Chapter-Twenty

*KiSeop POV*

Próba után őrült tempóban rohamoztam meg a zuhanyzót. Senkivel és semmivel nem törődve löktem félre az útból Hoont, Elit és Kevint is. Egyiken se örültek annak, hogy a falra, esetleg az ajtókeretre tapadtak, de ignoráltam szitkozódásukat.

Még be se értem az öltözőbe, de már vetettem le magamról a trikóm, és félmeztelenül szeltem tovább az utat. Mikor beértem a helyiségbe egyszerűen ledobtam a felsőm és a nadrágom, majd a zuhanyzóban kötöttem ki.

Talán úgy siettem, mint még soha egész idol életem alatt. Minden porcikám sóvárgott azért, hogy MinAh-val töltsem a szabadidőm. Még annál is izgatottabb voltam, mint amikor egy új szerződést kötöttem. Pedig akkor aztán le se lehetett lőni. 

Miután számot cseréltünk éjszakába nyúló beszélgetéseink voltak. Azonban, ahogy jött a hajtás, úgy lettem egyre fáradtabb, és a beszélgetéseink megszűntek. Ő nem hívott az idióta női logika miatt, ha pedig rá is szánta magát nem tudtam felvenni. Én sem hívtam, mert nem volt időm, ha őszinte akarok lenni energiám sem.

Megszoktam, hogy a nőim nem várnak tőlem törődést. Egyszerű kapcsolatok voltak, egyszerű szabályokkal. Ők kielégítik az én szexuális szükségleteim, cserébe én visszaszolgáltatom az e fajta törődést. Mindezt érzelem nélkül.

Azért néha napján megajándékoztam őket kisebb-nagyobb dolgokkal. De mindezt csak azért, hogy éreztessem velük; mégiscsak egy idollal van dolguk.

Azonban a rendszer nem mindig ilyen stabil. Van, amikor nem bírják felfogni, hogy nekem nincs szükségem másra a testükön kívül, és próbálnak közeledni. Apróságokkal kedveskednek, törődést mutatnak annak reményében, hogy elnyerik a szeretetem. Ez sosem jött be, sőt kifejezetten irritáló volt és idegesítő.

Ott volt például ShiRa. Majdnem, hogy tökéletes szexpartnernek bizonyult a többi társához képest. Tökéletes alkat, tökéletes csípőmozgás, az arcával volt egy kis probléma, de ez csak mellékes. Tényleg százszázalékosan meg lettem volna elégedve vele, de... - igen itt az a bizonyos de -, jöttek az érzelmek. Erősen nyomulni kezdett, rengeteget nyafogott és hisztizett... Gyűlölöm, ha egy nő nyafog vagy hisztizik.

Megbeszéltük, hogy ezt abba kell hagynia, és akkor még meg tudjuk menteni a "kapcsolatunkat". Bele egyezett, és pár hétig minden zökkenőmentesen ment. Én hívtam és ő jött, megtettük, amit meg kellett, majd könnyedén elváltak útjaink.

De elkezdte ő is a lassú közeledést; kávét főzött, érdeklődött felőlem, rendbe tette a dolgaim, és a kedvenc édességeim szerezte be. Egyszerűen undorító volt, ahogy közeledett felém, és próbált a kegyeimbe férkőzni. Így amikor elértem tűrőképességem határát, végleg megszabadultam tőle. 

Azonban MinAh-val más a helyzet. Egyszerűen imádom vele tölteni az időm. Természetesnek érzem, hogy beszéljek neki magamról, az érzéseimről, a családomról, még ha nem is sok mindent. Azzal sem volt probléma, hogy ő kiöntse nekem a lelkét. Élveztem, érdekelt, és szerettem hallani, ahogy mesél, néha még arra is rávettem, hogy énekeljen.

Egyszer fürdött, amikor telefonáltunk - ne tudjátok meg, milyen gondolatok kavarogtak a fejemben -, és miközben a haját mosta, öntudatlanul énekelni kezdett, én pedig bele szerettem. Azóta folyamatosan nyaggatom, mert túl szégyenlős, hogy csak úgy rázendítsen.

Mióta nem beszélünk telefonon, egyszerűen felemészt a hiánya. Hiányzik a törődése, a kíváncsisága, ahogy tiltakozik az éneklés ellen, a nevetése. Hiányzik, hogy érdeklem, hogy végre tényleg én érdeklek valakit, úgy hogy nem tudja, mekkora király vagyok az ágyban.

Még Kevin állandó duzzogását is vissza kívánom. Újra hallani akarom, hogy így meg úgy nem tud aludni, márpedig az elmúlt pár hétben mindig csak aludt volna. Végül is megértem. Ha én is csak álmaimban találkozhatnék MinAh-val, én se akarnék felkelni.

Az egyetemi találkozásunkon kívül, egyetlen egyszer találkoztunk, de az épp elég volt, hogy megbizonyosodjak róla ő az. Ő az a bizonyos ember, aki megváltoztatja az egész életemet, ő azaz ember, akire szükségem van jelen pillanatban. Még a régen úgy utált törődésével, kedveskedésével, hisztijével - habár még egyszer sem csinálta, de minden nő hisztizik -, és minden más elviselhetetlen tulajdonságával együtt. 

A víz elállt, kiszálltam, majd hihetetlen sebességgel töröltem szárazra a testem és a hajam. Elővettem a kifejezetten randira előkészített ruhadarabjaim, magamra öltöttem, utána pedig a tükörnél lőttem be a hajam. Nagy készülődésemet a fiúk csak nevetéssel, és a szokásos beszólásaikkal díjazták, amihez most Deanna is betársult.

Deanna volt az a nő az életemben, akit akárhogy kergetek, sosem érek el… Pedig szívesen kergetném, akár a végtelenségbe is. Csodálatos nő, nem is értem eddig, hogyhogy nem volt barátja. Azonban már csak Kevin miatt sem mászhattam rá... Óhh, pedig milyen szívesen megtettem volna!

Viszont most már itt van MinAh, és csak erre kell koncentrálnom, minden mást félre kell tennem. De semmi képen sem a kukába; gondolok itt EunHee telefonszámára. Napról napra mindig visszatértem a kukához, de egyszer sem bírtam megszabadulni tőle. Mintha a kezemre lenne ragasztva, hogy soha többé ne tudjak megválni a papír fecnitől…

A fölösleges cuccaim az entertainment-nél hagytam, hogy csak a fontos dolgok legyenek nálam, mint például telefon, pénztárca, iratok. Másra nem is nagyon volt szükségem, így még egy gyors tükörbe nézés után elhagytam az épületet.

Autóba pattantam, és a megbeszélt hely felé vettem az irányt. Próbáltam a megengedett sebességet betartani, de nem igazán sikerült. Nem akartam elkésni… Azok után, hogy napok óta nem beszéltünk, nem akartam őt megváratni.

A gyomrom görcsben volt az idegességtől. Még fellépés előtt sem stresszezek ennyire, azonban a tény, hogy MinAh haragudni fog rám megrémisztett. Neki szüksége volt a törődésre. Kellett neki, hogy naponta felhívjam és foglalkozzak vele. De most mindez elmaradt, nem beszéltünk, nem hallgattam meg, még csak üzenetet sem küldtem neki. Érzem, hogy haragszik rám. Igazából abban sem vagyok biztos, hogy ott lesz az egyetem előtt.

Tudtommal ma vizsgázott, ezért tovább kellett bent lennie, mint általában. Szorítottam neki egész nap, emiatt nem is igazán tudtam koncentrálni a próbán történt eseményekre. Fontos volt nekem a jövője, szurkoltam, hogy jól teljesítsen. Igaz még egyszer sem láttam táncolni, de biztos voltam benne, hogy eszméletlen. Talán majd most…

Megálltam az egyetem előtt és vártam. Ide-oda nézelődtem, próbáltam nem feltűnést kelteni. Olyan tíz perccel később megláttam, amint MinAh közeleg két lánnyal az oldalán. Amikor meglátta az autót egy pillanatra komoly lett az arckifejezése, majd ismét nagy mosollyal barátnői felé fordult. Puszi-puszi, és máris az autóm felé vette az irányt, a barátnői pedig tovább álltak.

Az egyiknek rövid haja volt, ami akaratomon kívül is felkeltette figyelmem, rögtön Kevin és az álomnője ugrott be. Emlékszem az elején mennyire ki volt akadva a ténytől, hogy a csajszi rövid, de mára már beletörődött.

Gondolataimból MinAh zökkentett ki, kinyitotta az ajtót, és beült mellém.

- Azt hittem megint elfelejtesz, ezért nem is siettem – hányta szememre mulasztásom, és magyarázkodott is egyben, közben pedig a szélvédőn bámult kifelé. Hangja szomorú és meggyötört volt, amitől összeszorult a szívem.

- MinAh én… Sajnálom, de nem az én hibám volt – mondtam inkább magamnak, mintsem neki. – Az időbeosztás egyszerűen túl szoros és-

- Nem érdekel KiSeop – fojtotta belém a szavakat, és még kezét is felemelte. – Nem érdekel, és tudod miért? – fordult felém egész testével. – Mert biztosra venném, hogyha a többieknek lenne… - állt meg és hezitált. Tekintete bizonytalanságot sugárzott, ekkor leesett, hogy nem tudja, milyen szóval illesse magát. – A lényeg az, ha a többiek lennének ilyen helyzetben, legalább reggel és este írnának, vagy csak egyszer egy nap, hogy tudassák élnek.

Kevin biztos megtenné... De én nem vagyok olyan, mint Kevin...

- Barátnője - mondtam ki helyette a szót.

- Tessék? - jött zavarba, és ide-oda kapkodta tekintetét.

- Jól hallottad - bólintottam. - A barátnőm vagy.

- Örülök neki, hogy erről engem is megkérdeztél - fonta össze mellkasa előtt karjait, szigorú tekintettel próbált vizslatni, azonban egy kis játékosság csillogott benne, és a szája sarkában is.

- Ó~ Most mond azt, hogy nem ezt akartad mondani - provokáltam.

- Hát NEM - dőlt közelebb -, ezt akartam mondani.

- Jól van MinAh - vettem fel a harcot. - Akkor nem vagy a barátnőm - jelentettem ki, majd elfordítottam a kulcsot, és elhagytuk az egyetem területét.

- Mi? Nem! - tiltakozott. - Vagyis igen!

- Mi igen? - villantottam felé egy féloldalas mosolyt.

- Inkább csak vezess - fordította vissza fejem az út felé.

- Megbocsájtottál? - folytattam gyerekes viselkedésem.

- Vezess - kuncogott.

- Akkor ezt igennek veszem - nevettem fel, MinAh pedig mosolyogva csóválta a fejét.

