Chapter Twenty-Four

*Kevin POV*

Miután túltettem magam a kezdeti sokkon rájöttem, hogy HyeRinek nem igazán lenne valami felemelő, ha most meglátná ezt a kettőt, amint éppen csókolóznak… Valószínűleg kikészülne a fájdalomtól, és nem akarom, hogy ilyenen menjen keresztül azért, mert én a saját érdekeim nézem.

Nekem egyértelműen az lett volna a legjobb, hogyha most észreveszi őket, és azonnal szakít azzal a görénnyel, de nem ilyen áron akartam megszerezni. Nem úgy, hogy neki fájdalmas legyen. Inkább később mondom el neki, minthogy a szeme előtt játszódjon le a jelenet arról, ahogy megcsalják.

Ismét karon ragadtam, majd rohanni kezdtem vele. Azonban már nem olyan gyorsan, mint előtte, és az autómhoz mentünk, nem pedig az udvar másik részére. Akadékoskodva, de beült a kocsiba, én is így tettem, majd mindketten bekötöttük az övet és elindultunk. Hogy hova, azt még én se tudtam, csak mentem előre.

Törtem az agyam, hogy most mégis mit kéne kezdenem a helyzettel, de nem nagyon jutott eszembe épkézláb ötlet.

- Most mégis mi a francért rángattál el? – nézett rám morcosan. Ó csak azért, mert a palid épp egy másik nőt kényeztetett.

- Beszélnünk kell – jelentettem ki teljes komolysággal.

- Akkor meg állj meg és beszéljünk! – emelkedett el az üléstől.

- Jó! – álltam félre az autóval.

- Jó – ismételt meg, miközben visszadőlt az ülésbe. – Akkor beszélj.

- Miért nem mondtad? – fordultam felé, karom pedig a kormányra helyeztem.

- Miért kellett elrángatni?

- Most komolyan nem válaszolsz? – billentettem kissé oldalra a fejem, mire ő megrázta a sajátját. – Gyerekesen viselkedsz – sóhajtottam, majd újra elindultam az autóval.

- Komolyan? Tényleg? – kérdezte elképesztően idegesítő hangnemmel.

- Tényleg.

- Vigyél haza. Vigyél haza, vagy sikítok! – fonta össze karjait.

- Mi?

- Azt mondtad, hogy gyerekes vagyok, hát tessék. VIGYÉL HAZA VAGY SIKÍTOK!

- Nem hiszem el…

Nem hittem volna, hogy HyeRi ilyen módon is tud viselkedni. Igazából azt sem értem, hogy miért kell így viselkednie… Rendben van, hogy haza akar menni, de ezt normálisan is el lehetet volna mondani.

Az is lehet, hogy a határaimat akarja veszegetni, hogy kitegyem az autóból? Ha így lenne, nem kellene elmondania miért csinálta az egészet úgy ahogy, és kitérne a kellemetlen helyzetből.

Rendben HyeRi, ha így játszunk, akkor így játszunk.

Mikor odaértünk az otthonukhoz, HyeRi rögtön kipattant a kocsiból, és elkezdett befelé rohanni. Én gyorsan leállítottam a járművet, majd kipattantam és utána rohantam. Miközben kinyitotta az ajtót volt időm utolérni, de így is majdnem az orromra csapta a bejárati ajtót.

A házba beérve le se vette a cipőjét, hanem rögtön a szobájába rohant, az ajtót pedig magára zárta. Bosszankodtam egy sort, majd a konyhába mentem. Nem érdekel, ha kell, itt fogok várni addig, ameddig ki nem jön a szobájából. Előbb-utóbb úgyis vécére kell majd mennie, vagy ilyesmi. Nem maradhat ott örökké.

Megkérdeztem, hogy kér-e almás teát, de ahogy várható volt csak egy „Nem” hagyta el az ajkait… De mivel tudtam, hogy mióta találkoztunk ez a kedvence - és hogy ez mindig megnyugtatja -, csináltam neki is. Elővettem egy bögrét, majd amikor letettem észrevettem, hogy az van rá írva, hogy MinAh. Kivettem egy másikat is, amin pedig SoJin volt. Ez után gondoltam, hogy van olyan is, amin a HyeRi név szerepel így megkerestem neki. Már nem volt sok lehetőség, ugyanis a házból csak Yura maradt. Magamnak egy sima kék bögrét vettem elő.

A tea elkészítése után beültem a Tv elé és azzal ütöttem el az időt, hogy váltogattam a csatornákat. Nem volt kedvem sem az állatvilághoz, sem az idolok világához, sem pedig az idétlen műsorokhoz. Egy idő után meguntam a kapcsolgatást és egy drámán állapodtam meg. Elnézegettem, de egy idő után, már csak szenvedtem a kanapén, és nyomkodtam a telefonom.

