Chapter Twenty-Eight

*Author’s POV*

HyeRi és az édesanyja HyeKyeong boldogan borultak egymás karjaiba, hogy végre a 2014/15-ös tanévet is letudták. Azonban nagyobb volt az öröm a tény miatt, hogy ma mindent maguk mögött hagynak, és elutaznak a két napos wellness hétvégéjükre, amit már két hete vártak. Most már nem kell azért aggódniuk, hogy HyeRinek hétfőn kötelezettsége van, és hogy időben haza kell érni. A mai naptól kezdve három hónapig mindent lehet.

Fél órával később a két szülő a lányuk szobájában diskuráltak, miközben HyeRi édesanyja leellenőrizte, hogy a lánya minden fontos dolgot bepakolt-e a bőröndbe. Kinézte a lányából, hogy a legapróbb hülyeséget magával cibálja, meg vagy tíz féle fürdőruhát, azonban a telefontöltőt otthon hagyja. Igaz a telefontöltőt nem, viszont a fogkefét simán otthon hagyta volna, ha nincs az édesanyja.

- Nem értem… Én tényleg nem értem, miért nélkülem kell elmenni… Édesem! Biztos nem mehetnék én is veletek? – siránkozott még mindig JaeRim – HyeRi édesapja -, hogy őt is magukkal vigyék a kiruccanásra.

- Már ezerszer elmondtam, hogy pont a magadfajtáktól menekülünk! Az egyetlen szem gyermekednek, a lányodnak szüksége van arra, hogy pezsgőt igyon egy pezsgőfürdős medencében, miközben minden bánatát kisírja magából nekem – magyarázta el legalább hatvanadszorra HyeKyeong a helyzetet. Tenyerét a férje arcára simította, majd folytatta. – HyeRinek szerelmi bánata van, és az, hogy te ott vagy velünk csak rontana a helyzeten. Úgyhogy akár tetszik akár nem, itt maradsz. Vagyis nem itt, hanem haza mész. Nem hagylak itt három nővel. Kizárt – paskolta meg arcát, majd birtoklóan elmosolyodott.

- Pedig fogadni mernék rá, hogy ti se olyan helyre mentek, ahol csak nők lesznek – húzta fel az orrát a férfi.

- JaeRim! Hogy feltételezhe-

Az említett magához húzta feleségét, és egy mély, érzéki csókkal hallgattatta el.

Eközben a lányok odakint búcsúzkodtak egymástól. Igaz csak két napra megy el HyeRi, azonban nekik már ez az idő is elég hosszúnak számít. Az évek alatt megszokták egymás társaságát, és amikor az egyik elmegy, akkor semmi sem olyan, mint szokott. Felborul a megszokott életük, amit annyira szeretnek, mire pedig alkalmazkodnának az új helyzethez, megint visszatér az elkóborolt kismacska.

- Miért pont egyszerre? Nem tudnátok legalább külön-külön menni? – duzzogott összefont karokkal a kanapén AhYoung.

- Sajnáljuk, mi sem így terveztük, de muszáj menni. Ez most csa-

MinAh nem tudta végig mondani, amit szeretett volna, ugyanis Yura félbeszakította.

- Igen tudom, családi program… És igen azt is tudom, hogy a szüleid meg akarják ismerni KiSeopot, csak aztán nehogy az erdőben a medve helyett egy kiéhezett idol találjon rád a sötétben! – szabadultak el Yura szavai.

- Ez durva volt – nézett rá fájdalmas arckifejezéssel Minnie.

- Hát bocsánat, de nem téged hagynak itt egyedül SoJinnal, aki az ideje nagy részét munkával tölti és még csak el se visz téged! – nézett szikrákat szóró szemekkel az említett felé. SoJin kitartóan állta a pillantást, nem akart válaszolni a lány vádaskodására, inkább csendben maradt, már csak HyeRi szülei miatt is.

