Chapter Eighteen

*HyeRi POV*

A fejemben levő kisebb nyomás ébresztett, szerencsére tegnap nem ittam annyit, hogy most a halálomon legyek. Viszont így is eléggé lüktetett ahhoz, hogy bevegyek legalább egy fél fájdalomcsillapítót. Felületem és a fejemhez kaptam; Aigo~ így még jobban fáj... 

A fürdőszobába vánszorogtam és kerestem egy pirulát majd a konyha felé vettem lépteim. A pultnál elővettem egy poharat és teletöltöttem vízzel, próbáltam kettétörni a gyógyszert, de még ehhez sem volt erőm. Jobb megoldás híján elővettem egy kést és félbe vágtam, aztán pedig a víz segítségével a szervezetembe küldtem.

Körbe néztem és csak ekkor fogtam fel, hogy mekkora kupit is hagytunk magunk után tegnap este. A többiek alszanak, én egyedül biztos nem fogok elkezdeni pakolászni. A játékhoz négyen kellettünk, úgyhogy a takarításhoz is.

A kanapéhoz csoszogtam és próbáltam keresni egy szabad területet rajta, amikor megtaláltam erőtlenül dőltem le rá. Nem kellett volna, mivel ezzel egyetemben szólalt meg a telefonom. Na, ne már! 

Halántékomhoz nyúltam, majd egy sóhajtás kíséretében elkezdtem nyújtózkodni az asztalon található készülékért. Majdnem a földön végeztem, de aztán sikeresen a kezembe akadt. A kijelzőn Kevin neve villogott, lövésem sem volt, hogy miért írhat így gyorsan feloldottam és meglestem az üzenet tartalmát.

Szerettem Kevinnel tölteni az időm és megosztani vele a gondolataim. A kapcsolatunk rettentő simán haladt, több volt, mint egy barát és nem testvéri értelemben. JiHoo miatt, ezt fájt bevallani. Kevin miatt is, akinek fogalma sincs arról, hogy én foglalt vagyok.

Talán, ha az elején elmondom neki, akkor teljesen más irányt vesz a kapcsolatunk. De én azt nem akarom... Akármennyire is önző és igazságtalan JiHooval szemben, egyszerűen többet érzek Kevin iránt, mint amit megengedhetnék magamnak. Szörnyű ember vagyok...

"Hogy vagy Cuki? Remélem, nem nagyon érzed a tegnap éjszaka hatását :) Tudod, fighting! ^^"

OMO! De aranyos, hogy gondol rám és megkérdezi, hogy vagyok! Biztos van neki nagyobb gondja is, mint én és a fejfájásom, mégis ír nekem. A Cuki becenevet amúgy fogalmam sincs, honnan szedte. Egyszer csak elkezdett így hívni, mert szerinte cuki vagyok, én pedig hagytam.

VÁRJUNK CSAK! Te jó isten! Kevin mégis honnan a fenéből tudja, hogy én tegnap este mit csináltam és mit nem?! - buktam ki és gyorsan elkezdtem pötyögni a választ.

"Nem vészes csak egy picit fáj :'D Aranyos, hogy aggódsz :3 Egyébként... Honnan tudod? :$"

Halmoztam el smiley-kkal, mint mindig.

Lehet, hogy nem ittam olyan sokat, de ettől függetlenül még nem emlékeztem arra, hogy mit csináltam körülbelül éjfél után. Mialatt próbáltam visszaemlékezni jött a válasz.

"Nézd meg a híváslistád ;) Nagyon cuki voltál és őszinte"

Atya úr... Remélem nem mondtam el neki JiHoot! Habár akkor biztosan nem ilyen szórakozott hangnemben írna. De... Akkor mit mondtam?

A híváslistában legelső helyen volt Kevin neve, leellenőriztem és három óra tizenkilenc percet beszéltünk. Volt már több is, de csak egyszer. Akkor öt óra hat percet beszéltünk egy egész éjszakán keresztül. Emlékszem azalatt az éjszaka alatt rengeteg dolgot tudtam meg róla és ő is rólam. Egyszer talán nyitott könyvek leszünk a másik előtt. Bízom benne...

