Chapter Twenty-Six

Sziasztok! ^^

Bocsánat, hogy múlthéten nem volt rész, de lebetegedtem TT___TT Egész héten az ágyat nyomtam, de sikeresen, mert már kutya bajom :D

Oh, és azért is bocsánat, hogy ez a rész most csak ilyen rövidke lett :$ Talán kárpótlásul hétközben tudok hozni egyet ^^

 Kellemes olvasást! Chu~

*HyeRi POV*

Szemem hirtelen pattant ki a helyéről. Zihálva ültem fel az ágyamban, kezemet a szívemhez vezettem, ami majd ki akart ugrani a helyéről. Testem átjárta a forróság, a víz teljesen kivert. Szemeim ide-oda cikáztak a szoba egyes pontjai között, valami valóságos után kutatva.

Hónapok óta most először volt részem rémálomban, már el is felejtettem milyen érzés. Tudni akartam, hogy már a valóságban vagyok, és nem álmodom tovább… Nem akarok visszakerülni abba a szörnyűségbe, amit át kellett élnem. Annak ellenére se, hogy Ő ott volt velem.

Hogy JiHoo megcsal? Hogy álmodhatok ilyet? Tudtommal az álmoknak általában valóság alapja van, de ez, hogy lehetne… Lehetetlen! Ez csak egy álom volt HyeRi-ah, ne görcsölj rá. Biztosan csak összezavarodott ez a valami rajtam, és badarságokat közvetít felém.

De hát Ő sem badarság! – hallottam meg egy kis hangot a fejemben. Láttam. Ha Ő életben van, akkor csak van valami valóság alapja annak, ami álmomban történt. Áh, komolyan! – túrtam szét idegesen az amúgy is össze-vissza álló hajkoronám.

Nem tudtam, hogy most rögtön rohanjak-e JiHoo-hoz, és kérjem számon, vagy nyugodtan végezzem a reggeli teendőimet. Végül a konyhában kötöttem ki. Jobb ötlet híján elkezdtem enni. Az a fiú az álmaimból tökéletesen tisztában van azzal, hogy milyen vagyok…

Elővettem egy müzlis tálat, majd beleöntöttem a tejet, kivettem hozzá a gabonapelyhet, és leültem a pulthoz. A tejjel teleöntöttem a tálat, beletettem kétmaréknyi pelyhet, megettem, majd újra kezdtem a mozdulatsort. Ezt addig csináltam, ameddig az összes tej el nem fogyott a tálból.

- Reggelt – jött be nyújtózkodva Yura, majd belemarkolt a gabonapelyhes dobozba, és a szájába tette a szemeket.

- Yah! Tudod, hogy nem szeretem, hogyha magában eszitek, akkor, amikor én nem! – csaptam a kezére, mire ő fájdalmasan felszisszent, majd dörzsölni kezdte.

- Tudom! Ezért vegyél belőle te is – bökött fejével a dobozra.

- De már eleget ettem a tejjel, nem akarom – biggyesztettem le az ajkam.

- Akkor meg ne izélj… Egyébként is miért vagy ilyen harapós?  Álmaid hercege rájött, hogy nem a te álmaidba kellett volna belovagolnia és dobott? – kérdezte szórakozotton, azonban nekem egyáltalán nem volt most ehhez kedvem. Yura rögtön észrevette, hogy most nincs itt az ideje annak, hogy szórakozzon, így megköszörülte a torkát. – Elnézését. Mi történt? – vett ki a hűtőből egy doboz gyümölcslevet, majd elkezdte inni.

- Megcsaltak – fújtam ki a levegőt, AhYoung pedig azzal a lendülettel, ahogy kimondtam fogta, és arcon köpött a narancslével.

- Honnan tudod? – zökkentett ki a mozdulatlanságomból hangja. Kezeimmel megtöröltem a szemem, majd kinyitottam azokat, és villámokat szórtam barátnőm felé.

- YAH! KIM AHYOUNG! Meg akarsz halni?! - ordítottam le az ivóleves eset miatt. – Mégis mi az, hogy honnan tudom? – jutott el az agyamig előző kérdése.

- Várj, te most miről is beszélsz pontosan? – lett zavarodott.

- Te kérdezted, hogy mi volt az álmomban, akkor mégis miről beszélnék?

- Ja, hogy az – mosolygott kínosan. – A herceg vagy ki?

- Yura… Te tudod, ugye? – hunytam le a szemeim.

Túlságosan furcsán viselkedik azóta, hogy szóba jött a megcsalás. Még le is köpött! Az emberke nem köpik le ok nélkül a másikat ivás közben. Mégis… miért várja egy részem, hogy azt mondja JiHoo tényleg megcsal?

- Sajnálom, HyeRi-ah – jött oda hozzám egy papírtörlővel, amivel megtörölte az arcomat, majd erősen magához húzott. – Nem tudtam, hogy mondhatnám el… De ezek szerint meg tudjuk találni a srácot – bökött meg apró mosollyal az arcán.

- Megcsaltak, Yura! Az érdekel most a legkevésbé, hogy hol van az a srác… - hazudtam.

Igazából tényleg érdekelt, és még mindig mindennél jobban meg szerettem volna találni. Viszont mit gondolnának rólam a legjobb barátnőim, hogyha kiderülne, hogy már én is mást szeretek?

- Oké, akkor mondjuk azt, hogy nem érdekel – forgatta a szemeit. – De nem véletlenül mi vagyunk a legjobb barátnőid HyeRi – tapogatta meg a fejem, majd elindult a szobájába. – Zuhanyozz le!

Én pedig úgy tettem, ahogy parancsolta. Lemostam magamról a gyümölcslevet, és elindultam a barátomhoz. Ha még mondhatom ezt…

Nem akartam eljátszani azt, amit az álmomban, így céltudatosan haladtam az otthonuk felé. Mikor az ajtó elé értem megnyomtam a csengőt, vártam pár percet, de semmi nem történt. Kopogtam – habár nem tudom az mivel jobb, mint a csengő -, de ismét a néma csend volt a válaszom. Hülyeségnek tartottam, de azért megpróbálkoztam azzal is, hogy csak úgy besétálok… Nagy megdöbbenésemre az ajtó nyitva volt.