- Hé, lányok, nyugi – szólalt meg HyeRi is. – MinAh-yah csak egy napot lesz, én pedig két napot, ez nem a világ vége. Majd kitaláltok valamit, sőt lehet unnie meggondolja magát, és elvisz téged is az EXO-hoz.

- HyeRi, ne álltasd – rombolta szét az álomképet SoJin.

- Akkor nem – javította ki magát zavarában a lány. – De hátha a meghallgatáson találkozol vele.

- Ha addig egyáltalán eljut. Szerintem meglát az áhított JongInról egy plakátot az épületben, és annyira begörcsöl, hogy kidobják – kuncogott MinAh.

- MinAh! Ne legyél ilyen – nézett rá dorgálóan HyeRi. – Na, mindenki elég! Boldogan akarok tőletek elválni mielőtt elmegyek a relax hétvégémre! Úgyhogy mindenki gyertek ide egy óriási ölelésre! – tárta szét a karját, mire mind a három lány odasietett, és egy nagy ölelésbe vonták egymást.

- Te legalább egy meleg vizű medencében fogsz lazsálni, miközben egy szexi pincérfiú felszolgálja a legjobb bort vagy pezsgőt! Én meg? Retteghetek egy óriás medvétől, aki a csinos lányokra bukik – imitált sírást MinAh.

- Hidd el, ha KiSeop medvéje előbb megtalálja a málnást, akkor már nem fogod érdekelni az igazi medvét – veregette hátba Yura MinAh-t.

- Ú~ ez aztán nagyon vicces volt – fonta össze karjait MinAh, mire a másik három lány elnevette magát.

HyeKyeong készhez kapta a szoba kártyáját, és egymásba karolva lányával, óriási mosollyal az arcukon indultak meg a szobájuk felé. Nem foglalkoztak a kipakolással, erre a két napra fölöslegesnek tartották. Az első dolguk az volt, hogy magukra öltsék az egyik legszexisebb koktélruhájukat és látogatást tegyenek a szálloda bárjában.

A helyiségben sok szingli férfi várt a megfelelő prédára, azonban HyeRiéket egyáltalán nem ez érdekelte. Mind a ketten foglaltak voltak, igaz a fiatalabbik lánynak csak a szíve, viszont neki ez pont elég volt ahhoz, hogy ne foglalkozzon a jóképű és fiatal férfiakkal.

- Anya, azért, hogy ne akadj ki teljesen azon, amit mondani fogok, szerintem igyunk! – mondta HyeRi majd koccintott az édesanyjával, és meghúzták a pohár tartalmát.

- Tudod… még csak délután négy óra van, de én már a lányommal iszogatok, valami eszméletlen szexi ruhában, miközben férjem van. Most igazán rossz anyának érzem magam – nevetett fel HyeKyeong.

- Jobb, ha veled iszok, mintha valami drogos társasággal innék, miközben az első sikátorban megerőszakolnak, nem? Egyébként is csak egy keveset, mert komoly dolgok miatt vagyunk itt – mondta HyeRi.

- Igaz – mutatott a lányra az édesanyja –, ott a pont. Hm… komoly dolgok. Még két olyat megiszok – mutatott az egyik italra az itallapon. – És garantálom, hogy olyan komoly leszek, mint az az ember ott – sandított egy hót részeg úr felé a bár sarkában.

- Anya, de hát az az ember felállni nem tud – ráncolta a homlokát HyeRi, mire az anyja bólogatott.

- Én se fogok tudni – nevetett.

- Hát igen, kiöregedtél – nevetett vele a lánya.

- Lee HyeRi, ilyet még egyszer meg ne halljak a szádból! Egyszerűen csak te iszol túl sokat a barátnőiddel – dorgálta meg a fiatalt.

- Nem is igaz!

Mind a két nőt boldogság járta át, hogy végre annyi idő után csak egymásnak szentelik az idejüket. Egy telefonbeszélgetés sem adja vissza az érzést, amikor szemtől szemben beszélgetnek egymással. Ilyenkor minden sokkal, de sokkal jobb. A nevetések, a gesztusok, a hangok, minden sokkal élettel telibb.

