Chapter Fourteen

*HyeRi POV*

Hosszú kihagyás után újra az Alice’s-ben kötöttem ki, azonban most nem egyedül, hanem legjobb barátnőm társaságában. Mind a ketten az észveszejtően egyedi ízekkel ellátott jegeskávéink fogyasztottuk, és a nap történéseit vitattuk meg egymással.

Barátnőm úgy döntött addig nem mond semmit a történtekről még egy nyugis helyre nem érkezünk, és mivel ő is ismerte az Alice’s-t úgy döntöttünk ez megfelelő hely lesz. Már egyébként is el szerettem volna látogatni ide. Régen rendszeres vendég voltam itt, azonban mióta elkezdtek azok a fura dolgok történni velem egyszer sem voltam. Lehetséges, hogy Yoo asszony ezért méregetett annyira? Olyan volt, mintha keresne még mellettem valakit MinAh-n kívül…

Lényeg a lényeg, hogy nagyon rég voltam itt, és ma megtörtem a jeget! Talán eddig elégnek éreztem, hogy álmomban meglátogatom azzal a fiúval? Hiszen vele elég sokszor beülök ide… Vajon ő is itt van? – kezdtem el keresni egy ismerős alakot tekintetemmel. Habár ez hülyeség. Eddig se láttam itt, plusz nem lehet ilyen egyszerű a megoldás. Vagy mégis?

- HyeRi – csettintgetett elvarázsolt ábrázatom előtt Minnie. – Kit keresel? – fordult hátra, és ő is végigfuttatta tekintetét a helyen.

- Senkit – legyintettem zavartan.

- Na, szóval ott tartottam, hogy ShiRa milyen nevetséges volt ma – forgatta a szemét a meglehetősen bosszantó emlékképre.

- Ne is mond – fújtattam. – Az a lány tényleg az agyamra megy – nevettem.

- Igaz van pár idióta osztálytársunk, de ő mindenen túltesz. Sose értettem, hogy tudja valaki így megjátszani magát!

- És még ő akar az SM gyakornoka lenni! Agyam eldobom - vetette le magát az egyik székre Yura. – Mondtam már, hogy mennyire utálom, mikor otthagytok? - durcizott.

- Igen Yura – bólintott MinAh.

- Akkor meg miért teszitek meg újra és újra?! – csapott az asztalra.

- Mert nincs kedvünk keresgélni, és tudjuk, hogy úgyis tudni fogod, hol vagyunk – kuncogtam.

- Az, hogy mindig keresni kell nem mentség! – nézett ránk fenyegetően, majd, mintha kicserélték volna Minnie felé fordult. – Mi is volt az a dolog harmadik vagy hányadik órában? – húzogatta a szemöldökét.

- Na, erre én is kíváncsi vagyok! - fordítottam én is minden figyelmem MinAh-ra.

- De ha már mindenki itt van, miért hagyjuk ki Unnie-t? – tette fel kérdését Minnie.

- Talán mert ő nincs itt, mi pedig túl türelmetlenek vagyunk, na! Szóval mond csak el – paskolta meg MinAh arcát Yura egy halvány mosoly kíséretében.

- Jó – sóhajtott. – Tudjátok a múltkor összeütköztem azzal a sráccal…

- Nem csak összeütköztél, bele is estél, mint vak ló a gödörbe! – javítottam ki.

- HyeRi! Tehát a múltkor megláttam a tv-ben, hogy az nem akárki volt, hanem Lee KiSeop a U-Kiss-ből… - itt félbeszakította Yura. U-Kiss… Miért olyan ismerős ez a név?

- És most, hogy jön ide Seoppie? – tette fel a bennem is megfogalmazódó kérdést AhYoung, biztos tőle hallottam. MinAh csak megforgatta a fejét, majd a jegeskávéjába ivott, én követtem a példáját, Yura pedig ezt látva fogta magát és szerzett magának is egyet. Miközben ezt megtette Minnie végig kiabálta a fél üzletet.

- Ha nem szólnátok folyton közbe, talán el is tudnám mondani! – kiabálta a következő szavakat. Oké, hogy nem egy nagy hely, na de akkor is! Kulturált viselkedés emberek…

- Oké, mond – tért vissza legidősebb egyén is kis csoportunkba és megízlelte italát.

- Na, mikor erre rájöttem egyből tudtam, hogy ez az eset reménytelen. Előtte még bíztam benne, hogy hátha láthatom, de mikor kiderült, hogy idol… Minden eddigi reményem szertefoszlott. Aztán most kihívatnak óráról, majd Lee KiSeop csuklón ragad és elkezd velem rohanni a végtelenbe! – terült el egy óriási vigyor az arcán. Boldogságától én is totál feldobódtam.

- Ez csodálatos MinAh! – rántottam magamhoz.

- Azért egy termet nem lehet a végtelennek nevezni – csapta kicsit fejbe Yura MinAh-t.

- Csak irigykedsz – nyújtotta rá nyelvét. – Szóval ott beszélgettünk, és elmondta, hogy az óta se tud kiverni a fejéből, és meg akar ismerni engem! Hát nem csodálatos? Még a számát is megadta, és csinált nekem személyre szabott selca-t! – vette elő, majd szorongatni kezdte telefonját.

- Te magadnál hordod balett alatt a telefonod?! – akadtam ki teljesen. Hát nem félti? Simán a tanár markaiba kerül, és akkor sose kapja vissza!

