogy halljam, ha a vendégem mond valamit, mielőtt belépne.

Tudtam, hogy szórakozik velünk! Cseles... Mi pedig bedőltünk neki.

- Nyugalom, nem önök az elsők, akik bedőltek ennek - kacagott tovább.

- Szóval nem is leszbikus? - tette fel KiSeop rögtön a számára legfontosabb kérdést. Igazából engem is érdekelt.

- Hát... Majdnem. Biszex vagyok - vallotta be, ezúttal tényleg őszintén. - De ne ragadjunk le itt. A lány tényleg itt, a 2.A osztályban tanul. Jelen pillanatban a második szektor tízes tánctermében található – mondta, miközben laptopján kattintgatott, majd a végére egy elbűvölő mosolyt küldött felénk.

- Köszönjük - vigyorgott elégedetten KiSeop.

- Tényleg igazán sajnálom, de nem hagyhattam ki - utalt a kis csínyre, amit elkövetett ellenünk. Ez az igazgató nő elég jó fej. Biztos imádják a diákok. Időközben mind a hárman felálltunk és az ajtó felé igyekeztünk.

- Semmi gond - legyintettem. Én is eljátszottam volna azok után, amiket mondtunk.

- Jó poén volt - mondta KiSeop, majd mind felnevettünk.

- Örülök, hogy itt voltak. Feldobták a napom - mosolygott. - Azért KiSeop-sshi... Ha mégse jönne össze MinAh kisasszonnyal - vett el az asztaláról egy papírt, amire lefirkantott valamit. Ugye nem? – Hívj fel - kacsintott barátomra. Ezt nem hiszem el! Ennek minden összejön?! Beszarok, komolyan...

- Észben tartom - jelent meg barátom arcán az ellenállhatatlan mosolya, majd jobb kezével végigsimított EunHee karján. Szegény MinAh...

- Viszlát - mondta az igazgatónő, majd mi is elköszöntünk és elhagytuk az irodákat.

A második szektorba tartó út alatt KiSeoppal megbeszéltük a történteket és jót nevettünk rajta.

- Felhívod? - böktem a cetlire.

- Jelen pillanatban MinAh-sshi a fontos. De azért megtartom - rakta el a zsebébe. Mikor elértük a célunkat bekopogtunk a 10-es terembe. Egy kissé idős nő lépett ki, aki felvont szemöldökkel méregetett minket. Nem volt szimpi.

- Bang MinAh-sshit szeretnénk látni.

- Nem ér rá - morogta.

- U-Kiss - mondtam, miközben egy radiátornak dőltem. - KiSeop és Kevin, személyesen.

- Úr isten! A lányom nagy rajongójuk - mondta. - Máris jön – mosolygott, majd bement. KiSeop felém tátogott egy köszönöm-öt, erre én csak bólintottam. Bentről hallottam, ahogy mondja a csajnak, hogy két idegen keresi, és hogy jöjjön ki.

- Juj, bocsánat! - hallottunk bentről egy kisebb sikolyt. Vajon mi történhetett? Kérdőn egymásra pillantottunk Seoppieval, de egyiken se tudtuk, hogy mi volt.

Hiszen én ezt a hangot ismerem! De... Honnan? Kié? Nem tudtam rajta tovább agyalni, ugyanis MinAh kijött, KiSeop pedig rögtön kézen fogta és elrohant vele. Na de jó! Hagyjatok magamra...

Pár másodperccel később egy  foltot láttam, amint elsuhan előttem arra, amerre KiSeop és MinAh ment. Lehet a barátnője? De ha ő utánuk megy, akkor én is! Ezzel az elhatározással, és kb. 5 másodperc eltéréssel az ismeretlen lány után rohantam.

*HyeRi POV*

Szemeimet dörzsölve, a tánc cuccommal karöltve és egy fülbevalóval a kezemben - amit épp próbáltam betenni a helyére -, baktattam a konyhába. SoJin a szokásos reggeli turmixát csinálta, azonban előtte volt még három. Az egyiket Yura elkobozta, így gondoltam, hogy a másik kettő az enyém és MinAh-é szóval én is elvettem egyet, majd belekortyoltam. Isteni volt! De mit is várok Unnie-tól? Évek óta űzi az ipart.

- Még mindig nem tudom elhinni - csóválta fejét Yura.

- Muszáj voltam, na! - csattant fel Jinnie.

- De lila?! Miért pont lila? Miért nem szőke? - akadékoskodott a fiatalabb. Én persze a lila szóra rögtön felkaptam a fejem. Ő is lila volt a legutóbbi álmomban. 

- Kérdezd meg a cég vezetőjét - pufogott SoJin.

- Ki lett lila? - engedtem utat kíváncsiságomnak, miközben a turmixba kóstoltam.

- Az egyik idol - legyintett Yura, amolyan úgyse érted stílusban.

- Melyik? - érdeklődtem tovább, ugyanis tudni akartam.

- Úgyse ismered, na – durcizott, majd felállt és elviharzott a kocsiba.

- Ilyenkor mi baja van? - kérdeztem SoJint.

- Nem tudom, de sietek, mert el fogok késni. Szia - puszilt meg gyorsan, majd végleg egyedül maradtam a turmixommal. Türelmesen megvártam, amíg MinAh elkészül és kifárad hozzánk, mikor ez megtörtént rögtön indultunk is. Valamiért mindig MinAh vezetett. Talán mert ő a legidősebb közöttünk?

A negyedik órám csak úgy, mint az előző három tánc lesz. A lányokkal az öltözőben fújtuk ki magunkat várva a becsengőre, ami el is jött. Térdeimre támaszkodva álltam fel a padról, majd a többieket követve bementem a táncterembe.