Semmi nem hasonlítható ahhoz, amikor együtt vagy azzal a nővel, aki megszült és boldogsággal néztek egymásra. Mikor megosztjátok az életetek apró kis részleteit, és semmit nem hallgattok el a másik elől. Amikor együtt nevettek, vagy akár együtt sírtok. HyeRi pedig rettentően hálás volt érte, hogy egy ilyen anyával áldotta meg a sors.

És semmiért nem cserélték volna fel azt az érzést, amikor mennek az utcán és azt hiszik, hogy ők testvérek. Igaz mindenki arcán látszik a fintor, amikor megtudják, hogy HyeKyeong igazából HyeRi édesanyja, azonban ez sosem zavarta a lányt. Igazából azt szerette a legjobban az édesanyjában, hogy ennyire fiatalos, mindent meglehet vele beszélni, hogy megérti a fiatal kori problémáit. Ha kellett ugyan olyan szeszélyes volt, mint ő. Mindezek mellett mindig ellátta jó tanáccsal, és ha kellett meg is szidta.

Két órával később HyeKyeong egy könnyed koktélt kapott kézhez, miközben a medence szélén lévő napozóágyon feküdt, és lányát nézte, aki a medencében úszkált. HyeRi percekig győzködte őt, hogy menjen be vele a vízbe, azonban semmivel nem tudott rá hatni. A lánya kinyomta magát a medence szélére, majd az anyja felé kezdett sietni, és tenyeréről a vizet HyeKyeong hasára csepegtette, aki ezt egy apró sikítással díjazta.

- Most hogy rám figyelsz – kuncogott HyeRi, miközben lefeküdt a napozó ágyra -, elmesélem mi az a nagydolog!

- Végre! Azt hittem, hogy sosem fogom ezt megélni. Na, mondd csak! – bíztatta az édesanyja.

Deanna és TaeSan a medence felé tartottak. Kinéztek maguknak két napozó ágyat, és arra vették az irányt. Lepakolták a szükséges dolgaikat, majd kényelmesen elfeküdtek a napágyakon. Deanna gondolt egyet, majd párja mellé fészkelte magát, a cselekmény közben majdnem fel is borultak, viszont TaeSan hamar kapcsolt, és megakadályozta a balesetet.

- Nem akarok haza menni – biggyesztette le ajkait a lány, miközben szorosabban bújt a férfihez.

- Akkor ne menj – puszilta meg barátnője feje búbját.

- Anyáék meg fognak ölni, ha csak úgy bejelentem, hogy itt maradok. Muszáj hazamennem.

- Vigasztal a tény, hogy utána visszajössz – mosolyodott el a férfi.

- Viszont az lehetséges, hogy nem egyedül jövök vissza… - szorította össze szemeit már csak a gondolatra is. – Tudod, ha már én se leszek Amerikában, akkor anyáéknak sem lesz miért maradniuk. Kevin itt van, szóval, ha én jövök, akkor jönnek ők is… Anyám… nem egy könnyű eset.

- Akkor majd édesapád kiáll értem.

- Ha nem félne anyámtól, még meg is tenné… Pisilnem kell, várj – állt fel Deanna, kijelentésére pedig párja elnevette magát.

- Hát persze, valami komoly dologról beszélünk, te pedig bejelented, hogy pisilned kell. Tipikus!

- Na! Most miért? Tudom, hogy pont ezért szeretsz.

- Hát persze – húzta közelebb, majd ajkait a lány szájára tapasztotta. Azonban Deanna gyorsan elhúzódott, majd rohamtempóban megindult a vécé felé.

Beérve a helyiségbe gyorsan felhajtotta az ülőkét, letérdelt, majd kiadta magából az aznapi bevitt táplálékot. Mostanában sokszor került ebbe a helyzetbe, azonban még egyszer sem mondta el TaeSannak. Nem tudta mégis mire gondoljon, úgy tervezte, hogy majd elmegy Amerikában egy orvoshoz, azonban egyre többet ötlött fel benne egy gondolat. Egy gondolat, aminek ő igazán örült volna, viszont TaeSan és a szülei már lehet kevésbé. Kevin imádná – gondolta, majd felállt, a csaphoz ment, és kiöblítette a száját.