Egy bő félóra múlva megérkeztünk a lakásomra. Nem igazán tudtam, hogy hova vihetném, ahol nincsenek ott a rajongók és a srácok… Az entertainment-hez pedig még nem vihettem, ezért nem maradt más megoldás, mint a saját otthonom. És csak úgy megjegyezném, hogy ide még egyetlen egy nőt sem hoztam fel. Még a nővérem és az anyám sem volt itt. Ami azért nagy szó, mert így nem takarít utánam senki, hanem magamnak kell. Már nem, mintha olyan sokat lennék itt…

- Öm… - kezdte MinAh miközben cipőjét vette le magáról. – Hol is vagyunk pontosan?

- Itt lakom – mutattam körbe.

- Na, ne! Komolyan? – csodálkozott, és elindult a nappaliba. – Nagyon tetszik, és még konyhád is van – fordult hirtelen az említett helyiség felé.

- Szeretsz főzni, vagy tudsz is? – kérdeztem, mert annyira belelkesült a konyhától, hogy rögtön ez volt az első dolog, ami az eszembe jutott.

- Nem – nevetett fel, én pedig csak néztem, mint borjú az új kapura. – Ez SoJin unnie reszortja, vagy esetleg HyeRié… Én csak szeretnék tudni, de sose engedik, hogy gyakoroljak – panaszkodott.

- Itt bármikor főzhetsz, ha szeretnél – dőltem az egyik pultnak.

- OMO! Az nagyon jó lenne – hajtotta le a fejét szégyenlősen. – De… én nem sűrűn leszek itt.

- Már miért ne lehetnél? A barátnőm vagy – közöltem vele újra, arra az esetre, ha elfelejtette volna. Kissé eltátotta a száját, ahogy derekánál fogva magamhoz húztam. – Tudom, hogy nem régóta vagyunk együtt…

- Mennyi ideje is? Két óra? – húzta fel az egyik szemöldökét.

- Az én szememben már egy hete – vallottam be.

- De hiszen akkor beszéltünk először.

- Ez nem igaz, a tetováló szalon előtt beszéltünk először.

- Jó igazad van – forgatta a szemét. -, de az nem teljesen nevezhető annak.

- Szokd meg Minnie – nyomtam egy puszit a fejére.

- Minnie? Egyedül HyeRi-yah szokott így hívni, és nagyon ritkán a többiek. De ők tényleg csak nagyon ritkán – lepődött meg. – Seoppie – csücsörített.

- Hát, engem meg csak Kevin szokott így hívni, úgyhogy szerintem ezt megtárgyaltuk – nevettünk fel.

- Hol van a hálószobád? – hozakodott elő hirtelen az ötlettel.

- Arra – mutattam hüvelykujjammal magam mögé, ő pedig azonnal ott hagyott, és megindult felé. – M-miért?

- Mert kíváncsi vagyok rá – vont vállat, miközben egy pillanatra felém fordult, és már haladt is tovább. Csak megcsóváltam a fejem, de közben beugrott; pornó.

Baszki! A pornós DVD-k! Mit tegyek, mit tegyek?! Oké KiSeop nyugi, most szépen utána futsz és megállítod. Aztán kitalálsz valami jó magyarázatot, hogy miért nem mehet be oda. Vajon fél a krokodiltól? Mondhatnád, hogy van ott egy krokodil…

- MinAh, ezt nem kéne! – futottam utána, de mire beértem volna már benyitott a szobába.

Szemei rögtön a tv mellett lévő pornós polcra tévedtek… Mert miért is hagyta volna figyelmen kívül?! Kissé megtorpant, majd nyelt egy nagyot, és beljebb lépett. Miért kell ennyi felnőtt filmet néznem, amikor mindig van valaki, aki ki tudja elégíteni a vágyaimat? Habár most nincs, de akkor is; túl kanos vagy Lee KiSeop, túl kanos…

- Most úgy teszek, mintha az a rész – mutatott a DVD-k felé. -, nem lenne ott – nevetett fel kínosan. – Egyébként anyudék ezt látták már?

- Még egy nő se volt itt – kémleltem a plafont.

- Ja, hogy úgy – bólintott, miközben tovább nézte a szobát. – Egyébként nagyon otthonos – ült le az ágyra, majd elkezdte lóbálni a lábát. Te jó ég, mi mindent szeretnék azon az ágyon tenni vele. Ha nem cseszem el, akkor pedig meg is tehetem!

- Ha szeretnéd, eltüntetem – ültem le mellé, kezem pedig övéire helyeztem.

- Nyugodtan maradhat, ez is te vagy KiSeop, ezzel együtt kell elfogadnom téged – mosolygott rám, én pedig magamhoz öleltem. Hangjából teljesen kihallatszott, hogy minden egyes szót komolyan gondol, aminek nagyon örültem. Jó volt, hogy nem akart megváltoztatni, és úgymond jóváhagyta a pornó mániám. Kitudja, mellette lehet el fog múlni ez a szokásom.

Mindenesetre nagyon jól esett, hogy ezt mondta. Teljesen meghatott, a szívemben pedig valami furcsa érzés lett úrrá. Kellemes volt, de egy részről meg is rémített... Még sosem éreztem ilyet.

- Szeretnék elmondani valami fontos dolgot – emeltem kissé fentebb a fejét, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Hallgatlak – suttogta, én pedig belekezdtem.

- Tudod… eléggé mocskos múltam van. Régen, rengeteg nővel összeszűrtem a levet, és csak egyéjszakás kapcsolataim voltak, vagy ami még rosszabb-

- Elmondta SoJin. Tudom, hogy csak kihasználtad a nőket, és hogy egyikkel se gondoltad komolyan. Meg akarta tiltani, hogy együtt legyünk… - magyarázta, nekem pedig leesett az állam.

Az a nő! Nem elég, hogy betör hozzánk, és tökösszeroppantós tekintettel majdnem kinyír, de még MinAh-t is beavatja a dolgokba. Azokba a dolgokba, amikbe én akartam beavatni. Szegény kitudja mennyire akadt ki, én pedig nem voltam ott, hogy átöleljem! Lehetséges… lehet, hogy ezért keresett annyiszor?

- De engem nem érdekel - folytat ugyan olyan higgadtan. - Mármint, de, de nem hagyom, hogy ez tegyen tönkre mindent. A múlt... Az elmúlt. Most a jelen van és a jövő, azt pedig mi alakítjuk ki maguknak. Kedvellek KiSeop, van bennem egy érzés, ami túlságosan feléd húz, és nem enged tőled. Egyszerűen nem tudok átsiklani a létezésed felett, muszáj megállnom, még akkor is, ha sebekkel tarkítva kell tovább indulnom.

- Köszönöm - leheltem finom csókot ajkaira. - Nem is tudod elképzelni, mennyire sokat jelent ez nekem. Az, hogy így gondolod, és hogy ezek ellenére is még mindig itt ülsz; mellettem. Köszönöm - öleltem magamhoz jó szorosan, amit ő gondolkodás nélkül viszonzott.

Azonban nem akartam, hogy itt lezárjuk ezt a témát. Fontosnak tartottam, hogy mindenbe beavassam, a legapróbb részletekbe is. És most... Azok után, hogy ő kiöntötte nekem a szívét, hogy megmutatta mi rejtőzik a lelke mélyén, kötelességemnek éreztem, hogy én is őszinte legyek vele.

A kapcsolatok alapja a bizalom és az őszinteség. Ő megbízott bennem, kitárulkozott előttem teljesen, tartozom neki annyival, hogy én is megteszem ezt.

- Mutatni szeretnék még valamit, és ha azután is így gondolod, megígérem, hogy a legjobb tudásom szerint fogok bánni veled és az érzéseiddel - raktam kezem szívére, ő pedig csak szégyenlősen bólintott.

A megengedettnél kicsit gyorsabban haladtunk a dorm felé. Már eléggé későre járta, így siettem, hogy minél hamarabb végezzünk. Semmi kedvem nem volt SoJin öklét övön alul találni. Márpedig ha nem viszem haza úgymond időben, akkor biztos ott köszön majd vissza legközelebb, és nem a púderes pamacsról.

Minnie az út alatt próbált témákat felhozni, így jól elbeszélgettünk. Testileg talán igen, viszont lélekben nem teljesen voltam ott. Attól függetlenül, hogy beszéltünk, csak arra tudtam gondolni, hogy miként fog reagálni arra, amit mutatni akarok neki.

Csak remélni tudtam, hogy továbbra is úgy fog a dolgokhoz állni, mint eddig, így nem csoda, hogy kissé remegő ujjakkal nyomtam le a dorm ajtajának kilincsét.

Ahogy számítottam rá, a fiúk rögtön rám emelték tekintetüket, és mikor észrevették, hogy MinAh is velem van kissé eltátották a szájukat. Viszont Minnie is meglepődött. Annak ellenére is, hogy gondolhatta volna, hogy nem lesz üres a dorm...

- Sziasztok - intett félénken, miközben beljebb invitáltam.

- Helló~ - ugrott fel Aj. - Szóval te lennél a szerencsés kivétel? - nézett végig rajta, amitől barátnőm eléggé zavarba jött.

- Ülj csak le - jelent meg Eli is, majd a kanapéra ültették őt, ezzel két tűzfal közé szorítva. Jobb oldalán foglalt helyet Eli és Hoon, bal oldalán pedig Aj és SooHyun. Hol van Kevin? Biztos még mindig a nővérével. - Én Eli vagyok, ő itt Aj, Hoon és SooHyun. Te pedig MinAh, ha jól sejtem.

- Nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen nőt tisztelhetünk a körünkben - mondta a leader, a többiek pedig csak egyetértően bólogattak.

- M-milyen nőt? - nézett végig a társaságon megilletődve a figyelem tárgya.

- Ilyet, mint te. Ilyet, aki elérte KiSeopnál, hogy ne csak szex bábuként tekintsen rá - fejtette ki Hoon az "ilyen nő" megnevezést.

- Oké, azért ez egy kicsit túlzás szerintem - próbált védeni MinAh, aminek felettébb örültem.

- Dehogyis! Nem hallottál még a sze-

- Nem Elison, nem hallott - szűrtem a fogaim között. - És szeretném, ha nem is tőletek hallana! A megállapításod Hoon pedig kissé fájó... De nem véletlenül gondolod így - sóhajtottam. - Gyere MinAh menjünk - ragadtam meg kezét, majd a szobába húztam.

- Egyébként én is szívesen változnék miattad! - kiabált még utánunk valamelyik barom, de ezzel már nem foglalkoztam.

- Nem fáj, hogy ilyeneket gondolnak rólad? Mármint ők a csapattársaid, és Hoon azzal a szex bábuval szerintem eléggé elvetette a sulykot - hangjából egy kis harag és felháborodás hallatszott ki.

