Chapter One

Milyen kis türelmetlen vagyok :O Mivel nem bírtam várni szombatig, ezért már most kiraktam a részt, hogy eltudjátok olvasni :$

Ez még eléggé az eleje és csak alap információkat tudtok meg belőle, viszont az első két rész indítja be az egész történetet :D Remélem meglesztek vele elégedve, és nem fogtok benne, vagy mondhatnám úgyis, hogy bennem csalódni!

 Ha tetszik a blog, akkor komenteljetek és iratkozzatok fel! Nagyon örülök bármilyen visszajelzésnek, és ha látom, hogy olvassátok a ficit ^^

Kellemes olvasást! Chu~

*HyeRi POV*

- MinAh! Ez nem vicces! – Épp ebédszünet volt, én pedig legjobb barátnőm korholtam túlzott nevető rohama miatt, miközben megpakolt tálcáinkkal haladtunk a szokásos kis asztalunkhoz.

- Nem kell ezt annyira felfújni. Néhány napja rosszat álmodsz ennyi az egész. Ne gondold túl – legyintett nemtörődöm stílusban.

- Én egyáltalán nem fújom fel… - pufogtam. – Két hete nincs egy jó álmom sem. Alig tudok aludni, mostanság már nem is akarok... Próbálom magam ébren tartani... Csak nézz a fejemre! – mutattam az említett testrészre felháborodottan.

Valami katasztrófa sújtotta területre hasonlított leginkább az amúgy kipihent és ápolt arcom. Szemeim alatt hatalmas fekete karikák ékeskedtek, arcom nyúzott volt, tekintetemből pedig a legkisebb szikra is hiányzott, ami az életet mutatta volna.

Napok óta egy szemhunyásnyit sem tudtam aludni… Valami rossz árny mindig megszállta az álmaim, ezzel feldúlva a békés képeket. Fogalmam sincs róla, hogy ez miért van. Mindig is jó alvó voltam, aki mindent át tud aludni és a legnagyobb zaj is alig bírja kipattintani az ágyból… De most minden felborult és ez egyáltalán nem tesz jót a hétköznapjaimnak.

A teljesítményem egyre jobban halad a mélypont felé és nem igazán tudom, mit tehetnék ellene. Már SoJin szokásos reggeli turmixitalára is rászoktam, ami elvileg határtalan energiával tölt el. Hát, nálam nem jött be…

- Hát… ha JiHoo így meglát, azonnal elszalad – kuncogott barátnőm határtalan együttérzéssel.

- Egyáltalán nem. Egy suliba járunk, mintha nem tudnád, és ugyan olyan aranyos - mosolyogtam elégedetten.

JiHoo a barátom volt lassan egy éve. Igaz, voltak kisebb nagyobb összerezzenéseink, de kinek nem? Egyébként mindig odafigyel rám, vicces, kedves, gondoskodó, és ami a lényeg, hogy szeretem. A jelenlegi állapotban nem igazán tudnám elképzelni az életem nélküle.

- Csodálom azt az embert – biggyesztette le elismerően ajkát.

- Te csak ne csodálj senkit, inkább segíts és találjunk ki valami megoldást – mondtam miközben leültünk az asztalunkhoz.

Az ivólevemről letéptem a szívószálat, kibontottam és a kis lyukba tettem. Hogy cselekedetem ne legyen fölösleges az itókát ajkaimhoz emeltem majd a számba helyeztem a szívószálat.

- Mit szólnál egy álomcsapdához? Elvileg azok bejönnek – vont vállat miközben evett egy falatot. Talán igaza van. Lehet, vennem kéne egy álomcsapdát… De az túl egyszerűnek tűnik... Valami más megoldás kell, de ezen az úton elindulhatok.

- Nem is tudom… Inkább keressünk valami mást – hessegettem kezemmel az ötletet majd én is enni kezdtem.

Ezek után annyira elmerültem az evészetben, hogy észre se vettem, amint barátnőm felém igyekszik. Csak MinAh bökdösésére eszméltem fel, majd kérdő tekintetemmel ajándékoztam.