Hála az égnek ezen kívül már csak egy óránk volt, ami szerencsémre nem tánc. Már eléggé ki voltam fáradva, és alig vártam, hogy végre pihenhessek. Nem is csoda, hogy amikor a tanár szólt Minnie-nek, hogy két fiatalember várja a folyosón kissé lerúgtam Yurát nyújtás közben.

- Juj, bocsánat! - kaptam kezem a szám elé.

Kissé hangosabbra sikerült bocsánatkérésem, és Yura jajgatása, így mindenki ránk vagy barátnőnkre figyelt, akit két ismeretlen pali keres a folyosón. Biztos fontos emberek, ha tanítás alatt kikérhetik. Főleg ennél a tanárnál. Ha haldokolnék, akkor sem engedne el innen! Amilyen konok és morcos. Mindig kikészíti az osztályt... Testileg és lelkileg egyaránt. De... Mit akarhatnak tőle?

- Azt hiszem agyrázkódásom van - fogta a fejét, miközben azt csodáltuk MinAh értetlen arca mikor hagyja el a termet.

Ez nem igazság... Engem miért nem kérnek el soha? Biztosan valami baj történt. Remélem nem a családjával... Vagy lehet kirabolták őket? A két ismeretlen alak lehet rendőr. Úr isten! Mi van, ha valami perverz alak akarja elrabolni és magáévá tenni?! Te jó ég, nem hagyhatom egyedül! Utánuk megyek! - döntöttem el magamban, majd kirohantam a teremből.

A nagy rohanásban még fél szemmel láttam egy férfit a radiátornak dőlve. Szemüveget és egy fullcap-et viselt. Ő biztos nem itteni tanuló... Itt senki sem öltözik így. Vagy a szemcsi vagy a sapi, a kettő együtt nem megy. Vajon ki az? A másik haverja? Biztosan... Viszont nem volt időm ezzel foglalkozni inkább elindultam jobbra. Remélem arra mentek... De ha ez a csávó még itt van, akkor biztos nem perverz az, aki az én barátnőmmel ki tudja, mit csinál épp.

Chapter Eleven

Sziasztok! ^^

Köszönöm szépen az 1300 oldalmegjelenítést és a 4 feliratkozót! ♥

Nem igazán fűznék a részhez semmit, úgyhogy...

 ...Kellemes olvasást! Chu~

*HyeRi POV*

Azzal, hogy JiHoo áthívott magukhoz meg is feledkeztem arról, hogy MinAh elmondja mit látott az este. Csak azzal tudtam foglalkozni, hogy minél hamarabb készen legyek. Miután nagy nehezen végre eldöntöttem, hogy mi a fenébe megyek hozzájuk, a konyhába vettem az utam, ahol SoJin és Yura diskuráltak valamiről. Mikor közelebb értem már tisztán hallottam minden egyes kis szösszenetet.

- De holnap Comeback! - toporzékolt Yura.

- De hiszen nem is az EXO-é! - csattant fel Jinnie.

- Yura add fel - léptem közbe, majd barátnőm vállára tettem a kezemet. - Nem fog ez menni - biggyesztettem le ajkam együtt érzően, majd elvigyorodtam. Kikaptam a kiskosárból egy almát, felületem a pultra és falatozni kezdtem.

- Dehogynem! Majd meglátjátok - húzta ki magát céltudatosan.

- Mitől van ilyen jókedved? - könyökölt mellém Unnie.

- Megyek JiHoohoz – mosolyogtam, miközben beleharaptam az álmába.

- Inkább nem is hallgatom - sóhajtott AhYoung, majd a szobájába baktatott.

- Jól is teszed, menj csak! - kiabáltam utána, majd morcosan visszafordultam SoJin felé.

- Ne is törődj vele – legyintett, kezébe vette a törlőt és elkezdte törölgetni a turmix gépet.

- Nem is teszem.

Igazából nagyon is zavart, hogy ilyen volt... De ez ellen nem tudok mit tenni. Megbeszéltük, még mindig nem szívleli JiHoot, mást már nem tudok tenni.

- Viszont én is megyek, nem akarom le késni a buszt. Szia unnie! - nyomtam egy gyors puszit arcára, majd távoztam otthonunkból.

A busz megállt, én pedig azon nyomban le is szálltam. Türelmetlenül szedtem a lábaimat barátomig, ahol kopogás nélkül léptem be a házukba. Elég régóta együtt voltunk ahhoz, hogy ezt mind a ketten nyugodt szívvel tegyük meg.

- JiHoo! HanAh! - kiabáltam el magam ezzel jelezve, hogy megjöttem.

- HyeRi~! - éreztem combomnál a becsapódást. Kezem azonnal HanAh kis buksiján landolt. Megsimogattam, az ölemben kaptam és úgy mentünk beljebb. - Hol van a bátyád? - érdeklődtem.

- Az udvaron - mutatott a kijárat felé, én pedig bólintva indultam meg. Mikor kiértünk JiHoot rögtön megpillantottam, amint a játékokat szedte össze.

- Szia - köszöntem, mire felnézett majd megindult felém.

- Szia – mosolygott, majd ajkait az enyémekre tapasztotta. Annak ellenére, hogy mi mennyire élveztük, HanAh egy cseppet sem volt elragadtatva. Ezt ki is fejezte egy kisebb "fúj" kíséretében. - Hiányoztál.

- Te is nekem - bújtam hozzám így kívülről kicsit olyanok lehettünk, mint egy család. Viszont bármennyire is szerettem őt, nem tudtam vele elképzelni az egész életemet. Talán az a fiú az oka? - gondolkodtam el egy pillanatra, ugyanis eddig másra nem is tudtam gondolni... Most pedig azaz álom fiú mindent felborított. Pedig lehet nem is létezik! - Nagyon nehéz volt ezzel a kis rosszcsonttal a napokban? - csikiztem meg kicsit húgát.

- Boldogultam - nyugtatott meg.