- Muszáj, vagyok! Hát látod, hogy most is kellett – érvelt diplomatikusan.

- N-neked – mutatott sokkoltan barátnőnkre Yura. – M-megvan Lee KiSeop telefonszáma?! – vitte fel az egekbe hangját.

- Nem kapod meg – rántotta el a készüléket Yura karmai közül.

- De hiszen! Nem teheted ezt velem! – fakadt ki az idősebb. Te jó ég mi lesz itt!

- Dehogynem különben egész életedben zaklatni fogod! – tiltakozott MinAh. Most tényleg igaza volt. Ha AhYoung kezébe kerül az a telefonszám szegény KiSeopnak egy nyugodt éjszakája sem lesz.

- Ki ő, Kim JongIn vagy mi?! – forgatta a szemét Yura. Gondolom ezzel arra akart utalni, hogy csak Kait zaklatná, KiSeop pedig hozzá képest nem nagy szám. De most komolyan ezt még az se venné be neki, aki nem ismeri…

Miután hazaértünk fogalmam sem volt, hogy mit kezdhetnék magammal. Csak szenvedtem pihe-puha ágyam rabságban, ugyanis felkelni nem volt kedvem. Túlságosan kényelmes volt ahhoz, hogy ott hagyjam. Aigoo~ HyeRi-yah, kezdesz ellustulni - szidott egy belső hang. Sajnos igaza volt. Ha eltekintek a tánctól, tényleg egyre lustább leszek. Ez ellen tenni kell! - döntöttem el, majd a szekrényemhez léptem.

Előkotortam egy fekete, térdig érő cicanadrágot és egy fekete toppot, majd magamra öltöttem. Elővettem a szekrény aljából egy futócipőt, lábaimra húztam és jó szorosan megkötöttem a cipőfűzőt. Utáltam, hogyha nincs elég szorosan megkötve a cipőm, főleg hogyha futásról volt szó. Felkaptam egy sportos felsőt, a karomra a telefontartóm és a headset-em. A felsőt derekamra kötöttem, a telefont pedig a tartóba rakva, benne a fülessel karomra erősítettem és megindultam.

A nappaliban egy komoly arckifejezéssel telefonáló SoJint pillantottam meg. Kérdőn néztem rá, mire csak legyintett. Később biztosan elmondja.

- Igen uram. Én teljesen megértem az önök álláspontját is, de kérem, engem se hagyjanak figyelmen kívül! - mondta teljes magabiztossággal. Azt egyértelműen levágtam, hogy valami fontos személlyel beszél, így inkább csak elmutogattam, hogy megyek futni. Szerencsére megértette, és heves bólogatások közben utamra engedett. Kiléptem az utcára és az egyik park felé kezdtem el futni.

Jó volt újra a szabadban mozogni. A zene nagy hangerővel szólt a fülemben, így mindent ki tudtam zárni, teljesen ellazított. Lábam csak úgy szelte az utakat, miközben egyre messzebb és messzebb kerültem otthonunktól. Időközben teljesen letértem eredeti útvonalamról, és a város ellenkező részen kötöttem ki. Parkban voltam, csak épp nem abban, ahova készültem.

Tempómon fokozatosan lassítva megálltam egy pad előtt, térdeimre támaszkodva, nagy levegőket véve fújtam ki magam. Mikor kellő képen helyre jöttem leültem a padra, fülemből eltávolítottam a készüléket és átadtam magam a természet csodás hangjainak.

Pár perccel később, ebből a csodás transzból telefonom csörgése zökkentett ki. Gyorsan kivettem a tartóból majd a hívóm lecsekkolása után felvettem.

- Szia, anya! - köszöntem szelíd mosollyal arcomon. De rég is beszéltem vele! Olyan ő, mint egy nagyon jó barátnőm.

- HyeRi kincsem! Hogy vagy? Mesélj! - hallottam meg fiatalos, csilingelő hangját. Anya eléggé fiatalon szült meg engem, így nagyon laza anyuka volt mindig is. Apával rögtön szerelembe estek, és hát a szerelmük gyümölcse - azaz én -, is hamar világra jött. Apa húsz, míg anyu csupán tizenhat éves volt. Igen ez eléggé megdöbbentő, de ők se így akarták, viszont a "baleset" megtörtént. Se apa, se anya nem akartak elvetetni, így világra jöttem. Persze a nagy szüleim nem igen örültek a dolognak, azonban mindenben támogatták a szüleimet.

- Megvagyok, zajlik az élet. Képzeld el, MinAh-yah-t egy igazi idol kereste fel ma! Randizni fognak - adtam át az örömhírt, mire anya ajkait egy meglepett ó hagyta el. Tudtam, hogy ezzel most teljesen lesokkoltam.

- Tényleg, komolyan?! – kérdezte, és tudtam, hogy kezét szája elé tette.

- Én is alig hiszem el, de tényleg! - erősítettem meg előző mondatom.

- Szívem hallod ezt? MinAh egy igazi hírességgel került össze - újságolta rögtön a hírt apának.

- Hallom, hallom - mondta. Anya biztosan megint kihangosított.

- SoJint pedig maga az EXO kérte fel arra, hogy a saját bejáratú sminkesük legyen.

