Chapter Eight

Sziasztok! ^^

És megérkeztem az új résszel :3 Igazából nem nagyon tudom, hogy mit fűzhetnék hozzá, úgyhogy csak gratulálnék a Girl's Day-nek a mai Music Core-os győzelméhez :D Call Me Your Darling *-* Fighting!!!

 Kellemes olvasást! Chu~

*HyeRi POV*

- Szóval... - szólaltam meg miközben elhúztam az ó betűt. Yura szobájában ültünk éppen, közöttünk pedig egy asztal helyezkedett el. Kezem a puha körmös párnán pihent, miközben Yura ügyes kezei próbáltak normális külsőt varázsolni ujjaimra.

SoJin Unnie és MinAh-yah elmentek valami elektronikai boltba. Bedöglött a turmix gép reggel, ami alapból nem nagy tragédia, de Unnie minden napot egy adag gyümölcs turmixszal kezd. Azt állítja, hogy felfrissíti, és, hogy nagyon egészséges. Néha én is meg szoktam inni egy pohárral, tényleg nagyon finom és kicsit fel is dob, de kibírom nélküle is. Mivel senki sem akarta elkísérni, megjavíttatni - vagy ha szükséges újat venni -, úgy döntött, hogy MinAh-t rángatja magával erre a csodás utazásra. Legalább én megúsztam.

Yura kezét egy henger alakú tartón végig vezette, ujjaival áttáncolt a benne levő eszközökön, majd megállapodott egy körömreszelőn. Ügyesen kikapta, és elkezdte igazítani körmeimet.

- Szóval... - mondta ugyan olyan hanglejtéssel, mint én.

- Biztos tudod, mit csinálsz? - néztem fel rá kétségekkel teli tekintettel.

- Úgy nézek én ki, mint aki nem tudja, mit csinál? - nézett rám ilyen komolyan-gondoltad-amit-mondtál fejjel.

Igaza volt. Tényleg úgy látszott, mint aki érti a dolgát és értette is. Plusz nem is egyszer csinálta már meg a körmöm, de minden alkalommal mikor ebbe a székbe kerültem bizonytalanság öntötte el a bensőm. Ez nem azt jelenti, hogy ne bíznék benne - mert tökéletesen megteszem -, csak egyfajta féltés a körmeim felé. De legbelül remélem, hogy csodákat fog művelni.

- Nem... - forgattam oldalra a szemem.

- Na, látod! Nem is egyszer csináltam már meg a körmöd és nagyszerű eredménnyel! Tényleg nem értem miért mindig úgy ülsz be ide, mint egy sertés, akit a vágóhídra visznek... - fújtatott.

- Ya! Én sokkal jobb vagyok, mint egy sertés! Inkább kecses ló vagy ilyesmi - lett zavarodott a tekintetem. Először azt gondoltam jót mondok, de a végére eléggé elbizonytalanodtam. Ezt pedig Yura felhőtlen nevetése is igazolta. Nem csatlakoztam hozzá inkább csak morcos tekintettel bámultam rá.

- Még ha hattyú lennél vagy őz - emelte jobb kezét szája elé és úgy nevetett tovább. Itt már én sem bírtam tovább, elnevettem magam.

Barátnőm tökéletes formájúra részlete körmeim. A nagyobb beavatkozás előtt próbált meggyőzni róla, hogy had tegyen fel nekem műkörmöket, de nem engedtem. Amúgy is elég nagyok a körmeim így is, nem kell rá segíteni.

Ezzel kicsit lelomboztam szorgosan munkálkodó barátnőm, de nem sokáig tartott szomorúsága ugyanis nagyobb volt az öröm, amiért legalább kifestheti és ráteheti, amit szeretne.

Yura most a körömlakkok rengetegén futtatta végig ujjait majd megállapodott egy fekete, másik pedig egy piros színű körömlakkon. Na, azt már nem!

- Na, nem! - állítottam meg, még mielőtt kivehette volna őket a helyükről.

- De miért? - nyafogott.

- Ez most nem az a játék, ahol vad körmöket akarok! Valami kis szelíd, aranyos stílust szeretnék - kötöttem ki óhajom, miközben aranyosan mosolyogtam körmeimre.

- Oké, oké - tette fel védekezően kezeit. -  De egyszer úgyis meg fogom csinálni!

Szemei teljes komolyságot tükröztek, látszott rajta, hogy egyáltalán nem viccel. Egy nagyot nyeltem, és már most elkezdtem beletörődni abba, hogy egyszer tényleg ki fogja rajtam élni őrült vágyait... Kérésemre AhYoung visszatette az elég merész lakkokat, és elővett helyette egy halvány babarózsaszín- és egy aranyszínű csillámosat. Máris jobb - nyugtáztam magamban döntését, és egy elismerő bólintással jeleztem felé tetszésemet. Yura észrevette és büszkén elmosolyodott.

Elkezdte felvinni a rózsaszín lakkot. Szépen, határozott mozdulatokkal húzta végig az ecsetet. Mindig jól dolgozott, és az elvárásaimnak megfelelően. Gyűlöltem, hogyha a körmömön egy icike-picike kis rész is ki volt hagyva. Yura tökéletesen lefedte az egészet, emellett mindig valami csodás mintát rakott rá.

Iskolás éveim alatt a körömlakkra vonatkozó szabály volt az, amit mindig is figyelmen kívül hagytam. Sosem érdekelt, hogy nem szabad festeni a körmünk... Nekem mindig be volt, sokszor is kerültem bajba miatta. MinAh és Yura is folyton kifestették sajátjukat, de idő előtt mindig leszedték vagy átfestették egy szolidabb, megengedett színnel, amit nem nagyon vesznek észre. Azonban én a színes dolgokat szeretem és ez alól a körömlakk sem kivétel, plusz elég nagy pazarlásnak tartom. Hát mennyibe fáj már egy körömlakk!

Először csak az egyik kezem festette ki rózsaszínnel, és még az száradt kente a másikat. Mikor mind a két mancsom halvány színben pompázott felvitte rá az arany színt is. Sok minden eszembe jutott arra, hogy mit fog kezdeni vele, de amit csinált az pont nem. Csupán a körömágyam közelébe tett arany csillámot. Nagyon különlegesen hatott. Odáig voltam érte.

- Köszönöm Yura! Egyszerűen lehengerlő vagy - dicsértem miközben kezeim az UV lámpa alatt pihentettem.

- Hát igen, aki tud, az tud - dőlt hátra székében, mint egy igazi főnök. - Reméltem, hogy tetszeni fog - váltotta fel izgatott énje az egoistát.

- Én pedig tudtam, hogy tetszeni fog! Mindig tudod, mit szeretnék - bókoltam neki tovább. Sok ember nem szokta eléggé kifejezni háláját vagy örömét egy-egy dolog iránt, viszont én sosem esek ebbe a hibába. Ha kell, órákat tudok zengeni arról, hogy mennyire örülök valaminek, amit nekem vagy értem tettek.

- Pedig az elején egy kis baba voltál, aki épp be akar csinálni a tiszta pelusba... - forgatta a szemét, majd barátságosan rám mosolygott. - Örülök, hogy tetszik - állt fel, átjött az én oldalamra és hátulról átölelt. - Az már más kérdés, hogy Mrs. Kang mit fog hozzá szólni - kuncogtunk együtt megszólalásán.

Mrs. Kang a néptánc tanárunk volt. Ő vette a legkomolyabban a dolgokat. Mindig zsörtölődött valamiért, de alapjáraton aranyos volt. Na, jó csak vicceltem. Sose szerette senki...

Az ajtó hirtelen csapódott ki, mire Yurával összerezzentünk, és az említett tárgy felé fordultunk. Egy lihegő, szívét fogó Minnie dőlt le az ágyra.

- Hjaj - sóhajtott majd tovább lihegett - Kö...vet...tek... - nyögte ki nagy nehezen. - Minket - mondta ki egy szuszra. - VIZET! - kiáltott miközben karját az ég felé tartotta.

Mi Yurával erre a jelenetre csak nevettünk és nevettünk. Kezünkkel hol egymást, hol az asztalt vagy épp magunkat csapkodtuk. Szerencse, hogy már megszáradt a körmöm. Természetesen MinAh-nak nem tetszett ennyire a szituáció, de nincs mit tenni.

Miután abba tudtuk hagyni a nevetést felálltam és kisétáltam a konyhába. MinAh nagyjából már kifújta magát, de úgy gondoltam, hogy a nagy követésbe annyira, de tényleg annyira elfáradt, hogy még mindig szüksége van az éltető nedűre. Azért remélem, nem fogja bánni, ha nem vizet viszek neki.

A konyhába kiérve SoJint pillantottam meg, amint egy - szerintem legalábbis -, új turmixgépet szerel össze.

- Hallom autós üldözésben volt részetek – nevettem, miközben a szekrényből kivettem egy üres poharat, amit gyümölcslével töltöttem meg.