- Itt volt egy unnie, aki segített! - bólogatott igazát alátámasztva HanAh. Én felvont szemöldökkel néztem hol rá, hol pedig barátomra.

- Egy unnie? - tettem fel a kérdést.

- Csak egy jó barátja a családnak, aki nemrég költözött vissza Szöulba.

- Igaz ez HanAh? - fordultam a csöppség felé.

- Nem tudom - emelte fel kezeit.

- Komolyan a húgomtól várod a megerősítést? Nem lehetne egyszerűen hinni nekem? - akadt fenn a dolgokon barátom.

- Talán ha elmondtad volna, nem a húgodtól várnám az igazad alátámasztását! - forgattam a szemem.

- Jó, igazad van - sóhajtott. - Sajnálom...

- Még szép, hogy igazam van - mosolyodtam el önelégülten, majd, mint a többi dolgot, ezt is a szőnyeg alá söpörtem és visszabújtam karjaiba. Vajon meddig bírja még a szőnyegem...?

HanAh, mint mindig most is rajzolt nekem egy csomó mindent. Kimentünk a játszótérre is, ahol ismét gyerek lettem. JiHoonak felváltva kellett minket löknie a hintával. Libikókáztam is a húgával, sőt minden játékot, amit tudtam én is használatba vettem. Ennek HanAh felettébb örült, JiHoo pedig csak mosolyogva gyerekességemen hozta utánunk a cuccokat.

Beültünk egy fagyizóba is, ahol persze nem bírtam ki, hogy ne egyek bele barátom adagjába is. Ő pedig, hogy a fagyira hivatkozva - ami a szám szélén volt -, meg ne csókoljon.

Ezek után hazafelé vettük az irányt, ahol elővettük a jól bevált társasjátékot. Természetesen HanAh nyert, viszont megjegyezte, hogy nem szép dolog, ha mi nyerünk, és az sem, ha hagyjuk őt nyerni. Miután ezt elmondta felállt, majd egyedül folytatta a szórakozást, mi pedig egymásnak szenteltük magunkat JiHooval.

A nap egyre lejjebb ment, HanAh pedig az ágyba került és rögtön el is aludt. Habár elég fárasztó napot tudhat maga mögött szóval megértem. JiHooval a szobájában vonultunk. Ő leült az ágyra én pedig az ölébe fészkeltem magam.

- Biztos minden rendben? - kérdeztem aggódva.

- Igen. Anyát is nemsokára kiengedik és itt is minden a legnagyobb rendben van, amint látod - mutatott körbe a házon.

- De bármi van, nyugodtan szólhatsz - néztem a szemébe, hogy tudja, minden szót komolyan gondolok.

- Oké! De már itt van SuEun is - mosolygott.

- Oh, igen, a régi barát - fordultam el, miközben bosszúsan megforgattam szemeim.

- Csak nem féltékeny vagy? - fordított vissza maga felé, és egy puszit nyomott az arcomra.

- Én?! Féltékeny? - húztam fel a szemöldököm hitetlenkedve. - Dehogyis -  ráztam a fejem.

- Hogy is gondolhattam - csúsztatta fel kezét hátamon, majd ajkait az enyémekre tapasztotta.

- Hát elég abszurd ötlet - túrtam a hajába, majd lábaim átkulcsoltam derekán.

- Tudod, hogy nem tenném - csókolt meg újra.

- Hát persze - mosolyodtam el. - Mennem kéne - motyogtam kábultan két csók között.

- Még egy kicsit – mondta, majd végleg egymásnak estünk. Már nem volt visszaút. Egyszerűen csak haladtunk az árral, mint máskor. Hm... Úgy néz ki, ma sem alszom otthon.

*Author's POV*

A másnap reggellel együtt eljött a U-Kiss Comeback napja is. HyeRi sietve szedte össze ruhadarabjait, amit JiHoo szórakozottan nézett végig az ágyából. Szerette a látványt, ahogy a nők előtte szedik össze a ruhákat, amit előző este ő készségesen szedett le róluk. Miután HyeRi mindennel készen volt lopott egy csókot barátjától, HanAh szobájába settenkedett, majd őt is megajándékozta egy apró puszival, és el is hagyta a házat.

Kissé összecsapottan szállt fel a buszra, amin szerencsétlenségére pont ugyan az volt a sofőr, mint a tegnapin. Az ahjussi nem volt rest, és ki is mutatta minden gondolatát, ami a fejében keringett. HyeRi pedig rögtön levágta, hogy a bácsi tudja mit csinált éjszaka, így szégyenlősen meghajolva sietett a sofőrtől levő legtávolabbi helyre. A lányban pedig csak ekkor tudatosult, hogy mi fog rá várni otthon... Ilyenkor a lányok mindig heccelték, ami felettébb nem tetszett neki.

Amint beért a házba máris elátkozta a barátnőit, ugyanis három kíváncsi tekintet figyelte a kanapéról. A lányok térdeltek az ülőalkalmatosságon, hasuk pedig a háttámlának volt nyomva. Ki így, ki úgy tartotta fejét, és arra vártak, hogy barátnőjük, mikor toppan be.

- Gondolom forró éjszakád volt, szóval csináltam egy kis jégkását - nyújtotta az említett italt SoJin barátnője felé, mire ő bevágott egy fintort, erre mindenki nevetésbe tört ki.

- Az ember azt gondolná, hogy legalább te érett vagy unnie! - durcizott a legfiatalabb. SoJin csak megvonta a vállat, amolyan nekem-is-kijár-a-szórakozás stílusban.

- Ah, HyeRi hagyjuk már - legyintett Yura. - Az ember azt hinné, mikor rád néz, hogy ártatlan vagy, pedig egyáltalán nem - csóválta a fejét.

- Sőt! A velejéig romlott - szisszent fel MinAh.