- Nem, nem fáj - mosolyogtam rá. - Joggal teszik ezt, és ettől függetlenül még ugyanúgy szoros a kapcsolatunk - simítottam végig arcán. - Viszont a szex baba... Hát van benne igazság.

- Rengeteg ember van, akinek még nem volt normális kapcsolata, csak kalandok - legyintett, miközben leült Kevin ágyára. - Úr isten! Ez egy tengeri malac? - akadt meg szeme a polcra tett kisállat hordozón. - Nagyon édes - vette ki, majd elkezdte simogatni, és az orrával bökdösni. Nagyon édesek voltak, de muszáj voltam a feladatomra koncentrálni. - A tiéd? - nézett rám csillogó tekintettel, de le kellett lomboznom.

- Igen és nem, a Keviné - világosítottam fel, majd gyorsan visszaugrottam az eredeti témára. Vagyis tettem volna, ha hagyja.

- Keviné?

- Igen, most hozta neki Deanna, de ne erről beszéljünk, hanem amiért ide hoz-

- Mi a neve?

- MinAh letennéd azt a kibaszott malacot, és figyelnél rám? - emeltem fel kissé a hangom, mire ijedten nézett rám. - Sajnálom - túrtam a hajamba. -, de tudtommal nem azért vagyunk itt, hogy kitárgyaljuk Kevin kisállatát, hanem, hogy fontos dolgokról beszéljünk. És nincs neve, Kevin még nem is látta. Ennyit a malacról - vettem el tőle, majd a helyére raktam.

- Jó, akkor most már mondd, mi az, amit meg kell mutatni? Ami miatt joggal mondják, hogy szex bábunak használod a nőket? - állt fel, közben pedig a csípőjén pihentette kezeit.

Összeszorítottam a szemem, majd a szekrényhez mentem és kinyitottam. A benne lévő széfbe beütöttem a kódot, ami kinyílt ezzel megnyitva az utat a következő ajtónak. Elővettem a nyakláncomra akasztott kulcsot a pólóm alól, és a széf másik ajtajának lyukába helyeztem.

Mások aranyat, pénzt, esetleg mindenféle családi ereklyét tárolnak ennyire elzárt, biztonságos helyen. Azonban én más vagyok. Én az egész életemre kiható szerződéseimet tárolom ebben a széfben.

Fontosnak tartom ezt a fajta védelmet, ugyanis ha erre rájönnek, és megszerzik ezeket az iratokat, akkor azzal az egész karrierem, sőt az egész bandát tönkre vágnák... Aminek én lennék az oka.

Egy kicsit gondolkodtam rajta, hogy mindet ki vegyem-e, de hogyha már megteszem, akkor miért csak a felét mutatnám meg? Így egy nagyot sóhajtottam, majd az összes borítékot kiszedtem, és Kev agyára dobtam pontosan MinAh elé.

Ha most Kevin itt lenne, és ezt látná, biztosan az lenne az első dolga, hogy elkezd velem ordítozni, hogy takarítsam el ezeket a szennyeket az ő szent helyéről. Vallásossága miatt gyűlölte az én életformám, ennek pedig sokszor hangot is adott.

Minnie csak értetlenül nézett, mire a borítékok felé biccentettem, hogy nyissa ki az egyiket. Lassan kihúzott egyet, felbontotta, és elkezdte olvasni.

- Ez... - hangja erőtlen volt.

- Ez pontosan az, aminek látszik - húztam el a szám. - Szerződés, ami kimondja, hogy a személy, akivel kötöttem köteles minden nemű szexuális vágyamat kielégíteni, amiben a szerződés alapján megegyeztünk. Cserébe pedig pénzt, és különböző anyagi juttatásokat, meg persze testi javakat kap tőlem - mondtam érzelem mentesen, ő pedig teljesen lesokkolt.

- A-a többi is ez? - nyelt egy nagyot, bólintottam.

- Igen MinAh, mind ilyen szerződést tartalmaz.

- Mennyi? - kezdtek könnyek gyűlni a szemében. - Mennyi van ezekből?

- Nem tudom - vontam vállat. - Nem számolom őket, de te nyug-

- Nem fogom - rázta a fejét. - És, most velem is ilyet fogsz íratni? Egy szerződést?

- Nem! - vágtam rá azonnal. - Nem MinAh - nyúltam a kezéért, amit először el akart húzni, de mégse tette. - A fiúk is megmondták, te más vagy.

- Meg kell ezt emésztenem, sajnálom - húzta ki kezeit az enyém közül, majd az ajtó felé indult, ahol Kevinbe ütközött. - B-bocsánat.

- Semmi ba...j - akadt meg Kevin szava kicsit. - Itt meg... - értetlenkedett, de amint tekintete az agyára vándorolt, mindent megértett. - Haza viszem - karolta át barátnőmet, miközben kivezette a szobából. Én csak hálás pillantásokkal jutalmaztam. Biztos nem engedte volna, hogy én vigyem haza, de így legalább Kevinnel biztonságban lesz.

- Köszönöm.

- Viszont, ha mire visszaérek, nem takarítod el azt az undormányt az ágyamról, esküszöm, megbánod - nézett rám fenyegetően, majd elhagyta a szobát. Elhagyta, azzal a személlyel, aki a jegyet jelentette számomra egy jobb élet felé...

Chapter Nineteen

*Kevin POV*

Kissé csalódottan és mérgesen nyúltam a telefonomért, ami őrült csengésével kirobbantott a varázslatos álomvilágból. Kivételesen nem a munka miatti ébresztő okozta a csörgést, hanem a nővérem Deanna.

Érdekes, pont az előbb "beszéltem" róla, most pedig, mintha csak megérezte volna, felhív. Ezt persze nem bánom, mert az utóbbi hetekben sokat gondoltam rá, hogy fel kellene hívni, és megbeszélni vele azt, amin keresztül megyek. Viszont örültem volna, ha pár órával később hív.

Elhúztam a zöld kis karikát, lehetőségem sem volt beleszólni, ugyanis nővérem megelőzött.

- Kevin! - hallottam meg kissé túlpörgött, csilingelő hangját. - Remélem, nem ébresztettelek fel - kuncogott.

- Már késő remélni... - álmosságtól rekedt hangon szóltam a telefonba. A hangom kissé nyersebbre sikeredett, mint terveztem... De nem baj, ha már felkeltett, akkor megérdemli.

- Sajnálom öcsi - mondta, de hallatszott, hogy egyáltalán nem gondolja komolyan. Sőt még örült is neki valahol, hogy felkelthetett. Miközben telefonáltunk felálltam az ágyból, és a konyhába mentem, hogy készíthessek magamnak egy teát. Felforraltam egy kevés vizet, és elővettem a tea filtert. - Mi a helyzet U-Kiss tájon?

- Mindenki alszik - motyogtam. - Ja, nem, én nem, engem felkeltettek – helyesbítettem szemrehányóan. Levettem a kedvenc bögrém a polcról, majd beletettem egy meggyes filtert, aztán öntöttem rá a forró vízből.

- Istenem Kev! Hányszor mondtam már, hogy tedd túl magad az ilyen dolgokon – dorgált, és magam előtt láttam, ahogy megforgatja szemeit. - Nem szeretem, ha az életnek ilyen apró dolgain akadsz fent...

- Tudom, tudom - hagytam rá a dolgot. Teámba tettem a három kockacukrot - Várj egy pillanatot – kértem, és magam mellé tettem a telefont. Előkotortam a citromlevet, és abból is három kanállal juttattam italomba, ezek után jól megkevertem.  Már csak arra vártam, hogy hűljön egy kicsit. - Itt vagyok.

- Teázol ugye? - tette fel a költői kérdést, mire hümmögtem. - Csinálj kettőt - utasított.

- Minek? – tettem fel az első kérdést, ami eszembe jutott.

- Minek, minek... Mert azt mondtam!

- Noona! Most keltem, miért vagy ilyen? - biggyesztettem le ajkam.

- SooHyunnak - mondta az okot. - Megérdemli, nem?

- De – morogtam, majd elkezdtem csinálni még egy adagot.

- Mi a programotok mára? - faggatózott.

- Egytől fotózás, háromtól próba, négykor műsor, utána pihi - ismertettem vele napirendünket, miközben ajkamhoz emeltem a bögrém.

- Ez nem is olyan vészes! Király - ujjongott. Hirtelen a csengő hangja ütötte meg a fülem. Ki lehet az? - Kevin nem szeretnéd kinyitni?

- Mit? - kérdeztem aztán leesett, hogy az ajtóra gondol. Biztos hallja a csengőt. - Ja, de - tértem észhez, a bögrém letettem, és az ajtóhoz siettem. Hajam kócos volt, arcom nyúzott és pizsiben voltam, ha az alsónadrágot lehet annak nevezni. Egy pillanatra elgondolkodtam rajta, hogy tényleg jól teszem-e, ha kinyitom azt az ajtót, de megtettem. Milyen jól tettem!

Legnagyobb megdöbbenésemre és örömömre, az ajtóban Deanna állt. Arcomra egy óriási mosoly ült ki, ahogy megpillantottam rég nem látott nővérem két bőrönddel és egy óriási táskával a kezében. Azt hittem ott helyben elejtem a kezemben tartott telefont.

- Az egy dolog, hogy nem jössz elém a reptérre, na de, hogy az ajtót sem nyitod ki! – tárta szét karját, én pedig belevetettem magam. - Szia öcsi - borzolta össze még jobban hajam, majd letette a telefont, és félretolva az útból, beengedte magát.

Táskáját ledobta a földre cipőjével együtt, majd fáradtan a kanapéra vetette magát. Mosolyogva megcsóváltam a fejem, eltettem telefonom, kezembe vettem két bőröndjét, és azt is a többi cucca mellé helyeztem, majd gondosan bezártam az ajtót.

- Hiányoztál - dőltem rá és úgy öleltem meg. Ez egy kisebb kacajt váltott ki mind a kettőnkből. Jó volt újra a karjaimba zárni. Hónapok óta nem tapasztalhattam meg ezt az élményt és hiányzott. Egy kicsivel jobban is, mint anyáék.

- Te is, de ettől függetlenül nem kéne összenyomni – paskolta meg a hátamat, én pedig leszálltam róla. Némelyik embernek furcsa lehet, hogy én fekszem a nővéremre és nem ő rám, de én voltam a kisebb, így nálunk ez megmaradt. Lábát az ölembe tettem és így ültünk tovább a kanapén.

- Mi újság otthon? – tettem fel a kérdést, ami már nagyon érdekelt. Kezemmel lábát piszkáltam, de nem zavarta szóval folytattam.