- OMO! Nem hiszem el! – hitetlenkedett, és lelki szemeim előtt láttam, ahogy az álla súrolja a padlót. Apa csak egy füttyentéssel kommentálta a dolgokat. - Elfogadta, ugye?

- Még nem... Szereti, hogy több bandával foglalkozhat, de szerintem ma beszélt a banda menedzserével, mikor elindultam futni.

- Majd értesíts! - kötötte lelkemre. - De HyeRi most már igazán mesélhetnél magadról is! Mi van veled? Jól meg vagytok JiHoo-val?

- Minden rendben van - mosolyodtam el halványan. - A múltkor voltam náluk. De anya... Neked szoktak valósághű álmaid lenni? - sóhajtottam.

- Egyszer azt álmodtam, hogy apád megette a dugi csokit, és mikor felkeltem leszidtam! – kuncogott, és én is csatlakoztam hozzá.

- Fájdalmas emlék - vallotta be apu.

- De miért kérdezed? - hallottam meg újra anya hangját.

- Ez nagyon hosszú történet anyu... Igazából nem is nagyon tudom, hogyan mondhatnám el, hogy ne küldj diliházba - nevettem.

- Sose tennénk ilyet! - nyugtatott meg apa.

- És otthon mi újság? Szünetben meglátogatlak titeket! - tereltem a témát.

- Az nagyszerű lenne. Mit szeretnél, mit főzzek? Azon gondolkoztam, hogy mi lenne, ha elszöknénk egy kicsit? - vetette fel hirtelen.

- OMO! Ez most komoly? - pörögtem teljesen fel. Imádok anyával nyaralni! A szüleim izgatottságom hallatán felnevettek.

- Hát persze. Mindent hátra hagyunk két teljes napra! JiHoot, és persze apádat is. Na, mit szólsz? - hangjából levettem, hogy vigyorog, mint egy tejbe tök.

- Ez csodálatos! Teljes mértékben támogatom! – bólogattam, habár tudtam, hogy nem látja. Még egy kis ideig beszéltünk és apának is átadta a telefont, majd bontottuk a vonalat.

Mivel már eléggé kifújtam magam, és a szüleimmel való beszélgetés kellő képen feltöltött energiával, elindultam hazafelé. Szerencsére tudtam az utat, így nem tévedtem el. Fél úton azonban egy fekete autó mellőzött el, amiben egy felettébb ismerős alak ült.

Szemeim óriásira nőttek, a vér megfagyott az ereimben. Leblokkoltam, lábaim egyszerűen megálltak, és csak néztem az autót, ahogy szépen lassan eltűnik a szemem elől. Ez nem lehet! - ráztam a fejem. De hisz... ez Ő...

*Kevin POV*

Amikor végre eltávolítottam MinAh-t KiSeop közeléből, és újra a kocsiban tudhattam magam, végre megnyugodtam egy kicsit. Ekkor már úgy éreztem, hogy sínen vagyok, és hamarosan megtudom, hogy mi is ez az egész a tetoválásom körül, már tényleg nagyon érdekelt.

Mert az csak egy dolog, hogy milyen menő, mikor éjszaka az a valami csak úgy előjön a semmiből és világítgat ott magának, miközben én alszok… De ettől függetlenül nagyon is aggaszt a dolog. Mármint… Rajtam kívül ki a fenének van ilyen elvarázsolt tetoválása?! Mert nem hiszem, hogy sok embernek. Az is lehetséges, hogy valami átok, csak még nem jött elő az igazi ereje… Úgyhogy egyáltalán nem hagy nyugodni a dolog.

Még jó, hogy KiSeop figyel rám, hogy még véletlenül se aludjak el a többiek előtt. Mi lesz, ha ez örökre ott marad? Mit fogok mondani, mondjuk a családomnak?! Vagy ha rajongók előtt alszom el? Eléggé problémás egy ilyennel együtt élni… Viszont, ahogy KiSeop is mondta – már pedig én bízom benne -, nem mindig világít, ha alszom, csak alkalmakkor.

Ez is milyen már? Ha világít, akkor mindig tegye vagy soha, ne szórakozzon itt az emberi idegekkel. Már csak ezért is ki kell derítenem, hogy mégis mi a fene folyik itt. Nem csak a tetoválással kapcsolatban, hanem az álmaimmal is. Biztosan összefügg a kettő! Nem lehet véletlen, hogy pont mikor egy ÁLOM csapdát varratok magamra teljesen felborul az ÁLOM világom. Ez nem lehet a véletlen műve…

- Mire jutottatok? Mármint azon kívül, hogy számot cseréltetek – fordultam barátom felé, hogy legalább arra a kis időre még odaérünk, eltereljem a gondolataim.

- Kiderült, hogy nem csak én őriztem meg olyan mélyen a gondolataimban – vigyorgott önelégülten. – De szegény lemondott rólam, amikor meglátott a tv-ben.

- Ez végül is érthető. Mármint mennyi az esélye annak, hogy összeütközöl egy idol-al két másodpercre, majd megkeres vagy épp emlékezni fog rád? - meredtem elgondolkodva Seoppie arcára. Alapból nem is nagy rá az esély, hogy neki mész. Ehhez valami elképesztő nagy szerencse kell. – Nulla.

- Amint látod az én esetemben nagyon is sok – túrt a hajába. – De a lényeg a lényeg, hogy megtaláltam és mostantól minden rajtunk áll.