Visszafelé meglátta, amint HyeRi kiszáll a medencéből. Rögtön felismerte a lányt, és megindult feléjük. Mikor elment a saját helyük mellett TaeSan megállította.

- Ott van HyeRi, köszönök nekik – biccentett az említett felé, mire TaeSan bólintott egyet.

Deanna egyre közelebb került a kiszemelt társasághoz, amikor megütötte a fülét, egy érdekes mondat, és leguggolt a bokor mellé. TaeSan amolyan most-komolyan-hallgatózol fejjel nézett rá, mire Deanna bólintott, a fiú pedig szórakozottan felnevetett.

- Mióta megcsináltattam a tetoválásom, folyamatosan álmodok – mondta HyeRi az édesanyjának. – Egy fiúval, de ez a fiú valami eszméletlen, anya! Annyira csodálatos, hogy az hihetetlen. Minden éjjel vele álmodok, találkozunk, és elvagyunk. Minden ugyan olyan az álmomban, mint itt. A szagok, az érzések, a tapintás. Minden teljesen valóságos, és amikor felébredek mindenre emlékszem, kivéve a fontos dolgokra. Ott is ott volt nekem JiHoo, azonban ez a fiú elfeledtette velem. Mindig, amikor vele vagyok, megszűnik minden. Ő mondta el azt is, hogy JiHoo megcsal, ugyanis ez is benne volt az álmomban. Ez a fiú is létezik, már láttam. Egyszerűen csak… nem tudom ki ez, és hogy hol találhatnám meg.

Deanna agya kikapcsolt. Nem hallott mást csak egy kis hangot a fejében, hogy igaza volt. TÉNYLEG IGAZA VOLT! Megtalálta a lányt, akit az öccse hónapok óta keres, aki ellopta Kevin szívét. Az egészhez csak annyi kellett, hogy megjelenjen. Végül is, egy fiúnak nem lehet annyi esze, hogy ezt kilogikázza.

TaeSan már épp ugrott volna fel a helyéről, amikor meglátta barátnője kábult állapotát, azonban Deanna időben magához tért. Nem tudta épp hol folyik a beszélgetés, és hogy mibe fog belenyúlni, de felpattant a bokor mögül.

- Szia HyeRi, és HyeRi barátnője – biccentett, majd karon ragadta a lányt, és elkezdte húzni a szállodába. Nem érdekelte, hogy mit szakított félbe, életbevágóan fontosnak tartotta, hogy HyeRi megtudja végre ki az a fiú, és az is volt. Hiszen hónapok óta csak erről szól az élete, hogy együtt lehessen álmai férfijával.

- Igazából ő az anyukám és-

- Az anyád? – esett le Deanna álla. – Jó, mindegy nem ez a lényeg. Mindent hallottam, amit az előbb mondtál – ragadta meg a két vállát Deanna.

- Akkor most be fogsz záratni? – nézett rá furán HyeRi.

- Ha bezáratlak, akkor csak az öcsémmel együtt, ugyanis neki is ugyan ez a problémája – vigyorgott.

- T-tessék?

- A fiú, akit keresel… Szóval az a fiú az öcsém, és remélhetőleg ő most pont nálatok van, és szidja az eget, hogy te most nem vagy otthon.

- Én ezt nem értem, egyáltalán mit keresel itt?

- Most nem ez a lényeg HyeRi! Hanem, hogy nem kell tovább keresnetek egymást. Mégis mennyi lehet az esélye annak, hogy nem csak ti ketten álmodtok folyamatosan ugyan azzal az emberrel?

HyeRi gondolatai össze-vissza cikáztak a fejében. Deanna olyan gyorsan beszélt, és olyan értetlenül… HyeRi pedig még azt se fogta fel, hogy a lány itt van, nem hogy azt, hogy miről beszél. Elveszett tekintetét látva Deanna sóhajtott, majd folytatta.