- Hát valami olyasmi - egyenesedett fel az alkatrészek közül. - Beszálltunk az autóba, és egyszer csak azt vettük észre, hogy követnek. Eléggé megijedtünk... Meg hát nem is tudtuk elképzelni, hogy miért követnek. De túléltük - csapta össze tenyereit.

- MinAh teljesen kibukott - nevettem. Lehet szemétség, de ez a helyzet számomra nagyon vicces volt. MinAh-ék is úgyis nevetni fognak rajta egy idő után.

- Én is, csak lefoglal a kicsikém - simított végig a félig összerakott turmixon, mire hitetlenül meg ráztam a fejem. - Igaz nem az én hűséges társam, hanem egy új, de már most imádom - lelkendezett. - Sokkal napra készebb és felszereltebb, mint a régi motorosunk.

- Szép - ismertem el. Tényleg szép volt, már amilyen szinten egy turmix szép lehet... - Mi történt a régivel? - érdeklődtem.

- Elromlott benne a motor meg még fogalmam sincs micsoda… és azt mondták már nem lehet megmenteni - szomorkodott - De az élet megy tovább és ez a professzionális Smoothie Maker tökéletes társként fog szolgálni az oldalamon – vigyorgott elégedetten.

- Hát, ha te mondod – kuncogtam, majd a kezemben tartott itókával együtt visszaballagtam Yura szobájába. Mikor beértem legjobb barátnőm kezébe adtam a pohár innivalót, és leültem mellé az ágyra. - Megnyugodtál? - tettem kezem a vállára.

- Fogjuk rá - sóhajtott. - Nagyon durva volt - kezdte el a mesélést. - Csak követtek és követtek, aztán mikor végre fellélegezhettünk, mert mögénk került egy másik kocsi, rögtön ki előzték, és visszakerültek mögénk! Ez pedig nem egyszer történt meg! A többi autós meg csak dudált és dudált. Aztán egy piros lámpa mentett meg minket - fejezte be monológját, amit sok mutogatással gazdagított.

- Én éreztem, hogy itthon kell maradnom! - kommentálta Yura az eseményeket miközben felállt, és ő is mellénk ült.

- De túlélted - mosolyogtam rá együtt érzően.

- Még jó! - háborodott fel. - Most gondold el, milyen szörnyű lenne nélkülem az életed - tette csípőre kezét, és rám vigyorgott.

- Mindennapnevetés - szívtam be mélyen a levegőt, és önelégülten vigyorogtam.

- YAH! Lee HyeRi, hogy mondhatsz ilyet? - kezdte mérgesen, és fejezte be tettetett sértődöttséggel.

- Aj, te - öleltem át - Egyértelműen nem bírnám nélküled. Szörnyű lenne, ha nem lennél velem. Velünk... Szeretlek, ugye tudod? - pusziltam meg, hogy ezzel is megerősítsem az előbb elhangzott dolgokat.

Igazából fogalmam sincs, mi lenne velem MinAh nélkül. Az biztos, hogy nem bírnám elviselni a fájdalmat, amit a hiánya okoz. Mindig mellettem van és volt. Egészen kis pelenkás korom óta. Akármi történt mindig meghallgatott és támogatott, segített rajtam. Én is mindent megtettem érte.

A kapcsolatunk rengeteg mindenen keresztülment már. Jobban megért, mint bárki más. Ő az én támaszom. Ha nem lenne, minden bizonnyal összeomlanék. A hiánya és a tudat, hogy többé nem láthatom, hallhatom, nem ölelhetem meg, és nem tudathatom vele, mennyire szeretem, felemésztene. Ő az egyetlen személy az életemben, aki tényleg mindent tud rólam. Ha ő már nem lenne, én se lennék. Sose térne vissza a mostani jó kedvű és boldog HyeRi. MinAh nélkül semmi sem lenne ugyan az... én sem.

Túlságosan kötődöm hozzá, nem tudnám elengedni. Mint amikor egy kutya gazdája elutazik, a kutya pedig az ajtóban várja, hogy haza érjen. Azt hiszem én is így reagálnék. Csak lennék a szobájában és várnám, hogy haza jöjjön az utazásból. Nem számít mennyi idő múlva lépi át az ajtót, de én várnék... Arra, hogy visszajöjjön, hogy újra együtt legyen a csapat, hogy újra minden olyan legyen, mint amikor velünk volt. De ez sose jönne el, amibe én szépen lassan belehalnék.

- Meghalnék - mondtam ki az előbbi gondolatmenetemből leszűrt eredményt.

- Nem engedném! - mondta egyszerre a három barátnőm. Idő közben SoJin is megjelent kis körünkben. Erre persze mind elnevettük magunkat.

- Szerintetek meg tudnátok állítani? - vontam fel a szemöldököm. - Nem lehetnétek mellettem 0-24-ben.

- És? Akkor felvennék valami testőrt - vont vállat Jinnie, mire mindenki csodálkozva fordult felé.

- Mióta van neked ennyi zséd? - mondta ki a szerintem mind hármunkban megfogalmazódott kérdést Yura.

- Még nincs. De lehet lesz... - válaszolt SoJin titokzatosan.

- Na~ Unnie~ mond el - vettem szórakozásból hisztisre a formát, amin mind felnevettünk.

- Igen Unnie~ - mondta MinAh kifigurázva engem, amiért én jól meglöktem. Nem is volt élethű - duzzogtam magamban, de a többiek csak derültek az egészen... - De tényleg, mi történt?

- EXO történt - adta be a derekát. - A Manager-ük felkeresett. Azt mondta engem akarnak.

- OMO! OMO! OMO! OMO! - ugrott fel a helyéről Yura. - Unnie! Imádlak! Most mindennél jobban szeretlek! Ez Incredible! - kezdett el angolozni, mire mi MinAh-val egymásra néztünk, megcsóváltunk a fejünket, majd elnevettük magunkat. - Wonderful! Exotic!

- Egzotikus? - vágtam fura fejet. - Ez cseppet sem jó jelző...

- EXOtikus - nyújtotta ki rám nyelvét. - Édes istenem! - ujjongott tovább.

- Még nem vállaltam el! - kiabálta túl hiperaktív barátnőnk SoJin. Erre Yura arcáról egy pillanat alatt lehervadt a mosoly.

- Hogy MI? Eszednél vagy? - kezdte a kioktatást AhYoung.

- Hát, ha nem akarja... - mondta Minnie.

- Ezen mit nem lehet akarni? - csodálkozott el.

- Azt, hogy így nem maradhatok más műsorokban. Szeretek több csapattal is együtt dolgozni. Nem akarom, hogy ettől megfosszanak - sütötte le szemét.

- Oh - kommentálta Yura. - Így végül is megértem...

- Na, látod, de azért rögtön le kell teremteni - vágta nyakon MinAh, mire újból elkezdett nevetni a társaság.

A fürdőszoba kádjában áztatom bőröm, miközben MinAh ez-megőrült tekintetével tartom a szemkontaktust. Kezemmel a fürdőkád csapjához nyúlok, majd megengedem a forró vizet. Lábam kissé arrébb csúsztatom, hogy még véletlenül se forrázzam le. Tekintetem vissza vezetem Minnie-re, aki újból és újból elneveti magát, és ezeket a nevetéseket hitetlen fejrázás, majd gondolkodó fej követ. Hát igen. Valószínűleg ha ő mondja ezeket nekem, én is elmeroggyantnak nézem.

- Akkor te most azt akarod nekem beadni… - kezdte -, hogy mióta megvan a tetoválásod… ezzel a fiúval álmodsz, de semmire nem emlékszel? – vágott fura fejet majd hitetlenségében felnevetett. – Tegyük fel, hogy ez igaz…

- Tényleg az! Nem szórakozom MinAh… Nem mindig, de sokszor álmodok vele. És mindenre emlékszem... Csak arra nem, ami fontos. A neve, telefonszáma, foglalkozása... Ilyesmik - soroltam.

- Jó, és miért mondod ezt el nekem? – tette keresztbe lábát.

- Mert a legjobb barátnőm vagy? És azért mert olyan furcsa. Egyedül ezek az álmaim valósághűek száz százalékban. Mint ahogy most mi is beszélgetünk, teljesen olyan. Néha már tényleg nem tudom megállapítani mi álom és mi nem. Az egyik álmomban te is benne voltál! Épp rajta kaptál, ahogy surranok ki a házból.

- Ahhaa, hát te teljesen meghibbantál.

- NEM! - háborodtam fel.

- Oké. És mégis mit tehetnék érted? – tárta szét karját.

- Figyelj álmomban – mondtam ki egyszerűen egy vállvonás kíséretében.

- Mi?! – akadt ki kérésemen.

- Igen. Légy szíves! Csak a ma éjszakáról lenne szó. Meghálálom – fogtam könyörgőre a formát, és tettem össze kezeim.