Az egész házban körülnéztem, sőt a kertben is, hogy van-e ott valaki, de senkit nem találtam. Már csak JiHoo szobája maradt, ami felé halk léptekkel közelítettem. Mikor oda értem most vagy soha alapon, egy hirtelen mozdulattal nyitottam be a szobába.

Szemeim elkerekedtek, számat kicsit eltátottam. Az ágyon hempergő két egyén riadtan rebbent szét. SuEun – legalábbis az álmaim szerint -, kétségbeesetten markolászta a takarót, hogy el tudja magát takarni. JiHoo nem zavartatta magát, egyszerűen felpattant és elindult felém.

- Meg tudom magyarázni – hangja kimért volt, karjait kinyújtva közelített felém. Testét nem borította semmi. A látvány elborzasztott, hirtelen egyáltalán nem lettem kíváncsi erre az emberre. Semmilyen formában.

- Gondoltam, mivel ezt én is meg tudom magyarázni, pedig csak most jöttem be! – tártam szét a karom. – Szerintem ezt itt most fejezzük be! Szakítok – vettem egy nagy levegőt. – Csak azért nem fogok balhét csapni, mert már én se szeretlek. Lehet, hogy soha nem is szerettelek. Ja, és csak, hogy tudd, nekem sem voltál elég jó… – vágtam a fejéhez, majd elhagytam a házat. A házat, ahova talán már soha életemben nem teszem be a lábam.

Hazafelé csak az az egy gondolat járt a fejemben, hogy megcsalt. JiHoo megcsalt. Én is megcsaltam őt. Kölcsönösen csaltuk meg egymást… Mégis ami a legfájóbb, az az hogy megkönnyebbültem. Egyszerre éreztem a fájdalmat, azt, hogy átvertek, a csalódottságot és a megkönnyebbülést. Akármennyire is fájt bevallanom, egy részem örült neki, hogy ez történt…

Mégis bennem volt, hogy vele töltöttem majdnem egy évet az életemből, és ennek ellenére mi mégis átvertük a másikat. Egymás tudta nélkül kezdtünk el új szerelem után kutatni, aztán pedig ugyan úgy mentünk oda a másikhoz, mint előtte. Pedig a lelkünk teljesen romlott volt. De nem vettük észre… Nem vettük észre, hogy a másik tekintete egyáltalán nem azt sugározza, amit régen, mikor még összejöttünk.

Nem volt őszinteség, színtiszta szeretet… csak megszokás. Túlságosan megszokott lett, hogy itt vagyunk a másiknak. Ha el akarunk rohanni a problémák elől, ha szükségünk van arra, hogy szeretetet kapjunk, hogy törődjenek velünk. Hogy érezzük, nem vagyunk teljesen egyedül. Vagy csak egy gyorsabb menetre…

Ugyan olyan könnyedséggel mondtuk ki egymásnak, hogy „Szeretlek”, és ugyan úgy néztünk a másik szemébe. Egyikünk sem érezte úgy, hogy megfojtják a kimondatlan szavak, a vallomás, amit a másiknak kéne tenni. Egyszerűen elsiklottunk a felett, hogy kimondjuk „Legyen vége, találtam mást.”, pedig ez lett volna a helyes.

Ezek helyett inkább játszottuk a boldog párt, akik között minden a legnagyobb rendben van. Ezzel nem csak a világot átverve, hanem saját magunkat is. Lassacskán minden kiveszett a kapcsolatunkból, ami fontos volt… Sivárság, és kedvetlenség, a nagy semmi maradt meg benne. A fontos dolgok elmenekültek a hazugságaink, és a mocskosságunk elől.

Az elkövetkezendő napjaim kissé depressziós állapotban töltöttem. Egész nap sorozatokat néztem, ettem, sírtam. Habár a legutolsót nem tudom miért tettem… Nem érdemelte volna meg az a szemét, egy részem mégis siratta őt. Vagy talán csak a vele töltött időket, magam sem tudom…

Viszont a lányok itt voltak nekem. Próbáltak kirobbantani a kuckómból, de ez nem igazán jött össze. Később feladták, és inkább ők tanyáztak le nálam. Néha társasoztunk, néha meg csak voltunk egymás mellett, mint négy uborka.

Próbáltam az álmaimba menekülni, de nem tehettem ezt a nap huszonnégy órájában. A nappalokból pedig egy valami hiányzott. Tudtam, hogy Ő lenne a megfelelő személy, hogy elfedtessen velem mindent. Még ha csak arra a pár percre is, amíg velem van, de legalább boldog lennék. De ez a valóság. Itt nincs velem.

De helyette, itt volt nekem az anyukám…

Chapter Twenty-Five

*HyeRi POV*

A könnyek megállíthatatlanul potyogtak a szememből, miközben próbáltam elfelejteni az egész jelenetet, ami az előbb lejátszódott a szobámban. Azt akartam, hogy ezt örökre elfelejtsem, a mai nap boldog részeit a szívembe zárjam, és folytassam az életem úgy, mintha soha nem ismertem volna meg Kevin Woo-t.

A csodálatos napom végén, pedig közli velem, hogy a barátom megcsalt. Sose hittem volna, hogy ezt kell hallanom valaki szájából, nem még annak a szájából, akivel én csaltam meg a barátom. Miért kell így lennie? Tényleg lehetséges lenne, hogy mind a ketten ugyan azt a hibát követjük el?

