Chapter Four

Sziasztok! ^^ Jelentkezem a negyedik fejezettel :D Végre nekem is nyári szünet van (olyan jó ezt leírni *-*), úgyhogy délutánonként teljesen bele tudom vetni magam az írás világába :3 

Örülnék neki, hogyha kapnék egy kevés kis visszajelzést azzal kapcsolatban, hogy tetszik-e a történet, és ha igen, akkor mik azok, amik a legszimpatikusabbak, vagy, hogy mi az, ami kevésbé :$

Kellemes olvasást! Chu~

*HyeRi POV*

Kómásan törölgettem mind a két szemem, miközben SoJin dorgálását hallgattam, viszont semmit nem fogtam fel belőle. Valami olyasmit mondott, hogy keljek, mert el fogok késni...

- Rendben, rendben - csitítgattam. - Kelek már, nyugalom.

- Hiszem, ha látom... – mondta, mire felületem, lábaim az ágy szélére vetettem és felálltam.

- Egyébként... Neked nem dolgoznod kéne? – néztem rá kómás fejjel.

- Egyébként neked nem iskolába kéne menned? – vágott vissza.

- De, de most komolyan, miért vagy itthon? - ásítottam.

- Hívtak, hogy később kell bemennem, mert még nem fejezték be az interjút, és csak utána jön a fotózás meg mi egyebek. Az interjúra pedig nem olyan fontosak az én repertoáromba tartozó dolgok - sóhajtott.

SoJin nem csak sminkesként tevékenykedett, hanem sokszor igazított az idolok ruháin és frizuráján is.

- Ja, értem. Egyszer tényleg elvihetnéd Yurát magaddal. Biztosan repdesne a boldogságtól főleg, hogyha akkor vinnéd, amikor az a Kia gyerek a közelben van - célozgattam.

Yura nagyon régóta próbálja rávenni, hogy vigye el magával, de Jinnie mindig nemet mond, merthogy túlságosan is előtörnének Yura érzelmei. Habár azok után, amit itthon vagy suliban le szokott művelni nem is csoda...

- Mármint Kai? – nézett rám értetlenül.

- Aha, biztos... - legyintettem majd a fürdőbe vettem az irányt.

Először általában enni szoktam, de mivel most késésben vagyok, inkább veszek valamit a suliban. Gyorsan fogat mostam, majd magamra kaptam pár elviselhető göncöt. Bedobáltam a táskámba a szükséges cuccaimat - legalábbis remélem, ezek azok -, majd roham léptékben hagytam el az otthonunk.

- A reggelid! - kiáltott utánam SoJin, mire én csak furán néztem. Sose szokott kaját csinálni nekünk suliba. - Gondoltam csinálok neked, hogy ne a pénzed keljen pocsékolnod - rakta bele az említett dolgot a táskámba, majd egy gyors ölelés után elváltak útjaink. Vagyis csak én hagytam ott őt...

Általában szidni szoktam az eget, hogy hat percenként jön a sulihoz vezető városi busz, viszont az idők változnak, és jelen pillanatban hála az égnek, hogy hat percenként jön. Így talán nem fogok elkésni. De ha azt nézzük, ahogy kinézek, akkor talán jobb is lenne, ha elkésnék...

A busz beállt, én pedig kis aranyosan szálltam fel. Annyira, de annyira aranyosan, hogy majdnem lefejeltem a busz ablakát. Kicsit se volt gáz... Ááá, dehogy.

Lihegve, már-már futó lépésben tartottam az iskola felé. A bejáratnál pedig JiHooval futottam össze.

- Szia, édesem - köszöntött egy apró csókkal majd derekamra vezette karját.

- Szia - mosolyogtam édesen.

- Hogyhogy itt vagy? - érdeklődött bár nem tudom miért, mikor tudtommal tudja az órarendem.

- Hát órám lesz, de hogy milyen azt magam sem tudom - vakargattam a fejem. – De sietnem kell, nem akarok elkésni – indultam volna meg a bejárat felé, azonban ő visszahúzott, én pedig sürgető tekintetemmel jutalmaztam.

- HyeRi... Neked most nem lesz semmilyen órád - világosított fel.

- Ezt mégis hogy érted?

- Szerdánként mindig elmarad az elsőd.

Hát igen férfiak… Mert nekik mindig igazuk van, ugye? Cöh…

- De hát - makogtam. - MinAh és Yura sincs otthon és... - folytattam volna, de barátom egy csókkal félbeszakított.

- Ssh - csitított. - Nekem sincs elsőm, a tanár beteg lett, helyettesítést meg nem találtak, szóval – húzta el az utolsó szócskát -, a tiéd vagyok.

- Ez mind szép és csodás, csak tudod fölöslegesen rohantam...

