Chapter Seventeen

Sziasztok! ^^

Most egy kis egyszerűbb résszel jelentkezek csak. Semmi eget rengető nem történik benne, inkább egy kis betekintést nyerhettek a lányok hétköznapi életébe :D (Ez a gif egyébként valami írtó édes *-*)

 Kellemes olvasást! Chu~

*HyeRi POV*

Morcosan hajítottam le magamról a takaróm, majd a fürdőszobába trappoltam, ahol a mosdókagylóra támaszkodtam, és a lefolyó lyukat kezdtem vizslatni. Felnéztem a tükörbe, majd lemondóan felsóhajtottam. Szemeimben még az iménti álmom boldogsága csillogott, azonban belülről az elveszettség érzése marcangolt.

Elegem volt az álmaimból. Nem azért, mert nem élvezném, vagy, mert annyira rossz lenne, hogy testem egyik porcikája sem rimánkodik a folytatásért... Pont ellenkezőleg, manapság utálok felébredni és mindig visszavágyom. Arra a szintre jutottam, amikor az álom szebb, mint a valóság. Az egész túlságosan feldúlta a lelkem és a szívemet egyaránt. Ráadásul, az álmaimban szereplő fiú mellett JiHoo valahogy eltűnik... Korántsem gondolok rá annyit, mint régen.

Bűnösnek érzem magam. Árulónak, aki akaratán kívül, és ha nem is konkrétan, de mégis megcsalja a barátját. Mocskos vagyok. Akármit mondok nem hat, nem tudom vele lemosni az aggályaimat és megtisztítani a lelkem. Annak ellenére is, hogy az álmaimban is csak találkozunk, beszélgetünk, és elejtünk egy-két bensőségesebb mozdulatot, úgy éreztem, hogy ez egyáltalán nem tisztességes JiHooval szemben. 

Szokásunkká vált a rendszeres ölelés, valahogy mindig érintkezünk a másikkal. Vagy én piszkálom feltűnően puha tincseit - mire ő aranyosan rám mosolyog -, esetleg csak rajta hagyom ujjaim az ujjain... Vagy ő cirógatja bőröm, húz magához közelebb és kezemmel játszadozik...

Nem tudtam hova tenni a fiút, aki szinte minden éjjel valahogy kapcsolatba lép velem, aki él, és akit egyre jobban kedvelek. Már-már túlságosan is kedvelem... - gondoltam, miközben a tükörbe néztem és egy nagyot sóhajtottam.

Gyorsan megmostam a fogam, az arcom, majd visszamentem a szobába, és egy kényelmes ruhát vettem magamra. Szombat réven nem éreztem szükségesnek, hogy valami tisztességes közösségbe való ruhát öltsek fel. Ha mégis megyek valahová, akkor majd átöltözöm. Levetettem magam az ágyamra, kezembe vettem a laptopom, és a közösségi hálókat kezdtem bújni. Tíz perccel később felálltam és kimentem a konyhába egy kis nasiért, amit aztán a szobámban fogyaszthatok el.

Szörfözés közben eszembe jutott MinAh. Tegnap hazaérve a futásból legszívesebben az örömtől kicsattanva és sipítozva ugrottam volna a karjaiba azzal, hogy láttam Őt, és tényleg él. Persze MinAh-nak is ilyenkor kell a szüleinél aludnia... Úgyhogy ezt az opciót el kellett vetnem és magamban tartani az érzelmeimet. Viszont a párnám őrült tempóban ütögetése megtörtént. Kicsit Yurát jutatta eszembe ez a cselekedetem. Ő szokott ilyen furcsa dolgokat csinálni, miközben fangörcsöl. Istenem, miket ki nem vált belőlem ez a fiú...

Fülemet két lakótársam beszélgetése csapta meg, nem tudtam kik azok, így élesebben hegyeztem a fülem. Mikor meghallottam MinAh-yah rég várt hangját rögtön kirohantam, majd a karjaiba vetettem magam. Ő a nagy lendületnek hála majdnem hátra vágódott, a kanapéban kellet megkapaszkodnia.

- Él! Láttam! Fel tudod ezt fogni?! - toltam el magamtól kicsit, és úgy közöltem vele kissé hangosan a jó hírt. - Tényleg létezik - öleltem újra magamhoz. - Tudtam - csuklott meg hangom. Egyszerűen annyira a fellegekben voltam ettől az apró ténytől, hogy már a sírás kerülgetett, és elő is kerültek az első örömkönnyek.