A gondolatok meghatározhatatlan sebességgel száguldoztak a fejemben. Nem tudtam, hogy hihetek-e a fülemnek. Az egész túlságosan rémálomba illő volt ahhoz, hogy elhiggyem. Vagy csak szerettem volna, ha rémálom? Ültem az ágy szélén és néztem ki a fejemből, miközben vártam, hogy jöjjön valaki és jó erősen megüssön, majd felébredjek.

JiHoo megcsalt. De hisz… ez lehetetlen. Miért tette volna? Minden jól ment közöttünk. Habár pont én mondom ezt, aki szintén megcsalta… Úgy néz ki csak próbáltuk elhitetni egymással, hogy felhőtlen a kapcsolatunk. Olyanok voltunk, mint egy karamellával bevont rothadt alma; kívülről mézes-mázos, de belülről romlott.

Egyáltalán Kevin honnan a fenéből tudja ezt? Miért kéne neki hinnem? Kitudja, lehet csak kitalálta az egészet, hogy szakítsak JiHoo-val, és bánatomban a karjaiban kössek ki. Egészen a mai napig azt se tudta ki az a JiHoo! Most pedig ő akarja megmondani nekem, hogy kivel csal meg és kivel nem?

Lee HyeRi te sem vagy normális. Hogy gondolhatok ilyeneket, pont Kevinről?  Arról az emberről, akit annyira szeretek? Ő nem olyan, aki ilyen eszközökhöz folyamodna azért, hogy megszerezzen engem. Tisztességesen játszana.

De mégis hogy hihetném ezt el? Semmi jele nem volt annak, hogy megcsalna. Egyedül annyi történt, hogy mostanában kevesebbet beszéltünk és találkoztunk, ha meg is történt, akkor is általában jobb elfoglaltságot találtunk, mint a cseverészés. Lehet pont ez volt a baj?

„Szerinted miért volt annyira ellene Yura? Ő már rég tudta, lemerem fogadni.” Ugrottak be Kevin pár perccel ezelőtt mondott szavai. Hirtelen ötlettől vezérelve pattantam fel az ágyamból, és nem törődve a szétsírt fejemmel rontottam a konyhába. Karon ragadtam AhYoungot, és ugyan ezzel a lendülettel rángattam be őt a szobájába, mert az közelebb volt, mint az enyém.

- Miért vagy JiHoo ellen? Miért utálod őt ennyire az utóbbi időben? – szipogtam.

- Totál kész vagy. Összevesztél Kevinnel, és te JiHoo-ról kérdezel engem? – ült le az ágyára értetlenül. – Min vesztetek össze? Nekem elmondhatod – rántott le maga mellé.

- Mi a bajod JiHoo-val? – kérdeztem rá még egyszer.

- Figyel HyeRi, most szépen megnyugodsz, elmondod mi történt Kevinnel, aztán alszol egyet. Ezt a JiHoo-s dolgot, pedig megbeszéljük holnap – simogatta meg a fejem, én pedig ellöktem a kezét.

- Kim AhYoung! – kiabáltam rá. – Kevin az előbb épp hozzám vágta, hogy miért nem szakítok JiHoo-val, mikor nem csak én, hanem ő is megcsalt engem! – foglaltam össze tömören, neki pedig kitágultak a szemei. – Tessék, most már tudod, akkor végre elmondanád: neked mi bajod van vele?

- Kevin, honnan tudja? – sugárzott zavartságot tekintete. – Hisz… én nem mondtam senkinek – fogta a fejét.

- Sz-szóval igaz? – kezdtek el megint potyogni a könnyeim, ő pedig egy aprót bólintott. – Mióta?

- Sajnálom HyeRi – fogta meg a kezem. – Legalább három hónapja, ha nem több.

- Többet nem kérdezek… Nem érdekel. Túlságosan fáj…

- Ha nem szeretnéd, nem mondok többet.

- Itt aludhatok? – néztem rá könyörgő tekintettel.

Nem akartam visszamenni a szobámba. Oda, ahol annyi képem és emlékem van vele. Egyszerűen megmozdulni sem akartam. Úgy éreztem, mintha kitépték volna az önbecsülésem és a szívem a helyéről. Hogyha tényleg igaz, amit Yura mondd, és már több hónapja együtt vannak, akkor biztos, hogy… Te jó ég! Én pedig a csók miatt aggódtam.

- Persze – mondta, majd elindult kifelé, de visszatartottam.

- Kérlek, maradj velem. Nem akarok egyedül lenni.

Ez volt aznap az utolsó kérésem, amire Yura halványan elmosolyodott, majd együtt feküdtünk le az ágyba. Próbált szóval tartani, és kisebb mosolyt csalni az arcomra, ami néha sikerült is neki, de aztán nem erőltette a dolgot. Rájött, hogy most azzal segít a legtöbbet, hogyha itt van mellettem, és minden szeretetet átsugározza nekem az ölelésén keresztül.

Másnap reggel iszonyatos fejfájással küszködtem. Biztosan azért, mert annyit sírtam JiHoo miatt. A szemeim duzzadtak és vörösek voltak. Reggel mikor belenéztem a tükörbe, inkább hasonlítottam egy vörös, lufi fejű ufóra, mint egy emberre.

Jobb ötlet híján fogtam magam és beálltam a zuhany alá. Reméltem, hogy a víz, majd elmossa az összes gondolatom, amire egyáltalán nem volt szükségem. Amik mind egytől egyig JiHoo és a kapcsolatunk körül forogtak.

A forró vízcseppek versenyre keltek a testemen, egymás ellen voltak, mégis csapatban. Az összes azért dolgozott, hogy engem megtisztításának, mind testileg és lelkileg egyaránt. Legalább addig a pár percig, míg testemet csípte a forróság nem gondoltam semmire. Csak az égető érzés volt, amit a bőröm egy idő után teljesen megszokott.

Egyszerűen nem bírtam. Nem voltam képes elviselni a gondolatot, hogy megcsalhatott. Még annak ellenére is, hogy Yura alátámasztotta Kevin elméletet, és hogy így értelmet nyert az ellenszenve... Még így sem tudtam elfogadni az egészet. Muszáj voltam utána járni, méghozzá minél hamarabb.