- Azért ti se panaszkodhattok - mondta HyeRi, miközben leült a kávézó asztalra, a lányok pedig felé fordultak, és viszonylag normálisan elhelyezkedtek a kanapén.

SoJin átnyújtotta az italt, amit HyeRi elfogadott, ugyanis tényleg nagyon jól esett volna neki a frissítő ital. Azonban mikor belekóstolt rögtön elment a kedve, és összeszűkített szemekkel nézett a három lányra, akik majd kipukkadtak a visszatartott nevetéstől.

- Ez nem jégkása - mondta ki a nyilvánvalót, mire mind a hárman fékezhetetlen nevetésben törtek ki. SoJin válaszolt volna azonban a feltörő boldogságtól nem tudott.

- M-mert - nevetett - Ez egy kis - derült fel újra, HyeRit pedig majd megette a méreg. - Sex on the beach - mondta ki végre, és erre a lányok még jobban elkezdtek nevetni.

- Vagy inkább in the room? - helyesbített MinAh. HyeRi ekkor teljesen kiakadt. Felállt majd kissé elordította magát.

- YAH! Tényleg ennyire gyerekesek vagytok?! Ya! Sex on the beach vagy in the room, tök mindegy! Ez akkor sem vicces! - fakadt ki - Na, jó, talán mégis - tette hozzá, mikor már ő is alig tudta visszatartani a nevetést, és lassan csatlakozott a földön fetrengő lakótársaihoz. Az italt végül közösen itták meg, hogy ne csak HyeRinek jusson az élvezetből.

- Aigoo~! - mondta a legidősebb. - Így, hogy fogok autóval menni, dolgozni? - fogta fejét kétségbeesetten.

- Majd elviszlek! - ajánlotta fel egyből Yura, mire SoJin erős tiltakozásba kezdett.

- Az hiányzik! Nem, nem és nem! Majd elvisz MinAh.

- De hát én is ittam! - világosította fel őket Minnie. – És, ami azt illeti, te is Yura - lökte meg mutató ujjával az említett személyt.

- AhYoung-ah, inkább maradj itthon és nézd velem! - ragadta karon őt HyeRi és kezdte a nyafogást.

Eszébe jutott a legutóbbi álma. Vagyis csak az a része, amiben semmilyen infó nincs a fiúval kapcsolatban. Tudta, hogy elment SoJinnal miatta, hogy találkoztak, milyen jól elbeszélgettek, és, hogy hallotta a fiút énekelni. Gyönyörű hangja van - merengett vissza.

Ez az éneklés azt is jelenthette számára, hogy egy idollal álmodik folyamatosan - azonban ezt lehetetlennek hitte -, vagy azt, hogy valaki, aki ott dolgozik az ő álom fiúja, és a színfalak mögött bekapcsolódott az éneklésbe. Úgy gondolta lehet rá esély, hogy meglátja a fiút a tv-ben. Talán... hátha...

- Nem is tudom HyeRi - húzta a száját - Inkább nézném élőben.

- Na~! Tudod, hogy úgysem mehetsz - fonta össze mellkasa előtt kezeit HyeRi.

- Jól beszél - erősítette meg az előző kijelentést Jinnie. - Nem akarok tömegközlekedést használni - biggyesztette le csalódottan ajkát.

- SoJin-ah - tette az említett vállára kezét MinAh. - Gondoltál volna erre azelőtt, hogy elkezdtél velünk inni - csóválta fejét mosolyogva.

Végül MinAh-sshit hívta az egyik barátja, hogy nincs-e kedve elmenni az uszodába, az apukája oda adta neki a kocsit így el tudták vinni SoJint is a munkahelyére. Yura és HyeRi pedig a tv előtt gubbasztottak és várták, hogy elkezdődjön a műsor.

Eközben Kevin már lázasan melegítette be hangját, miközben a többiekkel együtt készültek a Comebackre. Kevint furdalta a kíváncsiság, hogy vajon itt van-e a lány az álmából. Hiszen ha akkor itt volt és megnézte, most miért ne lehetne? Kevin a valóságban is örült neki, hogy almában már nem csak beszélgettek, hanem a testi kontaktus is megvolt.

A lány nagyon felköltötte az érdeklődését még így az álomvilágon kívül is. Annak ellenére, hogy tudta nem biztos a létezése, meg akarta ismerni a való életben is. És ezért furcsa módon mindent megtett volna. Legalábbis kezdte így érezni...

- Srácok... - kezdte kissé félénken, ugyanis nem tudta most jól cselekszik-e vagy inkább hagyni kéne a fenébe. - Kértek kaját?

- Hirtelen milyen kis buzgó lett valaki! - kezdett ujjongani SooHyun.

- Beteg vagy Kevin-ah? - kacagott Hoon.

- Vagy esetleg megszállt még egy angyal éjszaka? - folytatta a csipkelődést Aj, mire összepacsiztak Elisonnal.

- Inkább legyetek rendesek, mert a végen még meggondolja magát - nézett félre egy pillanatra a tükörtől KiSeop, és egy szemforgatással díjazta a többiek felszólalását. Ezek után újra önmaga csodálására fordította energiáját. Kevin helyeslően bólogatott.

- Na, akkor kell valami a lusta popótoknak vagy nem? - dobbantgatott lábával türelmetlenül a maknae, miközben csípőre vágta kezeit.

- Kivételesen nem, egy falat se menne le a torkunkon - mondta SooHyun.

- Kebin! - szólt neki KiSeop. - Én kaphatnék egy kis pocky-t?

- Természetesen - nézett felé ezer wattos vigyorral az említett. - Ti pedig - mutatott végig a társaságon. - Meg ne gondoljátok magatokat, mert NEM fogok még egyszer kimenni – fenyegetőzött, majd sarkon fordult és ott hagyta őket.