- Anya teljesen kivan, hogy hónapok óta nem látott, apa pedig ezt próbálja kezelni. Eléggé komikus a helyzet – nevetett, én pedig csatlakoztam hozzá. – Egyébként jól vannak – mosolyodott el megnyugtatóan.

- És~ veled mi a helyzet noona? – Szerettem volna róla is és nem csak anyáékról hallani.

- Két hónapja… én megismerkedtem valakivel – pirult el mondatára, nekem pedig felcsillant a szemem. Deanna huszonöt éves volt, már nagyon ráfért egy komoly kapcsolat… Igaz rám is, de nekem érthető okokból nem nagyon van rá időm. Az is egy csoda, hogy álmomban megtaláltam a boldogságot, KiSeop pedig a valóságban is. Habár barátom boldogsága még kissé bizonytalan…

- Ez csodálatos! – lelkesedtem fel. – Mesélj – paskoltam meg a lábát.

- Im TaeSannak hívják, nyaralni volt Amerikában, és szerencsés módon összefutottunk. Egyre többet mentünk együtt szórakozni, egyre többet beszéltünk és elég gyorsan egymásra találtunk. Úr isten Kevin, ha látnád! – ült fel kicsit. – Annyira, annyira szívdöglesztő – áradozott, mire felnevettem. Jó volt őt így látni, ennyire elvarázsoltan. - Ma hazajött, én pedig jöttem vele.

- Hogy értve jöttél vele? – nőttek óriásira szemeim.

- Nyugi Kev, nem élni jöttem vele – kuncogott. Biztos szórakoztatónak találta, hogy a szívbajt hozza rám. – Még – suttogta, szemét lesütötte és úgy babrálta a kanapét. Torkomba akadt a levegő, hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Hogy ide költözik, ahhoz a férfihoz?!

- Ez most komoly? – kérdeztem vissza a biztonság kedvéért.

- Igen… azért mondtam el, mert bízom benned – ült fel teljesen, lábait is kivette az ölemből, és úgy nézett velem farkasszemet. – Most itt maradok két hétig, amit TaeSannál fogok tölteni, amolyan próba napok gyanánt. Apuék úgy tudják, veled vagyok, szeretném, ha ez így maradna.

Hirtelen nem tudtam feldolgozni azt, amit mondott. Hogy két hétig ennél az embernél lesz, és falaznom kell neki. A sok információ csak volt, és nem akart letelepedni.

- Biztos vagy te ebben Deanna? – néztem rá aggódó tekintettel. – Mármint elég volt ez a két hónap, hogy egy ilyen döntést meghozz? – hangomból áradt a féltés és a bizonytalanság.

Viszont valahol megértettem őt. Ha mélyen magamba néztem, ott is csak vágyat találtam. Vágyat arra, hogy szeressen valaki. Hiába, hogy idol vagyok, és több százezer ember szeret, egy részem magányos. Egy hatalmas űr tátongott bennem, amit az Ő jelenléte egyre jobban megtöltött, még ha csak álmomban is voltunk együtt.

Úgy éreztem, hogy rengeteg mindent képes lennék érte feláldozni, annak ellenére is, hogy csak pár hete ”ismertem”. Ez volt az, amiért megértettem a nővérem, de ezek ellenére féltettem is őt.

  - Szerelmes vagyok Kev – fogta meg kezeim. Rájöttem, hogy mellette kell állnom, és ha ez az egész jól sül el, akkor is végig szüksége lesz a támogatásomra. Én pedig gondolkodás nélkül biztosítani fogom neki – ha rossz kimenetele lesz, akkor is -, hiszen annak ellenére, hogy ő az idősebb, ugyanúgy szüksége van rám, mint nekem rá. – Életemben először, tényleg igazán szerelmes vagyok – dőlt a vállamra. Kezemet átvetettem testén, majd magamhoz húztam.

- Azt hiszem, ezzel nem vagy egyedül – mosolyodtam el halványan a gondolatra, miszerint én is szerelmes vagyok. Ezzel igazából nem is lett volna semmi baj, hogyha a személyt, aki iránt ilyen fajta érzelmeket tápláltam a valóságban is ismertem volna. Legalább már biztos vagyok benne, hogy él. Hacsak nem láttam rosszul...

- Ezt mégis, hogy érted Kevin Woo? – tornázta magát normális pozícióba Deanna. Szemeit összeszűkített, arcát kissé oldalra billentette, és így figyelt engem.

- Magam sem tudom – sóhajtottam, jobb kezemmel pedig hajamba túrtam. – Én… szoktam álmodni – kezdtem.

- Azt mindenki szokott, öcskös – forgatta szemét nővérem.

- Tudom, de nekem ez más. Olyan, mintha a valóságban történne az egész, mintha két életem lenne. Az egyik itt veled, a másik pedig éjszaka – tettem ki az egyik, majd másik kezem, miközben beszéltem. - Már azt sem tudom, hogy most álmodok-e vagy nem. Végül is, csak a nővérem, aki AMERIKÁBAN él, hirtelen beállít – anya nélkül, ami nagy szó -, hogy ő egy itteni férfihoz akar költözni! KiSeop is hirtelenjében eldönti, hogy ő igenis elkötelezi magát. KISEOP! Akinek soha életében egy komoly kapcsolata sem volt, aki szerződéseket írat alá a nőcskéivel! Egyáltalán most ez a valóság, vagy nemsokára felébredek és eltűnsz? – legyeztem a levegőben, miközben felpattantam helyemről. - Teljesen össze vagyok zavarodva… - téptem két kezemmel hajam a kis kiborulásom végére, Deanna pedig csak meresztette rám barna szemeit és pislogott. Biztos ráijesztettem szegényre a viselkedésemmel. Sosem szoktam ilyen szinten kikelni magamból.

- Kev – ejtette ki a nevem lágyan, hogy még véletlenül se dúljon fel még jobban -, szerintem ülj le és beszéljük ezt meg nyugodtan, rendben? – paskolta meg maga mellett a kanapét, mire kifújtam a levegőt és visszaültem mellé. – Mi is pontosan a probléma?

- Megcsináltattam a tetoválást, és azóta minden egyes este egy rövid hajú lánnyal álmodom. Mikor alszom és ez a lány is feltűnik, a tetováláson megjelenik egy minta, ami világít. Van róla videó is, ha nem hiszed el – közöltem vele, ugyanis láttam rajta, hogy nem tudja sírjon-e vagy nevessen azon, hogy az öccse épp megbolondult, és ilyen irracionális dolgokat talál ki. Erre ő rögtön rendezte arcvonásait. – Szóval minden éjszaka találkozunk és beszélünk, filmezünk, sétálgatunk, esetleg a többiekkel bandázunk. Furcsa módon MinAh és SoJin unnie meg valami harmadik lány is, akinek nem tudom a nevét, is velünk szokott lenni néha.

- Ha jól értem randizgattok? – vonta fel az egyik szemöldökét, mire szégyenlősen bólintottam. – Kérem a teám – fogta fejét elveszetten. Már tuti azt hiszi megőrültem.

- Nem nevezném teljesen randinak, még egyszer se mondtuk, hogy randiznánk. Inkább csak… Milyen teád? – ért el hirtelen tudatomig kérése, mire megtorpantam kicsit.

- Azt, amit elméletileg SooHyunnak csináltattam, de amúgy magamnak. Azt a teát! – lett kétségbeesett a hangja. Felpattantam, majd gyorsan az italért mentem és a kezébe adtam. Egy jó nagyot kortyolt bele, és mintha egy kicsit megnyugodott volna. Folytattam a problémám kifejtését.

- Szóval minél jobban megismerem, annál inkább… – tartottam egy kis szünetet. Nem akartam kimondani, de muszáj vagyok valakivel – aki nem KiSeop -, megosztani az érzéseim. – Oda vagyok érte – hajtottam le a fejem, és alsónadrágom szélét kezdtem húzogatni, és hagytam, hogy csattanva érjen lábamhoz.

- Kevin ez… Ez nem normális – bökte ki őszinte gondolatait, én pedig csak bólogattam. – Próbáltál már tenni valamit?

- Tudom noona… És igen. Meg akarom keresni, így a múltkor elmentem a tetováló szalonba. Kiderült, hogy őt nekem teremtették, csak valamiért a sorsunk elágazott, és csak úgy tudunk találkozni, ha van ez a kis hókuszpókusz… Én se értem, de ezt mondták. Hazafelé, láttam őt… Amit mondtak, és amit láttam is alátámasztja azt, hogy él. Már csak meg kell találnom.

- Mielőtt megszülettél, már akkor tudtam, hogy sok bajom lesz veled, te – kuncogott, és magához húzott. Hitt nekem, és ez pont elég volt ahhoz, hogy megnyugodjak egy kicsit. – Mihez kezdesz most öcsikém?

- Elmegyek Yoo ahjummához, amint lesz időm – jelentettem ki. – Ő mondta SoYeonnak, hogy babrálja meg a tetoválásom.

- V-várj! Az én barátnőm SoYeon, és az Alice’s Yoo ahjumma? – álla súrolta a padlót, amint meglátta, hogy bólogatok. – Úr isten hova kerültem én…

- Mindezt egy férfi miatt – hitetlenkedtem játékosan, mire mellkasomba ütött.

- Yah! – nevettünk egymás ellen.

Amikor már olyan hangosak voltunk, hogy az egész ház tőlünk zengett a tagok folyamatosan szállingóztak kifelé. Egyiknek sem volt jó kedve, azonban amikor meglátták nővérem rögtön el is felejtették, hogy miért kellett a tervezettnél hamarabb kikelniük az ágyból. Mindenki kérdezgetett mindenfélét Deannától, tudni akarták, hogy mi újság van az otthoniakkal, és hogy miért nem jött anya.

Hát igen, ha arról volt szó, hogy a nővérem jön, akkor már anyának is kötelező volt. Egyedül apa volt az, aki meg tudott ülni a fenekén, és nem kinyírni a másikat egy repülőjegyért hozzám. Most pedig, hogy csak a nővérem jött mindenki ledöbbent, ugyanis ez, ha kétévente egyszer előfordult…

Délben megindultunk végezni a hőn szeretett munkánkat. Egészen ötig azzal foglalatoskodtunk, hogy a maximumot hozzuk ki magunkból. Hogy amennyit csak tudunk, visszaszolgáltassuk abból a szeretetből, amit a rajongók árasztanak felénk nap, mint nap.

Természetesen Deanna is elkísért bennünket ugyanis kijelentette, hogy ő a mai napot igenis velem tölti, és csak holnaptól lesz TaeSannal. Akármit mondtunk neki nem tágított, így egész nap hallgathattuk, hogy szerinte mi, hogy lenne jó. Legalább háromszor belenyúlt a fodrászunk munkájába, miszerint az ő öccse ennél jobban is tud kinézni, és ez a haj szar. Tényleg ezt a szót használta.