- Úr Isten! HyeRi ez most komoly? - kérdezte, a hangjában pedig hallani lehetett a kételkedést boldogsággal vegyítve. - Nem lehet, hogy rosszul láttad?

- Nem MinAh! Ott volt az autóban és elment mellettem - néztem hosszan szemébe, hogy nyomatékosítsam mondandómat.

- Ez esetben... - mondta és pajkos mosolyra húzta a száját, majd együtt kezdtünk el ugrálni és sikítozni. MinAh pontosan tudta, hogy mennyire vágyom a megerősítésre azzal kapcsolatban, hogy él az a fiú. Jobban belém látott, mint bárki más.

Tényleg hihetetlenül boldog voltam. Még nekem is abszurd volt ez az egész. Legutoljára talán akkor örültem ennyire valaminek, amikor a szüleim megengedték, hogy összeköltözzek a lányokkal.

Annyira beleéltük magunkat a tevékenységünkbe, hogy észre se vettük a hangunk hány decibellel került feljebb...

- Állj - csapta meg fülünk Yura és SoJin egymásba kapcsolódó hangja, mire hirtelen megálltunk MinAh-val. - Mégis mire fel ez a Yurát is megszégyenítő ujjongás? - nézett ránk furcsa arckifejezéssel SoJin unnie.

- Azért ne túloz Jinnie, ennél azért én csak jobb vagyok! - kérte ki magának AhYoung. - Egyébként én is kíváncsi vagyok.

- Semmi érdekes - legyintettem. - Csak rám jött az öt perc - füllentettem.

- Tényleg ennyire hiszékenynek tűnök? - gondolkodott el halkan SoJin oldalra nézve. - Az igazat! - lett parancsolóbb a hangja, mikor visszapillantott ránk.

- De hisz ez az igazság unnie! - támasztotta igazamat Minnie.

- Azt hiszem itt az ideje egy kis "igazság az erényemnek" - csapta össze tenyerét Yura, SoJin pedig büszkén rávigyorgott és a kanapéra ültettek minket, így MinAh bal oldalamra került, akivel szemben AhYoung, velem szemben pedig SoJin unnie foglalt helyet. Ó, a jó öreg "igazság az erényem" játék... 

- De hát még csak reggel van, én nem akarok inni - biggyesztette le ajkát MinAh.

- Egyetértek! Ez túl megterhelő a szervezetemnek - tiltakoztam. - Emlékezzetek a múltkor is mi lett abból, hogy ittunk - céloztam az esetre, amikor SoJin nem tudott kocsival munkába menni és MinAh sem tudta bevinni.

- Akkor gumicukor - vetette fel az újabb ötletét Yura, amikor meglátta SoJin vacilláló arckifejezését. Nekem a kis szóra felcsillant a szemem. Imádom a gumicukrot. Igazából minden édességet imádok... Viszont erről eszembe jutott MinAh és a tartozásom, még mindig nem vettem meg neki az ígért csokoládét. - Azt mindenki szereti, és így legalább nem lesz káros utóhatása a játéknak.

- Nem gondolod, hogy egy incuri-pindurit elkanyarodtunk az alkoholtól? - nézett rá Jinnie, miközben egyik szemöldöke a magasba szökött.

- Felőlem játszhatunk holnap is, addig pedig vodkába tesszük, hogy felszívja - vont vállat. - Így két legyet ütünk egy csapásra, és máris nem kanyarodtam el annyira - kuncogott.

- Ha már így is-úgyis játszunk, akkor maradjunk a gumicukornál - sóhajtottam lemondóan. Már úgy voltam vele, hogy mindegy csak essünk már túl rajta. Végül is a legjobb barátnőim, csak nem fognak bolondokházába csukatni. Legalábbis remélem...

- Most akkor elmondod nekik? - kapta hirtelen rám fejét MinAh.

- Előbb vagy utóbb úgyis elmondtam volna - magyaráztam meg döntésemet. - Plusz bennük is ugyanúgy bízom, meg aztán ott van a gumicukor - húztam kívánós mosolyra szám, miközben lehunytam a szemem.