Miközben Kevin a kaja stand felé tartott tekintetét ide-oda vezette, és folyamatosan a lányt kereste az álmából. Mikor a célhoz ért - legnagyobb sajnálatra egyedül -, dühösen az asztalra csapott. Aish! - túrt a hajába. Azt remélte, hogy fél úton összetalálkozik Vele, és majd együtt mennek tovább. De sajnos ez nem álom volt, hanem a kegyetlen valóság.

Sietve megragadott pár zacskó pocky-t és egy kevés gumicukrot, majd visszament a többiekhez, és várták, hogy végre színpadra kerüljenek. Addig is SoJin szórakoztatta a társaságot.

A lányok otthonában is mind a kettő lakó azt várta, hogy végre a U-Kiss következzen. A két fél között csak annyi volt a különbség, hogy Yura tudta, HyeRi pedig nem. Csak tömték magukba a popcornt és az innivalót, miközben sorra vették az összes fellépő bandát is. Néhol HyeRi föl ujjongott, miszerint „Omo! Omo! Ezt szeretem!” vagy „Oh, ó! Őt ismerem!” meg az ehhez hasonló kiáltások. Ilyenkor Yura mindig mondott pár szót az ismert számról vagy bandáról, esetleg személyről.

HyeRi egy ideig még élvezte is azt, hogy nézi a műsort, viszont amikor utált számok, esetleg túlnyávogós vagy kihívó lány banda volt, még az élettől is elment a kedve. Tudta, hogy nem ők akarják ezt - egy kettőt kivéve -, de akkor sem bírta, és majd elkapta a hányinger közben. Ilyenkor barátnője is észrevette az undort arcán.

Mikor már a harmadik ilyen eset volt HyeRi felállt, eldobta kezéből a kispárnát, és felháborodottan így szólt.

- Ezt nem hiszem el! Miért van ebből ennyi?! - fakadt ki, majd sarkon fordult, és a szobába indult volna, azonban Yura hangja megállította.

- Most elmész? Itt hagysz?! - esett le a lány álla. - De hisz már vége és most jön a U-Ki...
- Nem érdekel - szakította félbe társát -, én ezt már nem bírom - emelte fel kezét a lány, majd a szobájába vonult. Azonban barátnőjének igaza volt. Amint HyeRi halló és látó távolságon kívül volt a U-Kiss színpadra lépett, és elindult a She's Mine...

Chapter Ten

Sziasztok! ^^

Csütörtökön szülinapom volt, és gondoltam rá, hogy kiteszem nektek életem első OS-ját, ami szintén Kevines, de aztán meggondoltam magam. Úgy voltam vele, hogy majd még javítgatok rajta, hogyha fejlődik az írásom, de ha van rá igény akkor kitehetem :)

Egyébként ti mit szóltok a közelgő VIXX koncerthez? Ki tervezi, hogy megy? :D

 Kellemes olvasást! Chu~

*HyeRi POV*

- HyeRi! - rázogatta gyengéden vállaim MinAh. Semmi kedvem nem volt még felkelni, így egy kis ideig tetettem az akármit-csinálsz-nem-kelek-fel-olyan-mélyen-alszok formát, de nem jött be. - Tudom, hogy fel vagy!

- Jó~ nyertél - motyogtam a párnába, így alig lehetett érteni.

- Fáradt vagyok! - jelentette ki, majd erőtlenül rám dőlt. Most még az se zavart, hogy majd megfulladok, csak ne kelljen felkelnem...

- Én is... Aludjunk – mondtam, majd magunkra húztam a takarót, amit nemrég drágalátos barátnőm lerántotta rólam. Még pár percig így feküdtünk, de aztán már tényleg nem bírtam tovább és lelöktem magamról. Így lustálkodtunk perceken keresztül. - Ezért keltettél fel? - nyögtem erőtlenül.

- Aha - válaszolt alig hallhatóan, majd átfordult a másik oldalára.

- Király – mondtam, majd én is megetettem azokat a mozdulat sorokat, amit ő, és újra elnyomott az álom.

Mikor végre ténylegesen felébredtünk elkezdtünk beágyazni. Igazából ezt sosem csinálom meg, de MinAh-nak rögeszméje... Minek beágyazni, hogyha utána úgyis összedúlom? Élek ezen az elven. És most ne jöjjetek nekem a „Minek kitörölni a feneked, ha utána úgyis megint kakilsz?” dumával. Ez természetesen MinAh-yah élet elve... Persze az teljesen más tészta. Az ágybevetés nem higiénikus kérdés, a popsi törlés pedig igen!

- De útálom ezt! - húztam végre normálisan ágyamra a lepedőt több perces szenvedés után.

- Én is sok mindent utálok - nézett fel rám egy pillanatra, majd tovább dobálta a párnákat a helyükre.

- De ez olyan fölösleges! – nyafogtam, és ledőltem a frissen bevetett ágyra.

- Nem érdekel HyeRi! Azok után, hogy én éjszakáztam miattad, ezt igazán megteheted! - érvelt diplomatikusan, miközben az ágyra ült törökülésben. Igaza volt... Ebbe még nem halok bele.

- Oh! Tényleg mi történt az este? - térdeltem fel kíváncsiságomban és közelebb araszoltam hozzá. - Mondtam valami érdekeset?

- Hát nem igazán... Őszintén szólva semmi érdekes nem történt. Megint csak szuszogtál meg horkoltál... Még jó, hogy nem az volt a feladatom, hogy aludjak - forgatta a szemét, majd rám nézett és fejet csóválva elmosolyodott. Egyébként nem vagyok ilyen szörnyű. Oké tényleg csinálom mind a kettőt, de nem olyan nagyon hangosan... Itt egyedül MinAh az, aki minden kis zajra felkel. Különös módon a többiek sosem ébrednek fel, ha velem alszanak!

- Így legalább ébren tudtalak tartani - nyújtottam rá a nyelvem, mire ő magához húzott.