Egyébként volt benne némi igazság, de nekem ilyenkor hallgass a nevem. Akármit mondok tök mindegy, ha egyszer ez van előírva. Azonban Deannával más a helyzet, tőle félnek… Így a végén csak elérte, amit akart, és olyan lett a hajam, ami neki is megfelelt.

Pontban öt órakor a társaság szétszéledt. Eli és Aj DongHoval beszéltek meg találkozót, SooHyun és Hoon haza mentek pihenni, KiSeop MinAh-val ment randira, én pedig Deannával töltöttem a nap további részét.

Elmentünk a kedvenc kifőzdéjébe, és hogy a desszert se maradjon el a kedvenc cukrászdáját is meglátogattuk. Mikor látogatást tesz, mindig csupa olyan helyre megyünk, amit imád.

Betértünk egy bevásárló központba is. A nővérem imád vásárolni, és engem is előszeretettel rángat magával. Igazság szerint engem ez nem zavar. Szívesen segítek neki, jó nézni, hogy pár ruha láttán mennyire boldog lesz, és legalább én is veszek pár új cuccot. A boltok között cikázva kiszúrtunk egy fotófülkét is, így a közös képek készítése sem marathatott ki a napunkból.

Chapter Eighteen

*HyeRi POV*

A fejemben levő kisebb nyomás ébresztett, szerencsére tegnap nem ittam annyit, hogy most a halálomon legyek. Viszont így is eléggé lüktetett ahhoz, hogy bevegyek legalább egy fél fájdalomcsillapítót. Felületem és a fejemhez kaptam; Aigo~ így még jobban fáj... 

A fürdőszobába vánszorogtam és kerestem egy pirulát majd a konyha felé vettem lépteim. A pultnál elővettem egy poharat és teletöltöttem vízzel, próbáltam kettétörni a gyógyszert, de még ehhez sem volt erőm. Jobb megoldás híján elővettem egy kést és félbe vágtam, aztán pedig a víz segítségével a szervezetembe küldtem.

Körbe néztem és csak ekkor fogtam fel, hogy mekkora kupit is hagytunk magunk után tegnap este. A többiek alszanak, én egyedül biztos nem fogok elkezdeni pakolászni. A játékhoz négyen kellettünk, úgyhogy a takarításhoz is.

A kanapéhoz csoszogtam és próbáltam keresni egy szabad területet rajta, amikor megtaláltam erőtlenül dőltem le rá. Nem kellett volna, mivel ezzel egyetemben szólalt meg a telefonom. Na, ne már! 

Halántékomhoz nyúltam, majd egy sóhajtás kíséretében elkezdtem nyújtózkodni az asztalon található készülékért. Majdnem a földön végeztem, de aztán sikeresen a kezembe akadt. A kijelzőn Kevin neve villogott, lövésem sem volt, hogy miért írhat így gyorsan feloldottam és meglestem az üzenet tartalmát.

Szerettem Kevinnel tölteni az időm és megosztani vele a gondolataim. A kapcsolatunk rettentő simán haladt, több volt, mint egy barát és nem testvéri értelemben. JiHoo miatt, ezt fájt bevallani. Kevin miatt is, akinek fogalma sincs arról, hogy én foglalt vagyok.

Talán, ha az elején elmondom neki, akkor teljesen más irányt vesz a kapcsolatunk. De én azt nem akarom... Akármennyire is önző és igazságtalan JiHooval szemben, egyszerűen többet érzek Kevin iránt, mint amit megengedhetnék magamnak. Szörnyű ember vagyok...

"Hogy vagy Cuki? Remélem, nem nagyon érzed a tegnap éjszaka hatását :) Tudod, fighting! ^^"

OMO! De aranyos, hogy gondol rám és megkérdezi, hogy vagyok! Biztos van neki nagyobb gondja is, mint én és a fejfájásom, mégis ír nekem. A Cuki becenevet amúgy fogalmam sincs, honnan szedte. Egyszer csak elkezdett így hívni, mert szerinte cuki vagyok, én pedig hagytam.

VÁRJUNK CSAK! Te jó isten! Kevin mégis honnan a fenéből tudja, hogy én tegnap este mit csináltam és mit nem?! - buktam ki és gyorsan elkezdtem pötyögni a választ.

"Nem vészes csak egy picit fáj :'D Aranyos, hogy aggódsz :3 Egyébként... Honnan tudod? :$"

Halmoztam el smiley-kkal, mint mindig.

Lehet, hogy nem ittam olyan sokat, de ettől függetlenül még nem emlékeztem arra, hogy mit csináltam körülbelül éjfél után. Mialatt próbáltam visszaemlékezni jött a válasz.

"Nézd meg a híváslistád ;) Nagyon cuki voltál és őszinte"

Atya úr... Remélem nem mondtam el neki JiHoot! Habár akkor biztosan nem ilyen szórakozott hangnemben írna. De... Akkor mit mondtam?

A híváslistában legelső helyen volt Kevin neve, leellenőriztem és három óra tizenkilenc percet beszéltünk. Volt már több is, de csak egyszer. Akkor öt óra hat percet beszéltünk egy egész éjszakán keresztül. Emlékszem azalatt az éjszaka alatt rengeteg dolgot tudtam meg róla és ő is rólam. Egyszer talán nyitott könyvek leszünk a másik előtt. Bízom benne...

Már épp hívtam volna, hogy mesélje el az este történteket, amikor újabb sms-t kaptam.

"Mielőtt felhívnál, Alice's fel óra múlva^^"

Adta ki a parancsot, mire a pillangók rögtön csapdosni kezdtek hasamban. Csak megforgattam a szemem és derűsen felkacagtam.

SoJin Unnie jött ki a szobájából és rögtön a hűtőbe nyúlt, hogy megcsinálja szokásos turmixát.

- Látom, jó kedved van - morgott. Biztosan nagyon fáj a feje. Nekem segített a gyógyszer és Kevin. A gondolatra elmosolyodtam.

- Megyek el - artikuláltam, miközben felálltam és unniehoz sétáltam.

- Nem hiszem, hogy JiHoohoz, miatta nem örülsz ennyire. Kevin igaz? - kérdezte mire lesütöttem tekintetem,  reagálásomra ujjait orrnyergére csíptette.

Már elmondtam nekik, hogy találkozgatok Kevinnel, SoJint és MinAh-t is mindig elkísértem a U-Kiss-hez szóval már ott is tudják, hogy közeli kapcsolatban vagyok a maknae-val. Unnienak ez nem nagyon tetszik, ahogy MinAh és KiSeop kapcsolata sem. Csak velünk az a helyzet, hogy nekem barátom van és, hogy Kevin híres. Tudom, hogy Jinnie csak félt a támadásoktól és a megpróbáltatásoktól, de erős vagyok. Nem lesz gond.

- Miért nem szakítasz vele? - tette fel a kérdést, amit már én is rengetegszer feltettem magamnak, de ahogy akkor sem, most sem tudtam normális választ adni.

- Nem tudom - vontam vállat hetykén. Fogalmam sem volt, mit mondhatnék. - Nincs rá okom...

- A szerelem nem elég ok egy szakításra? - nézett rám hitetlenkedve.

- Nem vagyok szerelmes - ejtettem ki lassan és artikuláltan a szavakat.

- Na, látod - csettintett egyet. - Nem vagy szerelmes. Pont ez a baj, hogy nem vagy szerelmes se JiHooba, se SungHyunba - forgatta ki teljesen szavaim, mire eltátottam számat.

Attól függetlenül, hogy a saját oldalára állította szavaim, teljesen igaza volt. Nem szerettem már JiHoot, legalábbis nem úgy, mint régen. A nagy szerelmünk egyre jobban elkezdett zuhanni, aztán megjelent Kevin, mostanra pedig csak a megszokás ereje tart minket össze...

Kevint szerettem, de még nem voltam szerelmes. Azonban ő közelebb volt ahhoz, hogy ellopja a szívemet, mint jelenlegi barátom, aki még csak nem is erőlködik. Már-már teljesen elhanyagol, csak Kevin mellett ez egyáltalán nem zavar. Talán ez is lehetne egy ok a szakításra?

- Elmentem Unnie - jelentettem ki, majd sarkon fordultam és elindultam kifelé.

Nem akartam vele megosztani a gyengeségem, még nem... Mert ez gyengeség volt. Mi más lehetne? Egyszerűen nem tudok szakítani a mostani barátommal és tiszta lappal játszani Kevinnel vagy tisztázni utóbbival és mindent elmondani JiHoonak, hátha megbocsájt és minden a régi lesz. Egyikhez sem voltam elég erős...

- Úgy, menekülj el a problémád elől! Ezt teszi egy tizenkilenc éves nő! - kiabált utánam és még hallottam, amint valamit a pultra csap.  

Az Alice's-be érve rögtön megpillantottam a szokásos hármas asztalnál üldögélő Kevint. Tekintetével éppen a falat vizsgálta, mígnem felém vezette és arca felvett egy örömteli mosolyt, amitől majd kiugrott a szívem.

Hihetetlen dolgokat tudott kiváltani belőlem már csak egy pillantásával is. A mosolya egyszerűen megrészegített, amikor hozzám ért, a lábaim megremegtek és alig tudtam tovább tartani magam. Az ájulás határát mindig megkóstoltatta velem. Ez még JiHoonak sem ment, a kapcsolatunk elején sem. Vagy csak nem akarom bevallani?

Visszamosolyogtam, az asztalhoz mentem, Kevin pedig felállt, hogy a szokásos öleléssel üdvözöljük egymást. Legalább két hete csak telefonon tudtunk beszélni, így Kevin jól megszorongatott és én is őt.

- Hiányoztál - közölte, mire én kislányosan elpirultam. Annak ellenére, hogy szinte minden nap beszéltünk vagy videóztunk, ő is hiányzott nekem.

- Te is - lettem hirtelen nagyon őszinte. Mi történt velem? Eddig nem nagyon mondtam ki neki ezeket a dolgokat. Valami megváltozott, csak azt nem tudom mi. De miért? Leültem a helyemre és csak ekkor vettem észre, hogy már előttem van a szokásos jeges csokoládém. Milyen figyelmes. - Hogyhogy tudunk találkozni?

Kíváncsi voltam, ugyanis ezekben a napokban folyamatosan ment a She's Mine promótálása és annak ellenére, hogy a végen jártak, még most is alig volt ideje.

- Hát... Meggyőztem Manager hyungot - biggyesztette le elismerően ajkait én pedig enni kezdtem az italomban levő fagylaltot.

- Hú~ Hogyan? - tettem alkarom az asztal közepére és kissé megemelkedve ráhelyeztem testsúlyom. Szemeimben gyermekes kíváncsiság csillogott, mire Kevin felkuncogott.