- Nincs SEMMI, amivel megfizethetnél – emelte fel fejét, karjait pedig összefonta.

- Veszek neked két kiló gumicukrot és három tábla csokit – kezdtem az üzletelést, ugyanis tudtam ezzel bármire rávehetem. Túl jól ismertem.

- Megegyeztünk – terült szét arcán egy huncut mosoly, majd megtörtént a kezet rázás. – És ez mire lesz jó?

- Kíváncsi vagyok beszélek-e álmomban. Ugyanis semmi lényeges infóra nem emlékszem. Hátha így megtudom a nevét vagy bármi…

- Ha egyáltalán létezik… - sóhajtott MinAh.

- Tudom, érzem, hogy létezik... Kell, hogy létezzen!

Chapter Seven

Sziasztok! ^^

Már ma kiteszem a részt, ugyanis holnap keresztelővel egybekötött lagziba megyek, és fogalmam sincs mikor fogok haza érni... Szóval inkább hozom hamarabb a részt, mint később :$

Kellemes olvasást! Chu~

*Kevin POV*

Az ajtó csapódásával párhuzamosan pattantak fel szemhéjaim. A hirtelen ért támadásban azt se tudtam hol vagyok. Egy idegesen pattogó egyént fedeztem fel látókörömben, aki egyre közelebb és közelebb ért ágyamhoz.

- Kevin~! - hallottam meg legjobb barátom jajveszékelését. - Keljél már! – kiabálta, miközben erős fény égette szét a retinám. Hogy merészeli felkapcsolni a lámpát?!

- Mi a fészkes fene van? - kaptam kezem szemeim elé ezzel is csökkentve a világosság szörnyű hatását. Alapvetően semmi gondom a fénnyel, de ilyen esetekben elég irritáló hatással van rám. Főleg, hogyha ilyen hirtelen ér a támadás, ráadásul KiSeoptól.

- Pont te kérdezed ezt?! - válaszolt kérdéssel felháborodottan. Oké mégis mit csináltam már megint? - Azt hittem megbeszéltük, hogy ma - mivel szabadnapunk van -, elmegyünk az egyetemre! - világosított fel sűrű mutogatással.

- De hát - kezdtem el értetlenkedni. -, a szabadnapunk tegnap volt, és én tisztán emlékszem, hogy az Alice's-ben voltam egész nap.

És még az a lány is ott volt. A rövid hajú. Rengeteget beszéltünk, és megfogadtuk, hogy ha eszünkbe jut a másikat felhívni hezitálás nélkül megtesszük - gondoltam magamban. Ezt nem mondhatom el neki, totál hülyének nézne. De miért nem tudom a lány nevét már megint?

- Hol van a telefonom? - kezdtem el kétségbeesetten nyúlkálni és forgolódni ide-oda az ágyon.

- Itt van te ész... - dobta nekem KiSeop, aki még mindig elég morcos hangulatában volt.

Kezembe véve őrült sebességgel kezdtem el görgetni a névjegyzéket, de sehol nem találtam ismeretlen nevet. Az előzményekbe mentem, de ott se találtam a hívásokat. Pedig tisztán emlékszem, hogy rengeteg hívást indítottam neki, és ő is nekem. Mi történt? Mi ez az egész?

- Nem hiszem el - motyogtam magam elé bámulva, mint egy szobor. Újra csak álom lett volna? De még mindig túl élethű. Minden kis mozzanatra és érzésre emlékszem. Csak a fontos információk esnek ki, amik segítségével megtalálhatnám Őt.

- Aish! - túrt bele hajába. Láthatóan idegesítette szobatársam, hogy jobban lefoglal saját gondom, mint az ő nyavalygása. - Mi ilyen megdöbbentő dolog? - huppant le mellém - mikor már feladta a figyelmem felkeltését -, és kíváncsian dugdosta fejét a telefonom képernyőjébe. Igaz semmi olyan dolog nem volt benne, amit el kéne titkolnom előle viszont ezek ellenére is elhúztam előle az említett tárgyat.

- Semmi közöd hozzá! - nyújtottam ki rá a nyelvem, mire rám ugrott, és próbálta megszerezni a telefont. Nagy ordítások közepette dulakodtunk az említett tárgyért, majd miután meguntam át adtam neki.

- Ez csak a hívás listád - mondta felvilágosodva, egy csöppnyi csalódottsággal hangjában. - Azt hittem valami izgibb dolog - hajította el egy egyszerű mozdulattal a kis készüléket, amit épphogy el tudtam kapni...

- Nem vagyok te, hogy pornó videók hada foglalja el a telefonom háromnegyedét! - háborodtam fel enyhe célzásán.

- Woo SungHyun! Lemaradsz az élet legjobb dolgairól - csóválta rosszallóan fejét, miközben egyik kezét vállamon tartotta. Én lesöpörtem testrészét magamról majd így szóltam:

- Valahogy sokkal jobb dolognak hangzik, hogyha te magad csinálod, és nem azt nézed, ahogy mások teszik – osztottam meg vele véleményem.

- Oké igazad van, de tudod mi jobb még a sima pornónál? - húzogatta szemöldökét, arckifejezéssel láttán semmi jóra nem számítottam. Vártam az erősen kiborító és romboló hatással bíró szavait... - A 3D-s pornó - jelentette ki színtiszta komolysággal, majd elnevette magát. Én ezt a kis véleményét egy egyszerű, de annál inkább fájó arcon csapással jutalmaztam. Természetesen magamon alkalmaztam a mozdulatot.

- Ez most komoly? 3D-s pornó? - képedtem el.

- Igen! Hát nem csodálatos? Ez az új tervem! Egy 3D-s tévé megvásárlása, hogy nézhessek rajta pornót - kuncogott.

- Lee KiSeop! Kívánom neked a legjobbakat ezzel a "csodálatos" tervvel kapcsolatban - néztem mélyen a szemébe.

- Így át gondolva lehet mégiscsak legközelebb kéne menni az egyetemre... - ábrándozott. 

- Eddig nagyon sürgető voltál, most meg mégse akarsz menni?! - háborodtam fel.

- Most nem mehetek! Ha elmegyek és találkozok MinAh-sshivel - már pedig találkozni fogok vele -, akkor rögtön belém szeret. És milyen ember lennék, ha úgy néznék pornót, hogy van barátnőm. Szóval először a 3D-s pornó, és aztán a csajozás.

- Hát igen... Ki szeretné, hogy te - böktem felé -, a lelkiismereted miatt ne tudj aludni - forgattam szemeim. És ekkor tudatosult bennem a mai szabadnapom program terve. Felöltözés, 3D-s tévé és pornó megvétele, rágcsik beszerzése, majd egész napos felnőtt film nézése. Valahogy sokkal inkább tölteném ezt a szabadnapomat is az Alice's-ben.

Habár nem igen hiszem, hogy a való életbe is lenne olyan nagy szerencsém, hogy Ő pont akkor megy be, amikor én. Egyáltalán tényleg szereti azt a kávézót? Vagy kezdjük ott, létezik egyáltalán vagy csupán a képzeletet szüleménye? Nem tudom! Külsőleg nem a tökéletes lány... mert rövid! De belsőleg már túl tökéletes... Létezhet ilyen? Mert szerintem nem. Órákat beszélgettünk a semmiről. Talán ha tudnám kikkel él együtt, hol lakik. De ezt az információt úgyis elfelejteném. Legközelebb jobban meg kell ismernem!

- Na - pattant fel barátom majd engem is felhúzott. -, menj, készülj el, és utána irány az elektronikai áruház! - jelentette ki igazi kalandor hangnemben miközben az ajtóra mutatott.

Sóhajtottam egyet, hajamba túrtam, majd a fürdőbe indultam. A tükör előtt álltam, és csak néztem magam. Jól szemügyre vettem a tetoválásom, majd végig simítottam rajta. Furcsa bizsergés futott rajtam végig, amitől kirázott a hideg. A tetoválásomnak egyértelműen volt valami erős kisugárzása. Ez, de hülyén hangzott - gondoltam majd letekertem magamról a törölközőt, és beálltam a zuhany alá. Siettem, ugyanis minél hamarabb a pornónézéshez jutunk, annál hamarabb szabadulok!

Fél órával később már az anyósülésen ülve gondolkoztam azon, hogyan tudnék megmenekülni a mai naptól. Mellettem teljesen bezsongva vezetett KiSeop. Sose értettem, hogy tudja ennyire lázba hozni a pornó. És a csapatból nem csak ő volt az egyetlen...

- És mit szeretnél csinálni az egyetemen? - fordultam felé ugyanis elképzelni sem tudtam, hogy szeretne egy emberekkel teli helyen megjelenni anélkül, hogy ránk rontanának. Oh és ha megteszik, mit mond, miért van ott? Nem hiszem, hogy a rajongóknak bejönne az a mondta, hogy "Egy lányt keresek, aki ellopta a józan eszem". Igen, egyértelműen kibuknának…

- Arról fogalmam sincs. De nyugi, majd, ahogy jön. Mindig a spontán ötleteim a legjobbak - vigyorgott. Igen KiSeop és a spontán ötletei. Valahogy mindig bajba kerülünk miattuk... De persze ki vagyok én, hogy őt és a csodás terveit kritizáljam? Odáig már nem ér a hatalmam. Sajnos.