- Igazából hajnali három után meg se mukkantál! - mondta közel hajolva a fülemhez.

- Lehetetlen! - hökkentem meg.

- Komolyan. Igazság szerint ekkor eléggé kétségbe estem, és még most is elég hátborzongató az egész - rázta ki a hideg mire kérdőn pillantottam rá.

- Mi történt MinAh?! - kérdeztem kétségbeesetten.

- Hát, hirtelen megjele... - kezdte, azonban nem tudta befejezni, mert a telefonom csörgése tökéletesen megzavarta.

- Nem hiszem el! - zsörtölődtem. - Szavad ne feledd MinAh-yah! - mutattam rá és szűkítettem össze szemeim. Erre ő csak bólintott én pedig a telefonomért ugrottam. JiHoo! Úr isten, de régen beszéltem vele. Hiányzik! De valahogy mégse úgy, mint régen...

- Oppa! - vettem fel a telefont. - Olyan régen beszéltünk. Ez olyan szomorú - biggyesztettem le ajkam.

- HyeRi! Jó végre a hangodat hallani, már hiányzol - mondta, mire elpirultam. - Sajnálom, hogy eddig nem kerestelek, csak vigyáznom kellett a húgomra...

- Tényleg, hogy van anyukád? - érdeklődtem. Az anyukájának a kórházban kellett maradnia, ugyanis a napokban elütötték biciklivel... Azt hinné az ember, hogy ha autóval nem is, legalább a biciklivel óvatosabbak az emberek, de egyáltalán nem...

- Egyre jobban! - közölte a jó hírt. - Holnap után kiengedik! Addig még vigyáznom kell a húgomra.

- Megértem - húztam el a szám. JiHoo mindig is rengeteget foglalkozott a húgával.

- Viszont, mivel úgyis annyira kijössz HanAh-val úgy gondoltam ma átjöhetnél - invitált meg hozzájuk. Valahol reménykedtem benne, hogy ezt fogja tenni és lám megtette!

- Persze! Úgyis rég láttam - lelkesedtem fel.

- Akkor egy óra múlva érted megyek - ajánlotta fel a lehetőséget, azonban én visszautasítottam. Egyedül is simán el tudok jutni...

- Dehogyis! - tiltakoztam. - Van saját lábam meg busz is... Nem kell ezzel bajlódni! Egy óra múlva ott leszek – biztosítottam, mire ő kuncogott.

- Rendben, szeretlek!

- Én is szeretlek – mondtam, majd bontottuk a vonalat. Kábultan dőltem vissza az ágyra, miközben telefonom szorongattam. Egyszer csak legjobb barátnőm feje jelent meg felettem, haja pedig arcomba lógott.

- A rég nem látott lovag újra feltűnik? - húzogatta szemöldökét vigyorogva.

- Hát nem nagyszerű?! - tettem két kezem arcára majd magamhoz rántottam és csak öleltem.

*Kevin POV*

Szemeimet dörzsölgettem, miközben komótos léptekkel haladtam a nappali felé. Mikor beértem majdnem felestem az Xbox-ban, aminek egyáltalán nem itt a helye... De ez nem tántorított meg abban az elhatározásban, hogy a kanapén folytathassam tovább a pihenést. Igazából nem is nagyon pihenni akartam csak az álmom szerettem volna tovább folytatni.

Igen manapság kezdem megszokni, hogy ez csak egy álom... Ennek ellenére még mindig százszázalékosan valósághű. Csodás álom volt, tényleg. Vajon az életben való Comeback-ünk is ilyen jól fog sikerülni? Vajon ott lesz az a lány? Egyre jobban kezd érdekelni... Azonban lehet nem is létezik.

Fáradtan dőltem a kanapéra, de az egyáltalán nem volt kényelmes. Ez eddig nem volt ilyen... Ilyen... rögös? - gondoltam. Hirtelen a kanapé másik oldalán találtam magamat, véletlenül se kellemes módon és fájdalomtól mentes pozícióban. Szám egy alig hallható „aucs” hagyta el.

- Idióta... - morogta magának Aj. Ekkor már úgy éreztem ki kell nyitnom a szemem.

A kanapén DongHo és Aj ültek, kezükben egy-egy konzol, elszántan szuggerálták a tv képernyőjét. Mind a kettejük feje megviselt volt és a fáradtság összes jelét tükrözte.

- Az emberek általában nyitott szemmel járnak Kevin Woo, ezt jegyezd meg! - förmedt rám idegesen, én pedig csak pislogtam rá ártatlanul. Mit követtem el? Szökött elmémbe a kérdés.

- Általában... - motyogtam magam elé.

- Ha most vesztek, akkor... - kezdte volna, de hirtelen egy szoborrá dermedt. DongHo arcán óriási vigyor térült szét. Majd hatalmas energiával felugrott és a levegőbe bokszolt. Teljesen eltűntek az eddig megmutatkozott fáradtság jelei, és a boldogság felváltotta azt.

- Nyertem! - kezdett el ünnepelni. - Na, ki itt az Xbox világbajnok, na, ki? - kezdett el Aj-re mutogatni, mint aki meghibbant majd ide-oda ugrált.

- Esetleg a U-Kiss világ bajnok - tette vállára kezét Eli. - De az se sokáig, mert letaszítalak! - vett fel egy konzolt, majd játékra kész levetette magát a kanapéra.

- Fáradt vagyok, alszok - jelentette ki DongHo, majd egy legyintéssel lerendezte Elit és elvonult régi szobájába. Eli pedig nem tudta felfogni a tényt miszerint visszautasították, és csak bambán bámult DongHo hűlt helyére.

- Ezt meg hogy képzeled?! Nem hagyhatsz itt! – kiáltott utána felháborodottan Eli.