- A fiú, akivel minden este álmodni szoktál, az az öcsém; Kevin Woo!

Chapter Twenty-Seven

Sziasztok!

Sajnálom, hogy megint késtem a résszel, de ma dolgozatot írtam kémiából és bioszból is, így egész hétvégén próbáltam rájuk tanulni TT____TT

Viszont végre elérkeztünk egy elég fontos fórdulóponthoz :D Habár így a fici végén már itt volt az ideje... No mindegy >.< Remélem örültök neki!

Kellemes olvasást! Chu~

*Kevin POV*

A forró vízcseppek egymás után gurultak le csupasz felsőtestemen. Elzártam a csapot, majd kinyúltam a zuhanyfülkéből a törölközőmért. Magamra tekertem, majd kiléptem a fülkéből. Nedves lábam belesüppedt a puha szőnyegbe, amit a vízcseppek kissé eláztattak.

A mosdókagylóhoz léptem, kinyitottam a kis szekrényt, majd elővettem belőle a fogkefémet. Nyomtam rá a fogkrémről, a számba tettem, és elkezdtem megmosni a fogsorom.

Ezek után megtörölköztem, majd magamra vettem a behozott, aznapi ruhadarabjaim. Egy egyszerű farmer volt a választásom és egy fehér póló. Miután sikeresen felvettem az összes darabot, ismét a tükör elé álltam, és megcsináltam a hajam.

Eldöntöttem, hogy megfogadom nővérem tanácsát és ellátogatok SoJin noonáék otthonába. Már vége a She’s Mine promótálásának, így időm is van rá. Nem veszítek semmit, hogyha elmegyek, és legalább, ha nem lesz ott, ezt a lehetőséget teljesen kizárhatom. Az már csak ráadás, hogy nem fognak tovább Deanna szavai gyötörni.

/Flashback/

Mintha valaki a csengőre feküdt volna, olyan folyamatosan hallottam az idegesítő hangot legalább két perce. Fogalmam sincs mi lehetett fontosabb a fiúknak, minthogy kinyissák azt az átkozott ajtót! – dühöngtem, amikor végre abbamaradt az idegesítő hang.

- Kevin, Kevin, KEVIN! – És még legalább hatszor hallottam a nevemet, nővérem szájából. Pár pillanattal később pedig virágzó arca is társult hozzá. – Te jóságos Jézus Isten, Kevin! – fogta két keze közé arcomat. – Megtaláltam. MEGTALÁLTAM!

- M-mit? – kérdeztem, miközben csak pislogtam a meglepettségtől. Utoljára nem is tudom mikor láttam ennyire izgatottnak őt. Talán amikor anyáéktól megkapta az autóját. Na, akkor biztosan volt ennyire izgatott, de még ez sem biztos…

- Hát a lányt!

- Milyen lányt? – valamiért elég nehezen kapcsolt az agyam. Még le voltam ragadva ott, hogy Deanna úgy jött be ide, mint valami tizenéves őrült rajongó…

- Térj már észhez – pofozott meg kissé. – Az álmaidból, tudod! Ma elmentem az Alice’s-ba, ahogy kérted, de nem volt ott Yoo ahjumma. Viszont amikor kijöttem ott volt MinAh és egy rövid hajú lány, aki együtt lakik vele és Jinnie-vel. Te mondtad, hogy ők is sokszor benne vannak az álmaidban. Ez nem lehet véletlen!

- Ez még nem jelent semmit – tiltakoztam.

Valamiért nem akartam elhinni. Túlságosan megrémisztett a tény, hogy itt a lehetőség arra, hogy végre találkozzak vele. Hiszen mi van, hogyha a való életben egyáltalán nem olyan, mint az álmaimban? Ha teljesen más fogad, mint amire számítok?