Kiléptem a zuhanytálcáról, belebújtam a papucsomba, majd körbetekertem magam a törölközőmmel. A szobámba mentem, ahol előkaptam a szekrényben levő ruhák közül a legfelső darabokat, és magamra aggattam. Az előszobában felkaptam a cipőm, és már rohantam is a legközelebbi buszmegállóba.

Mikor odaértem JiHoo-ék házához megtorpantam. Mit csinálok? Én jövök ide, hogy felelősségre vonjam őt, aki lehet csak egy félreértés áldozata lett? Én, aki ténylegesen megcsalta őt... Van egyáltalán jogom ehhez?

- Unnie! - csapódott hozzám HanAh.

- Szia, prücsök - borzoltam össze a haját. - Te meg kivel vagy? A bátyád?

- Oppa nincs itthon, SuEun unnie-val van! Én pedig anyával jöttem - nézett az autó felé, amiből épp szállt ki az anyukájuk.

- Ki ez az unnie, sokat van vele JiHoo? - guggoltam le elé.

- Igen, unnie is sokat jön hozzánk, amikor anya nincs itthon - mosolygott, majd az anyukája felé pillantott. Amikor észrevette, hogy jön mutató ujját a szája elé emelte.

- Szia, HyeRi! Hogyhogy itt? JiHoo elment a barátaival, most nincs itthon - zúdította rám a saját verzióját.

- Már mondta HanAh, mindjárt megyek, csak még beszélek egy kicsit vele - néztem a kislányra. Az anyja bólintott, majd kint hagyott minket a ház előtt.

- Anya előtt nem szabad róla beszélni - suttogta HanAh.

- Milyen a bátyád SuEunnal?

- Annyira szereti, mint téged! - vigyorgott, majd a haját kezdte piszkálni. - Mindig meg akarja enni őt is. Eddig azt hittem téged néz fagyinak, de már tudom igazából te csak egy jégkrém vagy - ábrándozott. - Szeretnék egy fagyit.

Először nem értettem mire akar kilyukadni HanAh ezekkel a hasonlatokkal, de aztán rájöttem. HanAh kedvence a fagyi. Imádja a jégkrémet is, viszont ha van lehetőség fagyira, akkor inkább azt eszik. Mikor csókolóztunk JiHoo-val, mindig azt mondta azt érezzük egymás iránt, mint ő a fagyi iránt. Nagyon szeretjük, de meg akarjuk enni a másikat.

- Hol lakik unnie?

Tíz perccel később már SuEunék háza előtt álltam, és azon vacilláltam, hogy tényleg be menjek-e vagy ne. Egyik sem látszott megfelelő megoldásnak… Mind a kettő ugyan olyan rizikós volt. Nem akartam rosszul kijönni ebből az egészből.

Ha bemegyek, és nem találok ott semmi olyat, ami alátámasztaná, hogy JiHoo megcsal, akkor én lennék a semmirekellő rossz barátnő, aki annyira nem bízik meg a barátjában, hogy átengedje a szomszéd lányhoz… Aki ráadásul még meg is csalta!

Viszont ha kint maradok, akkor egy óriási kérdőjellel a fejemben távozok innen. Akkor talán sose tudom meg, hogy tényleg igaz-e, amit AhYoungék mondanak. Márpedig lehet igazuk van, de ha most elmegyek, akkor JiHoo úgyse vallja be az igazat.

Pár perccel később kinyílt az ajtó, és egy vigyorgó JiHoo és – gondolom én -, SuEun lépett ki rajta, kézen fogva. Nem vettek észre… JiHoo a lány felé fordult és megcsókolta, persze a lány nem tiltakozott. Miért is tette volna?! Gondolom JiHoo a barátja, akit sikeresen elcsábított TŐLEM!

Hirtelen ötlettől vezérelve indultam meg feléjük, majd mikor kellő távolságon belül voltunk elkezdtem tapsolni. Értetlenül váltak el egymástól, mikor felfedezték, hogy ki is áll előttük, mind a kettő arcán átsuhant a rémület.

- Remek előadás! JiHoo édesem jól tetted, hogy színésznek mentél! – veregettem meg a vállát elismerően. Épp megszólalt volna, de nem hagytam, hogy neki kezdjen. – Semmit nem vettem észre belőle az égvilágon! Habár ez lehet azért van, mert én is elvoltam foglalva… Mind a ketten megcsaltuk a másikat! Hát nem vicces? Igaz mi nem jutottunk el az ágyig, sőt szinte semeddig nem jutottunk el… Minden esetre te, SuEun, fel is csaphatnál hivatásosnak! – keltem ki magamból. – Úgy gondolom ennek a kapcsolatnak innentől, sőt már egy jó ideje semmi értelme. Szakítok! Te pedig SuEun gondolkozz el rajta, ha veled megcsalt engem, akkor téged kivel fog – mosolyodtam el, majd hátat fordítottam, és ott hagytam őket.

Mikor beléptem az otthonunk ajtaján, a három barátnőm rögtön kisírt szemeimre kapta a tekintetét. Nem volt erőm megszólalni. Bizonyára Yura már úgyis mindent elmondott nekik, arról, hogy mik történtek az elmúlt huszonnégy órában. És azt is, hogy miként jött rá arra, hogy JiHoo megcsalt.

Erőtlenül dőltem a kanapén ülő barátnőim karjaiba, és kezdtem el a hangos zokogást. Eddig bírtam. A buszon már utat engedtem a könnyeimnek, viszont a hangokat bent kellett tartanom. Most viszont nem érdekelt semmi. Előttük nem kellett megjátszanom magam, nem kellett, hogy visszatartsam az érzéseimet. Így végeláthatatlan zokogásba kezdtem.