- Úgy néz ki, Yura valamit nagyon mondani szeretne - biccentett fejével a rohanó lány irányába.

Yura mindig is kissé hiperaktív volt. Tele van élettel és vidámsággal, szinte egy percre se lehet lelőni. Viszont amikor alszik, teljesen ki van ütve és arra sem kelne fel, ha egy medve épp felfalna minket.

Most is rohan, miközben a kezével kalimpál és nevemet kiabálja folyamatosan. Várjunk! Hogy mit csinál? Csodás… megint leéget. Hirtelen kezdtem el neki mutogatni mindenféle hülyeséget csak azért, hogy végre maradjon már csendben és próbáljon meg vállalhatóan viselkedni.

Egy évtizedbe telt, de végre elhallgatott és gyors sétában haladt tovább. Mikor megérkezett épp szólásra nyitotta volna száját, de megijedt.

- Atya ég! Te szörnyen nézel ki – fogta fejét hitetlenkedésében. – Napról napra rosszabbul – emelte a magasba pár rövid hajtincsem majd elengedte, azok pedig tehetetlenül hullottak vissza a többi mellé. – Tragédia…

- Oké! Yura… tudom – fújtattam. – Mi annyira fontos, hogy a fél iskolát végigordítottad miattam?

- Ja, igen! Valami eszméletlen tetoválást láttam az egyik csajon a vécéből kijövet. A felsőjét cserélte le és megláttam az oldalán lévő tetoválást. Gyorsan le is kaptam. Ha minden igaz nem vette észre - magyarázta miközben kotorászta elő telefonját.

Nekem már a tetoválás szóra felcsillant a szemem így alig vártam, hogy megmutassa. Mikor végre előkerült a telefon megcsodáltam a képet. A lány oldalán egy toll volt, aminek a vége fokozatosan repülő madarakká alakult át.

- Hű – fejeztem ki csodálatomat. – Ez eszméletlen!

Mindig is tetszettek a tetoválások és szerettem is volna egyet. Sajnos sose tudtam, hogy mégis mit kéne magamra varratnom, ezért inkább hagytam az egészet… Plusz a szüleim se nagyon örülnének neki annak ellenére sem, hogy tizenkilenc éves vagyok és külön élek.

Ám ekkor beugrott.

- Megvan! – kiáltottam fel örömömben és ezzel egy huzamban pattantam is fel helyemről.

- Mi van meg, édesem? – nyomott egy puszit arcomra JiHoo.

- Áh, csak az, hogy hozhatom helyre ezt – mutattam ismét a fejemre. Tényleg tragédia volt…

- Ki vele, még mielőtt a kajámba esik a fejem – siettetett MinAh.

- Mivel túl szokványos lenne, ha csak simán vennék egy álomcsapdát és már régóta szeretnék egy tetoválást kombinálom a kettőt – közöltem büszkén eszméletlen ötletem, miközben mutattam a számot kezemmel. Abból ítélve, amit az arcukon láttam, a többiek viszont egyáltalán nem találták annyira csodálatosnak, mint én, így csalódottan rogytam le a székemre. – Pedig ez tényleg egy jó ötlet volt – mondtam és inkább elkezdtem kevergetni a kajám.

- Édes mi nem azt mondjuk, hogy ez rossz ötlet volt - simogatta hajam JiHoo.

- Csak lehetséges, hogy megbánod. Eddig körülbelül azt se tudtad, mi azaz álomcsapda, most pedig magadra akarod varratni? Nem gyors ez egy kicsit? - kérdezte MinAh.

- Nem hiszem, hogy gyors lenne... Láttam már képen és tetszett. Most pedig szükségem van rá - jelentettem ki nemes egyszerűséggel. Azt hiszem az volt az, amit a képeken láttam. Gondolom…

- Szerintem ez nagyszerű! - szólt közbe az egyetlen személy, aki támogat benne, nem más, mint Yura.

- Látjátok - tettem szét kezem. - Nektek is olyan lelkesnek kéne lennetek, akárcsak Yura...

- Elnézést, hogy nem támogatlak rögtön minden őrültségben, ami eszedbe ugrik... Csak pár órával később - fonta keresztbe karját Minnie.