- Sajnálom szegényt – húztam el a szám, barátom pedig egy pillanatra hitetlenül rám nézett. – Először is, nem te vagy a komoly kapcsolatok példaképe – forgattam a szemem. – Másodszor pedig, a rajongók, nem fognak repesni.

- Ki mondta, hogy megtudják? – kérdezte KiSeop huncut mosollyal.

- Mindig. Mindent. Megtudnak… - mondtam ki a nyilvánvalót.

- Akkor te? Te is meg akarod keresni azt a lányt! Vele mi lesz? Őt is szétszedik majd a fanok – hozta fel határozottan.

- Szar az egész! – fakadtam ki, majd csalódottan a széknek vetettem magam.

- Hát az… - sóhajtott.

Kis beszélgetésünk ezzel le is zárult, és egészen az úti célig egyikőnk sem szólt egy szót sem. Hát igen a rajongók ilyen téren mindig is problémát jelentettek. Majd… megértik. Remélem… Ha igazán szeretnek, megteszik. De... Miért is gondolok én ilyenekre, amikor még csak azt se tudom él-e vagy hal? Édes istenem ennyi fejfájást egy napra! Pedig ma pihennem kéne, hogy teljes erőbedobással álljak a She’s Mine promóciója elé.

Végre valahára megérkeztünk a szalonhoz is. KiSeop leparkolt ugyan oda, mint a múltkor, majd mind a ketten kipattantunk az autóból. Arcán teljesen látszott, hogy a múlt alkalomkor történtekre gondol. Menthetetlen – csóváltam a fejem. Benyitottunk az üzletbe, ahol rögtön üdvözölt minket az egyik alkalmazott. Miután elmondtuk, hogy SoYeont keressük azt kérte várjunk szóval így is tettünk.

Körülbelül öt perc után feltűnt a szükséges személy, és elmagyaráztam neki a történteket. Mindent az elejétől a végéig. Onnan, hogy ezzel a lánnyal álmodok, mióta van tetoválásom, ami hozzáteszem világítani szokott, de nem rendszerességgel, ááá dehogyis! Hanem alkalmakkor…

- Szóval, mi ez az egész? – néztem vele farkas szemet. Ő az asztal egyik, míg én és KiSeop az asztal másik oldalán ültünk. Hangom eléggé követelőző volt. Mindent tudni akartam, méghozzá most azonnal.

- Nem tudom – vont vállat.

- Mi az, hogy nem tudod? – akadtam ki. - Te csináltad ezt az istenverte tetoválást! – csaptam az asztalra. – Valamit csak tudsz!

- Ez igaz – kezdte -, de nem én akartam megbabrálni! Mély részletekről fogalmam sincs – vont vállat.

- Akkor azt mond el, amiről van fogalmad – néztem rá kérő tekintettel. – Te se örülnél neki, ha ez veled lenne. Kérlek!

- Jól van – sóhajtott, majd belekezdett. – Én is, mint sok más ember, elmentem egy jósnőhöz.

- Most a te jövőd, hogy a fenébe jön ide? – kérdezte barátom.

- Na, látod! Én is azt hittem, hogy majd a jövőmről fog beszélni, de inkább csak a te jövődről beszélt – mutatott rám. – Felháborító! És én ezért fizettem – pufogott.

- SoYeon a lényeget, légy szíves – tettem össze kezeim.

- Szóval bementem és azt mondta, hogy "Hamarosan két fiatal fog betérni az üzletedbe. Mind a ketten ugyan azt a tetoválást fogják kérni; egy álomcsapdát. Az ő sorsuk teljesen egybe volt fonódva, azonban valamiért kettészakadt, így a találkozásuk elmarad, ami nagy bajt okozhat a világban. Ezt te fogod helyre hozni." – mondta vissza az emlékezetében élt szavakat. Én csak bólogattam jelezve, hogy értem, amit mond. – Egyáltalán nem értettem, hogy mi a fenéről beszél, és azon kívül, hogy ide fogtok jönni, az én jövőmről nem mondott egy szót sem…

- Megint eltértünk – sóhajtottam.

- Ide adott valami cuccot, hogy majd az álom csapda mellé azt is varrjam fel, ilyen alakban – vett elő a zsebéből egy papír fecnit, amin a világító izé volt. – Azt mondta nagyon fontos, vagy rengeteg ember szerelmi élete megy fuccsba. Szóval felvittem ezt a mintát is a csapda mellé, azonban rá kellett jönnöm, hogy nem látszik… Mármint ezek szerint éjszaka világít néha. Elég furcsa – gondolkozott el. – Már magában a néni is nagyon furcsa volt!

- Ennyi minden, amit tudsz? – faggattam tovább. Azért azt hittem több infóval is tud szolgálni.

- Ennyi. Az ahjumma csak ennyit mondott – biggyesztette le ajkát. Bizonyára azért, mert róla semmit nem szólt.

- Oké és ki volt az a lány? – túrtam hajamba.

- Tényleg – tartotta fel mutató ujját. –, azt is mondta, hogy nem fedhetlek fel titeket egymás előtt. Elvileg a véletlen műve kell, hogy legyen a találkozásotok vagy az univerzum bosszút áll.