Nem tudom mennyi ideig lehettünk a kanapén, és mennyi ideig próbáltak megnyugtatni engem a lányok. A következő kép, amire emlékszem, hogy SoJin nyugtatót teát készít nekem, MinAh csokival próbál tömni, és biztosítani arról, hogy Kevin sose teszi majd ezt velem, Yura pedig mindenféle rossz dolognak hordja el JiHoot. Pillangó ürüléken át, a sátán kedvenc gyermekéig mindennek. Némelyik megnevezésén felnevettem kicsit, de ettől függetlenül ugyan olyan rosszul éreztem magam.

Egy év. Egy évet áldoztam az életemből, egy hazugságokkal teli kapcsolatra. Viszont ha eszembe jutnak a szép pillanatok, akkor mégsem volt fölöslegese. Rengeteg mindent vele éltem át elsőnek, és mégis csak ő volt az első szerelmem. Igaz elég csúnya vége lett, de ha ez a kapcsolat nincs, akkor valószínűleg rengeteg csodálatos dologból kimaradtam volna.

Megittam SoJin teáját, ami igazán finom lett, és ahogy a meleg szétáradt a testemben tényleg átjárt kissé a megnyugvás. Váltottam még pár szót a lányokkal, majd biztosítottam őket arról, hogy jól leszek, és a szobámba slattyogtam. Szerintem már az összes fájdalmam kisírtam. Most már úgyis mindegy, a dolgok megtörténtek. Ezen már semmi nem változtat. Egyszerűen tovább kell lépnem.

A szobámba érve leültem az ágyamra, csak néztem ki a fejemből. Fogalmam sem volt, hogy most mit kéne tennem. A hangfal távirányítójáért nyúltam, majd balladákat kezdtem hallgatni. Mikor elindult a U-Kiss-től az „A Shared Dream” elválthattam volna. Tényleg megtehettem volna, de egyszerűen szükségem volt rá, hogy halljam Kevin hangját. Igazából magára a fiúra is szükségem lett volna.

Tehetetlenségemben nagyot sóhajtottam, majd hátradőltem az ágyon. Ajkaim egy „Aucs” hagyta el, ahogy fejem egy kemény doboz szélébe ütközött. Felültem majd hátra fordultam. Egy nagy, fehér doboz volt, rajta egy kisebbel, mind a kettő át volt kötve rózsaszín masnival. Levettem a kisebb dobozt a nagyobbról, kikötöttem a rajta lévő masnit, majd levettem a tetejét.

Egy gyönyörű szép fehér magas sarkú cipő volt benne. Ajkaim kissé eltátottam, ahogy megpillantottam a platformján és a sarkán lévő apró köveket. A cipők alatt találtam egy postit-et is, amin az alábbi üzenet volt „Nyisd ki a másikat” és egy nyíl lefelé. A cipőket óvatosan visszahelyeztem a dobozba, majd kinyitottam a másikat.

Szemeimből elindultak a könnyek, amint megpillantottam a benne lévő csodálatos ruhakölteményt. Ezúttal a boldogság könnyei indultak útra. Ahogy a fodrok elterültek a dobozban… egyszerűen nem volt szívem kivenni a helyéről. Azonban volt egy olyan érzésem, hogy alatta találok még egy kis üzenetet. Így kivettem a ruhadarabot, és az ágyra terítettem. Majd kezeimbe vettem az alatta lévő cetlit.

„Ne élj tévhitekben… Nem azért választottalak téged, mert olyan vagy, mint a többi nő, és nem látod magadban a szépet.  Pont azért, mert más vagy, különleges. Nem érdekel, ki van körülötted, amikor eszel, és ha sírsz, még akkor is ugyan olyan örömmel képes vagy rá. Nem törsz ki pánikban, amikor smink nélkül látlak meg, egyszerűen azt mondod „Ez vagyok én, ugyan olyan szép. Ugye?”, közben pedig beveted az aegyo tudásodat.

És igen HyeRi. Pontosan ez vagy te. Egy csodálatos lány, akinek elképesztően áll ez a ruha, és nem hagyhattam, hogy az legyen az utolsó alkalom, amikor láthatom rajtad. Egyszerűen ragyogtál. Szeretném, hogyha mindig ezt a fajta ragyogást, és boldogságot látnám az arcodon. Mert te… képes voltál ellopni a szívemet.”

Az ajtó kinyílt, én pedig megpillantottam Kevin Woo-t. Nem érdekelt semmi. Egyszerűen érezni akartam, hogy itt van velem, nekem. Sírva borultam a nyakába, és szorítottam magamhoz olyan közel, mint még soha azelőtt. Kevin jobb karját óvatosan derekamra vezette, ballal pedig fejemet kezdte simogatni. Kissé elváltam tőle, majd ajkaim az ajkaira tapasztottam. Rövid gyengéd csókot loptam tőle, amit készségesen viszonzott.

Chapter Twenty-Four

*Kevin POV*

Miután túltettem magam a kezdeti sokkon rájöttem, hogy HyeRinek nem igazán lenne valami felemelő, ha most meglátná ezt a kettőt, amint éppen csókolóznak… Valószínűleg kikészülne a fájdalomtól, és nem akarom, hogy ilyenen menjen keresztül azért, mert én a saját érdekeim nézem.

Nekem egyértelműen az lett volna a legjobb, hogyha most észreveszi őket, és azonnal szakít azzal a görénnyel, de nem ilyen áron akartam megszerezni. Nem úgy, hogy neki fájdalmas legyen. Inkább később mondom el neki, minthogy a szeme előtt játszódjon le a jelenet arról, ahogy megcsalják.

Ismét karon ragadtam, majd rohanni kezdtem vele. Azonban már nem olyan gyorsan, mint előtte, és az autómhoz mentünk, nem pedig az udvar másik részére. Akadékoskodva, de beült a kocsiba, én is így tettem, majd mindketten bekötöttük az övet és elindultunk. Hogy hova, azt még én se tudtam, csak mentem előre.