- Tudod, abból ítélve, ahogy ma felzargattál azt gondoltam, hogy jól kigondolt terved van. De tényleg úgy néz ki, hogy neked csak a pornón jár az eszed...

- Kevin szomorúan hallom, hogy te tényleg ezt gondolod rólam.

- Én meg hihetetlennek tartom, hogy egy lány elsőre, az alatt a pár pillanat alatt ennyire megfogjon téged.

- Én se gondoltam volna, hogy ez megtörténhet velem. De látod, most itt vagyok. Ez a csaj, MinAh teljesen belopta magát a fejembe. Volt már velem ilyen, de nem ennyire intenzíven. Pont ezért akarom megtalálni. Hátha összejövünk egy kis időre. Vagy, ami még jobb lenne, hogy kiábrándulok belőle - fejezte be kis monológját.

Barátom sose volt a hosszú távú kapcsolatok híve. Szerette a kalandokat, és nem tudott lecövekelni egy lány mellett. Általában minddel együtt volt egy-két hétig. Lefeküdtek párszor majd elváltak útjaik.

És, hogy Seopienak mi volt a garanciája arra, hogy nem árulják el milyen életmódot folytat? Szerződés. Igen... Minden eddigi barátnőjével szerződése van arról, hogy nem beszélhetnek róla. Mert ha csak egyszer is megtörténik, hogy az életviteléről beszélnek a tévében vagy újságokban - még ha ismeretlen forrásból is -, azonnal az összes barátnőt bíróság elé állítják. Nem kockáztathatta – és a banda sem -, hogy kiderüljön, mik történnek az ágyában.

- És mi van, ha ő az a bizonyos lány? Vagy ha nem is ő az, meddig akarod még folytatni ezt a dolgot?

- Nem tudom, amíg élvezem? Ha pedig tényleg ő lenne az a bizonyos lány... Nem tudom, mit csinálok. Talán komolyan veszem?

- Tudsz te bármit is komolyan venni? - húztam fel a szemöldököm.

- Hamarosan meglátjuk – kacsintott, és egy határozott mozdulattal leparkolt az üzlet parkolójában. - 3D-s pornó jövünk!

KiSeop őrjöngő boldogsága engem is feldobott kissé. Igaz még mindig pikkeltem rá egy kicsit, amiért felkeltett az álmomból, de előbb-utóbb úgyis felkeltem volna.

Kiszálltunk a kocsiból, és bementünk az áruházba. Kivettük a legnagyobb méretű bevásárlókocsit, és elindultunk az óriási 3D-s tévék felé. Seoppie - ahogy sejteni lehetett -, nem érte be a normálméretű tévékkel. Neki természetes módon a legnagyobb készüléket kellett megvennie. Nagy küszködések árán, de sikerült felpakolni a kocsinkra. Miután ezzel megvoltunk barátom kihasználta a kapcsolatait, és az erre szakosodott részlegről megszerezte a legjobb háromdimenziós felnőtt filmet. Legalábbis ő ezt állítja.

Amilyen perverzen elégedett fejet vágott a kasszánál, azt lehetetlen elképzelni. Én persze csak fogtam a fejem, hogy hogyan lehetünk mi ketten legjobb barátok? Őszintén szólva sosem értettem... Csapattársam kifizette a vásárolt dolgokat, elhagytuk az üzletet és az autónk irányába folytattuk utunkat.

Elővettem a kulcsot, megnyomtam a kis gombot az autó pedig a jellegzetes csipogásával és villogásával jelezte, hogy nyitva van. Egy laza mozdulattal felnyitottam a csomagtartót és innentől kezdődött a rossz események sorozata. KiSeoppal próbáltuk betenni a nem éppen könnyű TV-t a felszabadított helyére. Már majdnem végeztünk, amikor a távolból egy ismerős alakot fedeztem fel.

- Noona? - döntöttem meg kissé oldalra a fejem. Ezzel együtt a rózsaszín ködbe burkolózódott egyénünk pedig kiszúrta a mellette ballagó lányt, aki azt a bizonyos ködöt okozta.

MinAh-sshi épp egy autóba szállt be egy hosszú, barna hajú, kissé idősebb lány társaságában, aki történetesen egy általunk ismert sminkes volt, aki fodrászként is elég jól megállta a helyét. Nem véletlen, hogy ő az egyik legjobb sminkes manapság, és nagyon sokan meg akarják szerezni maguknak.

Legutóbb az EXO meneger-e kérte fel. Nekünk azt mondta szívesen elfogadná, hogyha nem kötnék kizárólag az EXO-hoz. A napokban viszont azt hallottam, hogy az EXO fontolgatja SoJin leendő pórázát lazábbra engedni. Végül is tényleg nem halnának bele, ha egyszer-kétszer nélkülözniük kéne, és így mindenki jól jár, ha úgy vesszük.

Ebből következtethetünk rá, hogy közvetlenül nekünk sem ő volt a sminkesünk, de élő fellépéseknél vagy adásokhoz, esetleg interjúkra elég alkalommal osztották be hozzánk ahhoz, hogy felismerjük, és jó kapcsolatot ápoljunk vele. Főként az MNet alkalmazottja volt. Nem ő kísérte múltkor a tetováló szalonba MinAh-t... – gondoltam, miközben KiSeop utat engedett felismerésének.

- Az MinAh! - mondta és elengedte a TV-t, ami fájdalmas sikításom kíséretében esett a kezemre, azt hittem ott esek össze a fájdalomtól. Azért ez a tévé nem két kilós! És igen szerintem is MinAh-t kell előbb észrevenni és nem SoJin noona-t.

- Bassza meg KiSeop! Bassza meg! - hagyták el eme csodás szavak számat. (Ha pedig még KiSeop nevét is ide vesszük - ami persze csak magyarban hangzik ilyen szépen -, akkor még szebben hangzik xD: szerzői megj.)

A merénylet elkövetője hihetetlen sebességgel termett a volán mögött, miközben lelkesen sietetett, hogy tegyem már be azt az idióta televíziót a csomagtartóba. Hát persze... Mikor MinAh megjelenik a színen máris "idióta" és ehhez hasonló jelzőkkel illeti az eddig oly' becsben tartott segédeszközét a háromdés pornóhoz.

Utolsó erőm is összeszedve elhelyeztem a készüléket, majd elég furcsa módon, de beszálltam az autóba ugyanis KiSeop már indított is. Egyáltalán nem érdekelte, hogy még a csomagtartót sem zártam le. Neki el kellett indítania azt a hülye autót, hogy ne tudjak normális módon beszállni. És ezzel megindult a csodálatos kivitelezésben végrehajtott autós üldözésünk...

Sofőrünk szabályt megszegő gyorsasággal száguldott az utakon, hogy utolérje tetszése tárgyát, én meg csak dülöngéltem jobbra aztán balra rémült arckifejezésemmel együtt. Nem csak az arckifejezésem volt rémült, hanem engem is eléggé elkapott a pánik. Tényleg féltem... Sosem akartam KiSeop Cobra11 játékának a részese lenni, azonban egyre jobban a része lettem.

Még az elején hagynom kellett volna, hogy ott hagyjon az áruháznál, de én hülye beültem egy mozgó járműbe! Idő közben noona és MinAh is észrevette, hogy követik őket, és minden erejükkel azon voltak, hogy le tudjanak minket rázni. Kedves barátom nem csak engem, hanem még azt a két lányt is halálra ijeszti!

- Fenébe már! - ütött a kormányra, mikor már a harmadik autó jött elénk, amit ki kellett előzni.

- KiSeop állj le! - kiabáltam rá, ekkor egy hirtelen mozdulattal félrerántotta a kormányt, és kielőzte az előbbi autót. A dudálások hada igazán sértette a fülemet... - Ki akarsz nyírni minket?!

- Ha azzal, hogy most szépen bevágok MinAh-ék elé azt teszem, akkor igen - vigyorgott rám, nekem pedig pingpong labda méretűre nőttek a szemeim.

Viszont Isten megsegített, és a lámpánk pirosra váltott. Lelki szemeim előtt képzeltem el, ahogy velem együtt a két lány is megkönnyebbülten sóhajt az autóban. Azonban mellettünk erősen szidta az eget egy bizonyos Lee KiSeop nevű fiatalember.

- Ő az a bizonyos lány - jelentettem ki, miközben még mindig sokkos állapotban néztem ki a szélvédőn.