Más részről pedig bennem volt egy félsz. Féltem attól, hogy talán hiú ábrándokba ringatom magam, és mikor oda megyek, nem fogok mással találkozni, csak a csalódással. Márpedig nem akartam csalódni. Nem szerettem volna beleélni magam olyan dologba, aminek igen kevés az esélye.

Mindig az a legfájdalmasabb, amikor számítasz valamire, és nem azt kapod. Mikor egész évben a téli hóesésre vársz, de az nem jön. Amikor karácsonyra kinézted álmaid ajándékát, de a fa alatt teljesen más fogad. Annak pedig, hogy álmaim hölgye ilyen közel van hozzám, és én nem veszem észre, igen kevés esélyét láttam.

- Akkor az már jelent, ha arról beszéltek, hogy idézem „Te kibírnád, ha KiSeop csak az álmaidban lenne?”. Aztán elmentem HyeRivel beszélni – ő a rövid -, és megkérdeztem miért kereste Yoo ahjummát. Azt mondta, hogy ez komplikált, és hogy egy fontos személyt keresett volna meg neki. Persze ez után megkérdeztem, hogy a barátját-e, mire az volt a felelet, hogy „Fogjuk rá.”, érted? Fogjuk rá! Kevin ez a lány biztosan rólad beszélt!
/Flashback vége/

Mivel azóta is ez a jelenet ólálkodik a fejemben, már teljesen megőrültem. Aludni sem tudok, és folyamatosan azon rágódok, hogy mi van, ha igaza van? Arról nem is beszélve, hogy akárhányszor beszélünk, mindig megkérdezi már voltam-e. Aztán persze jön a szokásos dumával, hogy miért menjek el, és hogy miért hülyeség, ha nem teszem.

Úgyhogy azért, hogy véget vessek ennek a szörnyű sorozatnak, ma rávettem magam, hogy elmenjek MinAh-ék otthonába. A múltkor én vittem haza a lányt, így azt is tudom, merre menjek. Minden megvan ahhoz, hogy utána járjak, hogy valóban ez a bizonyos HyeRi nevű lány van-e az álmaimban.

Ha pedig tényleg ő lesz… Igazság szerint fogalmam sincs, akkor mit fogok csinálni. Valójában ezen még sohasem gondolkoztam. Talán majd minden csak jön magától. Nem számítok egy filmbeli jelenetre, de biztosan érdekes lesz.

Amikor már csak pár utcányira voltam a kitűzött céltól eluralkodott rajtam a pánik. Nem azért, mert most lehetséges találkozok azzal a nővel, aki minden este szerepel az álmaimban. Sokkal inkább azért, hogy nem öltözködtem fel normálisan… Biztosan megnyerőbb lettem volna, hogyha valami menő összeállításban jövök el, erre kivettem a szekrényből egy farit és egy fehér pólót. Habár Deanna biztos azt mondaná, hogy egy kapcsolatban ugyan úgy kell szeretni a párod, amikor pizsamában van, mint amikor a designer cuccaiban száll ki az egyik legújabb autó modellből.

Úgyhogy nővérem képzeletbeli szavaival kezdtem magamat nyugtatni. Viszont ekkor rájöttem, hogy a hajam rózsaszín, amibe eddig nem is igazán gondoltam bele. RÓZSASZÍN! És ez mind a csodás ügynökségem hibája, aki kitalálta, hogy lila legyen a hajam… Esküszöm ez után az lesz az első dolgom, hogy megcsináltatom a hajam SoJinnal.

Már épp kezdtem volna meghátrálni a csodás felismeréseim közepette - például narancssárga felsőt akartam felvenni… a rózsaszín hajamhoz… -, amikor megérkeztem a házhoz. Leállítottam a motort, kezemmel megtámaszkodtam a kormányon, nagy levegőt vettem, majd kifújtam azt.

Te vagy Kevin Woo, meg tudod csinálni! – bíztattam magam. Igazából egyszer már megcsináltam, ha az álmaimban belém szeretett, akkor már a szíve valamelyik zugában szeret. Ha úgy vesszük, nyert ügyem van! Ha ott sikerült, itt is fog. Az álmokban elültettem benne a kapcsolatunk apró magját, ami most a valóságban el kezd majd rügyezni.