Mi az, hogy nem mondhatja el?! Hát mindjárt neki megyek komolyan! Itt van előttem a személy, aki tudja, hogy ki ő, és nem mondhatja el?! Komolyan?! Miféle ördögi játékot űzöl te velem? – néztem a plafon felé. Már épp leszedtem volna SoYeon fejét, mikor Seoppie megszólalt.

- Az elején nem azt mondtad, hogy a sorsuk kettéágazik vagy mit? – kérdezte KiSeop, mire SoYeon bólintott.  – Akkor mégis, hogy találkozzanak véletlenül?!

- A találkozás így is-úgyis meglenne, azonban ha ez a valami nincs – mutatta fel a dobozt -, akkor nem veszik észre a másikat, csak hagyják, hogy elmenjen mellettük az igaz szerelem, úgy, hogy utána sem néznek – forgatta a szemét.

- Akkor a jósnő nevét elmondod? – néztem rá kiskutya szemekkel.

- Yoo HaeYoung – mondta ki egyszerűen, nekem pedig a padlót súrolta az állam. Nem hiszem el! Akkor miért nem jön egyszerűen oda, hogy hé van egy lány, aki pont neked van teremtve.

- Ő az Alice’s tulajdonosa – mondtam a kérdő fejeket látván.

- Na, ne – fakadt ki KiSeop, és láttam, hogy mindjárt kicsattan a kárörömtől, miközben ökölbe szorított kezével próbálja takarni az óriási vigyort a képén. – Ez most komoly? – nevetett.

- Igen – morogtam. – Menjünk oda – jelentettem ki, majd az ajtó felé indultam.

- Ezzel már csak egy baj van – kuncogott barátom. – Próba, és ha nem sietünk, elkésünk – ragadta meg a csuklóm, majd az ajtó felé rohant. – Köszönjük SoYeon! – integetett, majd eltűntünk az autó rejtekében.

Az út alatt inkább nem mondtam semmit. Túlságosan  nagy volt bennem a méreg… A tudat, hogy SoYeon tudja ki az a lány és nem mondja el… egyszerűen felemészt! Legszívesebben addig ott maradtam volna, amíg végre ki nem nyögi azt az átkozott nevet! De, nem, mert próba! Vajon Yoo asszony tudja ki az a lány? Hát ajánlom neki, mert különben nagyon dühbe jövök! – gondoltam, miközben idegesen doboltam a kocsi ajtaján.

Szememmel a mellettünk elsuhanó embereket és épületeket néztem. Sokan szatyrokkal szaladgáltak, vagy épp kajával, azonban voltak olyanok is, akik sportos hangulatukban voltak és futócipőt húztak. Régen én is jártam futni, azonban mióta idol vagyok, nem nagyon van időm és lehetőségem szabadban, csak az entertainment-nél futni…

Csak figyeltem és figyeltem az embereket, hátha így egy kicsit le tudok nyugodni, azonban ekkor észrevettem. Nem volt sok, csak pár másodperc, de Ő is észrevett! A tekintetünk találkozott. Biztosan Ő volt! Tudtam, hogy él!

- Fordulj vissza – ütögettem örült gyorsan barátom karját, miközben tekintetemmel még mindig a lány irányába néztem.

- Mi? Minek? – értetlenkedett.

- Csak fordulj vissza! – kiabáltam rá.

- Dehogyis, elkésünk! – vezetett tovább a próbaterem felé.

- Nem érdekel, fordulj vissza! Láttam ŐT – ordítottam ezúttal torkom szakadtából.

- De hisz itt meg se tudok fordulni – morgott magában, mire én fogtam, majd balra rántottam a kormányt. Az autó abban a pillanatban fordult visszafelé ezzel bevágva rengeteg autós elé, akik csak dudáltak és szitkozódtak, de nem érdekelt. Vissza kell mennem érte! – Még, hogy én fogom kinyírni magunkat! – kiabált KiSeop, a múltkori üldözős esetre célozgatva… Visszaültem a helyemre, barátom pedig elindult az ellenkező irányba. Oda, ahol Őt láttam, de már nem volt ott.

Eltűnt…

Chapter Thirteen

Sziasztok! ^^

Őszintén sajnálom, hogy az utóbbi pár hétben nem hoztam részt, de annyira el vagyok havazva, hogy magamra nincs időm TT_____TT Remélem jövőhéten megint fogok tudni hozni egy frisst, de nem ígérek semmit :( Félő, hogy nem tudom betartani... Ettől függetlenül remélem nem pártoltatok el az olvasástól, és türelmesen vártátok az új részt, mert msot itt van :D Remélhetőled, hogyha már nem leszek kollégista rátudok állni esténként az írásra *-* Majd megláttjuk! Addig is...

 Kellemes olvasást! Chu~

*KiSeop POV*

Elmémben még mindig a pár perccel ezelőtt történtek cikáztak. Nem hittem volna, hogy egyszer egy neves egyetem igazgatója fogja átbaszni a fejemet. De, megtörtént... Nagyon nagy volt! Elég belevaló csaj, és ez nekem tetszik. Nem mondom azt, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy megfektetem. Mikor megláttam rögtön az ágyamban akartam tudni. A korkülönbség nem igazán érdekelt eddig se, és ezután se fog. Ha mind a két fél csak azt akarja, akkor nem mindegy?