Már épp hívtam volna, hogy mesélje el az este történteket, amikor újabb sms-t kaptam.

"Mielőtt felhívnál, Alice's fel óra múlva^^"

Adta ki a parancsot, mire a pillangók rögtön csapdosni kezdtek hasamban. Csak megforgattam a szemem és derűsen felkacagtam.

SoJin Unnie jött ki a szobájából és rögtön a hűtőbe nyúlt, hogy megcsinálja szokásos turmixát.

- Látom, jó kedved van - morgott. Biztosan nagyon fáj a feje. Nekem segített a gyógyszer és Kevin. A gondolatra elmosolyodtam.

- Megyek el - artikuláltam, miközben felálltam és unniehoz sétáltam.

- Nem hiszem, hogy JiHoohoz, miatta nem örülsz ennyire. Kevin igaz? - kérdezte mire lesütöttem tekintetem,  reagálásomra ujjait orrnyergére csíptette.

Már elmondtam nekik, hogy találkozgatok Kevinnel, SoJint és MinAh-t is mindig elkísértem a U-Kiss-hez szóval már ott is tudják, hogy közeli kapcsolatban vagyok a maknae-val. Unnienak ez nem nagyon tetszik, ahogy MinAh és KiSeop kapcsolata sem. Csak velünk az a helyzet, hogy nekem barátom van és, hogy Kevin híres. Tudom, hogy Jinnie csak félt a támadásoktól és a megpróbáltatásoktól, de erős vagyok. Nem lesz gond.

- Miért nem szakítasz vele? - tette fel a kérdést, amit már én is rengetegszer feltettem magamnak, de ahogy akkor sem, most sem tudtam normális választ adni.

- Nem tudom - vontam vállat hetykén. Fogalmam sem volt, mit mondhatnék. - Nincs rá okom...

- A szerelem nem elég ok egy szakításra? - nézett rám hitetlenkedve.

- Nem vagyok szerelmes - ejtettem ki lassan és artikuláltan a szavakat.

- Na, látod - csettintett egyet. - Nem vagy szerelmes. Pont ez a baj, hogy nem vagy szerelmes se JiHooba, se SungHyunba - forgatta ki teljesen szavaim, mire eltátottam számat.

Attól függetlenül, hogy a saját oldalára állította szavaim, teljesen igaza volt. Nem szerettem már JiHoot, legalábbis nem úgy, mint régen. A nagy szerelmünk egyre jobban elkezdett zuhanni, aztán megjelent Kevin, mostanra pedig csak a megszokás ereje tart minket össze...

Kevint szerettem, de még nem voltam szerelmes. Azonban ő közelebb volt ahhoz, hogy ellopja a szívemet, mint jelenlegi barátom, aki még csak nem is erőlködik. Már-már teljesen elhanyagol, csak Kevin mellett ez egyáltalán nem zavar. Talán ez is lehetne egy ok a szakításra?

- Elmentem Unnie - jelentettem ki, majd sarkon fordultam és elindultam kifelé.

Nem akartam vele megosztani a gyengeségem, még nem... Mert ez gyengeség volt. Mi más lehetne? Egyszerűen nem tudok szakítani a mostani barátommal és tiszta lappal játszani Kevinnel vagy tisztázni utóbbival és mindent elmondani JiHoonak, hátha megbocsájt és minden a régi lesz. Egyikhez sem voltam elég erős...

- Úgy, menekülj el a problémád elől! Ezt teszi egy tizenkilenc éves nő! - kiabált utánam és még hallottam, amint valamit a pultra csap.  

Az Alice's-be érve rögtön megpillantottam a szokásos hármas asztalnál üldögélő Kevint. Tekintetével éppen a falat vizsgálta, mígnem felém vezette és arca felvett egy örömteli mosolyt, amitől majd kiugrott a szívem.

Hihetetlen dolgokat tudott kiváltani belőlem már csak egy pillantásával is. A mosolya egyszerűen megrészegített, amikor hozzám ért, a lábaim megremegtek és alig tudtam tovább tartani magam. Az ájulás határát mindig megkóstoltatta velem. Ez még JiHoonak sem ment, a kapcsolatunk elején sem. Vagy csak nem akarom bevallani?