- Felajánlottam, hogy még egy hónapig mosom a szennyest és viszem ki a kukát. A fiúknak nagyon tetszett az ötlet így ők is mellém álltak. Ha a tetoválás miatt kibírtam, akkor érted muszáj lesz - magyarázta, én pedig nagyot néztem, még a számban levő fagyit is majdnem félre nyeltem. Van tetoválása? Ez is egy olyan dolog, amit eddig még nem tudtam.

- Van tetoválásod? - ültem vissza a helyemre.

- Igen, azon a napon csináltattam, amikor találkoztam veled - ivott bele jeges teájába. Ezt csak onnan tudom, hogy napközben mindig azt ivott és csak este itta forrón. Olyankor én is azt kértem. Csak ilyenkor volt lehetőségem kihasználni, hogy ő az én tea felelősöm.

- OMO, én is! - ujjongtam. - Egy álom csapdát.

- Ez furcsa, mert nem csak ugyan azon a napon csináltattuk, hanem ugyan azt is - hitetlenkedett. - Ráadásul ugyan ezen a napon is találkoztunk először - tette hozzá.

- Úgy érzem sikerült megismerkednünk a sorssal - kuncogtam.

- Lehetséges - nyugtázta Kevin, de valamin mégis nagyon elgondolkodott.

Már csak attól nyugalom járta át a testem, hogy gyönyörű arcát csodálhattam. Vajon ő mit gondol rólam? Mennyire lehetek szép a szemében? Talán sosem fogom ezekre megkapni a választ... De csak nem vagyok olyan értelemben közömbös a számára, akkor nem vállalt volna be értem plusz egy hónap házi munkát. Vagy igen?

- Egyébként, miről is beszéltünk tegnap? - tettem fel azt a kérdést, ami ürügyként szolgált találkozásunkra.

- Azt mondtad, hogy szeretnéd, ha mindent tudnék rólad, mindent - suttogta az utolsó szót, mire szám elé kaptam a kezem. Istenem! Biztos idiótának néz...

- Aigo~ - szorítottam össze szemem és kicsit oldalra fordítottam fejem, mire ő kissé felnevetett. - És... Mit mondtál rá? - kérdeztem félve. Amúgy is mi van, hogyha nem is az igazat mondja? A fenéért nem emlékszem! Hiszen nem is ittam annyit!

- Közöltem veled, hogy ez visszafelé is megvan - kapkodta ide-oda zavartan tekintetét, én pedig legszívesebben felpattantam volna a helyemről és sikítoztam volna. Ehelyett csak egy levakarhatatlan vigyor került az arcomra. - És még azt is mondtad, hogy-

- Ne folytasd! - parancsoltam rá és egyik kezem még fel is emeltem. - Emlékszem, és nem szeretném élőben hallani, túl zavarba ejtő! - kértem.

Tényleg eszembe jutott, ahogy megdorgál, amiért lány létemre iszok, mert szerinte azt nekünk nem illik. Ahogy őszintén bevallja, hogy csak azért hív, mert szüksége volt rám, én pedig hogy bármikor itt vagyok neki. Apropó, nem is azt mondta, hogy szeretné, ha mindent tudnék róla! De akkor ezt most vehetem egy vallomásának nem? Szerintem teljes mértékben.

- Hogy bármikor - kezdte el azért is egy huncut mosollyal. Hát, ha így játszunk, akkor így játszunk! Gyorsan felpattantam helyemről és a szájára tapasztottam kezem. A nagy lendület hatására majdnem elestem ő viszont visszarántott és az ölében kötöttem ki. Nem akartam felállni. -, itt vagy nekem - túrt egy kósza tincset fülem mögé, amibe eléggé belepirultam.

Arca ismeretségünk alatt most először volt ilyen közel az enyémhez. Még így is tökéletes volt, a bőre, az orra, az ajka - amit most kezemmel takartam -, és a szemei. Azok a csodás szemek, amik minden egyes alkalommal könnyűszerrel rabul tudtak ejteni.

Ez most se volt másképp, csak ültem ott az ölében tehetetlenül, miközben kezem erőtlenül hagyta el száját és esett felkarjára. Továbbra is csak őt figyeltem, ő pedig engem. Szeme ajkam és tekintetem között cikázott.

Tudtam, hogy mire gondol, de nekem akaratlanul is JiHoo jutott az eszembe. Hirtelen a rémület szikrája futott át testemen és villant fel szemeimben. Nem tehetem meg. Kevin sóhajtott.

- Menjünk - vezette kezeit derekamra és segített fel öléből.

- Mégis hova? - értetlenkedtem. Nem lenne jó nyilvános helyen mutatkozni...

- Csak sétálni - mondta olyan egyszerűen, mintha nem lenne híresség, akit bármelyik pillanatban üldözőbe vehetnek. - Nem lesz baj - nyugtatott meg, mintha tudná, milyen gondolatok kavarognak épp a fejemben. Talán tényleg tudja, biztos kiismert az együtt töltött pár hét alatt.

- Biztos? - aggódtam, mire ő megragadta kezem és biztatóan rászorított.

- Biztos - bólintott, hogy azzal is megerősítse állítását.

Már legalább egy órája sétáltunk kéz a kézben. Kevin fején egy fullcap és egy napszemüveg foglalt helyet, de nem zavart. Túlságosan lefoglalt a tény, miszerint fogja a kezem és együtt sétálgatunk.

Nem voltak összefonva ujjaink, de jobb volt így, már ettől is elég lelkiismeret furdalásom volt. Akárhányszor eszembe kúszott barátom gondolata, egy óriási gombóc keletkezett torkomban, amit sehogy sem tudtam leküzdeni.

Ez már csak akkor lett rosszabb, amikor telefonom megcsörrent és a közös képünk virított a kijelzőn. Gyorsan elkaptam Kevin szeme elől, hogy még véletlenül se vegye észre majd kinyomtam a készüléket.

- Felvehetted volna - közölte, miközben a körülöttünk levő fákat és eget kémlelte.

- Csak anyukám volt - hazudtam, amitől csak még rosszabbul éreztem magam. - Majd visszahívom - erőltettem magamra egy apró mosolyt.

- Jó neked - mondta kissé szomorú hangon. Mondatát nem tudtam mire vélni.

- Tessék? E-ezt, hogy érted? - értetlenkedtem.

- Te nyugodtan kinyomod, ha anyukád hív és egyszerűen kijelented, hogy majd visszahívod - kezdte. Nem tudtam hova akar kilyukadni, viszont mondandója végen engem is átjárt a keserűség. - Nekem viszont lehetőségem sincs kinyomni a telefont, arra meg még úgyse, hogy csak úgy visszahívjam anyát, ha kedvem tartja - hangjából a gyötrelem és keserűség keveréke úgy tört elő, hogy még engem is padlóra küldött.

Tudtam mire gondol, sokszor volt, hogy hívtam - nem is egyszer -, ő pedig nem nyomott ki, de nem is vette fel... És egy ideig vissza se tudott hívni. Azonban én késő este vagy korán reggel is fogadtam a hívását, de az anyukáját bizonyára nem szokta éjszaka hívni...

Rájöttem, hogy Kevin nagyon érzékeny, hogyha a családjáról van szó és bármit képes lenne feláldozni értük, akár a saját életet is.

- Nagyon szereted a családod ugye? - kérdeztem, ugyanis szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy semmit nem tudunk egymás családjáról. Egy újabb üres oldal, amit ki kell töltenem, csak most család címmel.

- Rengeteg mindent köszönhetek nekik - mosolyodott el büszkén. - Ha ők nem segítettek volna az álmaim megvalósításában, akkor most nem tartanék ott ahol.

- Nagyon ritkán beszélsz velük?

- Eléggé, ott az időbeosztásom, az időeltolódás... Amerikában maradtak és így nehéz a kapcsolattartás - látott el információkkal. Szóval a szülei SanFrancisco-ban maradtak...

Egy pillanatra elszégyelltem magam, hogy néha kinyomom anyát. Sajnáltam Kevint, de nem akartam neki ezt mondani, azzal nem segítek és lehet nem is szeretné a sajnálatom. Ehelyett csak biztatóan meg szorítottam a kezét majd átöleltem.

Szerettem volna neki a távol levő családja helyett is szeretetet árasztani. Kicsit megilletődött, de visszaölelt.

- Mesélj róluk, milyenek? - tettem fel az újabb kérdést, miután elváltunk egymástól.

- Apa nagyon jó szívű, eléggé csendes és általában bele törődik abba, amit anya mond neki - kuncogott. - Tudod, anya nagyon akaratos tud lenni néha... Szereti, hogyha minden az ő akarata szerint történik. Eléggé fontos vagyok neki és ezt túlságosan is kimutatja - vakargatta tarkóját. - Van egy nővérem Deanna, vele nagyon jó a kapcsolatunk. Rengeteget beszélünk, mindig segít megoldani a problémáim - terült el egy meleg mosoly az arcán. - Amikor teheti, meglátogat. - Biztosan gyönyörű nővére van. Egyszer majd hátha láthatom. Egyszer talán az egész családját megismerhetem. - És neked milyen a családod? - fordult hirtelen felém, a kérdésre felkaptam a fejem és meglepetten néztem rá, mire ő felnevetett. Ez a nevetés!

- Hát… Apa elég laza, de ennek ellenére nagyon gondoskodó és eléggé félt. Akármennyire furcsa még anyámtól is félt - közöltem a szokatlan tényeket, mire Kevin is eléggé érdekesen nézett rám, egy pillanatra pedig valami rossz suhant át arcán. - Persze nem azért, mert anya bántalmazna vagy valami - tettem fel rögtön nyugtatóan kezeim, ő pedig egy sóhajt eresztett ki magából. - Csak... Anya elég fiatal volt, amikor megszülettem; mindössze tizenhat éves. Nagyon laza anyuka és rengeteg mindent megenged, amit apa szerint nem kéne. Például a tetoválás is - hoztam fel az első dolgot, ami eszembe jutott. - Apa tuti ki fog akadni az elején, de anya imádni fogja - forgattam meg szemeim szórakozottan, mire elnevettük magunkat.

- Biztos jó fej a családod - közölte velem következtetéseit.

- Igen, nagyon szórakoztatóak - ismertem el. - OMO! Eszünk fagyit? - pörögtem teljesen be, ahogy megláttam a közelgő standot majd felé kezdtem húzni partnerem.

- Még szép - jött utánam óriási mosollyal arcán.