Igazából teljesen jól mondta. Először minden hülyeségemről le akar beszélni - ritkán megy is neki -, de általában nem jön össze. Egy idő után feladja, és inkább támogat, hogy ne egyedül csináljam. Néha megbánom ezeket a döntéseket, néha nem. Ennyire egyszerű.

- Jól van már - löktem kicsit vállán. - Nem kell a durci - somolyogtam.

- Azért szerintem SoJint is be kéne avatni - szólalt fel ismét barátom mire mindenki bólintott.

Mikor vége volt az utolsó órámnak is boldogan indultam el haza. Siettem, hogy minél hamarabb meg tudjam beszélni SoJinnal, hogy én ma igenis elmegyek és csináltatok magamnak egy tetoválást arról az álom izéről... Igen elfelejtettem a nevét, de ettől függetlenül még segíthet a problémámon nem?

Idő közben annyira siettem haza, hogy el is felejtettem a két jómadár osztály- és lakótársamat. Csak akkor jutott el tudatomig, mikor MinAh vállamnál fogva morcos arca felé fordított. Valahogy jobban tetszik, mikor nevetnek a szemei...

- Lennél szíves olyan aranyosnak lenni, hogy máskor nem hagysz ott minket? - mormogott.

- Bocsánat... Csak már szeretnék a tetováló szalonban lenni, ezért sietek.

- Hát siethetnél úgy is, hogy megvársz minket - mondta fenyegető tekintettel Yura.

- Egyáltalán a szüleid mit fognak hozzá szólni? - akadékoskodott még mindig MinAh. Tudtam, hogy a tetoválásra érti. - Egyébként most az egyszer elnézzük, hogy ott hagytál minket.

- Rendben, legközelebb nem hagylak ott tieteket, na. És az már úgyis mindegy lesz, ha magamra varrattam. Plusz kitagadni nem nagyon tudnak mivel már így  se velük élek...

- Viszont ők fizetik a költségeid, amit a házba és minden másba fizetsz - okoskodott Yura.

- Lényegtelen, anya úgyis imádni fogja - legyintettem.

Az út további részében nem nagyon beszélgettünk, ugyanis ha az ember a legjobb barátaival ugyan abba a közép suliba jár három éve és egy éve együtt is élnek, néha kell a nyugalmas csend. A kínos csend viszont nagyon ritka kis csapatunkban.

Mihelyst látókörömbe került csodás kis otthonunk gyorsabbra vettem lépteim és a házba rohantam. Gyorsan ledobtam magamról a cipőim és a nappaliba repültem. SoJin ilyenkor általában mindig itt csinál valamit, vagy a konyhában. Ha egyáltalán itthon van, hiszen ő már dolgozik.  Ezért van az, hogy egy tizenkilenc és két húsz éves lány együtt tud élni.
SoJin ő elég idős, huszonhét éves így ő az úgynevezett gyámunk. Sminkes az M!CountDown-ban. Ennek ellenére még egy hírességnek sem mutatott be minket... Nagyon kedves... De még ő se hozott haza senkit az idolok közül. Pedig tuti, hogy volt már valamelyikkel közelebbi kapcsolatban vagy épp most is van.

Igazság szerint én nem is nagyon vagyok oda ezekért a bandákért. Sokat hallgatok, de egyik bandából sem ismerek tagokat, és ha életemben egyszer láttam őket, akkor az teljesítmény. De például Yura teljesen oda van az idolokért.
Mikor megláttam, hogy SoJin ott ül a kanapén hatalmas kő zuhant le a szívemről. Nem is haboztam tovább rögtön mellé vetettem magam, és belekezdtem mondandómba.

- Unnie! - vigyorogtam rá.

- Valaki nagyon hiperaktív ma - húzta hátra felsőtestét. - Mit szeretnél?

- Tudomásom szerint teljességgel tisztában vagy azzal, hogy napok óta nem tudok aludni...

- HyeRi csak rád kell nézni - mondta sajnálkozóan, amiért legszívesebben kinyírtam volna a tekintetemmel. Miért tudatja velem mindenki ilyen keményen?