Törtem az agyam, hogy most mégis mit kéne kezdenem a helyzettel, de nem nagyon jutott eszembe épkézláb ötlet.

- Most mégis mi a francért rángattál el? – nézett rám morcosan. Ó csak azért, mert a palid épp egy másik nőt kényeztetett.

- Beszélnünk kell – jelentettem ki teljes komolysággal.

- Akkor meg állj meg és beszéljünk! – emelkedett el az üléstől.

- Jó! – álltam félre az autóval.

- Jó – ismételt meg, miközben visszadőlt az ülésbe. – Akkor beszélj.

- Miért nem mondtad? – fordultam felé, karom pedig a kormányra helyeztem.

- Miért kellett elrángatni?

- Most komolyan nem válaszolsz? – billentettem kissé oldalra a fejem, mire ő megrázta a sajátját. – Gyerekesen viselkedsz – sóhajtottam, majd újra elindultam az autóval.

- Komolyan? Tényleg? – kérdezte elképesztően idegesítő hangnemmel.

- Tényleg.

- Vigyél haza. Vigyél haza, vagy sikítok! – fonta össze karjait.

- Mi?

- Azt mondtad, hogy gyerekes vagyok, hát tessék. VIGYÉL HAZA VAGY SIKÍTOK!

- Nem hiszem el…

Nem hittem volna, hogy HyeRi ilyen módon is tud viselkedni. Igazából azt sem értem, hogy miért kell így viselkednie… Rendben van, hogy haza akar menni, de ezt normálisan is el lehetet volna mondani.

Az is lehet, hogy a határaimat akarja veszegetni, hogy kitegyem az autóból? Ha így lenne, nem kellene elmondania miért csinálta az egészet úgy ahogy, és kitérne a kellemetlen helyzetből.

Rendben HyeRi, ha így játszunk, akkor így játszunk.

Mikor odaértünk az otthonukhoz, HyeRi rögtön kipattant a kocsiból, és elkezdett befelé rohanni. Én gyorsan leállítottam a járművet, majd kipattantam és utána rohantam. Miközben kinyitotta az ajtót volt időm utolérni, de így is majdnem az orromra csapta a bejárati ajtót.

A házba beérve le se vette a cipőjét, hanem rögtön a szobájába rohant, az ajtót pedig magára zárta. Bosszankodtam egy sort, majd a konyhába mentem. Nem érdekel, ha kell, itt fogok várni addig, ameddig ki nem jön a szobájából. Előbb-utóbb úgyis vécére kell majd mennie, vagy ilyesmi. Nem maradhat ott örökké.

Megkérdeztem, hogy kér-e almás teát, de ahogy várható volt csak egy „Nem” hagyta el az ajkait… De mivel tudtam, hogy mióta találkoztunk ez a kedvence - és hogy ez mindig megnyugtatja -, csináltam neki is. Elővettem egy bögrét, majd amikor letettem észrevettem, hogy az van rá írva, hogy MinAh. Kivettem egy másikat is, amin pedig SoJin volt. Ez után gondoltam, hogy van olyan is, amin a HyeRi név szerepel így megkerestem neki. Már nem volt sok lehetőség, ugyanis a házból csak Yura maradt. Magamnak egy sima kék bögrét vettem elő.

A tea elkészítése után beültem a Tv elé és azzal ütöttem el az időt, hogy váltogattam a csatornákat. Nem volt kedvem sem az állatvilághoz, sem az idolok világához, sem pedig az idétlen műsorokhoz. Egy idő után meguntam a kapcsolgatást és egy drámán állapodtam meg. Elnézegettem, de egy idő után, már csak szenvedtem a kanapén, és nyomkodtam a telefonom.

Egy óra elteltével úgy döntöttem, hogy csinálok egy kevéske amerikai palacsintát. Attól függetlenül, hogy HyeRi bevágta a durcás kiskölyköt még megosztottam vele a tervem. Mire előpakoltam a szükséges cuccokat, a medvénk is előbújt a rejtekhelyéről.

- Segíthetek? – nézett rám kiskutya szemekkel.

- Haláli vagy – nevettem fel. – Miért kellett ezt csinálni?

- Beszéljük meg később jó? Egyelőre legyen elég annyi, hogy nem tudtam ebédelni – biggyesztette le ajkát, majd elkezdte simogatni a pocakját. – Felejtsünk el mindenkit jó?

- Ezt most úgy érted, ho-

- Hogy szeretnék egy napot eltölteni úgy veled, hogy nem gondolok arra, hogy ott van JiHoo… - hajtotta le a fejét.

- Este beszélünk – mutattam rá fenyegetően.

- Pinky promise – vigyorgott huncutul, miközben feltartotta a kisujját, amibe boldogan fűztem bele a sajátom.

- Pinky promise – mondtam, majd az ígéret után fogtam és magamhoz húztam, ő pedig készségesen bújt hozzám.

A palacsinta elkészítése elég szórakoztató módom történt. A tészta még zökkenő mentesen ment. Nem történt meg a sablonos kenjük össze egymást liszttel, meg tojással mizéria. HyeRi és én sem szerettünk volna takarítani, ha pedig úgy lelépünk, hogy a ház totális katasztrófa, SoJin biztosan kitér a hitéből. Ezt pedig egyikünk se szeretné. Meg persze a testi épségünk is fontos a számunkra.

Azonban annál a résznél, hogy ki süsse ki, és ki rakja össze, plusz tegye rá a juharszirupot, megtörtént a baj. Mind a ketten sütögetni akartunk és egyiken sem tágítottunk. Úgy voltam vele, hogy ha már én akartam palacsintát csinálni, akkor én is fogom megcsinálni.

Viszont ez még nem is lett volna olyan nagy probléma, mert oké kisütjük felválta. De mikor HyeRi vette volna elő a szirupot kiderült, hogy nincs… De nem csak juhar, hanem semmilyen szirup nincs. Jó gondolhattam volna rá, mivel nem a legalapvetőbb háztartási cikk, de eszembe sem jutott. Úgyhogy a palacsintasütögetésből az lett, hogy elmentünk a boltba.