Aztán bejelentette, hogy leszbikus. Kissé... Lesokkoltam. Nem tudtam elképzelni, hogy pont ő leszbikus lenne. Persze kiderült, hogy az egész csak átverés és igazából biszex. Ez pedig csak még jobban felcsigázott. Már eleve a kora miatt tapasztaltabb, mint én, és hogy még mind a két nemi területen is otthon legyen! Főnyeremény. Az pedig, hogy szívesen benne lenne csak hab a tortán.

Viszont itt volt MinAh-sshi... meg persze a Kevinnek való bizonyítási vágyam. Nem hitte el, hogy ezzel a lánnyal komolyan gondolom. Pedig ez most tényleg más, mint a többi. Úgyhogy már csak ezért sem kerülhetek össze EunHee-vel. De! Még nem vagyok együtt MinAh-val szóval nincs kizárva, hogy az igazgatónő asztalán kössünk ki. Az pedig, hogy szabad emberként, mit csinálok, nem számit. Kev, majd kössön belém akkor, ha már együtt leszek valakivel. Addig pedig hallgass a neve. Úgyhogy Kim EunHee igazán felforgatta lelki világom. Eddig csak MinAh járt a fejemben, de most, hogy itt van egy kínálkozó alkalom a rosszalkodásra, rögtön meginogtam.

Talán ez jel lenne, hogy még nem vagyok kész egy komoly kapcsolatra? Hogy most hagyjam abba, még mielőtt kikészíteném ennek az angyali lánynak a lelki világát? Lehetséges, de mit tegyek, ha akarom őt? Egyszerűen muszáj, vagyok megszerezni.

A számot mindenesetre eltettem, és meg is fogom őrizni. Fölösleges lenne tagadnom, hogy az igazgató nő beindította a fantáziám, mert nagyon is megtette. Most már csak a megfelelő alkalmat kell kivárnom.

MinAh-sshi eszméletlenül puha kezét szorongatva, sietős léptekkel próbáltam egy nyugodt helyet találni, ahol végre kettesben lehetek vele. Kevin valószínűleg most a föld alá kíván, de ez cseppet sem érdekel. Most csak az a lényeg, hogy MinAh-val minden sínen menjen. Meg persze, hogy ne veszítsem el EunHee számát...

Hosszas szaladgálás és kacskaringózás után végül egy üres teremben kötöttünk ki. Lekaptam arcomról a maszkot - ami a rajongók miatt szükséges -, és felé néztem. Mind a ketten csak bámultuk a másikat. Elvesztem mandula szemeiben, amiből most a merő értetlenség áradt. Nem tudtam mit kéne tennem. Most, hogy itt álltam vele szemtől szemben...

Teljesen elhagyott minden önbizalmam. Szedd össze magad! Veled ilyen nem történhet. Te Lee KiSeop vagy, az istenit! Meg kell nevettetnem - tört elő megint a gondolat, ami az első alkalommal is. Boldogságot akarok hozni az életébe. Pontosan ezt akarom.

Igazából addig, hogy megkeresem minden el volt tervezve, viszont azon, hogy mit fogok tenni miután szemtől szemben állunk egymással, még egyszer sem gondolkoztam el. Legszívesebben lesmárolnám, azonban ez így körülbelül tíz másodperc ismeretség után elég furcsa lenne. De akkor mégis mit tegyek?

- KiSeop?! - szólalt meg először. Hangjából teljes meglepettség, hitetlenség és egy kis öröm áradt. Először meglepődtem azon, hogy tudja a nevem, de aztán rájöttem, hogy híresség vagyok... Meg hát én is tudom az övét. Szóval ő is simán visszamehetett SoYeonhoz.

- I-igen? - makogtam zavartan. Nekem kellett volna először megszólalnom... Ez nem fair. Így most ő irányít?!

- Te meg mit keresel itt? - értetlenkedett. Milyen aranyos. Olyan közvetlenül beszél velem. Ez kell nekem. Teljes mértékben. Nem egy fan, aki elsírja magát a közelemben vagy megsüketít... Persze tisztelet a kivételnek! A kivétel mindig nagyon fontos! Ők erősítik a szabályt, meg minden ilyesmit. 

- Hát nem egyértelmű? - vontam fel az egyik szemöldököm.

- Hát nem - rázta a fejét. - Idejön egy idol, akivel összeütköztem körülbelül két másodpercre, és berángat egy üres terembe, de miért? - fejtette ki aggályait, miközben leült az egyik padra, majd összefonta karjait mellkasa előtt.

- Öm... Igazából magam sem tudom - túrtam hajamba, majd mellé ültem. Két kezem hátra tettem a padon és azokon támaszkodtam meg. - Csak... Meg akarlak ismerni - sóhajtottam. - Elég idióta ötlet volt mi?

- Az biztos - bólintott elismerően. - Nem is értem, hogy van neked erre időd.

- Már miért ne lenne? - lepődtem meg ezen állításán. Ha Kevinnek van holmi tetoválós izékre ideje, akkor nekem erre miért ne lehetne?

- Most Comeback-eltetek - vont vállat.

- Ez igaz, viszont még a nagy hercehurca előtt kaptunk egy szabadnapot - vázoltam fel a helyzetet.

- És te rám pazarolod? - kérdezte csodálkozva, miközben magára mutatott, azonban látszott rajta, hogy nagyon jól esik neki.