- Igen tudom! Hidd el nap, mint nap találkozok tükörrel! Olyan borzasztó - borultam csalódottan vállára.

- Semmi baj - simogatta fejem. - Előbb-utóbb menni fog éjszakánként az alvás is. Szoba tiszta is lettél, ez is menni fog - mosolygott rám biztatóan felemelt hüvelykujjakkal.

- Hahaha, nagyon vicces.

- Min nevetünk ennyire? - érkezett meg Yura és MinAh.

- Azon, hogy HyeRi szobatiszta - kuncogott SoJin, amit én egy szemforgatással jutalmaztam.

- A tárgyra visszatérve. Ma már tényleg megszűnnek lidérces álmaim, ugyanis ma elmegyek, és tetovált bőrrel térek vissza  - vigyorogtam.

- Sok sikert - ütögette meg a fejem búbját.

- Mi? - esett le MinAh álla. - Ennyivel elintézed?

- Felnőtt ember. Az egyik legjobb barátnője vagyok, nem az anyja. Azt csinál, amit akar. Minden embernek kell hibákat ejtenie, és ha ő ezt akarja, hát tegye. Soroljam még? – ismertette érveit a legidősebb.

- Nem kell - mondta MinAh lehangoltan.

- Akkor jó. És milyen mintát szeretnél? - érdeklődött SoJin.

- Álomcsapda! - vágtam rá. Ó eszembe jutott.

- Szóval ezért múlnak majd el a rossz álmaid – következtetett.

- Pontosan - bólogattam.

- És nekem hála találta ki! - mondta büszkén Yura, miközben bőszen mutogatott magára.

- Mindkettőjük keze benne volt - húztam két oldalról magamhoz MinAh-t és Yurát.

- Ha már mind a hárman ölelkeztek én se akarok kimaradni - mondta Jinnie majd hozzánk araszolt és egy jó nagy ölelést hajtottunk végre.

Mivel már régóta szeretnék tetoválást ezért már egy jó ideje kinéztem magamnak egy jó kis tetováló szalont itt Szöulban. Általában így van, ha én szeretnék valamit, rögtön utána nézek és mindent eltervezek.

Emlékszem mikor a kutyás korszakom volt. Kinéztem a kutyust majd a ruháit és minden mást. Szépen összeadtam a dolgok árát és kijött, hogy mennyi pénz kell ahhoz, hogy mindez meglegyen. Vagy, mikor lovat akartam. Természetesen egyikből sem lett semmi a pénz és a többiek miatt... Nem értem miért nem szeretnék a lányok, ha lenne egy cuki kis kutyusunk vagy egy lovunk... 

Teljes extázissal vonultam a szalon felé JiHooval az oldalamon és persze MinAh husival. Mostanra már megbékélt a dologgal miszerint tetoválásom lesz. Kicsit ülepednie kellett a dolgoknak.

- Összeroppantod az ujjaim - lépett elém hirtelen, majd fogta meg másik kezem is barátom.

- Sajnálom - enyhítettem a fogásomon. - Csak kissé izgulok - mondtam egy kínos mosoly kíséretében.

- Nyugi itt vagyunk - simogatta meg karom barátnőm.

- Tudom, de ez akkor is rémisztő. Nemsokára egy tűvel fognak rám rajzolni egy mintát, ami soha többé nem jön le.

- Azt is megcsinálhatjuk, hogy felrajzoljuk alkoholos filccel, majd mindig átfirkantjuk - adta remek ötletét MinAh.

- De, majd pont... Inkább maradok az eredeti verziónál – forgattam szemeim. Minnie és a csodálatos, utánozhatatlan ötletei!

- Ilyen az én bátor barátnőm - tapasztotta JiHoo édes ajkait az enyémekre.

- Szeretlek - suttogtam ajkaiba.

- Én is - puszilt még meg.

- Aztán el ne folyjatok itt nekem - mondta MinAh és előre indult.

- Megnyugodhatsz nem fogunk - nyújtottam rá nyelvem és tovább indultunk.

Miután beértünk a szalonba kiszemeltünk pár szabad helyet majd leültünk. JiHoot keresték telefonon így kicsit magunkra hagyott.