Yura a szobájába ment a zacskó gumicukorért, SoJin pedig a konyhába, hogy elővegyen egy tálat az édességnek. Ezalatt az idő alatt én és MinAh továbbra is a kanapén maradtunk, és csak voltunk egymás mellett, mint két zsák. Egészen addig, hogy MinAh-nak eszébe nem jutott a tartozásom. Biztosítottam róla, hogy mihelyst boltba jutok, megveszek mindent, ő pedig egy szigorú nézés után elmosolyodott, majd jobb karjával magához húzott, amin kissé felnevettünk.

Időközben visszatért a két jómadár és el is kezdtük a játékot. Rögtön engem akartak faggatni, azonban én ezt nem hagytam és elkezdtem nyávogni, hogy ez így egyáltalán nem igazságos, és hogy először fel kell vezetni a játékot nem egyből belecsapni a lecsóba... Úgyhogy elkezdtük a lightosabb vallomásokkal.

- Én voltam, aki elszakította a kedvenc ruhádat HyeRi-yah - vallotta be Yura, mire eltátottam a számot ő pedig egy adag gumicucit tömött a szájába. Tényleg az volt a kedvencem! De tudtommal azt én szakítottam szét...

- Mi van? - adtam hangot döbbenetemnek, kifejezésemet látva pedig a két másik lány elnevette magát.

- JiHoonál voltál, és nem vetted fel a telefont, viszont nekem kellett, így kivettem a szekrényből. Még aznap este beakadtam valami kiálló ízébe és elszakadt. Totál bepánikoltam, szóval a gurulós széked alá tettem, hogy azt hidd te voltál. Bejött - mosolyodott el szégyenlősen. Nagyon, nagyon csúnyán néztem rá, és legszívesebben ráugrottam volna, de az is a játékszabályok közé tartozott, hogy az itt bevallott dolgok miatt nem lehet haragudni, erőszakot alkalmazni, és a későbbiekben felróni a másiknak. Az is egy szabály volt, hogy mindig a sértett folytatja, így én voltam a soron következő.

- Mielőtt elmondanám, hogy mi volt az előbbi incidens, szeretném bevallani, hogy én voltam az, aki tönkretette SoJin előző turmixát - hajtottam le a fejem, miközben sajnálóan lebiggyesztettem ajkam. MinAh teljesen meghökkent, és elég értetlen fejet vágott, Yura csak elismerően bólogatott, SoJin pedig mély levegőket vett.

- Nem igaz! - tiltakozott MinAh, mire felkaptam a fejem.

- Már miért ne lenne igaz? Mi az, hogy nem igaz?! Csak tudom tán, hogy tönkre tettem-e vagy nem! - csaptam a combomra.

- Azért nem igaz, mert én voltam, aki tönkre tette! - kiáltotta, mire értetlenül pislogtam rá.

- Ő... Mi? - kérdezte SoJin. - Na, jó - tette széjjel kezeit ezzel nyugtatva minket. - Először mondja el HyeRi mivel ez az ő köre - nézett rám amolyan "hallgatlak" fejjel.

- Hát már mindent beletettem az üvegtartályba, és valahogy beleesett a karkötőmről egy medál - kezdtem. Azon a napon is pont a fityegős karkötőm kellett fel vennem... Most már mindegy, az újat jobban szereti. - Nem vettem észre így elindítottam és hát... Hallottam, hogy valami nagyon zörög, szóval leállítottam. Elkezdtem benne turkálni - csak úgy megjegyzem nagyon undorító volt -, és megtaláltam a medált. Megint el akartam indítani, de nem mozgott benne a kés... Sajnálom unnie! - fejeztem be a kis történetem, mire SoJin megforgatta a szemét.  - Sajnálom - mondtam bűnbánóan.

- Te jössz MinAh - fordult a sértett az említett felé.

- Az úgy volt, hogy épp eper turmixot csináltam volna magamnak, és amikor összeszedtem az epret a tartályba visszafordultam a géphez, de ügyes voltam és lelöktem a pultról. Visszatettem a helyére, megpróbáltam elindítani, de egyszerűen nem akart bekapcsolni - mesélte MinAh, és mint mindig kis történetet most is mutogatással tarkította. - Bocsánat - nézett oldalra szégyenlősen. - Nem akartam!

- Mindegy - nyelte le Jinnie a hallottakat, azonban látszott rajta, hogy korántsem emésztette meg ilyen könnyen a tetteinket. Viszont a szabály az szabály szóval muszáj neki... - Az újat amúgy is jobban szeretem. Igen, jobban - nyugtatta inkább magát, mintsem minket.