Visszamosolyogtam, az asztalhoz mentem, Kevin pedig felállt, hogy a szokásos öleléssel üdvözöljük egymást. Legalább két hete csak telefonon tudtunk beszélni, így Kevin jól megszorongatott és én is őt.

- Hiányoztál - közölte, mire én kislányosan elpirultam. Annak ellenére, hogy szinte minden nap beszéltünk vagy videóztunk, ő is hiányzott nekem.

- Te is - lettem hirtelen nagyon őszinte. Mi történt velem? Eddig nem nagyon mondtam ki neki ezeket a dolgokat. Valami megváltozott, csak azt nem tudom mi. De miért? Leültem a helyemre és csak ekkor vettem észre, hogy már előttem van a szokásos jeges csokoládém. Milyen figyelmes. - Hogyhogy tudunk találkozni?

Kíváncsi voltam, ugyanis ezekben a napokban folyamatosan ment a She's Mine promótálása és annak ellenére, hogy a végen jártak, még most is alig volt ideje.

- Hát... Meggyőztem Manager hyungot - biggyesztette le elismerően ajkait én pedig enni kezdtem az italomban levő fagylaltot.

- Hú~ Hogyan? - tettem alkarom az asztal közepére és kissé megemelkedve ráhelyeztem testsúlyom. Szemeimben gyermekes kíváncsiság csillogott, mire Kevin felkuncogott.

- Felajánlottam, hogy még egy hónapig mosom a szennyest és viszem ki a kukát. A fiúknak nagyon tetszett az ötlet így ők is mellém álltak. Ha a tetoválás miatt kibírtam, akkor érted muszáj lesz - magyarázta, én pedig nagyot néztem, még a számban levő fagyit is majdnem félre nyeltem. Van tetoválása? Ez is egy olyan dolog, amit eddig még nem tudtam.

- Van tetoválásod? - ültem vissza a helyemre.

- Igen, azon a napon csináltattam, amikor találkoztam veled - ivott bele jeges teájába. Ezt csak onnan tudom, hogy napközben mindig azt ivott és csak este itta forrón. Olyankor én is azt kértem. Csak ilyenkor volt lehetőségem kihasználni, hogy ő az én tea felelősöm.

- OMO, én is! - ujjongtam. - Egy álom csapdát.

- Ez furcsa, mert nem csak ugyan azon a napon csináltattuk, hanem ugyan azt is - hitetlenkedett. - Ráadásul ugyan ezen a napon is találkoztunk először - tette hozzá.

- Úgy érzem sikerült megismerkednünk a sorssal - kuncogtam.

- Lehetséges - nyugtázta Kevin, de valamin mégis nagyon elgondolkodott.

Már csak attól nyugalom járta át a testem, hogy gyönyörű arcát csodálhattam. Vajon ő mit gondol rólam? Mennyire lehetek szép a szemében? Talán sosem fogom ezekre megkapni a választ... De csak nem vagyok olyan értelemben közömbös a számára, akkor nem vállalt volna be értem plusz egy hónap házi munkát. Vagy igen?

- Egyébként, miről is beszéltünk tegnap? - tettem fel azt a kérdést, ami ürügyként szolgált találkozásunkra.

- Azt mondtad, hogy szeretnéd, ha mindent tudnék rólad, mindent - suttogta az utolsó szót, mire szám elé kaptam a kezem. Istenem! Biztos idiótának néz...

- Aigo~ - szorítottam össze szemem és kicsit oldalra fordítottam fejem, mire ő kissé felnevetett. - És... Mit mondtál rá? - kérdeztem félve. Amúgy is mi van, hogyha nem is az igazat mondja? A fenéért nem emlékszem! Hiszen nem is ittam annyit!