Remegő lábakkal szálltam ki az autóból, és indultam meg a bejárati ajtójuk felé. A kocsiajtót becsaptam magam mögött, megnyomtam a szükséges gombot a kulcson, az autó pedig a szokásos pityegéssel jelezte, hogy bezártam. Ekkor a pár méteres távolság a kocsitól a házig sokkal hosszabbnak tűnt. Olyan volt, mintha órák óta az ajtó felé közeledtem volna, ami nem hogy közelebb, inkább egyre távolabb került tőlem.

Egy örökkévalóságnak hatott, amíg odaértem az áhított célhoz, majd megnyomtam a mellette lévő csengőt. Nem sok idő kellett, és SoJin máris beengedett az otthonukba.

- Kevin, te, hogyhogy itt? - nézett rám értetlenül. Hát igen, eddig még egyszer sem voltam náluk…

- Hát… - akadt belém a szó. Fogalmam sem volt mégis mit kellene neki mondanom. „Hát csak azért, mert elvileg itt lakik álmaim nője, szóval, ha megbocsájtasz” és putty félre rakni az útból? Elég érdekesen jönne ki.

- KiSeop küldött MinAh-ért? Mert, ha igen akkor nincs itthon, egyébként is miért téged küld? – bombázott tovább.

- Dehogyis! Miért küldene MinAh-ért? Azért vagyok itt mert… Inkább üljünk le, mert szerintem kifogsz bukni a válaszomtól – sóhajtottam.

- Nem engedlek beljebb, míg el nem mondod, miért van itt a csinos kis segged!

- Te akartad… - vontam vállat. – Azért vagyok itt, mert ha minden igaz itt lakik a lány, akivel minden éjszaka álmodom.

- T-talán… talán mégis le kellene ülnünk – nyelt egy nagyot pislogásai közepette. Elállt az útból, én pedig a kanapéra helyeztem a csinos kis seggemet… SoJin is követte a példámat, csak ő törökülésben, és felém fordulva. Én is felé fordultam, és elkezdtük a beszélgetést.

- Tudod Kevin, ha ezt most hallanám először, teljesen kiakadnék, de ez nem így van. Viszont elég hihetetlen nekem, hogy csak így, hipp-hopp, megoldódik minden. Hogyha nem bánod most felteszek néhány kérdést.

Ötletem sem volt, hogy Jinnie mégis mi a fenéről beszélt, hogy mi oldódik meg azzal, hogy én betoppantam, és hogy miért akar nekem kérdéseket feltenni. Azt meg pláne nem, hogy hogyan értette azt, hogy ha most hallaná először.

- Mióta kezdődött nálad ez az érdekes jelenség?

- Amióta felvarrattam az álomfogót magamra.

- Hogyan néz ki az a lány, akivel lenni szoktál?

- Rövid haj, nagy szemek, kissé krumplis orr, kerek fej… Ahh, nem tudok leírni embereket, gyönyörű, kész.

- Mi a hobbija, kedvenc kajája, színe, helye? Mit csinál elalvás előtt, vércsoport, mit utál a legjobban?

- Táncol, kimbap, lila, fekete, piros, Alice’s. Olvas, AB, a hideget és a lépcsőket.

SoJin minden egyes kérdésemre, csak nagyobb szemekkel nézett rám, és egyre gyorsabban tette fel őket, én pedig egyre gyorsabban válaszoltam. Teljesen úgy éreztem magam, mint egy vallató szobában, már csak a lámpa hiányzott.

Az utolsó kérdés után SoJin a nyakamba ugrott és elkezdett sikítozni, mint egy őrült. Eléggé bizarr volt, sose láttam még ilyennek, és nem is szeretném…

- YURA, YURA, KIM AHYOUNG! – ordibált, mire az egyik ajtó kivágódott, és egy kétségbeesett, nagyon, nagyon, NAGYON rövid nadrágos és has pólós lány rontott ki rajta.