- Oké, akkor most, hogy mind a ketten ennyire őszinték voltatok, ehetnétek a gumicukrot, had haladjunk - nyomta orrunk alá az édességes tálkát Yura, mire cinkos társammal belemarkoltunk, és egy-egy adagot tettünk a szánkba. Megérdemeltem ezt a falatnyi boldogságot, azok után, hogy a halállal néztem szembe. Ugyanis biztos vagyok benne, hogy ha a játékon kívül mondom el SoJinnek az igazat, akkor kinyír. Habár, ha szemmel ölni lehetne, akkor még így is halott lennék... Ez az igazi szeretet emberek!

- Ki a következő? - csapta össze tenyerét MinAh, majd végig nézett a társaságon.

- Szerintem SoJin - fűztem össze karjaim mellkasom előtt, miközben kihívóan néztem az említettre.

- Igazából most én senki ellen nem követtem el semmit - közölte értetlen fejjel. Az hogy SoJin ne kövessen el a másik ellen semmit szinte lehetetlen volt. Látszott, hogy ez még SoJint is meglepte. A lányokkal épp ellenkezni kezdtünk volna, hogy legalább azt mondja el, ha valami zavarja velünk kapcsolatban, de folytatta mondandóját. - Szóval elmondom, hogy mi újság az EXO-val - mosolyodott el örömittasan.

- De hát ez nem ér! – tiltakoztam, bár magam sem tudom miért, viszont AhYoung eléggé bezsongott a banda hallatára, szóval már nem volt lehetőségem.

- Miért? Ezt nem kötelező veletek megosztanom - ingatta a fejét csücsörítve, én pedig csak leintettem, hogy akkor mondja. - Tegnap felhívtak, és mivel eléggé erősen kiálltam az akaratom mellett, úgy éreztük jobb lesz ezt szemtől szemben megtárgyalni, így elmentem az SM-hez. Teljesen maguknak akartak, de mind tudjuk milyen az SM, és én nem fogok teljesen hozzájuk tartozni, nem leszek a következő tárgy... Plusz imádom a mostani munkám, hogy több idollal is kapcsolatba léphetek, és mindig mások vesznek körül.

- Engem meg nem viszel, pedig én is nagyon élvezném! - szólalt fel akarata mellett Yura, unnie pedig csak egy ezt-már-megbeszéltük pillantással jutalmazta.

- Úgyhogy, mikor már ott voltam egy jó ideje, és még mindig ki akartak sajátítani, fogtam magam és felálltam, hogy kisétáljak - közölte úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolgát hajtotta volna végre, nekünk azonban leesett az állunk.

- TE ELUTASÍTOTTAD AZ EXO-T?! - adott hisztérikusan hangot nem tetszésének Yura, miközben felpattant a helyéről.

- Ha hagynád, hogy végig mondjam, azt megköszönném- szórt villámokat SoJin szeme. - Szóval már épp kiléptem volna az irodából, amikor azt mondták "Rendben" - húzta büszke mosolyra száját. - Szóval mostantól mellékállásban az EXO külön bejáratú sminkese vagyok!

- OMO! Istenem unnie! Imádlak! Nagyszerű vagy! - ugrott Jinnie nyakába Yura.

- Gratulálok! Téged tényleg nem szabad elhalasztani - állt fel MinAh, majd ő is csatlakozott az ölelésbe.

- Unnie! Megérdemelted! Nagyszerű munkát fogsz végezni! – tapsikoltam, és a társaságra vetettem magam, amitől eldőltünk, és nevetve a földön kötöttünk ki.

- Minek ide alkohol, ha van egy HyeRink? - kérdezte Minnie, mire elkuncogtam magam.

A nagy jókedv után SoJin megette az adagját, és elárulta azt is, hogy az EXO-val akkor dolgozik, amikor valami fontos esemény van, mint például M/V forgatás, autogramkártya fotózás, nagy koncert esetleg turné, vagy, hogyha nincs más munkája. Alapból egy másik sminkes lesz velük, de hogyha ő lebetegszik, akkor is SoJint fogják hívni.

Mind a hárman nagyon örültünk Jinnie sikerének, bízunk benne, hogy a legjobb döntést hozta, és minden jól alakul a jövőben. Azonban AhYoung szerintem még SoJin unnie-nál is sokkal jobban örült. Mindenki tisztában volt vele, hogy annak az esélye, hogy unnie elviszi őt hozzájuk egy a millióhoz, de Yurának már csak a tudat is elég volt, hogy SoJin olyan közel van hozzájuk.