Igaz régtől szerettem volna tetoválást és úgy éreztem lelkileg teljesen felkészültem, de most, hogy itt ülök egészen más, mint gondoltam.

- Ne idegeskedj, nem tesz jót a szépségnek - csípett arcomba MinAh.

- Nekem most már úgyis mindegy - biggyesztettem le ajkam.

- Dehogyis - tiltakozott -, gyönyörű vagy csak most nem vagy formában.

- Köszi...

- És hova szeretnéd tetetni?

- Nem tudom. Annyi lehetőség van...

- Akkor valami elképzelésed van már milyen lesz? - kérdezte mire szégyenlősen meg ráztam a fejem.

- Nincs - vallottam be.

Minnie épp szólásra nyitotta volna száját, amikor JiHoo visszatért.

- Édesem, sajnálom, de muszáj elmennem. HanAh az oviban maradt anya pedig a kórházban és nekem kell érte mennem. Sajnálom - húzta el a száját.

Furcsa volt, mert miközben mondta egyszer sem nézett a szemembe, vagy ha nézett, akkor is csak pár másodpercre...

HanAh egyébként a kis húga. Nagyon aranyos kis teremtés. Mindig mikor ott vagyok, rajzol nekem valamit, mi pedig sokat játszunk vele. Az anyukájuk ápolónő és biztos valami dolga akadt, azért kellett tovább bent maradnia.

- Semmi gond, megértem - mosolyogtam. - Már most hiányzol - bújtam hozzá.

- Nyugi holnap úgyis látjuk egymást - tette kezét állam alá.

- Szerencsére - vigyorogtam.

- Viszont most mennem kell. Szeretlek - nyomott egy hosszú csókot ajkaimra majd elhagyta a terepet.

- Az elején tényleg úgy voltam vele, hogy imádnivalók vagytok, de mára már nem értem, hogy nem unjátok egymást – piszkálgatta körmeit MinAh.

- Hidd el, néha tudjuk unni egymást - nevettem.

- Az nem rossz jel egy kapcsolatban, ha a felek unják egy mást?

- Ő... Ez az első komoly kapcsolatom, remélem nem... – lett bizonytalan a hangom.

- Mindegy nem az én dolgom - vont vállat majd felállt és elindult. Most ő is itt hagy?

- Yah! Most elbizonytalanodtam miattad - duzzogtam. - Hova mész?

- Csak a mosdóba - mondta mire én bevágtam egy ó-értem fejet aztán pedig tovább ment.

Míg MinAh vécén volt azon gondolkoztam, hogy hova is tetessem a tetoválást. Régen nagyon szerettem volna a hátamra egy nagy szárnyat, de később rájöttem az túl durva lenne... Utána arra jutottam, hogy a nyakamra kéne valami, de mivel ott nem mutatna jól az álomcsapda, ezért máshova csináltatom.

Egy óra múlva sikeresen túlestem a beavatkozáson. Végül is a hátam felső részére került a tetoválás és gyönyörű lett. Imádom. Szó szerint nem tudok betelni vele. Remélem JiHoonak is ugyan ennyire tetszeni fog.

- Tényleg nagyon jó lett - mosolygott elismerően MinAh is.

- Ugye? – néztem rá csillogó szemekkel.

- Ühüm. Most már csak reménykedjünk, hogy bejön.

- Pontosan - bólogattam miközben kifelé toltam az ajtón és kiléptem a szalonból.

Egy nagy kocsi pont akkor állt meg az út szélén és kiszállt belőle két srác. Úgy igazán nem figyeltem meg őket, rögtön elfordultam abba az irányba ahonnan jöttem viszont hallottam, ahogy MinAh szerencsétlenkedik.

- Elnézést - szabadkozott. Biztosan neki ment az egyik srácnak. Nem is ő lenne.

- MinAh, nem élek örökké! - céloztam rá, hogy siessen, de közben még csak hátra sem fordultam. A következő pillanatban egy kivirult MinAh-t láttam az oldalamon. – Húúú, valakinek elcsavarták a fejét.
- Nem is igaz - tiltakozott.