- A velem töltött idő talán fölösleges? - szomorkodott.

- Szívemből szóltál - sóhajtottam. – Nem amúgy… Tudod, hogy szeretlek?

- És ugye te is tudod, hogy szeretlek?

- Hát persze - mosolyogtam majd ajkaink összeforrtak.

JiHoo és én, hogy eltöltsük az időt a suli parkjában telepedtünk le.

Megosztottuk egymással a mostanában történt eseményeket. Panaszkodtam egy sort azért, hogy a néptánc tanárom eléggé lecseszett, amiért túl díszes a körmöm és az nem illik a népi viselethez. Kérdem én! Mikor akarok majd néptáncosként elhelyezkedni bárhol is?

Én csupán a YG vagy a TS Entertainment-nél szeretnék táncolni ez meg nem nagy kérés. Ott biztos nem ordítják le a fejem, ha rózsaszín a körmöm ezüst csillámmal. Legalábbis remélem...

Igaz, hogy nem szeretem ezeket a dolgokat, de csak ilyen helyen lehet jövőm táncosként, ezért kénytelen vagyok. Plusz nem lehet rossz az idolokkal utazgatni, és egyik fellépésről menni a másikra. Biztos a próbák is jó hangulatban telnek a mellett, hogy piszokfárasztók…

- Álmodtál már valaha olyat, ami teljesen valóságos volt? - érdeklődtem szerelmemtől miközben ölébe fészkeltem magam.

- Ezt, hogy érted? - csókolt nyakhajlatomba.

- Hát, hogy minden érzés, mozzanat, hang valóságos. Hogy ugyan úgy érezted magad, mint most. Mintha ez is egy álom lenne.

- Nem nagyon... De most ezt miért kérded?

- Csak nagyon valósághű álmom volt az éjjel. Ennyi.

- És mit álmodtál?

Na, ez az a kérdés, amit nem akartam hallani a szájából. Most mondjam azt, hogy: áh, semmi érdekes csak nagyjából randiztam az egyik legédesebb sráccal, akit valaha láttam? De az is lehet - sőt valószínű -, hogy nem is létezik, csak a képzeletem szüleménye.

- Semmi érdekeset – legyintettem.

- Na – húzta el az a betűt. – Mond el oppának! – vigyorgott huncutul.

- Oppa túlságosan is kíváncsi! – nyújtottam ki a nyelvem.

- Mert felkeltetted az érdeklődését?

- De rossz vagyok – csóváltam a fejem.

Miután kicsengettek az első óráról, amire totál fölöslegesen jöttem be – és igen tudom, hogy legalább JiHooval lehettem, de nekem az alvás egy óriási allergia terület -, az öltöző felé vettem az irányt.

Moderntáncóránk lesz így kénytelen vagyok átöltözni. Öltözködés közben azon agyaltam, hogy vajon JiHoo most haragszik-e, amiért nem mondtam el neki, hogy mit álmodtam… De ha meg elmondom, akkor lehet azért fog haragudni… Inkább haragudjon, azért mert nem mondtam el neki valamit, mint azért mert körülbelül megcsaltam álmomban.

El sem hiszem, hogy álmomban flörtöltem és hagytam, hogy velem is megtegyék! Mindegy, többször úgyse fog előfordulni. Egyszeri alkalom volt, csak a képzeletem szüleménye, szépen elfelejtem, és minden rendbe jön. Igen így lesz – gondoltam majd levettem magamról a felsőm, és mire újra láttam egy Yura fej került kínosan közel hozzám.

- Te jó isten! – sikítottam fel. – A szívbajt hoztad rám Yura!

- Ez volt a cél – vigyorgott önelégülten majd leült a padra, és keresztbe tette lábait. – És mi történt veled az elmúlt másfél órában?

- Fölöslegesen BEROHANTAM az iskolába, majd összefutottam JiHooval és együtt voltunk – foglaltam össze igen tömören, közben pedig összehajtottam a ruháim.

- Jiji valahogy mindig a képben van - forgatta a szemét.

- Még mindig nem értem mégis mi a franc bajod van vele – csaptam be a szekrényem ajtaját.

- A szeme se áll jól! Sőt van benne valami gonoszan félelmetes csillogás – magyarázott.

- Mi?! Hát te nem vagy normális… - hitetlenkedtem miközben az ő szekrényéhez mentünk, hogy ő is át tudjon öltözni.

- Én nem vagyok normális? Nem tudom, ki jár a kis Jijivel.

- Ya! Hányszor megmondtam már, hogy ne hívd így!

- És hányszor nem fogok még rád hallgatni? Én mondom, szakíts vele!

- Mi?! Te meg vagy húzatva? – csaptam tenyeremmel az egyik szekrényre.