- Nem pazarlás - fordultam felé testemmel, jobb kezemet pedig bal karomra tettem, amivel még mindig támaszkodtam. Ellenállhatatlan mosolyom megvillantottam, ő pedig elpirult és kislányos zavarában lehajtotta fejét.

- Szerintem az - motyogta.

- Mondtam, hogy meg akarlak ismerni nem? - hajtottam le hozzá fejem, hogy szemébe tudjak nézni. - Talán... nem szeretnéd? - kapott el a pánik. Mi van, ha azt válaszolja, hogy pontosan? Az nem lehetséges! Olyat nekem nem mondhatnak. Még sose mondtak nekem nemet. Ne most kezdődjön ez el! Nem engedem!

- Persze, hogy szeretném! - pattant fel. - Csak... Ez olyan hihetetlen nekem. Mármint mikor összeütköztünk olyan furcsa érzés fogott el. Reméltem, hogy nem az volt az utolsó alkalom, hogy láttalak... Először nem tudtam ki vagy - futott végig arcán egy kínos mosoly. - Aztán megláttalak a Tv-ben és minden addigi reményem elhagyott. Most pedig beállítasz ide, és azt mondod meg akarsz ismerni. Eléggé abszurd nem gondolod? - vakargatta karját. Szeme zavartságot tükrözött.

- Akármilyen abszurd is, itt vagyok - álltam fel én is, majd széttártam karjaim. - Szóval örülnék, ha nem agyalnál ezen tovább, és nem keresnéd a miérteket, hanem csak sodródnál az árral - vontam vállat.

- Hogy találtál meg? - mondta ki a - nagy valószínűséggel -, régóta megfogalmazódott kérdését.

- A tetováló, SoYeon elmondta - vigyorogtam. - Régóta ismerjük, és hát könnyű volt szóra bírni - mondtam mire MinAh egy amolyan ezt-most-nem-mondod-komolyan fejet vágott. – Na, jó, győzködtem egy ideig. De a lényeg az, hogy elmondta, és most itt vagyok.

- És miért vártál eddig? - kért számon játékos hangnemben.

- Nem te mondtad, hogy elfoglalt ember vagyok? - böktem meg a hasát, mire mind a ketten elmosolyodtunk. Gyönyörű mosolya volt, és a szemei tényleg vele együtt nevettek. Tudtam! Túl édes számomra...

- De - kuncogott.

- Akkor? Kezdünk magunkkal valamit? - mentem hozzá közelebb. Kezem végigvezettem bal karján, majd végen gyengéden megfogtam kezét és ujjaival kezdtem játszani.

- Kezdünk – bólintott, majd rászorított kezemre én pedig ettől felbátorodva megfogtam a másik kezét is.

Ezúttal mindent teljesen másképp kell csinálnom. Most nem csak egy futó kalandot vagy alkalmanti szex partnert akarok. Most mást keresek, legalábbis benne mást. Meg aztán MinAh-sshi se tűnik egy olyan lánynak, aki csak azért együtt lenne valakivel.

Nehéz lesz. Igazából még nem nagyon csináltam ilyet. Lehetséges, hogy fogok hibákat véteni, sőt biztos... Azonban megpróbálom a legtöbbet kihozni magamból. Már csak MinAh-sshi miatt is.

Percekig csak néztük és tanulmányoztuk a másik minden négyzetméterét. Ahhoz képest, hogy ettől a lányok mennyire zavarban szoktak lenni, ő jól bírta és teljesen állta a pillantásom. Ez pedig nagyon is kedvemre tett. Csak vigyorogtunk és néztük a másikat.

- És - húzta el az é betűt, testsúlyát pedig sarkára helyezte így nekem kellett megtartanom. - Ezt fogjuk csinálni végig vagy kitalálunk valami mást is?

- Fontos, hogy megismerjük a másik testét is nem? - kérdeztem vissza meglehetősen kétértelműen, mire MinAh zavarba jött és ide-oda kapkodta fejét. Biztos nem tudta hova bújhatna el. - Ő... Nem úgy értettem - kaptam vállához. – Na, jó, akkor kezdjük itt – sóhajtottam, majd felálltam helyemről. Közelebb mentem hozzá és kezeim közé fogtam sima arcát. - Én... Szóval... - kezdtem, de nem tudtam, hogy mégis, hogyan mondhatnám el neki. Tiszta lapokkal akarok játszani, és ha már most titkolózok, hogy várjam el a bizalmat? - Nem olyan vagyok, mint a többi srác.

- Az biztos - nevetett fel. - Különleges vagy – mosolygott, jobb kezét az enyémre simította. - És nem csak azért, mert híres vagy.

- Nem is csak ezért vagyok más - világosítottam fel, mire egy kisebb o hagyta el a száját. - Nehéz eset vagyok - sóhajtottam. - A szerelem nem az én asztalom.

- Hidd el az enyém sem. Nem igazán voltam még szerelmes - vont vállat. - Talán egyszer vagy kétszer, de az sem a mindent elsöprő volt - kuncogott.

- Én egyszer sem - vallottam be. Tényleg nem voltam még szerelmes. Régóta csak azért kellett mindenki. Még gimiben se akartam komolyabban erre gondolni. Nem szerettem volna, hogy leláncoljanak... - Nem nagyon mondható rám, hogy a hossz... - mondtam volna, viszont ekkor kicsapódott a terem ajtaja. Na, ne már! MinAh-val szétrebbentünk aztán gyorsan feltettem a maszkomat. Fölösleges volt ugyanis Kevin volt az, aki ilyen tökéletes időzítéssel megzavart minket. - Ne már haver! - túrtam feszülten hajamba.