Chapter Seventeen

Sziasztok! ^^

Most egy kis egyszerűbb résszel jelentkezek csak. Semmi eget rengető nem történik benne, inkább egy kis betekintést nyerhettek a lányok hétköznapi életébe :D (Ez a gif egyébként valami írtó édes *-*)

 Kellemes olvasást! Chu~

*HyeRi POV*

Morcosan hajítottam le magamról a takaróm, majd a fürdőszobába trappoltam, ahol a mosdókagylóra támaszkodtam, és a lefolyó lyukat kezdtem vizslatni. Felnéztem a tükörbe, majd lemondóan felsóhajtottam. Szemeimben még az iménti álmom boldogsága csillogott, azonban belülről az elveszettség érzése marcangolt.

Elegem volt az álmaimból. Nem azért, mert nem élvezném, vagy, mert annyira rossz lenne, hogy testem egyik porcikája sem rimánkodik a folytatásért... Pont ellenkezőleg, manapság utálok felébredni és mindig visszavágyom. Arra a szintre jutottam, amikor az álom szebb, mint a valóság. Az egész túlságosan feldúlta a lelkem és a szívemet egyaránt. Ráadásul, az álmaimban szereplő fiú mellett JiHoo valahogy eltűnik... Korántsem gondolok rá annyit, mint régen.

Bűnösnek érzem magam. Árulónak, aki akaratán kívül, és ha nem is konkrétan, de mégis megcsalja a barátját. Mocskos vagyok. Akármit mondok nem hat, nem tudom vele lemosni az aggályaimat és megtisztítani a lelkem. Annak ellenére is, hogy az álmaimban is csak találkozunk, beszélgetünk, és elejtünk egy-két bensőségesebb mozdulatot, úgy éreztem, hogy ez egyáltalán nem tisztességes JiHooval szemben. 

Szokásunkká vált a rendszeres ölelés, valahogy mindig érintkezünk a másikkal. Vagy én piszkálom feltűnően puha tincseit - mire ő aranyosan rám mosolyog -, esetleg csak rajta hagyom ujjaim az ujjain... Vagy ő cirógatja bőröm, húz magához közelebb és kezemmel játszadozik...

Nem tudtam hova tenni a fiút, aki szinte minden éjjel valahogy kapcsolatba lép velem, aki él, és akit egyre jobban kedvelek. Már-már túlságosan is kedvelem... - gondoltam, miközben a tükörbe néztem és egy nagyot sóhajtottam.

Gyorsan megmostam a fogam, az arcom, majd visszamentem a szobába, és egy kényelmes ruhát vettem magamra. Szombat réven nem éreztem szükségesnek, hogy valami tisztességes közösségbe való ruhát öltsek fel. Ha mégis megyek valahová, akkor majd átöltözöm. Levetettem magam az ágyamra, kezembe vettem a laptopom, és a közösségi hálókat kezdtem bújni. Tíz perccel később felálltam és kimentem a konyhába egy kis nasiért, amit aztán a szobámban fogyaszthatok el.

Szörfözés közben eszembe jutott MinAh. Tegnap hazaérve a futásból legszívesebben az örömtől kicsattanva és sipítozva ugrottam volna a karjaiba azzal, hogy láttam Őt, és tényleg él. Persze MinAh-nak is ilyenkor kell a szüleinél aludnia... Úgyhogy ezt az opciót el kellett vetnem és magamban tartani az érzelmeimet. Viszont a párnám őrült tempóban ütögetése megtörtént. Kicsit Yurát jutatta eszembe ez a cselekedetem. Ő szokott ilyen furcsa dolgokat csinálni, miközben fangörcsöl. Istenem, miket ki nem vált belőlem ez a fiú...

Fülemet két lakótársam beszélgetése csapta meg, nem tudtam kik azok, így élesebben hegyeztem a fülem. Mikor meghallottam MinAh-yah rég várt hangját rögtön kirohantam, majd a karjaiba vetettem magam. Ő a nagy lendületnek hála majdnem hátra vágódott, a kanapéban kellet megkapaszkodnia.

- Él! Láttam! Fel tudod ezt fogni?! - toltam el magamtól kicsit, és úgy közöltem vele kissé hangosan a jó hírt. - Tényleg létezik - öleltem újra magamhoz. - Tudtam - csuklott meg hangom. Egyszerűen annyira a fellegekben voltam ettől az apró ténytől, hogy már a sírás kerülgetett, és elő is kerültek az első örömkönnyek.

- Úr Isten! HyeRi ez most komoly? - kérdezte, a hangjában pedig hallani lehetett a kételkedést boldogsággal vegyítve. - Nem lehet, hogy rosszul láttad?

- Nem MinAh! Ott volt az autóban és elment mellettem - néztem hosszan szemébe, hogy nyomatékosítsam mondandómat.

- Ez esetben... - mondta és pajkos mosolyra húzta a száját, majd együtt kezdtünk el ugrálni és sikítozni. MinAh pontosan tudta, hogy mennyire vágyom a megerősítésre azzal kapcsolatban, hogy él az a fiú. Jobban belém látott, mint bárki más.

Tényleg hihetetlenül boldog voltam. Még nekem is abszurd volt ez az egész. Legutoljára talán akkor örültem ennyire valaminek, amikor a szüleim megengedték, hogy összeköltözzek a lányokkal.

Annyira beleéltük magunkat a tevékenységünkbe, hogy észre se vettük a hangunk hány decibellel került feljebb...

- Állj - csapta meg fülünk Yura és SoJin egymásba kapcsolódó hangja, mire hirtelen megálltunk MinAh-val. - Mégis mire fel ez a Yurát is megszégyenítő ujjongás? - nézett ránk furcsa arckifejezéssel SoJin unnie.

- Azért ne túloz Jinnie, ennél azért én csak jobb vagyok! - kérte ki magának AhYoung. - Egyébként én is kíváncsi vagyok.

- Semmi érdekes - legyintettem. - Csak rám jött az öt perc - füllentettem.

- Tényleg ennyire hiszékenynek tűnök? - gondolkodott el halkan SoJin oldalra nézve. - Az igazat! - lett parancsolóbb a hangja, mikor visszapillantott ránk.

- De hisz ez az igazság unnie! - támasztotta igazamat Minnie.

- Azt hiszem itt az ideje egy kis "igazság az erényemnek" - csapta össze tenyerét Yura, SoJin pedig büszkén rávigyorgott és a kanapéra ültettek minket, így MinAh bal oldalamra került, akivel szemben AhYoung, velem szemben pedig SoJin unnie foglalt helyet. Ó, a jó öreg "igazság az erényem" játék... 

- De hát még csak reggel van, én nem akarok inni - biggyesztette le ajkát MinAh.

- Egyetértek! Ez túl megterhelő a szervezetemnek - tiltakoztam. - Emlékezzetek a múltkor is mi lett abból, hogy ittunk - céloztam az esetre, amikor SoJin nem tudott kocsival munkába menni és MinAh sem tudta bevinni.

- Akkor gumicukor - vetette fel az újabb ötletét Yura, amikor meglátta SoJin vacilláló arckifejezését. Nekem a kis szóra felcsillant a szemem. Imádom a gumicukrot. Igazából minden édességet imádok... Viszont erről eszembe jutott MinAh és a tartozásom, még mindig nem vettem meg neki az ígért csokoládét. - Azt mindenki szereti, és így legalább nem lesz káros utóhatása a játéknak.

- Nem gondolod, hogy egy incuri-pindurit elkanyarodtunk az alkoholtól? - nézett rá Jinnie, miközben egyik szemöldöke a magasba szökött.

- Felőlem játszhatunk holnap is, addig pedig vodkába tesszük, hogy felszívja - vont vállat. - Így két legyet ütünk egy csapásra, és máris nem kanyarodtam el annyira - kuncogott.

- Ha már így is-úgyis játszunk, akkor maradjunk a gumicukornál - sóhajtottam lemondóan. Már úgy voltam vele, hogy mindegy csak essünk már túl rajta. Végül is a legjobb barátnőim, csak nem fognak bolondokházába csukatni. Legalábbis remélem...

- Most akkor elmondod nekik? - kapta hirtelen rám fejét MinAh.

- Előbb vagy utóbb úgyis elmondtam volna - magyaráztam meg döntésemet. - Plusz bennük is ugyanúgy bízom, meg aztán ott van a gumicukor - húztam kívánós mosolyra szám, miközben lehunytam a szemem.

Yura a szobájába ment a zacskó gumicukorért, SoJin pedig a konyhába, hogy elővegyen egy tálat az édességnek. Ezalatt az idő alatt én és MinAh továbbra is a kanapén maradtunk, és csak voltunk egymás mellett, mint két zsák. Egészen addig, hogy MinAh-nak eszébe nem jutott a tartozásom. Biztosítottam róla, hogy mihelyst boltba jutok, megveszek mindent, ő pedig egy szigorú nézés után elmosolyodott, majd jobb karjával magához húzott, amin kissé felnevettünk.

Időközben visszatért a két jómadár és el is kezdtük a játékot. Rögtön engem akartak faggatni, azonban én ezt nem hagytam és elkezdtem nyávogni, hogy ez így egyáltalán nem igazságos, és hogy először fel kell vezetni a játékot nem egyből belecsapni a lecsóba... Úgyhogy elkezdtük a lightosabb vallomásokkal.

- Én voltam, aki elszakította a kedvenc ruhádat HyeRi-yah - vallotta be Yura, mire eltátottam a számot ő pedig egy adag gumicucit tömött a szájába. Tényleg az volt a kedvencem! De tudtommal azt én szakítottam szét...

- Mi van? - adtam hangot döbbenetemnek, kifejezésemet látva pedig a két másik lány elnevette magát.

- JiHoonál voltál, és nem vetted fel a telefont, viszont nekem kellett, így kivettem a szekrényből. Még aznap este beakadtam valami kiálló ízébe és elszakadt. Totál bepánikoltam, szóval a gurulós széked alá tettem, hogy azt hidd te voltál. Bejött - mosolyodott el szégyenlősen. Nagyon, nagyon csúnyán néztem rá, és legszívesebben ráugrottam volna, de az is a játékszabályok közé tartozott, hogy az itt bevallott dolgok miatt nem lehet haragudni, erőszakot alkalmazni, és a későbbiekben felróni a másiknak. Az is egy szabály volt, hogy mindig a sértett folytatja, így én voltam a soron következő.

- Mielőtt elmondanám, hogy mi volt az előbbi incidens, szeretném bevallani, hogy én voltam az, aki tönkretette SoJin előző turmixát - hajtottam le a fejem, miközben sajnálóan lebiggyesztettem ajkam. MinAh teljesen meghökkent, és elég értetlen fejet vágott, Yura csak elismerően bólogatott, SoJin pedig mély levegőket vett.

- Nem igaz! - tiltakozott MinAh, mire felkaptam a fejem.