- Megöllek Kevin! - fejezte be mondatát  a vesztes, mikor a kezdeti sokkon túltette magát, majd rám ugrott és elkezdett püfölni. Én persze kegyelmért könyörögtem, amit nem igazán kaptam meg... Miután Aj végre leszállt rólam azt hittem meghalok. Mindenem fájt, de komolyan... Már csak az alap súlya is tönkretesz!

- Nem is az én hibám volt - néztem rá szúrós tekintettel.

- Óh, dehogynem! Ha nem jössz be és fekszel rám, nyertem volna! - kezdtük a veszekedést, azonban SooHyun időben megakadályozta ezt.

- Óh, de igen! Egész éjszaka nyomtátok és az esetek kilencven százalékában kikaptál - mondta a leader és alig bírta visszatartani a nevetést. Én egyáltalán nem bírtam, sőt nem is akartam, egy óriásit nevettem azon mennyire béna Aj, és még mielőtt újra nekem esett volna - láttam rajta, hogy mindjárt megteszi -, kislisszoltam a konyhába. 

- Mikor került ide DongHo? Egyáltalán miért van itt? - vontam fel szemöldököm, miközben a pultnak dőltem és figyeltem, ahogy SooHyun elő veszi a dolgokat a hűtőből.

- Hát az úgy volt, hogy te elmentél aludni, Aj meg kitalálta, hogy játszani akar viszont rajta kívül senki sem akart, így hát felhívta DongHot. Természetesen ő nem akart jönni, Aj meg csak fújta neki a hülyeséget, persze a gyereknek nem volt annyi esze, hogy kinyomja - sóhajtott.

- Szóval hajnali háromkor eljött ide játszani? - vontam le a felettébb logikátlan megoldást.

- Pontosan - bólintott SooHyun, majd bele ivott a kakaójába. - Szerintem is sok értelme volt...

- Mindegy ez nekem csak jó - vontam vállat. - Nem kell nektek ugrálgatnom!

- Feltéve ha DongHo jön velünk a próbára - nevetett nyomoromon - Tudod holnap Comeback - pöckölt fejen, majd a hipp-hopp összedobott reggelijével az étkezőbe ment, ahol Hoon is eszegetett. Épp azon gondolkoztam, mit is kéne addig csinálni, amíg nem megyünk próbára, amikor KiSeop karon ragadott majd a szobába kezdett vonszolni. Már is van programom...

- Mi ilyen sürgős? - érdeklődtem. KiSeop elkezdett kutatni a szobában. Valamit nagyon keresett, de fogalmam sem volt róla mit. Minden könyvet, ruhát, papírt felemelt vagy arrébb sepert hátha alatta lesz, amit keres. Végül az ágyánál találta meg, amit keresett. Az égbe emelte telefonját, mint az oroszlán királyban a gyereket majd szájához tette és elkezdte puszilgatni.

- Mivel a múltkor nem hittél nekem - jött felém miközben telefonját nyomkodta. Én összefont karokkal az ajtófélfának dőltem és ott vártam, hogy végre ide érjen hozzám. Mikor ez megtörtént a képembe nyomta a telefonját, és így pont az ellenkezőjét érte el, mert nem láttam semmit. Lehet jobb is... Ki tudja, épp milyen meztelen nőcskét akar mutogatni itt nekem...

- Seoppie~ én ezt így nem látom - tájékoztattam aranyos hangnemben. Telefonját jobb kezemmel hátrébb toltam és jól szemügyre vettem a képet. Hála az égnek nem hiányos öltözetű nőket mutatott, hanem valami foszforeszkáló izét. Erre nincs jobb szó. Ez kifejezetten egy izé... Habár így jobban megnézve olyan, mintha egy különleges szemet ábrázolna, ami türkiz színben pompázik. Ez egy emberen van?!   Egyébként - csak, hogy tisztázzuk -, az elején meg alaphelyzetben semmi bajom azokkal a kihívó képekkel, de egy idő után már meguntam, hogy KiSeop ennyire oda van értük... - Aha, hát ez csodálatos. De pontosan mi is ez?

- Kérlek szépen, ez a te tetoválásod minden éjszaka! - mondta kissé hisztérikus hangon.

- KiSeop nem vagy vicces - forgattam a szemem, majd sarkon fordultam és készültem elhagyni a szobát, azonban ő hirtelen előttem termett. Szemeimmel nagyokat pislogtam az előttem álló KiSeopra. Furcsa...

- Komolyan te vagy az, és a furcsa tetoválásod - mondta miközben mindvégig tartotta a szemkontaktust. Tényleg komolyan gondolja... - Látod? - mutatott meg egy olyan képet, ahol nem csak a tetoválás, hanem én is látszok.

- De hát... - kezdtem el makogni, majd a fürdőbe rohantam. Mikor beértem lehúztam a felsőm és kétségbeesetten vizslattam a tetoválásom. Nem volt ott. Sehol NEM volt. - Nincs ott!

- Mondom, hogy csak egyes éjszakákon jön elő, amikor alszol. De akkor se mindig. Sőt! Emlékszel, a múltkor bealudtál próba után - mondta és megerősítésre várt. Igen emlékszem. Akkor is Vele álmodtam... Bólintottam, ezzel jelezve, hogy folytathatja. - Na, hát az elején nem volt semmi, de később egyszerűen csak megjelent - Ezt még ő se gondolhatja komolyan. Látszott is rajta, hogy neki is hihetetlen az egész.

- Te megörültél - túrtam a hajamba miközben hitetlenül megráztam fejem.

- Nem örültem meg Kevin... - sóhajtott lemondóan. - Igazat mondok.

Tekintetén látszott, hogy elvárja tőlem, hogy higgyek neki. Meg is értettem. Évek óta barátok voltunk... Én is elvártam volna ezt tőle. De az egész, amit mond, olyan hülyeségnek hangzik. Most komolyan... Épp azt próbálja velem elhitetni, hogy miközben alszom, előjön ez a valami, majd eltűnik, ha felkelek?! Badarság! De mi van, ha mégse? Ha tényleg igazat mond? Végül is mi oka lenne nekem hazudni? Plusz bizonyítéka is van rá. Aish!