Gondolatmenetemből négy darab, a  lelkemig hatoló pillantás rántott ki. Yura és SoJin annyira figyelt, hogy tényleg azt hittem lyukat égetnek belém. Lassan fordítottam feléjük a fejem, és vontam fel szemöldököm, eléggé bambán festhettem. Ők csak tovább néztek, mire MinAh megbökött, és ekkor rájöttem, hogy most nekem kell színt vallani.

- Oké, kérlek, ne szóljatok bele - vettem kérlelőre hangom. - Tudom, hogy merő hülyeségnek fog tűnni, amit mondok, de tényleg ne szóljatok bele, hosszú.

- Rendben, HyeRi - mosolygott rám biztatóan Jinnie.

- Nem fogunk - bólintott megerősítés képen Yura.

- Szóval megcsináltattam a tetoválásom, és elkezdtem egy különleges fiúval álmodni szinte minden este, de más időközönként. Az egész olyan, mint a valóság, ugyan úgy telnek a napok, viszont csak azokat a részeket látom, amikor ezzel a fiúval lépek kapcsolatba, és ami előtte vagy utána történik. Emlékszek azokra, amiket beszélünk, és amit csinálunk, rengeteg általános dolgot tudok róla, hogy mik a kedvenc dolgai, miket csinál szabadidejében, hogy issza a teáját. Tényleg ismerem - nyomtam meg az utolsó szót. - De nem emlékszem a nevére, a telefonszámára, hogy hol lakik, magyarul semmilyen fontos információra, amivel meg tudnám találni. Viszont... Viszont tegnap láttam őt, csak pár pillanatra, de láttam - fejeztem be kis monológom elkábult hangon. Még mindig alig fogtam fel, hogy tényleg él.

- Ja, és amit még ő se tud, mert nem volt alkalmam elmondani - kezdte MinAh, mire rá kaptuk a tekintetünket. Tényleg még meg sem beszéltem vele, hogy mit is látott azon az éjszaka. - A múltkor megkért, hogy figyeljem álmában, és egy ideig semmi érdekes nem történt, ugyanúgy horkolt, mint mindig. Aztán egyszer csak ilyen hajnali három környéken a tetoválásán feltűnt egy furcsa minta, és ilyen türkiz színben kezdett világítani. Nagyon hátborzongató volt - rázta ki a hideg egy pillanatra, majd megette a gumicukor adagját, ami a vallomásért járt neki. Cseles...

- Ez most komoly? - sokkoltam le, Minnie meg csak bólogatott.

- Hát... - kezdte emészteni SoJin a hallottakat, de látszott rajta, hogy nem nagyon megy neki. Igazság szerint nekem sem ment. Ez már túl sok volt... Hogy éjszakánként világít a tetoválásom az teljesen meghökkentő. Lehetséges egyáltalán? Ezek szerint igen...

- Szerintem ez simán megtörténhet - mosolygott Yura törökülésben. - Mármint, ha boszik meg jósok léteznek, akkor ez miért ne lehetne? Itt a cucid - dobta nekem az édességet, mire én egy "kösz-t" köptem oda. Utálom, ha ilyenekkel dobálnak... De ettől függetlenül megettem.

- Jó, Yura, lehet, hogy neked ez ilyen kis semmiség, de tudod nekem ezt elég nehéz felfogni - világosítottam fel barátnőm.

- Nem csak neked - meredt a semmibe Jinnie. - Nekem ezt látnom kell, hogy tényleg el tudjam hinni - motyogta.

- Aludhatsz velem, ha gondolod - ajánlottam fel neki. - Valahogy én is jobban elhiszem, ha ketten mondják. Már bocsi MinAh - tettem kezem az említett mancsaira, mire ő megértően mosolygott rám.

- Semmi gond, én se hinném el, ha nem láttam volna.

- De akkor már én is látni akarom! - kiáltott fel AhYoung.

- Akkor ma ott alvós buli HyeRinél! - jelentette be az örömhírt SoJin.

- Megyek én is - csatlakozott be MinAh is. - Nem akarok az egyetlen lenni, aki nincs ott...

- Helyesbítek, ez csak nekem lesz alvós buli - kuncogtam a többiek pedig csak forgatták a szemüket. - DE! Nehogy felmerjetek kelteni, szeretek vele lenni, és csak álmaimban van rá lehetőségem - kúszott szégyenlős mosoly arcomra.