- Kuss legyen - mondta majd dzsekije a fejemen landolt. Aigoo~

Chapter Six

Sziasztok! ^^

Nem hiszem el, hogy ilyen szerencsétlen vagyok >.< Egymás után kétszer is másnap hozom a részt :$ Nem így akartam... Apukáméknál voltam, úgy volt, hogy már ilyen kettőre itthon leszek, de aztán meg kellett várni tesóm. Tesóm meg hát úgy döntött, hogy még bemegyünk egy csomó helyre, és este kilencre estem haza... A tanulás miatt hamar ágyban kell lennem, és már nem tudtam kijavítani a részt :(

Na ennyit az életemről :'D Most itt vagyok, és kijavítottam, hogy megtudjam osztani veletek a hatodik részt :3 Bízom benne, hogy elnyeri a tetszéseteket, ezelőtt nem nagyon írtam külső POV-ban, csak remélni tudom, hogy nem lett olyan szörnyű :$

Kellemes olvasást! Chu~

*Author's POV*

Délután három óra környékén egy magas, húszas éveiben járó, különösen jó megjelenésű férfi lépte át az Alice's kávéház küszöbét. Az ajtó feletti csengő szokásos hangjával kísérte az új vendég érkezését. Mint mindig, most is magabiztos lépteivel közelítette meg a pultot, ami mögött Yoo asszony melegséget árasztó mosolya várta. Ilyenkor az asszony szemei szintén mosolyra görbültek.

Az egész világon mostanra már csak két ember tudta kiváltani belőle ezt az őszinte mosolyt; HyeRi és SungHyun. Szegény nő tíz éve nélkülözi férje ölelő karjait. Legközelebb csak a mennyben találkozhatnak... Pár évvel ezelőtt pedig még lányát is elvesztette. Persze nem szó szerint. Megismerkedett egy Amerikai üzletemberrel, aki épp Koreában tárgyalt az új ügyfelekkel.

Nem sokat gondolkoztak mielőtt Amerikába utaztak egy párként. A hirtelen elhatározás ellenére évekkel később még most is együtt vannak. Ebből a kapcsolatból egyedül Yoo asszonyság jött ki rosszul. A lánya nagyon ritkán keresi, és akkor is csak pár percet tudnak beszélni. Valahogy jobban leköti az új élete, mint az, hogy mi van az anyjával. Ennek pontos okait senki sem tudja... És, hogy a véletlen műve vagy a sors akarta úgy, hogy pont ez a két fiatal legyen Yoo asszony szívében? Kicsit talán mind a kettő.

- Szia, Kevin - köszönt először a bolt vezetője.

- Jó napot - mosolygott vissza rá a fiú. - Hogy tetszik lenni ahjumma?

- Köszönöm jól - nyugtatta meg az asszonyság. - Képzeld ma felhívott a lányom - mesélte boldogan. - Nemsokára férjhez megy!

- Ez csodálatos! - osztozott partnere örömében viszont tudta, hogy belül fáj is Yoo néni lelke. Igaz minden anya a legjobbat akarja gyermekének, de egy kis része mégis remélte, hogy valami történik, és visszakaphatja lányát. A régi idők után nem tudta elképzelni, hogy miért nem keresi a lánya. Egyszerűen nem hitte el, hogy a szerelem ennyire érdektelenné teszi az anyja iránt. - És mikor lesz az esküvő? - érdeklődött Kevin.

- Három hónap múlva - adta válaszát. - Pár hét múlva elküldik a repülőjegyet - ujjongott.

- Értem… De mi lesz akkor a kávéházzal? - ötlött fel Kevinben a kérdés.

Félt. Félt attól, hogy elveszíti az egyetlen esélyét arra, hogy továbbra is láthassa a lányt, akivel a múltkor egy fánkért nyúltak. Akár egy rossz sorozatban - gondolta Kevin. Mivel elég bátorsága nem volt ahhoz, hogy felhívja, a kávéház volt az utolsó mentsvára.

Nem tudta mi történt vele. Máskor határozott és elszánt volt a lányokkal szemben. Mindig tudta mit akar, és hogyan szerezze meg. Aztán jött ez a lány a RÖVID hajával - ami Kevin számára tényleg nagy szó volt -, és teljesen felborított mindent. A lelki világa teljesen felborult és sehogy sem tudta kiverni fejéből a pisze orrát, csodás ajkait, de legfőképp azokat az eszméletlen szemeket, amik a szívéig hatoltak.

Remélte, hogyha már neki nincs elég bátorsága ahhoz, hogy felhívja a lányt - és persze tőle se várhatja el, hogy felhívja őt -, legalább az Alice's itt lesz, hogy végső kétségbeesésében letelepedhessen, és várja a csodát. HyeRit. Azonban továbbra is ott volt a tudat miszerint a lány rövid hajú. Igen ez óriási csalódás volt számára, ami nem hagyta nyugton… De valamiért mégis megfogta.

- Az még a jövő zenéje fiacskám - legyintett kuncogva Yoo asszony. - Lehet, egy rövid időre bezárunk, esetleg szerzek valakit, aki gondoskodik a helyről - mosolygott megnyugtatóan. Elég tapasztalata volt ahhoz, hogy Kevin elveszett tekintetéből rájöjjön, mi zajlik le a fiúban.

- Én szívesen segítek keresni valakit! - ajánlotta fel egyből SungHyun. Úgy érezte ez egy lehetőség a menedéke megmentésére és meg kell ragadnia.

- Jaj, édes fiam, az még messze van. Lesz elég időd bele vetni magad a dolgok sűrűjébe - világosította fel Kevint majd jobbnak látta, ha magára hagyja vendégét a gondolataival, így lábfájásra hivatkozva az emeletre ment. Kevin sóhajtott egyet, és lépteit a hármas asztal felé vette.

Itt ültünk a múltkor - gondolta majd leült oda, ahova előző alkalommal is. Hátradőlt, és bámult kifelé az ablakokon. Várta, hogy a semmiből hirtelen feltűnjön a lány, aki miatt most ott ül. De ahogy gondolta, nem történt semmi. Egy ideig még élt benne a remény, viszont a második fél óra elteltével megunta, és a teák irányába ment.

Felforralt némi vizet, óvatosan levett egy bögrét a polcról - amiben már benne volt a kanál, ahogy szokott -, majd bele tette a cseresznyeízesítésű tea filtert. Miután a víz felforrt megtöltötte vele a bögrét, és ízesítette a teát. Mint mindig, most is három kockacukrot és három teáskanál citromlevet tett bele. Háttal a pultnak dőlt, és kezébe vette a bögrét. Miközben a gőzölgő folyadékot kavargatta folyamatosan a vele szemben levő ajtót bámultam.

Remélte, hogyha nagyon koncentrál, bevonzza akaratát, azonban ez nem így történt. Pár perccel később kidobta az elhasznált filtert, és belekortyolt még forró italába. Ezt ő sikeresen elfelejtette, amit a nyelve bánt. Gyorsan abbahagyta az ivást, majd kinyújtotta nyelvét, és legyezni kezdte. Hirtelen átfutott az agyán, hogy van olyan szerencsétlen, hogy HyeRi pont ebben a pillanatban fog belépni a kávézó ajtaján és végig nézi a kis akcióját. Ezzel együtt arra is rájött, hogy milyen idétlenül is festhet most, szóval visszahúzta nyelvét, és magában szenvedett tovább. Ezek után még egy ideig fújdogálta a teáját, majd a helyére ment, és ott várta tovább, hogy HyeRi megérkezzen.

Ahogy telt az idő úgy fogyott az itala, és úgy kezdte egyre jobban unni magát. Ide-oda járkált az üzletben, miközben gondolatai ezerrel cikáztak elméjében. Megcsóválta fejét, ugyanis nem tudta elhinni, hogy a szabad napját - ami ilyen időkben nagyon ritka -, azzal tölti, hogy egy olyan lányra vár órák hosszat, akivel egész életében egyszer találkozott.

Legbelül valami mégis azt súgta neki; maradj. Viszont a tudat, hogy egy szinte ismeretlen lány miatt vár itt órák óta, mint egy bolond, akit felültettek, igazán bosszantotta. Nem értette, hogy mégis miért pazarolja ilyen dolgokra az idejét, miközben otthon is lehetne a srácokkal, vagy KiSeop lehetetlen tervét támogatná miszerint megtalálja azt a lányt a tetováló szalonból. Ehelyett ő inkább egy még reménytelenebb dologba vágta a fejszéjét, és várja a varázslatot.

Yoo asszony pedig akárhányszor lenézett az emeletről csupán egy kuncogással díjazta Kevin kis akcióját.

- Jó - fújta ki Kevin a levegőt. - Ez így nem mehet tovább! - határozta el magában, majd visszaült a hármas asztalhoz, és előkapta telefonját. – Felhívom. - gondolta és kikereste a „HyeRi-sshi” nevet a telefonjában. Határozottan megnyomta a hívás gombot, ám amilyen hirtelen jött ez az erő, olyan gyorsan el is ment. Mielőtt a hívott telefonja felcsörrent volna kinyomta, ugyanis hirtelenjében az összes bátorsága elszállt. Pár sort szitkozódott magában, majd elismételte az előző műveletet.