Alig hittem a fülemnek. Hogy mondhat pont az egyik legjobb barátnőm ilyet? Komolyan mondom ilyen nincs… Támogatnia kéne és mellettem állnia nem? Én meg még reggel lobbiztam azért, hogy SoJin Unni vigye be a munkahelyére. Na, ez se fog többet előfordulni.

- Te! Te vagy meghúzatva. Én mondom, hogy abban az emberben valami nagyon nincs rendben egy ideje. A helyedben jobban odafigyelnék rá.

- Höh – kommentáltam.

- Mi ez a lesokkolt ábrázat? – jelent meg MinAh is a közelünkben.

- Hallod ez mit beszél? – fordultam felé.

- Miért mit? – nézett Yurára.

- Csak azt, hogy figyeljen oda a barátocskájára, mert szerintem nem minden olyan tökéletes, mint ahogy a rózsaszín ködben látja – emelte fel kezeit majd széthúzta, mintha csak a ködöt oszlatta volna szét.

- Hát ö… én ebből inkább kimaradok – vett fel egy kínos mosolyt, majd lassan hátra lépkedett és eltűnt a saját szekrénye irányába. Csak úgy megjegyezném, hogy Yura és az én szekrényem között található az övé…

- Nem nagyon jutottál messzire – forgatta a szemét Yura.

Tíz perccel később már a táncteremben ültünk, és hallgattuk a tanár dorgálását. Volt, akit azért szidott meg, mert nem volt megfelelő ruházata. Értem itt például a harisnyát vagy cipőt... Volt, aki ismét azért kapott, mert, hogy nem megfelelő az alakja, ezért gondolkodjon el, és kezdjen el fogyni, mert egy táncos nem nézhet ki így. Igazából én nem mondanám, hogy dagadt lenne. Inkább csak kicsit húsos, de ettől függetlenül remek táncos, és tényleg jól csinálja, amit csinál.

Nem értem, hogyha valaki kicsit ducibb, miért ne lehetne táncos. Inkább dicsérnie kéne, hogy mindezek ellenére van kitartása, és attól függetlenül, hogy szinte minden tánctanártól megkapja, hogy hogyan néz ki, mégis itt van, és követi az álmait. Szerintem ez igazán becsülendő rajta. Az se véletlen, hogy a sok negyven kilós picsa kilépett, mert nem bírta a strapát...

Néha én is elgondolkoztam már rajta, hogy itt hagyom az egészet, mert egyszerűen olyan lelki és fizikai erőt igényel, hogy az hihetetlen. De szerencsére itt van mellettem MinAh és Yura is. Ha ők nem lennének már rég átmentem volna egy másik iskolába, de ez megvan visszafelé is.

Kivéve MinAh-t, ő mindig is bírta és kitartott amellett, hogy minden szenvedés ellenére ő akkor is megcsinálja. Már csak ezért is rengeteg hálával tartozom nekik, mert ha ők nem lennének, már rég nem az álmom felé haladnék, és letértem volna erről az akadályokkal teli ösvényről.

Viszont most Yura teljesen megbántott az előbbi kirohanásával. Régen teljesen megvoltak JiHooval, és nem volt semmi baja a barátommal. Nemrég teljesen megváltozott, és egyáltalán nem olyan, mint régen. Akármikor feltűnik JiHoo ő rögtön felveszi a goromba és tartózkodó énjét. Egyből nem az a játékos és élettel teli Yura, akit mindig is ismertem, hanem egy teljesen más lány van a társaságunkban. Már az is megtörtént, hogy egyszer csak fogta magát és felállt, majd távozott tőlünk. Míg régen aranyosnak talált minket, most már csak az "undorító" jelzőt használja.

Talán megbántották? Lehetséges, hogy egy pasi van a dologban, aki összetörte a szívet, és úgy próbálja meg kezelni a szomorúságát, hogy mások kapcsolatába rondít bele? Viszont ő nem egy sokáig szenvedő fajta. Az inkább MinAh volt és én. Ő mindig hamar túlesett ezeken a dolgokon, és új préda után kutatott, amit meg is talált. Szóval, ha az van a pakliban, amire most jutottam, akkor biztos egy nagyon fontos fiú lehet a kártyákon. Talán beszélnem kéne vele? De mi lesz, ha rossz néven veszi, és megint összeveszünk? Ezek ellenére is rá kell kérdeznem, hiszen ez egy barát dolga.

Már egy ideje a nappaliban levő kanapén szenvedek. Fogalmam sincs róla, hogy mi tevő legyek Yurával kapcsolatban... Félek, hogy valami rosszat mondok, és megint összeveszünk... Így se lett teljesen felhőtlen a kapcsolatunk az óta a kis összeszólalkozás óta. Most is inkább a szobájában gubbaszt, minthogy itt legyen velem... MinAh-yah túlfáradt volt ahhoz, hogy engem szórakoztasson, unnie pedig még mindig dolgozik.