- Kevin Woo! Miért nem hasonlít ez a hely egy cseppet sem a sarki boltra?! – fordult felém kétségbeesetten HyeRi, ahogy átléptük a pláza küszöbét.

- Mert ez egy pláza, tele szórakozni vágyó emberekkel és lehetőségekkel – karoltam át vigyorogva a vállát.

- Pontosan. Egyáltalán nem megfelelő hely egy idolnak, hogyha a barátnőjelöltjével akar időt tölteni – forgatta meg szemeit, majd levette a karom a válláról.

- Miből gondolod, hogy a barátnőjelöltem vagy? – húztam fel a szemöldököm.

Teljesen meglepett azzal, hogy csak így kijelentette ezt. Pont ő, aki tegnap még elrohant az után, hogy megcsókoltam. Most pedig nemes egyszerűséggel hagyja el ajkait az a szó, hogy barátnőjelölt. Teljesen összezavar azzal, hogy ilyeneket csinál. Oké, hogy megbeszéltük, hogy mára elfelejtünk mindent és mindenkit, de akkor is.

- Most ezen miért lepődsz meg annyira? – hajolt hozzám közelebb. – Nem te voltál az, aki nemrég még bevallotta, hogy kedvel engem?

- Én ezt egy szóval sem mondtam – pislogtam rá meglepetten.

Arca még mindig olyan közel volt az enyémhez, mint pár másodperccel ezelőtt. A kis szépséghibák ellenére is rá kellett jönnöm, hogy mennyire gyönyörű is ez a lány. Legalábbis számomra mindenképpen az volt.

- Az nem lényeges, elénekelted, ami tőled sokkal jelentőségteljesebb – húzta huncut mosolyra az ajkait, majd elindult befelé.

- Ya! – siettem utána. – Akkor nem is szeretnéd, hogy kimondjam? – kezdtem el mellette sétálni.

- Talán… És te? Te szeretnéd, hogy én kimondjam?

- Persze! – fűztem össze ujjainkat.

- Nem félsz, hogy meglátnak minket? – sandított kezeinkre.

- Nem akarod kimondani? Kérdésedre válaszolva: nem, ha egyszer szeretlek, akkor mindenki előtt szeretlek. Jobb, mintha később zúdítanánk rájuk, hogy együtt vagyunk. Egyébként meg nem tudom ki kapott le majdnem az előbb.

Kijelentésemre HyeRi egy aprót kuncogott.

- Ennyire biztos vagy abban, hogy együtt leszünk? És mi van, ha mégsem? Akkor nem téged fognak kinyírni, hanem engem!

- Ha rajtam múlik, együtt leszünk – biztosítottam, kezemmel pedig erősebben szorítottam az övét.

- Akkor reméljük, csak rajtad múlik –húzódott hozzám közelebb.

- Miért, ha rajtad is, akkor nem?

- De – suttogta, én pedig egy apró puszit nyomtam a halántékára. Ezek után HyeRi meglepetten pislogott fel rám, de nem törődve vele haladtam tovább, és húztam őt is magam után.

- Mit szeretnél, mit vegyünk?

És ezután megkezdődött a mi kis közös vásárlós programunk. A lányok imádnak vásárolni, és igazából nekem sincs ellenemre. Főleg, hogyha azt azzal az elbűvölő lánnyal tehetem, akit mindennél jobban szeretek.

Régen Deannával is sokat jártunk vásárolni. Egyszer elmentem vele, és imádta, viszont utána nem nagyon voltam, mert akkoriban nem szerettem. Neki viszont fontos volt, hogy ott legyek vele és megosszam a véleményem.

Miután idol lettem nekem is egyre fontosabb lett az öltözködés, és jól jöttek az ő tanácsai, így ez közös program lett. Minden alkalommal, amikor volt rá lehetőségünk elmentünk együtt vásárolni. Aztán visszaköltözött Amerikába, így mindig KiSeoppal mentem vásárolni, ő pedig a barátnőivel.

HyeRivel mindent felpróbáltunk, ami az utunkba került és csak egy picit is tetszett. Megtapasztaltam, hogy HyeRi imádja az egybe ruhákat, ami azért is volt furcsa, mert szinte sosem láttam ruhában. Mindig vagy nadrág volt rajta, vagy szoknya. Így eldöntöttem, hogy veszek neki egyet.

A vásárlás során kinézett magának egy csodálatos fehér, színes virágokkal borított, fodros aljú, pántnélküli darabot. Felpróbálta, egyszerűen csodásan festett benne, de mégsem akarta megvenni. Egyáltalán nem értettem miért. Sugárzott belőle a játékosság, a fiatalság és a szépség, amikor magára öltötte.

- Hozzuk el – jelentettem ki.

- Dehogyis! – tiltakozott rögtön.

- Most miért? Káprázatos, tűrtem a füle mögé egy kósza hajtincset. – Miért nem veszel magadnak ruhákat, hogyha ennyire tetszenek?

- Mert rosszul mutatok benne – húzta el a fülke ajtaját.

Ez után látszott rajta, hogy egyáltalán nem olyan a kedve, mint eddig volt. Ugyanúgy próbált felhőtlenül jókedvet mutatni, de nem jött össze neki. Látszott a szemeiben az elkeseredettség. Vajon minden egyes egybe ruha után, amit a boltokban hagy ilyen lesz?

És ekkor eldöntöttem, hogy megveszem neki. Nem hagyhattuk ott, és ha ő nem ment vissza érte, akkor én kénytelen voltam. Így, amikor elment a mosdóba visszamentem a boltba és elhoztam a ruhadarabot, plusz egy fehér magas sarkú cipőt. A nők imádják a cipőket, és biztos voltam benne, hogy ezzel HyeRi is így van. A ruhákat egyébként kiküldettem HyeRiék otthonához. Így biztosan megkapja még ma.