- Közöltem veled, hogy ez visszafelé is megvan - kapkodta ide-oda zavartan tekintetét, én pedig legszívesebben felpattantam volna a helyemről és sikítoztam volna. Ehelyett csak egy levakarhatatlan vigyor került az arcomra. - És még azt is mondtad, hogy-

- Ne folytasd! - parancsoltam rá és egyik kezem még fel is emeltem. - Emlékszem, és nem szeretném élőben hallani, túl zavarba ejtő! - kértem.

Tényleg eszembe jutott, ahogy megdorgál, amiért lány létemre iszok, mert szerinte azt nekünk nem illik. Ahogy őszintén bevallja, hogy csak azért hív, mert szüksége volt rám, én pedig hogy bármikor itt vagyok neki. Apropó, nem is azt mondta, hogy szeretné, ha mindent tudnék róla! De akkor ezt most vehetem egy vallomásának nem? Szerintem teljes mértékben.

- Hogy bármikor - kezdte el azért is egy huncut mosollyal. Hát, ha így játszunk, akkor így játszunk! Gyorsan felpattantam helyemről és a szájára tapasztottam kezem. A nagy lendület hatására majdnem elestem ő viszont visszarántott és az ölében kötöttem ki. Nem akartam felállni. -, itt vagy nekem - túrt egy kósza tincset fülem mögé, amibe eléggé belepirultam.

Arca ismeretségünk alatt most először volt ilyen közel az enyémhez. Még így is tökéletes volt, a bőre, az orra, az ajka - amit most kezemmel takartam -, és a szemei. Azok a csodás szemek, amik minden egyes alkalommal könnyűszerrel rabul tudtak ejteni.

Ez most se volt másképp, csak ültem ott az ölében tehetetlenül, miközben kezem erőtlenül hagyta el száját és esett felkarjára. Továbbra is csak őt figyeltem, ő pedig engem. Szeme ajkam és tekintetem között cikázott.

Tudtam, hogy mire gondol, de nekem akaratlanul is JiHoo jutott az eszembe. Hirtelen a rémület szikrája futott át testemen és villant fel szemeimben. Nem tehetem meg. Kevin sóhajtott.

- Menjünk - vezette kezeit derekamra és segített fel öléből.

- Mégis hova? - értetlenkedtem. Nem lenne jó nyilvános helyen mutatkozni...

- Csak sétálni - mondta olyan egyszerűen, mintha nem lenne híresség, akit bármelyik pillanatban üldözőbe vehetnek. - Nem lesz baj - nyugtatott meg, mintha tudná, milyen gondolatok kavarognak épp a fejemben. Talán tényleg tudja, biztos kiismert az együtt töltött pár hét alatt.

- Biztos? - aggódtam, mire ő megragadta kezem és biztatóan rászorított.

- Biztos - bólintott, hogy azzal is megerősítse állítását.

Már legalább egy órája sétáltunk kéz a kézben. Kevin fején egy fullcap és egy napszemüveg foglalt helyet, de nem zavart. Túlságosan lefoglalt a tény, miszerint fogja a kezem és együtt sétálgatunk.

Nem voltak összefonva ujjaink, de jobb volt így, már ettől is elég lelkiismeret furdalásom volt. Akárhányszor eszembe kúszott barátom gondolata, egy óriási gombóc keletkezett torkomban, amit sehogy sem tudtam leküzdeni.

Ez már csak akkor lett rosszabb, amikor telefonom megcsörrent és a közös képünk virított a kijelzőn. Gyorsan elkaptam Kevin szeme elől, hogy még véletlenül se vegye észre majd kinyomtam a készüléket.

- Felvehetted volna - közölte, miközben a körülöttünk levő fákat és eget kémlelte.

- Csak anyukám volt - hazudtam, amitől csak még rosszabbul éreztem magam. - Majd visszahívom - erőltettem magamra egy apró mosolyt.

- Jó neked - mondta kissé szomorú hangon. Mondatát nem tudtam mire vélni.

- Tessék? E-ezt, hogy érted? - értetlenkedtem.