Talán be kéne mennem hozzá? De az mégse mutatna valami jól, ha csak úgy beállítanák. Lehet jobban tenném, ha én is begubóznék a szobába sok-sok rágcsival és egy pokróccal, majd átadnám magam a csodálatos drámák világának? Ha megteszem, sose szabadulok!

Épp helyzetet változtattam egy nyögés kíséretében a kanapén, ennek hála fordítva ültem rajta - fenék résznél a hát, hát résznél a fenék és a láb -, mikor hirtelen a nevem hallottam, ennek hatására pedig a földön kötöttem ki...

- HyeRi-yah! Hányszor megmondtam, hogy ne helyezkedj ilyen fajta képen, a kanapén? Hát sosem hallgatsz rám? – dorgált SoJin.

- Ez most fájt unnie! Igazán megköszönném, ha máskor nem mászkálnál szellem módra mögöttem – simogattam a derekam, miközben még mindig a földön ültem.

- Majd ha te normálisan használod a kanapét, én is normálisan fogok közlekedni. Egyébként mi ez a nagy szenvedés? – ült le a kanapéra, cuccát pedig a földre tette.

- Ha már így érdeklődsz... Összevesztem Yurával – mondtam, és láttam, hogy épp szólásra nyitná a száját, de megállítottam.  - Igen, megint. És igen JiHoo miatt. Fogalmam sincs miért ilyen, de lenne egy tippem, ami elég valószínűtlen. De ki tudja, lehet igaz. Szóval szerintem nem is magával az emberrel van baja, hanem azzal, hogy mi boldogok vagyunk együtt. Mindez azért, mert szerintem elkezdett megismerkedni egy fiúval, és valami rosszul sült el. És igen tudom, hogy ez Yura esetében lehetetlen, mert mindig túlteszi magát ezeken a dolgokon, viszont szerintem ez a fiú egy nagyon különleges személy a számára. Talán találkozott Kiával? - ötlött fel bennem ez a rendkívül abszurd ötlet. Habár ki tudja, lehet tényleg megtörtént!

- Ugye tudod, hogy ennek az esélye igazán pirinyó? - döntötte oldalra fejét, miközben ujjaival mutatta a mennyiséget. - Plusz még mindig KAI! Visszatérve az eredeti témára, fogalmam sincs, hogy mi lehet Yurával, és hogy mi zajlik le benne... Minden esetre beszélnetek kéne, mert így ő is rosszul érzi magát, és biztosra veszem, hogy egyiken se fogtok tudni aludni. Ha úgy alakul neked is el kell fogadnod, hogy nem szimpatizál a választottaddal, és neki is, hogy ti ketten együtt vagytok.

- Talán igazad van... - sóhajtottam majd felkeltem a padlóról és elhelyezkedtem - normálisan -, a kanapén.

- Mit talán? - bokszolt a vállamba. - Ez biztos! Nekem mindig igazam van.

- De unnie! - mondtam mire kérdő pillantásokkal ajándékozott meg. - Mi lesz, ha tényleg Kia van a dologban?

- Az isten szerelmére! Az K-A-I, KAI az istenit! – csapott a combjára.

- Tudom, de jó látni, ahogy zavar - kuncogtam. - Apropó, hogyhogy már itthon vagy?

- Lejárt a munkaidőm - vont vállat.

- Mi?! Már annyi az idő? - tátottam el a szám miközben az órára néztem, tényleg annyi volt. Így elszaladt volna az idő, míg magamban szenvedtem? Hihetetlen...

- Pontosan, szóval neki is állok főzni valami kaját - állt fel majd összecsapta tenyerét, és a konyhába indult -, mert éhen halok. Gondolom ti is.

- Segíthetek? - futottam utána reménytől csillogó tekintettel.

Tudni illik, én imádok minden olyan nemű tevékenységet, ami egy kicsit is kapcsolódik a főzéshez. Viszont nagyon ritkán van rá lehetőségem, hogy kamatoztassam a tudásom. Azért remélem valami ehető dolog szokott kisülni abból, ha én főzök... Mert az egy dolog, hogy szerintem nagyon finom - amit persze nem ismerhetek el előttük -, de ki tudja, ők mit gondolnak. Oké, hogy mondják milyen finom stb. De nem garantált, hogy ezt is gondolják!

- Nem! Most neked más dolgod van - világosított fel komoly tekintettel.

- Mégis mi az a dolog, amiről én nem tudok? - érdeklődtem miközben a pultra könyököltem, és a számba tettem egy mogyorót.

- AhYoung, Kim AhYoung – artikulált.

- O... Óóó! Tényleg. Köszönöm unnie! - pusziltam meg, majd el "repültem" a szobák felé.