Hogy ne legyen olyan feltűnő, hogy eltűntem két Bubble Tea-t hoztam vissza magammal. HyeRi irtó édes arckifejezéssel vette ki a kezemből sajátját. Tudtam, hogy épp annyira szeret inni ilyen dolgokat, mint enni. Az evés pedig a mindene volt.

Beérve HyeRiék otthonába megcsapott minket a palacsinta illat. Tehát valaki kisütötte. HyeRi szerint az a valaki pedig csakis SoJin lehetett, mert mást nem tűr meg a konyhában, amikor itthon van. Nagy meglepetésünkre, tényleg Jinnie volt az.

Mindannyian leültünk az asztalhoz, majd elkezdtük megenni a palacsintákat. Szirup nélkül… Igen, elmentünk szirupot venni, de az teljesen kiment a fejünkből. De HyeRi a nélkül is úgy evett, mint aki most eszik először életében. Csak tömte magába az ételt, miközben SoJint dicsérte, hogy mennyire finom lett. Hát igen, végül is én kevertem ki a tésztát, de azért ne engem dicsérj…

Nem sokkal később megérkezett Yura és MinAh a sziruppal, így még egy adagot ettünk a palacsintából. Nem hittem volna, hogy ennyi tésztát kikevertünk. Evés közben elmeséltük a többieknek, hogy miért hagytuk félbe a palacsintasütést, amin ők egy jót derültek. Már épp álltunk volna fel az asztaltól, amikor SoJin megszólalt.

- Ah, HyeRi-yah, jött e-

- Majd később elmondod, rendben unnie? – bólogatott HyeRi, majd velem együtt a szobájába ment. Én rögtön kiszúrtam az ágyon lévő ajándék dobozokat, de HyeRinek egyáltalán nem tűnt fel, és kényelmesen leült rá.

- Hát akkor, ahogy ígértem, most mindent elmondok – mosolygott rám, majd megpaskolta maga mellett az ágyat, én pedig leültem mellé. – Mikor először találkoztunk, már akkor megfogott benned valami és teljesen felkavartál. Tudtam, hogy barátom van, sőt, teljesen tisztában voltam vele… Viszont imádtam, ahogy velem bánsz, hogy úgy közeledsz felém. Nem akartam, hogy ez a varázs átmenjen baráti közeledésbe. Imádtam minden egyes pillanatát annak, amikor veled voltam. Tudtam, hogyha elmondom, hogy együtt vagyok JiHoo-val, akkor mindennek vége. Egyszerűen csak nem akartam ezt… Aztán megkedveltelek. Teljesen a hatásod alá kerültem, és nem volt kiút. Amikor megcsókoltál… sosem éreztem még akkora boldogságot. Olyan szinten boldoggá tettél vele, hogy az hihetetlen. Már csak az érintésed és a tudat, hogy mellettem vagy, elfeledteti minden gondom.

Annak ellenére, hogy barátja van, ezt tudta, és hagyta, hogy közeledjek felé, mégis a szívemig hatoltak a szavai. Valamiért melegség öntött el, ahogy hallottam ezt az egészet. Haragudtam is rá, amiért nem volt őszinte az elejétől fogva, de… azt hiszem túlságosan is megszerettem ahhoz, hogy ezért most hátra hagyjam.

- Ennek ellenére… Én nem tudok szakítani vele – hajtotta le a fejét, majd egy apró könnycsepp hagyta el szemgödrét. – Egyszerűen túl régóta vagyok vele. Ő volt az első szerelmem.

- Most mondtad ki, hogy volt! – ragadtam meg a lényeget.

- Tudom, de… Hogy tehetném ezt vele? Ha szakítanék is vele, nem lehetnénk rögtön együtt. Akkor be kéne neki vallanom, hogy már akkor veled voltam, amikor még elméletileg őt szerettem. Nem tudom neki bevallani, hogy megcsaltam. Képtelen lennék rá. Egyébként is, te hogy tudnál velem együtt lenni? Ahogy őt megcsaltam veled, honnan tudod, hogy téged nem foglak?

- Ne mondj hülyeségeket, HyeRi – nyúltam volna a keze után, de ő elrántotta.

- Ez egyáltalán nem hülyeség. Nem akartam megcsalni, de te mégis rávettél! Előbb szakítanom kellett volna vele! – kezdett el egyre több csepp lehullani a lepedőre.

- Nem érdemli meg, hogy miatta sírj… Nem érdemli meg, hogy vele legyél…

- Miért mondasz ilyeneket? Egyáltalán nem ismered őt! Mindig is jó volt hozzám, a tenyerén hordozott! – kezdte el felsorakoztatni a védő érveket JiHoo mellett, én pedig azt hittem hánynom kell ettől.

- Megcsalt HyeRi! Sokkal hamarabb, mint ahogy te csaltad meg őt! – hagyta el a számat. Szinte fel se fogtam olyan hamar csúszott ki… Nem akartam elmondani, legalábbis még nem…

- M-mi? – remegtek meg ajkai.

- Szerinted miért volt annyira ellene Yura? Ő már rég tudta, lemerem fogadni. Megcsalt. Egy utolsó szemét é-

- Hagyj magamra – makogta. – Menj el!

Szívem szerint ott maradtam volna még, de tudtam, hogy semmi értelme. Most nem rám, hanem a barátnőire van szüksége, és hogy egyedül megeméssze a történteket.

Miközben száguldottam ki a szobából, a lányok próbáltak megállítani és kideríteni mi volt ez az ordibálás, de meg se álltam. Csak mentem egészen addig, amíg el nem értem a kocsimat. Beültem, mentem két utcát, de úgy éreztem nem tudok tovább vezetni. Leparkoltam, majd egy hangos ordítás kíséretében megismertettem a homlokom a kormánykerékkel.

Ezt elcseszted Kevin Woo!