Vajon mi történhetett a határozott Woo SungHyunnal, akinek egy lány megszerzése sosem okozott gondot? Merthogy, aki most itt ül, cseppet sem hasonlít ilyen terén előző önmagára. Nem hitte volna, hogy tud ennyire bátortalan is lenni, hogyha lányokról van szó.

Mikor már legalább tízszer megpróbálkozott a hívásindítással - ahova el is jutott, csak mindig kinyomta -, előtört az egoista énje. Elkezdte felsorakoztatni jó tulajdonságait. Kivételesen helyes, ellenállhatatlan a mosolya, kedves, megértő, türelmes, lehengerlő és idol. Csupa remek tulajdonság jutott az eszébe, aminek persze még csak a negyedéről sem tudott a kiszemeltje.

Persze ő se tudott többet HyeRiről, ahogy azt sem, hogy foglalt. Ez viszont nagyon fontos tényező volt. De valamiért HyeRi sem szerette volna megosztani ezt a kis információt Kevinnel. Úgy érezte, akkor még azt is elrontja, ami még nincs is.

Kevin újra tárcsázni próbált, de egy gondolat futott át az agyán. Miért nem hívja HyeRi-sshi? Viszont ezt gyorsan elvetette. Nem várhatja el egy lánytól, hogy ő keresse föl először. És ennél a pontnál kezdte el forgatni telefonját, és néha-néha megállítani miközben azon gondolkozott, hogy hívjon, vagy ne hívjon.

Annyira elmerült eme cselekedetében, hogy észre se vette a ki-be szállingózó embereket, és az idő múlását. Délután öt óra lehetett, amikor HyeRi szembefordult az épülettel, majd zsebre tett kezekkel az eget kezdte kémlelni. Sóhajtva lépett be a kávézóba, majd beszélgetésbe kezdett Yoo asszonnyal.

Kevin egy jó ideig nem vette észre, hogy dilemmája okozója belépett a helyiségbe. Mikor felnézett telefonjából szájával egy kisebb "o" alakot formált. Nem hitt a szemének, ezért sűrű pislogásba kezdett. HyeRi felé fordult arca zavartságot tükrözött, viszont aprót intett, amit Kevin ugyan ilyen hitetlenül viszonzott.

HyeRi váltott még pár szót az idős hölggyel aztán remegő lábaival a hármas asztal felé vette az irányt. Mikor odaért egy pillanatra elgondolkozott rajta, hogy leüljön-e vagy ne, végül elhelyezkedett a múltkori széken.

- Szia - köszönt barátságosan Kevin, amivel kissé feloldotta HyeRi-sshi feszültségét.

- Helló - biccentett fejével. - Milyen furcsa, hogy megint itt találkozunk - kuncogott. Hogyha az ember belegondol nem is annyira furcsa... SungHyun két órája arra vár, hogy a vele szemben helyet foglaló lány betoppanjon, az említett személy pedig arra, hogy felhívja. Szóval mind a ketten repdestek az örömtől csak nem mutatták ki teljesen. Csupán egy visszafogott, édes mosoly volt mindkettejük arcán.

- Egyetértek - mondta Kevin ugyanis nem igazán tudta, mégis mit mondhatna. Nagyon furcsa volt mind a kettőjüknek. A múltkor olyan jól elbeszélgettek, most pedig egy darab szót nem tudnak kinyögni a másiknak.

- És... Mi újság? Hogy halad a Comeback? - érdeklődőt HyeRi miközben tekintetével Kevin arcát tanulmányozta, ráadásul elég feltűnően. Kevin is észrevette, de nem zavarta, ugyanis ő is ugyan ezt a tevékenységet folytatta.

- Nagyon jól - derült fel arca. - Holnap kiadjuk az M/V-t, holnap után pedig a KBS Music Bank-es fellépésre megyünk - mesélte önfeledten. Kevin mindig is imádott a munkájáról beszélni. Nagyon szerette, így nem esett nehezére rengeteget beszélni róla.

- Ez nagyszerű - ragasztotta át HyeRire örömét. A lány nagyon örült, hogy Kevin ennyire boldog, és nincs nagy szinten kikészülve az életétől. Rengetegszer hallotta, hogy mi történt más idolokkal, és miután megismerte ezt a fiút féltette. Még JongInt is féltette, mert tudta, hogyha valami baja esik, a barátnője kikészül. Azonban Kevinnél ez más volt. - Talán rászánom magam és megnézem – kacsintott, Kevin pedig remélte tényleg megteszi.

Mindig is úgy gondolta, hogy színpadon van a legtöbb karizmája, és akkor néz ki a legjobban ezért tényleg szerette volna, hogyha a lány megnézi a Comeback-et. HyeRinek viszont feltett szándéka volt, hogy megnézze azt az adást és kivételt tegyen. Igaz nem ez lenne az első eset, de ez most más volt. Egyszerűen nem akarta bevallani az énekesnek, hogy minden porcikája kíváncsi rá. És, hogy miért nem akarta neki bevallani? Mert előző alkalommal kijelentette, hogy őt sose érdekelték az idolok. Hát nem lenne furcsa, hogy ez pont most változott meg?

- Szavadon foglak - mutatott rá összeszűkített szemekkel Kevin-sshi.

- Megegyeztünk - bólintott HyeRi, majd felé nyújtotta kezét, Kevin pedig boldogan csúsztatta bele sajátját. Újra az a jóleső érzés járta át őket. Miután elengedték egymást Kevin megszólalt.

- Akartalak keresni - magyarázkodott, pedig ezt nem várta el tőle beszélgető társa. Kevin mégis úgy gondolta magyarázattal tartozik, amiért nem kereste. - Csak nagyon elfoglaltak voltunk.

- Megértem – mosolygott együtt érzőn a lány. – Azok alapján, amiket hallok Yurától az EXO-val és főként Kaival kapcsolatban tökéletesen megértem – árult el egy kis részletet életéből a fiúnak. – Sokszor Kiának nevezem, hogy idegesítem vele a lányokat – hajolt közelebb Kevin füléhez, majd belesuttogta az előző szavakat. Mondandóját mind a ketten megkuncogták. Kevin is tudta milyen érzés a lakótársakat bosszantani. Ő is imádta ezt tenni csapattársaival. – Egyébként én is akartalak keresni, csak féltem – tört őszinteségi roham HyeRire.

- Mégis mitől? – vonta fel szemöldökét Kevin. Sok mindent gondolt magáról, de azt, hogy félni lehetne tőle, na, azt pont nem.

- Attól, hogy… rosszkor hívlak, elfoglalt vagy, esetleg nem érdekellek vagy, nem vagy rám kíváncsi – hadarta el egy szuszra a lány, mire SungHyun felnevetett. HyeRi számára igazán jóleső érzés volt hallani ezt az önfeledt vidámságot.

Kevin erre nem mondott semmit, hanem a zsebébe nyúlt és elővette a telefonját. Kikereste a kimenő hívásokat, és HyeRi szeme elé tárta a rengeteg hívásindítást, ami mind a lánynak ment. Csak hát idő előtt ki lett nyomva így az nem érkezett meg a címzetthez. Mihelyst HyeRi felfogta, hogy mit is lát éppen száját kissé eltátotta, majd egy „ó” szakadt fel torkából. Kevin zavarában kissé lehajtotta a fejét.

A lány teljesen megkönnyebbült attól, hogy nem csak ő volt annyira bizonytalan, hogy hívjon, majd kinyomja a telefont, és, hogy nem csak ő szeretett volna ennyire beszélni – esetleg találkozni -, a másikkal. A gondolatba belepirult, és lesütötte a szemét. Úgy érezte, ha Kevin volt ilyen vakmerő, és megmutatta hányszor kereste, akkor ő is nyugodt szívvel megteheti ezt. Táskájában kezdett kotorászni majd mikor meg találta a keresett kis kütyüt Kevin orra alá tolta.

- Hát ez lenne az ÉN híváslistám - pirult el még jobban HyeRi, amit a dalos pacsirta felettébb aranyosnak talált. Azon kezdett gondolkozni, hogy vajon miként mutatnának egymás mellett. Hiszen mind a ketten aranyosak.

- Ilyen nincs – nevetett Kevin hitetlenségében és HyeRi is csatlakozott hozzá. A kettejük nevetése töltötte be az eddig már-már kopárnak mondható kávézót. Miután összeszedték magukat Kevin szólalt meg először. – Akkor most, hogy elkerüljük az ilyen helyzeteket, ígérjük meg egymásnak, hogyha fel akarjuk hívni a másikat meg is tesszük!

- Kisujj eskü? – kérdezte HyeRi miközben említett testrészét nyújtotta.