- Oké! Hiszek neked - adtam be a derekam. Ha hazudna nem így nézne rám. Akkor most ezek után sehol sem aludhatok biztonságban? - Fel tudod venni?

- Mi?! - nézett rám furcsa grimasszal arcán. - Nem elég, hogy lefényképeztem? Meg azt mondtad hiszel nekem!

- Hiszek is - bólintottam. - De kíváncsi vagyok milyen - vontam vállat.

- Hidd el, elég hátborzongató! - rázta ki a hideg egy pillanatra. - Mikor a testeden csak úgy fokozatosan feltűnik a semmiből, és egész éjszaka ott világít... Nem akarod látni - rázta a fejét legjobb barátom.

- Ó, dehogynem – vigyorogtam, majd átvetettem karom vállán és visszamentünk a többiekhez. Elvarázsolt tetoválás, de menő már! Viszont tényleg hátborzongató!

A próbán voltunk már egy jó ideje. Épp szünetet tartottunk a fiúk pedig nyomták a szokásos hülyeséget. Van, mikor majd meghalok a nevetéstől, és van, mikor csak fogom a fejem, hogy ez most komoly?! Egyébként szerencsémre DongHo is velünk jött, így nem engem ugráltatnak a többiek. Sőt akár én is ugráltathatok!

- DongHo-yah! - szóltam a kis Maknae-nak. - Hoznál nekem légy szíves egy kis gumicukrot? - nyújtottam kezem a kis tálka felé és mozgattam ujjaimat. DongHo gyilkos pillantásokkal felém fordult, azonban én nem rezzentem meg, továbbra is magamon tartottam az aranyos, lebiggyesztett ajkú arckifejezésem. DongHo nagy sóhajok közepette, de a tálkáért ment, majd a kezembe nyomta.

- Le ne törjenek a barbie ujjaid! - mondta dacosan, majd összefont karokkal megfordult és ellépkedett előlem.

- Köszönöm Dongie! - mosolyogtam önelégülten, azonban neki ez cseppet sem tetszett. Tudtam, hogy utálja, ha így hívom. Gonosz vigyorral arcomon kapdostam be a hosszú gumigilisztákat.

- Hohó! - tört ki magából Hoon. - Előbújt evil Kevin - nevetett kezét szája elé téve.

- Hova lett a kis angyalkánk? - folytatta Eli. - Megszállta az ördög éjszaka?

- Azért remélem, a hangod megvan még - szállt be SooHyun hyung is. Na, róla nem gondoltam volna...

- Már te is kezded Hyung? Csalódtam benned - ráztam a fejem. SooHyun épp válaszolt volna, azonban Aj a szavába vágott.

- KiSeop hát, hogy vigyázol rá te éjszakánként? Vagy lehet, hogy épp te vagy az ördög? - nevettek fel mind Aj csodás beszólásán. Mindenki, kivéve engem és KiSeopot...

- Ya! Nem alszunk együtt! - tiltakozott Seoppie.

- Olyan gyakran - kuncogott Hoon.

- Kuss! - dobta meg KiSeop egy párnával. Ekkor már tényleg mindenki nevetett. Még én és KiSeop is. A nagy hahotázás után SooHyunból előtört a felelősséges énje.

- Na, próbáljunk! - csapta össze tenyerét. Mindenkiből előtört egy ellenző nyafogás. Főleg belőlem. Mindenki fel is állt, kivéve engem, én inkább még szenvedtem egy kicsit a földön ide-oda forgolódva. Ezt Hoonci elégelte meg a leghamarabb, oda jött, majd kézen ragadott és felhúzott a földről.

Mikor biztos talpakon álltam elengedett és elkezdte leporolni tenyereit. Én is ezt tettem, csak stílusos módon a nacimba töröltem kezeim. Ekkor Eli már a szokásos helyén állt mindenki mással együtt, így én és Hoon is a helyünkre siettünk. A zene elindult, ezzel együtt pedig a próba folytatása is. Fárasztó napom lesz...

- Biztos muszáj ezt? - kérdeztem kétségbeesetten, miközben ujjam végig húztam a már befestett kis haj mintán. Épp a haj festés szakaszhoz értünk és ilyen lila-rózsaszín-amelyik-jobban-tetszik-döntsd-el-te színre akarják bekenni a hajam... Valahogy jobban kedveltem, ha természetes színre festették. Igaz a színesekkel se vagyok rosszban, de ezt most nagyon nem akartam. Egyszerűen nem tudtam elképzelni magamon ezt a színt...

- Nyugi Kevin! Jó lesz ez! - biztatott SoJin, azonban rajta is látszott, hogy nem szívesen csinálja ezt... - Tudod, hogy nem tehetünk mást - sóhajtott lemondóan. Sajnos igaza volt... De legalább Hoon vörös lett, SooHyun hyung pedig szőke lesz. Habár ezerszer inkább lennék szőke, mert azt legalább szeretem.

- Igazad van... Essünk túl rajta - temettem kezeimbe arcomat. SoJin a kellékekkel együtt hátra ment, hogy ki tudja keverni a festéket. Én csak vártam arra, hogy mikor sújt le rám. Szépen lassan eljött ez a pillanat is. Nincs vissza út!

A végeredmény - ahhoz képest mennyire rágörcsöltem az elején -, nem is lett olyan rossz! Nyugtáztam magamban, miközben a tükörben nézegettem az új színben pompázó hajkoronám. SoJin Noona is elégedett volt a munkájával és magával is. Elárulta, hogy nem csak azt rakta bele, amit kellett volna, hogy sötétebb legyen, mint eredetileg. Azért remélem, hamar kijön...