- Te nyugodtan kinyomod, ha anyukád hív és egyszerűen kijelented, hogy majd visszahívod - kezdte. Nem tudtam hova akar kilyukadni, viszont mondandója végen engem is átjárt a keserűség. - Nekem viszont lehetőségem sincs kinyomni a telefont, arra meg még úgyse, hogy csak úgy visszahívjam anyát, ha kedvem tartja - hangjából a gyötrelem és keserűség keveréke úgy tört elő, hogy még engem is padlóra küldött.

Tudtam mire gondol, sokszor volt, hogy hívtam - nem is egyszer -, ő pedig nem nyomott ki, de nem is vette fel... És egy ideig vissza se tudott hívni. Azonban én késő este vagy korán reggel is fogadtam a hívását, de az anyukáját bizonyára nem szokta éjszaka hívni...

Rájöttem, hogy Kevin nagyon érzékeny, hogyha a családjáról van szó és bármit képes lenne feláldozni értük, akár a saját életet is.

- Nagyon szereted a családod ugye? - kérdeztem, ugyanis szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy semmit nem tudunk egymás családjáról. Egy újabb üres oldal, amit ki kell töltenem, csak most család címmel.

- Rengeteg mindent köszönhetek nekik - mosolyodott el büszkén. - Ha ők nem segítettek volna az álmaim megvalósításában, akkor most nem tartanék ott ahol.

- Nagyon ritkán beszélsz velük?

- Eléggé, ott az időbeosztásom, az időeltolódás... Amerikában maradtak és így nehéz a kapcsolattartás - látott el információkkal. Szóval a szülei SanFrancisco-ban maradtak...

Egy pillanatra elszégyelltem magam, hogy néha kinyomom anyát. Sajnáltam Kevint, de nem akartam neki ezt mondani, azzal nem segítek és lehet nem is szeretné a sajnálatom. Ehelyett csak biztatóan meg szorítottam a kezét majd átöleltem.

Szerettem volna neki a távol levő családja helyett is szeretetet árasztani. Kicsit megilletődött, de visszaölelt.

- Mesélj róluk, milyenek? - tettem fel az újabb kérdést, miután elváltunk egymástól.

- Apa nagyon jó szívű, eléggé csendes és általában bele törődik abba, amit anya mond neki - kuncogott. - Tudod, anya nagyon akaratos tud lenni néha... Szereti, hogyha minden az ő akarata szerint történik. Eléggé fontos vagyok neki és ezt túlságosan is kimutatja - vakargatta tarkóját. - Van egy nővérem Deanna, vele nagyon jó a kapcsolatunk. Rengeteget beszélünk, mindig segít megoldani a problémáim - terült el egy meleg mosoly az arcán. - Amikor teheti, meglátogat. - Biztosan gyönyörű nővére van. Egyszer majd hátha láthatom. Egyszer talán az egész családját megismerhetem. - És neked milyen a családod? - fordult hirtelen felém, a kérdésre felkaptam a fejem és meglepetten néztem rá, mire ő felnevetett. Ez a nevetés!

- Hát… Apa elég laza, de ennek ellenére nagyon gondoskodó és eléggé félt. Akármennyire furcsa még anyámtól is félt - közöltem a szokatlan tényeket, mire Kevin is eléggé érdekesen nézett rám, egy pillanatra pedig valami rossz suhant át arcán. - Persze nem azért, mert anya bántalmazna vagy valami - tettem fel rögtön nyugtatóan kezeim, ő pedig egy sóhajt eresztett ki magából. - Csak... Anya elég fiatal volt, amikor megszülettem; mindössze tizenhat éves. Nagyon laza anyuka és rengeteg mindent megenged, amit apa szerint nem kéne. Például a tetoválás is - hoztam fel az első dolgot, ami eszembe jutott. - Apa tuti ki fog akadni az elején, de anya imádni fogja - forgattam meg szemeim szórakozottan, mire elnevettük magunkat.

- Biztos jó fej a családod - közölte velem következtetéseit.

- Igen, nagyon szórakoztatóak - ismertem el. - OMO! Eszünk fagyit? - pörögtem teljesen be, ahogy megláttam a közelgő standot majd felé kezdtem húzni partnerem.

- Még szép - jött utánam óriási mosollyal arcán.