- Kisujj eskü – bólintott Kevin, mire mind a ketten elmosolyodtak. Ujjaik összefonták és kissé megrázták azt. Mostantól egyikük se esik ebbe a nevetséges hibába...

Chapter Five

Sziasztok! ^^

Sajnálom, hogy csak most hoztam a részt, de a hétvégén nálam voltak a kolis barátnőim, és próbáltunk minden időt kihasználni, úgyhogy nem tudtam kijavítani a részt :\ Nem mondom azt, hogy nem fog mégegyszer előfordulni (mert sose lehet tudni mi történik), de megpróbálom mindig pontosan hozni a részeket! Minden esetre most itt vagyok, és remélem megérte várni a részre :$

Kellemes olvasást! Chu~

*HyeRi POV*

Óvatosan bekopogtattam a szobába, és vártam Yura megváltó hangját. Nem jött. Még egyszer bekopogtam, mire morgó hangja csapta meg fülem.

- Ki vagy, és mit akarsz?

- Én vagyok... - mondtam, de aztán rájöttem, hogy lehetséges nem ismer fel hang alapján. - HyeRi - tettem hozzá gyorsan. - Csak beszélni szeretnék veled...

- Nem hiszem, hogy van miről beszélnünk. Suliban mindent elég jól kifejtettél.

- Légy szíves - motyogtam kétségbeesetten. - Utálok rosszba lenni veled. Beszéljük meg!- toporogtam az ajtó előtt.

- Gyere - forgatta meg szemét miközben kitárta az ajtót. Ajkaim egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el. Beljebb érve a szobába helyet foglaltam az ágyon Yura pedig mellém ült. Egy ideig csendben néztünk összevissza, majd elég idétlenül megtörtem a csendet.

- Szóval... - babráltam a felsőm szélét.

- Szóval... - ismételt meg viszont ő elhúzta az ó betűt.

- Csak sajnálom, hogy úgy összekaptunk... Én nagyon szeretlek téged is és JiHoot is. Megértem, ha nem szimpatizálsz vele, de légy szíves ne utáld ennyire nyilvánosan - vázoltam fel a helyzetet.

- Bocsi... Tudom, hogy néha kissé túlzásba esek, de én csak téged féltelek. Te vagy itt a legfiatalabb és a legtapasztalatlanabb. Szeretném, ha nem törnék össze a szíved. Ahhoz még túl korán van - mutatott meg egy kisebb mosolyt, amit örömmel viszonoztam.

- Szent a béke? - vigyorogtam mire bólintott.

- Szent - borultunk egymás karjaiba majd elnevettük magunkat. - Hogy mennyi hülyeségen össze nem tudunk veszni – csóválta fejét hitetlenül.

- Az biztos. De ez nélkül nem lenne igazi barátságunk, nem gondolod?

- Teljes mértékben igazad lehet.

- Egyébként biztos nem az van a háttérben, hogy valaki tényleg megkaparintotta a szíved, de csúnyán kihasználta? - húztam el a szám.

- Dehogyis - legyintett. - Ahhoz én túl erős személyiség vagyok. Tudod jól, hogy senki sem szerzi meg egykönnyen Kim AhYoung szívét! Azért sokat kéne tenni - varázsolt büszke mosolyt gyönyörű arcára.

- Talán Kai eleget tett? - néztem rá amolyan na-válaszolj-csak-teljes-mértékben-rád-figyelek-hidd-el-hallgatlak fejjel miközben kezembe vettem egy párnát és azt kezdtem szorongatni.

- Ő más helyzet - kapkodta ide-oda tekintetét. Zavarban volt. Talán tényleg szereti őt? Vagy szeretné azt az embert, ha ismerné? - Őt rengeteg más lány is szereti rajtam kívül... De bár ne így lenne - sóhajtott lemondóan. - Egy segítőkészebb unnie-val, és kevesebb rajongóval, sokkal több esélyem lenne... – panaszkodott, közben pedig finoman ütögette ágyát. - Vajon hányszor találkozott már SoJin JongInnal?

- Biztosan nagyon sokszor! - húztam el az a betűt a drámaiabb hatás érdekében.

- Ya! - kapta ki az ölemben levő párnát és ütni kezdett.

- Jó, na! Ne bánts! Egyszer biztosan eljön az ideje, amikor Jinnie elvisz téged az imádott Kaid karjaiba - veregettem meg vállát biztatás képen.

Fél órával később hangos nevetések közepette hagytuk el Yura szobáját, és bukdácsoltunk a konyhába. Unnie és MinAh-yah örömmel konstatálta, hogy végre szent a béke közöttünk. Viszont ennek nem csak ők, hanem én is nagyon örültem. Nem szeretem, ha összeveszek akár melyikkel is közülük vagy ők egymással. Olyankor mindig olyan nyomott a hangulat, és már semmit sem lehet csinálni, vagy ha csináljuk is, akkor az nem lesz az igazi...

MinAh már a helyén ült SoJinnal egyetemben így már csak Yurára és rám várt a két szék, hogy elfoglaljuk rajta a méltó helyünket és együnk. Jinnie, mint mindig most is igazán kitett magáért. Imádtam a főztjét, és a két másik lány is ugyan így volt ezzel. Vacsi után betáboroztunk több zacskó rágcsival a nappaliba, és betettünk egy csodálatos vígjátékot, amin szétröhögtük a fejünket.

Idő közben az is eléggé szórakoztató látványt nyújtott, mikor MinAh ment volna ki a vécére. SoJin elkezdett vele szórakozni, és kirakta elé a lábat viszont meggondolta magát, és inkább visszahúzta - felelősség teljes unnieként -, de azzal nem számolt, hogy Yura is így fog tenni, így MinAh végül tényleg felesett.

Miután felállt gyorsan megigazgatta ruháját, majd szúrós pillantásokkal jutalmazta a két lányt, akik erre csak még jobban elkezdtek nevetni. Ezek után pedig felemelt fejjel távozott a helyiségből.

Miután megkönnyebbülten visszatért még idétlenkedtünk egy sort, majd mindenki elment a saját kis esti dolgára. Én gyorsan lefürödtem, majd hagytam, hogy az álmok hullámai a mélybe ragadjanak...

Hosszú csíkban területem el ágyamon, kezemben telefonom szorongattam miközben hallhatóan és láthatóan szenvedtem. Hogy miért is szenvedtem? A válasz egyszerű, vagy talán nem is annyira? Nem érdekes a lényeg, hogy a megfejtés egy bizonyos Kevin Woo nevű fiatalember.

Lassan egy hete, hogy találkoztunk viszont még nem hívott. Lehet nem találta meg a rejtett üzenetem? Pedig szerintem elég nyilvánvaló hely a pénz... Na, jó lehetséges, hogy tényleg a kasszába tette, de csak nem olyan bunkó, hogy hagyja, hogy én fizessek. Meg amúgy is mennyit dolgoztam én azon, hogy dugiban fel tudjam rá írni azt a pár számjegyet. Úgyhogy vegye csak észre, és hívjon csak fel!

Vagy talán nem tetszek neki? Nem az lehetetlen... Akkor nem tette volna azt, amit. Aigoo! Miért nem hív? A próbák! Igen, biztosan sok a dolga. Csak ez lehet a magyarázat, hiszen tetszettem neki. Sőt kell, hogy tetszem neki.

Ha már itt tartunk, a nagy kétségbeesésemben most kérdezhetnétek, hogy miért is nem hívom fel én, amikor megadta a számat egy blokkon. Lány vagyok! Nem tehetem meg. Pedig szívesen megtenném, de hé, neki kell kezdeményeznie nem?

Egyáltalán azt is, hogy gondolhattam, hogy megadom neki a számom? Még jó, hogy ő is megadta nekem különben nagyon gáz lett volna... Biztos valami kis libának gondolt volna, aki rögtön rá ugrik az elé dobott friss húsra miközben barátja van. Igen barátom van, szóval igazán nem értem, hogy mégis mi a francot csinálok. De ha én nem, akkor mégis ki?

Belefáradva a szenvedésbe és a szerencsére bízva magam felpattantam az ágyról, majd egy határozott lépéssel a szekrényemhez léptem. Na, ami ezután jött egyáltalán nem volt ennyire határozott, sőt még csak a közelébe sem ért. Kinyitottam a szekrényem, majd elkezdtem gondolkozni, hogy mégis mit vegyek fel. Körülbelül fél óra után rájöttem, hogy tök mindegy mivel Kevin úgyse lesz pont most az Alice’s-ban… Szóval kikaptam egy barna csőnadrágot, hozzá egy fehér ujjatlan felsőt, arra pedig egy kockás inget, és innentől nem érdekelt, hogy jól fogok-e kinézni vagy nem. Azért egy leheletnyi sminket még feltettem, de ennyi. Semmi több.