- Már mindenhol kerestelek! Hogy mertél ott hagyni?! - esett nekem hitetlenkedve. - Mindegy is - morgott. - Megtetted ezért most nagyon pipa vagyok! - vágott ideges fejet, amitől felettébb aranyos lett. - Remélem cseréltetek számot -  vigyorgott gonoszan.

- Ö... Még nem? - szólalt meg MinAh-sshi is.

- Na, akkor most gyorsan tegyétek meg, mert SooHyun hyung hívott, hogy menni kell - magyarázott. - Egyébként téged is keresett a rövid hajú kis barátnőd. Vagyis szerintem téged keresett, de idő közben másfelé tévedt az utunk.

- Aigoo! - kapta szája elé kezeit. - Ki rohant az óráról? - esett kétségbe MinAh, mire Kevin csak bólogatott. - Hát ez a lány meg van húzatva? - fogta a fejét. - Nem hiszem el... Meg kell keresnem - indult kifelé, de csuklójánál fogva vissza húztam.

- A szám - mondtam kérdő tekintetét látván. - A számod még nem adtad meg.

- Oh, tényleg a telefonszám – motyogta, majd előkapta a telefonját és túlestünk egy cserén. Gyorsan beírtam a számom, majd csináltam neki egy személyre szabott selca-t, amin ő csak vigyorgott. Ő is csinálni akart nekem, azonban számomra ez nem volt elég, így kénytelen volt maradni egy közös kép erejéig is.

Mindeközben Kevin csak toporgott türelmetlenül a fal mellett. Ezek után gyorsan loptam jövendőbeli barátnőmtől egy arcra puszit, amibe édesen belepirult, majd elhagyta a helyiséget.

- Akkor próba? - fordultam barátom felé, telefonom pedig zsebembe csúsztattam.

- Igen, körülbelül két óra múlva - vigyorgott gonoszan.

- Nem tehetted! - fakadtam ki.

- Ó, dehogynem! - bólintott örömittasan. - Most az én időm jön, KiSeoppie - veregetett vállba, majd kivezetett a teremből.

*MinAh POV*

Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ez igaz és tényleg megtörténik velem. Túl valósághű volt minden, mégis hihetetlen. Ilyen szinte lehetetlen, hogy megtörténjen, ráadásul pont velem. Hogy Lee KiSeop, a U-Kiss ügyeletes szépfiúja pont engem nézzen ki magának. Meg aztán a kinézés az csak egy dolog, de hogy még fel is kutasson! Lehetetlen... Mégis megtörtént.

Itt volt és kimenekített ennek az idegőrlő tanárnak a karmai közül. Az ötlete pedig, miszerint meg akar ismerni eléggé hülyén hangzott. Mármint egyszer találkoztunk körülbelül tíz másodpercre... Addig oké, hogy én nem bírom kiverni a fejemből őt, de fordítva ez már nem stimmel. Ő híresség, sokkal jobb nőket is megkaphatna! Mindezek ellenére hihetetlenül jól esett a tény, hogy rám áldozta az utolsó szabadnapját a nagy roham előtt.

Egyszerűen nem bírom épp ésszel felfogni. De minden olyan valóságos. Talán így érezhet HyeRi is az álmaiban? Minden olyan, mint a való életben azonban semmi sem igaz... Mi van, ha én is csak álmodom az egészet, mert túlságosan átvette az irányítást felettem HyeRi-yah abszurd elmélete? De az lehetetlen. Ez a valóság. Ugye? Aish! Inkább megkeresem ezt a nőt...

Az első utam a balett terembe vezetett, azonban ott nem találtam. Legjobb barátnőmtől felettébb nagy bátorság volt utánam rohanni az óra közepén. Ezek után minden vár rá órán csak jó dolog  nem. Valahogy el kéne intéznem neki a dolgokat. Végül is miattam rohant el. Én is utána mentem volna, ha két idegen emberhez kell kimennie. Talán ha felhívnám KiSeop-sshit... Á, nem. Nem zargathatom már most, ezért meg pláne nem.

Már azon gondolkoztam, hogy felhívom, de ha szembe találkozok a tanárral, ki üt az életből is, amiért elrejtettem a telefonom a ruhámban. Igazából így felettébb kényelmetlen balettozni, de amint ma megtapasztaltuk mindig jó, ha kéznél van a telefon!

- MinAh! - rántott ki elmélkedésemből HyeRi fojtogató ölelése. - Már azt hittem elraboltak! Jól vagy? - húzódott hátrébb, majd az arcomat kezdte fogdosni. - Aigoo! Halálra aggódtam magam! - szorított újra. - Mi történt?

- Ha el... Engednél... El tudnám mondani - nyögdécseltem.

- Bocsánat - engedett el rögtön, majd kínosan rám mosolygott. - Egyszerűen alig bírom magam féken tartani! Na, mond mi volt vagy ki volt - bökdösött, mire elpirultam.

- Először ígérd meg, hogy el fogod hinni - néztem rá fenyegetően.

- Azok után, hogy te elhitted az én idióta elméletem... Nincs olyan, amit ne hinnék el neked - kuncogott.