- Mi történt? Mi történt? Ég a ház? – rakta ki két oldalra a kezét, majd így forgolódott. Aztán észrevette, hogy az egész területen egyedül én vagyok furcsa és SoJin, aki már-már megfojt ölelésével, miközben mániákus vigyorral mutogat a fejemre.

- Ő az! HyeRi-yah vele szokott álmodni!

- MICSODA?! – sikított fel ő is, majd az idősebb példáját követve a nyakamba ugrott. Ez az ujjongás legalább öt végtelen percig tartott.

- Elmondanátok nekem is, mi a nagy öröm okozója? Én is szeretnék egy kicsit örülni.

- A lány, akit keresel – lihegte Jinnie.

- HYERI! ITT LAKIK! MEGTALÁLTAD! – ordította Yura, miközben rázogatott. Ekkor rájöttem, hogy ő a harmadik lány az álmaimból.
Lefagytam. Hogy megtaláltam volna? Tényleg igaz lenne? Komolyan itt vagyok abban a házban, ahol a szívem választottja él? Túlságosan hihetetlen ahhoz, hogy elhiggyem. Az agyam egyszerűen nem akarta felfogni a tényeket. Már pedig ez százszázalékos tény volt. Hiszen a barátnői is megerősítették.

Deannának hála, végre megtaláltam a boldogságot. Ha ő nem jön haza, biztosan most is az ágyamban várnám, hogy végre álom jöjjön a szememre, és találkozzak vele. De most, hogy itt vagyok, itt, ahol lakik, már semmi sem állhat az utamba.

Többet nem kell arra várnom, hogy feltűnjön éjszaka, ezzel energiát és boldogságot biztosítva másnapra. Mostantól akkor ölelem magamhoz, akkor beszélek vele, akkor csókolom meg, amikor csak akarom.

De… hol van ő?

- Hol van? – nyögtem ki végre az első szót. Kérdésemre, a lányok arcáról lefagyott a mosoly, majd elkezdtek ide-oda rohanni a lakásban. Később egy-egy telefonnal a kezükben jöttek vissza, és mind a ketten tárcsáztak egy számot.

- Nem veszi fel! – bukott ki Jinnie.

- Mert azt mondta kikapcsolja magát! – borult Yura csalódottan a kanapéra.

- Van egy kis probléma – nevetett kínosan SoJin, miközben ujjával mutatta a mennyiséget. Kérdőn néztem rá, mire folytatta. – HyeRi… Szóval ő most nincs itthon… Wellness hétvégén van…

- Hol? Melyik hotelben? – kérdeztem rá azonnal.

- Hát azt… mi… szóval nem tudjuk. Csak MinAh, de ő a szüleinél van… Holnap jön haza.

- Hívjátok fel! – fakadtam ki.

- Tényleg – mondta Yura, majd tárcsázott is. Pár másodperc múlva csengést hallottunk. SoJin elment felderíteni honnan jön, és egy telefonnal a kezében tért vissza. NEM HISZEM EL. – Mondanám, hogy hívjuk fel a vezetékes telefonjukat, de az erdőben vannak – nevetett szaggatottan. LEHETETLEN.

- Mindegy… Gondolom, úgyis a barátjával van, így fölöslegesen mennék oda – rogytam le csalódottan az ülőalkalmatosságra.

- Igazából nem… Szakított JiHooval, az anyjával ment. Szüksége volt egy kis nyugalomra, hiszen mostanában minden összejött neki… – nyugtatott meg Yura.

- Mi? Szóval tényleg hitt az álmunknak? Micsoda megkönnyebbülés!

- Ezt nem tudom pontosan, de aztán rajta kapta JiHoot a másik nővel, és így nem volt min kételkednie. Meg hát én is tudtam róla már előtte, szóval…

Szóval szabad az út előttem. Már csak MinAh-t kell megvárni és a hotel nevét. Kevin Woo, végre rád talált az igaz szerelem!