Gyorsan bedobáltam egy táskába a fontos dolgaim, és kezem az ajtóm kilincsére helyeztem. Na, most valahogy úgy kell meglógni, hogy senki ne vegyen észre… Hogy miért is lógok, és nem egyszerűen megyek? Mert igazság szerint abban reménykedem, hogy ez egy ”véletlen randi” lesz Kevinnel – ami teljességgel lehetetlen -, és ha megkérdik hova megyek, ezt nem mondhatom. Ami azt jelenti, hogy hazudnom kéne a lányoknak, amit gyűlölök. Szóval titokban kell kisurrannom.

Óvatosan lenyomtam a kilincset és kidugtam a fejem. Épp, hogy csak körül tudtam nézni, már nyílt is SoJin ajtaja. Gyorsan visszahúztam a fejem, és az ajtónak dőltem. Kifújtam az eddig visszatartott levegőt majd vártam, hogy SoJin ajtaja újra kinyíljon, majd bezáródjon. Mikor öt perc elteltével ez megtörtént ismét kísérletet tettem, de ezúttal be is jött. Lábujjhegyen lépkedve mentem az előszoba felé, mikor odaértem kezembe kaptam az első csizmát, és gyorsan a lábamra húztam.

- Elmentem! Majd jövök! – kiáltottam még el magam aztán gyorsan kiléptem az ajtón. Lehunyt szemekkel dőltem a bejárati ajtónak, és hagytam, hogy a benntartott levegő távozzon szervezetemből.

Viszont még túl korai volt a megkönnyebbülés, ugyanis valaki pontosan előttem megköszörülte a torkát. Félve nyitottam ki a szemeim, és egy gyanakvó MinAh-val találtam szembe magam.

- Sz-szia – makogtam egy kínos mosollyal arcomon. Pedig már majdnem megvolt! Aigoo~ én és a szerencse! Na ezért nem fogok én most találkozni senkivel az Alice’s-ban…

- HyeRi, kedveském, te mégis mi a fenét csinálsz, hogy még a saját otthonodból is szöknöd kell? – fonta össze mellkasa előtt karjait miközben kérdő pillantásokat vetett rám.

- Ez egy nagyon jó kérdés MinAh – szedtem össze magam, és magabiztos talpakra álltam. Talán mégse volt olyan magabiztos… - Az úgy volt, hogy eldöntöttem meglátogatom az Alice’s-t, de hogy egy kis izgalmat vigyek az egészbe elkezdtem kommandózni.

 A hülyeség csak úgy ömlött a számból. Egészen biztos, hogy nem fogja bevenni. Viszont legalább csak félig hazudtam…

- És most ezt el kéne hinnem?- vonta fel szemöldökét, miközben jobb mutatóujját bal karján kocogtatta. Én óvatosan bólintottam, ő pedig csak csóválta a fejét. – Nem fogom, de ezúttal elengedlek, mert túl fáradt vagyok ahhoz, hogy téged faggassalak.

Ekkor már tényleg elérhetett a megkönnyebbülés hulláma és meg is tette. Köszönöm szépen MinAh szokásos úszás edzése! Igazán hálás vagyok.

- Köszönöm – mondtam, majd kikerültük egymást. Én elindultam a kapu felé, ő pedig az ajtóba állt. – És milyen volt az edzés? – érdeklődtem.

- Inkább csak menj, mielőtt meggondolnám magam – hessegetett kezeivel én pedig engedelmesen elindultam úti célom felé.

A jól bevált szokásos úton haladtam az Alice’s kávézóba. Nem volt messze tőlünk, csak pár utcányira. Sietve tíz perc alatt megjárom az utat, egyébként meg bő húsz perc lenne. Most viszont nem láttam értelmét annak, hogy gyorsan vegyem a lépteim. Úgyse lesz ott… Ha pedig igen, és azon a pár percen múlik, hogy találkozzunk, akkor se bánom.

Ha a sors azt akarja, hogy újra lássuk egymást, úgyse ez a kis baki fogja keresztbe húzni terveit. Meg aztán, hogyha tényleg minden reménytelennek látszik, végső kétségbeesésemben én is felhívhatom, hogy megismételhetnénk a múltkori kis találkát… Ami egészen véletlen volt, de nagyon varázslatos. Vagy inkább mondhatnám sablonosnak is.

Mind a ketten ugyan azon fánkért nyúlunk, és kialakul az ellentét, ami később átmegy szerelembe. Aha, tipikus történet szál. Csak, hogy! Itt nem volt semmi felé ellentét, inkább osztozkodtunk. Meg aztán a szerelem része is sántít. Ő idol, nekem pedig ott van JiHoo.

Aigoo, az én JiHoom! Akármikor rá gondolok, összeszorul a szívem. Óriási csalódás lenne számára, hogyha megtudná, milyen gondolatok kavarognak a fejemben és miket csinálok… De most nem gondolhatok rá. Nincs itt, és nem is fog tudni erről az egészről… Plusz mondta valaki, hogy többet akarnék ettől a sráctól, mint barátság? Azt meg nem tilthatja meg, hogy fiú barátaim is legyenek. Neki is vannak lány barátai. Meg szerintem elég régóta együtt vagyunk ahhoz, hogy ezt a kis találkát átvészeljük.

Könyörgöm a találkád még össze se jött! – üvöltötte kétségbeesetten egy belső hang. Csodálatosan el tudtam képzelni hozzá, amint két kezével az ég felé hadonászik. Egyébként meg teljesen igaza van… Miért gondolok már most arra, hogy mi lesz, ha kiderül, mikor még meg se történt?! Egyedül nekem lehet ilyen csodás logikám.

És ezennel gondolataim a még létre nem jött találkára összpontosítottam. Mi lesz, ha ott lesz? Rá mosolygok, és leülök egy totál ellentétes helyen lévő asztalhoz, miközben vámi fogom, hogy oda jöjjön hozzám? Vagy én ülök oda hozzá abban a minutumban, ahogy megpillantom? Mi lesz, ha tolakodásnak veszi? Vagy ha egyedül akar lenni?

Lehetséges vissza kéne fordulnom. Hiszen nem is ismerjük egymást! Egyszer találkoztunk… Miért kéne egy asztalhoz ülnünk az Alice’s-ban? Egyáltalán miért kéne találkoznunk? Olyan nevetséges az egész. Beszélgetünk pár órát, teljesen a fejemben ragad, és itt vagyok. Csak pakolom egymás után a lábaimat és megyek. Magam sem tudom mi vett rá erre az elképzelhetetlen dologra, de valami megtette.

Megérkeztem. Szembe fordultam a hangulatos kis kávézóval - ami minden egyes alkalommal mikor ide jöttem belopta magát a szívembe -, és zsebre tett kezekkel vizslattam az eget. Kifújtam a levegőt, majd, mint akármelyik másik napon beléptem a kávézóba. Nem mertem körbe nézni. Féltem. Attól is, hogy ott lesz, és attól is, hogy nem lesz sehol… Tekintetem a pultra szegezve haladtam előre, megálltam, és aranyosan Yoo asszonyra mosolyogtam.

- Jó napot – köszöntem.

- Oh, HyeRi! – derült fel az arca. Nagyon aranyos néni volt mindig is és imádott. Ez most furán hangozhatott, de tényleg így van. Cserébe én is imádtam őt. Rengeteget jöttem ide azért, hogy beszélni tudjak vele. Rengeteg kételyem oszlatta szét, és mindig ellátott a megfelelő tanáccsal. – Hogy, hogy itt vagy?

- Csak… Gondoltam benézek – vontam vállat.

- Szerintem viszont egy szőke fiú van a dologban – mondta, miközben szája sarkában huncut mosoly bujkált. Ennyire látszik rajtam, hogy keresnék valakit, de félek? Vagy egyszerűen kifigyelt minket a múlt alkalommal? Belőle mind a kettőt kinézem…

- Áh, dehogy is! – legyintettem. – Tudja, hogy nekem ott van… - nem hagyta, hogy befejezzem mondatom ugyanis fejével egy asztal felé sandított, mire én hirtelen arra fordultam.

Nem hiszem el! Ilyen nincs! – ámultam el magamban. Külső zavarom és hitetlen arckifejezésem, amilyen gyorsan csak tudtam eltüntettem. Annál az asztalnál ült, ahol a múltkor voltunk. Tekintete zavaros és bizonytalan volt, miközben kezében forgatta telefonját. Látszott rajta, hogy nagyon elmerült valamiben. Néha-néha megállította készülékét a jó helyzetben, és nyomkodott rajta valamit, de meggondolta magát. Megrázta fejét, kétségbeesetten hajába túrt, majd újra forgatni kezdte volna a telefont.

De ekkor észrevett, és meglepődöttségtől telítet tekintetét rám vezette. Látszott rajta, hogy ő se hisz a szemének úgy, ahogyan én sem. Minden gondolatom és kételyem kiűzve elmémből halványan elmosolyodtam, és intettem egyet a hármas asztalnál helyet foglaló Kevin Woonak.