- Már miért ne lenne igaz? Mi az, hogy nem igaz?! Csak tudom tán, hogy tönkre tettem-e vagy nem! - csaptam a combomra.

- Azért nem igaz, mert én voltam, aki tönkre tette! - kiáltotta, mire értetlenül pislogtam rá.

- Ő... Mi? - kérdezte SoJin. - Na, jó - tette széjjel kezeit ezzel nyugtatva minket. - Először mondja el HyeRi mivel ez az ő köre - nézett rám amolyan "hallgatlak" fejjel.

- Hát már mindent beletettem az üvegtartályba, és valahogy beleesett a karkötőmről egy medál - kezdtem. Azon a napon is pont a fityegős karkötőm kellett fel vennem... Most már mindegy, az újat jobban szereti. - Nem vettem észre így elindítottam és hát... Hallottam, hogy valami nagyon zörög, szóval leállítottam. Elkezdtem benne turkálni - csak úgy megjegyzem nagyon undorító volt -, és megtaláltam a medált. Megint el akartam indítani, de nem mozgott benne a kés... Sajnálom unnie! - fejeztem be a kis történetem, mire SoJin megforgatta a szemét.  - Sajnálom - mondtam bűnbánóan.

- Te jössz MinAh - fordult a sértett az említett felé.

- Az úgy volt, hogy épp eper turmixot csináltam volna magamnak, és amikor összeszedtem az epret a tartályba visszafordultam a géphez, de ügyes voltam és lelöktem a pultról. Visszatettem a helyére, megpróbáltam elindítani, de egyszerűen nem akart bekapcsolni - mesélte MinAh, és mint mindig kis történetet most is mutogatással tarkította. - Bocsánat - nézett oldalra szégyenlősen. - Nem akartam!

- Mindegy - nyelte le Jinnie a hallottakat, azonban látszott rajta, hogy korántsem emésztette meg ilyen könnyen a tetteinket. Viszont a szabály az szabály szóval muszáj neki... - Az újat amúgy is jobban szeretem. Igen, jobban - nyugtatta inkább magát, mintsem minket.

- Oké, akkor most, hogy mind a ketten ennyire őszinték voltatok, ehetnétek a gumicukrot, had haladjunk - nyomta orrunk alá az édességes tálkát Yura, mire cinkos társammal belemarkoltunk, és egy-egy adagot tettünk a szánkba. Megérdemeltem ezt a falatnyi boldogságot, azok után, hogy a halállal néztem szembe. Ugyanis biztos vagyok benne, hogy ha a játékon kívül mondom el SoJinnek az igazat, akkor kinyír. Habár, ha szemmel ölni lehetne, akkor még így is halott lennék... Ez az igazi szeretet emberek!

- Ki a következő? - csapta össze tenyerét MinAh, majd végig nézett a társaságon.

- Szerintem SoJin - fűztem össze karjaim mellkasom előtt, miközben kihívóan néztem az említettre.

- Igazából most én senki ellen nem követtem el semmit - közölte értetlen fejjel. Az hogy SoJin ne kövessen el a másik ellen semmit szinte lehetetlen volt. Látszott, hogy ez még SoJint is meglepte. A lányokkal épp ellenkezni kezdtünk volna, hogy legalább azt mondja el, ha valami zavarja velünk kapcsolatban, de folytatta mondandóját. - Szóval elmondom, hogy mi újság az EXO-val - mosolyodott el örömittasan.

- De hát ez nem ér! – tiltakoztam, bár magam sem tudom miért, viszont AhYoung eléggé bezsongott a banda hallatára, szóval már nem volt lehetőségem.

- Miért? Ezt nem kötelező veletek megosztanom - ingatta a fejét csücsörítve, én pedig csak leintettem, hogy akkor mondja. - Tegnap felhívtak, és mivel eléggé erősen kiálltam az akaratom mellett, úgy éreztük jobb lesz ezt szemtől szemben megtárgyalni, így elmentem az SM-hez. Teljesen maguknak akartak, de mind tudjuk milyen az SM, és én nem fogok teljesen hozzájuk tartozni, nem leszek a következő tárgy... Plusz imádom a mostani munkám, hogy több idollal is kapcsolatba léphetek, és mindig mások vesznek körül.

- Engem meg nem viszel, pedig én is nagyon élvezném! - szólalt fel akarata mellett Yura, unnie pedig csak egy ezt-már-megbeszéltük pillantással jutalmazta.

- Úgyhogy, mikor már ott voltam egy jó ideje, és még mindig ki akartak sajátítani, fogtam magam és felálltam, hogy kisétáljak - közölte úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolgát hajtotta volna végre, nekünk azonban leesett az állunk.

- TE ELUTASÍTOTTAD AZ EXO-T?! - adott hisztérikusan hangot nem tetszésének Yura, miközben felpattant a helyéről.

- Ha hagynád, hogy végig mondjam, azt megköszönném- szórt villámokat SoJin szeme. - Szóval már épp kiléptem volna az irodából, amikor azt mondták "Rendben" - húzta büszke mosolyra száját. - Szóval mostantól mellékállásban az EXO külön bejáratú sminkese vagyok!

- OMO! Istenem unnie! Imádlak! Nagyszerű vagy! - ugrott Jinnie nyakába Yura.

- Gratulálok! Téged tényleg nem szabad elhalasztani - állt fel MinAh, majd ő is csatlakozott az ölelésbe.

- Unnie! Megérdemelted! Nagyszerű munkát fogsz végezni! – tapsikoltam, és a társaságra vetettem magam, amitől eldőltünk, és nevetve a földön kötöttünk ki.

- Minek ide alkohol, ha van egy HyeRink? - kérdezte Minnie, mire elkuncogtam magam.

A nagy jókedv után SoJin megette az adagját, és elárulta azt is, hogy az EXO-val akkor dolgozik, amikor valami fontos esemény van, mint például M/V forgatás, autogramkártya fotózás, nagy koncert esetleg turné, vagy, hogyha nincs más munkája. Alapból egy másik sminkes lesz velük, de hogyha ő lebetegszik, akkor is SoJint fogják hívni.

Mind a hárman nagyon örültünk Jinnie sikerének, bízunk benne, hogy a legjobb döntést hozta, és minden jól alakul a jövőben. Azonban AhYoung szerintem még SoJin unnie-nál is sokkal jobban örült. Mindenki tisztában volt vele, hogy annak az esélye, hogy unnie elviszi őt hozzájuk egy a millióhoz, de Yurának már csak a tudat is elég volt, hogy SoJin olyan közel van hozzájuk.

Gondolatmenetemből négy darab, a  lelkemig hatoló pillantás rántott ki. Yura és SoJin annyira figyelt, hogy tényleg azt hittem lyukat égetnek belém. Lassan fordítottam feléjük a fejem, és vontam fel szemöldököm, eléggé bambán festhettem. Ők csak tovább néztek, mire MinAh megbökött, és ekkor rájöttem, hogy most nekem kell színt vallani.

- Oké, kérlek, ne szóljatok bele - vettem kérlelőre hangom. - Tudom, hogy merő hülyeségnek fog tűnni, amit mondok, de tényleg ne szóljatok bele, hosszú.

- Rendben, HyeRi - mosolygott rám biztatóan Jinnie.

- Nem fogunk - bólintott megerősítés képen Yura.

- Szóval megcsináltattam a tetoválásom, és elkezdtem egy különleges fiúval álmodni szinte minden este, de más időközönként. Az egész olyan, mint a valóság, ugyan úgy telnek a napok, viszont csak azokat a részeket látom, amikor ezzel a fiúval lépek kapcsolatba, és ami előtte vagy utána történik. Emlékszek azokra, amiket beszélünk, és amit csinálunk, rengeteg általános dolgot tudok róla, hogy mik a kedvenc dolgai, miket csinál szabadidejében, hogy issza a teáját. Tényleg ismerem - nyomtam meg az utolsó szót. - De nem emlékszem a nevére, a telefonszámára, hogy hol lakik, magyarul semmilyen fontos információra, amivel meg tudnám találni. Viszont... Viszont tegnap láttam őt, csak pár pillanatra, de láttam - fejeztem be kis monológom elkábult hangon. Még mindig alig fogtam fel, hogy tényleg él.

- Ja, és amit még ő se tud, mert nem volt alkalmam elmondani - kezdte MinAh, mire rá kaptuk a tekintetünket. Tényleg még meg sem beszéltem vele, hogy mit is látott azon az éjszaka. - A múltkor megkért, hogy figyeljem álmában, és egy ideig semmi érdekes nem történt, ugyanúgy horkolt, mint mindig. Aztán egyszer csak ilyen hajnali három környéken a tetoválásán feltűnt egy furcsa minta, és ilyen türkiz színben kezdett világítani. Nagyon hátborzongató volt - rázta ki a hideg egy pillanatra, majd megette a gumicukor adagját, ami a vallomásért járt neki. Cseles...

- Ez most komoly? - sokkoltam le, Minnie meg csak bólogatott.

- Hát... - kezdte emészteni SoJin a hallottakat, de látszott rajta, hogy nem nagyon megy neki. Igazság szerint nekem sem ment. Ez már túl sok volt... Hogy éjszakánként világít a tetoválásom az teljesen meghökkentő. Lehetséges egyáltalán? Ezek szerint igen...

- Szerintem ez simán megtörténhet - mosolygott Yura törökülésben. - Mármint, ha boszik meg jósok léteznek, akkor ez miért ne lehetne? Itt a cucid - dobta nekem az édességet, mire én egy "kösz-t" köptem oda. Utálom, ha ilyenekkel dobálnak... De ettől függetlenül megettem.

- Jó, Yura, lehet, hogy neked ez ilyen kis semmiség, de tudod nekem ezt elég nehéz felfogni - világosítottam fel barátnőm.

- Nem csak neked - meredt a semmibe Jinnie. - Nekem ezt látnom kell, hogy tényleg el tudjam hinni - motyogta.

- Aludhatsz velem, ha gondolod - ajánlottam fel neki. - Valahogy én is jobban elhiszem, ha ketten mondják. Már bocsi MinAh - tettem kezem az említett mancsaira, mire ő megértően mosolygott rám.

- Semmi gond, én se hinném el, ha nem láttam volna.

- De akkor már én is látni akarom! - kiáltott fel AhYoung.

- Akkor ma ott alvós buli HyeRinél! - jelentette be az örömhírt SoJin.

- Megyek én is - csatlakozott be MinAh is. - Nem akarok az egyetlen lenni, aki nincs ott...

- Helyesbítek, ez csak nekem lesz alvós buli - kuncogtam a többiek pedig csak forgatták a szemüket. - DE! Nehogy felmerjetek kelteni, szeretek vele lenni, és csak álmaimban van rá lehetőségem - kúszott szégyenlős mosoly arcomra.