Egy óra elteltével úgy döntöttem, hogy csinálok egy kevéske amerikai palacsintát. Attól függetlenül, hogy HyeRi bevágta a durcás kiskölyköt még megosztottam vele a tervem. Mire előpakoltam a szükséges cuccokat, a medvénk is előbújt a rejtekhelyéről.

- Segíthetek? – nézett rám kiskutya szemekkel.

- Haláli vagy – nevettem fel. – Miért kellett ezt csinálni?

- Beszéljük meg később jó? Egyelőre legyen elég annyi, hogy nem tudtam ebédelni – biggyesztette le ajkát, majd elkezdte simogatni a pocakját. – Felejtsünk el mindenkit jó?

- Ezt most úgy érted, ho-

- Hogy szeretnék egy napot eltölteni úgy veled, hogy nem gondolok arra, hogy ott van JiHoo… - hajtotta le a fejét.

- Este beszélünk – mutattam rá fenyegetően.

- Pinky promise – vigyorgott huncutul, miközben feltartotta a kisujját, amibe boldogan fűztem bele a sajátom.

- Pinky promise – mondtam, majd az ígéret után fogtam és magamhoz húztam, ő pedig készségesen bújt hozzám.

A palacsinta elkészítése elég szórakoztató módom történt. A tészta még zökkenő mentesen ment. Nem történt meg a sablonos kenjük össze egymást liszttel, meg tojással mizéria. HyeRi és én sem szerettünk volna takarítani, ha pedig úgy lelépünk, hogy a ház totális katasztrófa, SoJin biztosan kitér a hitéből. Ezt pedig egyikünk se szeretné. Meg persze a testi épségünk is fontos a számunkra.

Azonban annál a résznél, hogy ki süsse ki, és ki rakja össze, plusz tegye rá a juharszirupot, megtörtént a baj. Mind a ketten sütögetni akartunk és egyiken sem tágítottunk. Úgy voltam vele, hogy ha már én akartam palacsintát csinálni, akkor én is fogom megcsinálni.

Viszont ez még nem is lett volna olyan nagy probléma, mert oké kisütjük felválta. De mikor HyeRi vette volna elő a szirupot kiderült, hogy nincs… De nem csak juhar, hanem semmilyen szirup nincs. Jó gondolhattam volna rá, mivel nem a legalapvetőbb háztartási cikk, de eszembe sem jutott. Úgyhogy a palacsintasütögetésből az lett, hogy elmentünk a boltba.

- Kevin Woo! Miért nem hasonlít ez a hely egy cseppet sem a sarki boltra?! – fordult felém kétségbeesetten HyeRi, ahogy átléptük a pláza küszöbét.

- Mert ez egy pláza, tele szórakozni vágyó emberekkel és lehetőségekkel – karoltam át vigyorogva a vállát.

- Pontosan. Egyáltalán nem megfelelő hely egy idolnak, hogyha a barátnőjelöltjével akar időt tölteni – forgatta meg szemeit, majd levette a karom a válláról.

- Miből gondolod, hogy a barátnőjelöltem vagy? – húztam fel a szemöldököm.

Teljesen meglepett azzal, hogy csak így kijelentette ezt. Pont ő, aki tegnap még elrohant az után, hogy megcsókoltam. Most pedig nemes egyszerűséggel hagyja el ajkait az a szó, hogy barátnőjelölt. Teljesen összezavar azzal, hogy ilyeneket csinál. Oké, hogy megbeszéltük, hogy mára elfelejtünk mindent és mindenkit, de akkor is.

- Most ezen miért lepődsz meg annyira? – hajolt hozzám közelebb. – Nem te voltál az, aki nemrég még bevallotta, hogy kedvel engem?

- Én ezt egy szóval sem mondtam – pislogtam rá meglepetten.

Arca még mindig olyan közel volt az enyémhez, mint pár másodperccel ezelőtt. A kis szépséghibák ellenére is rá kellett jönnöm, hogy mennyire gyönyörű is ez a lány. Legalábbis számomra mindenképpen az volt.

- Az nem lényeges, elénekelted, ami tőled sokkal jelentőségteljesebb – húzta huncut mosolyra az ajkait, majd elindult befelé.

- Ya! – siettem utána. – Akkor nem is szeretnéd, hogy kimondjam? – kezdtem el mellette sétálni.

- Talán… És te? Te szeretnéd, hogy én kimondjam?

- Persze! – fűztem össze ujjainkat.

- Nem félsz, hogy meglátnak minket? – sandított kezeinkre.

- Nem akarod kimondani? Kérdésedre válaszolva: nem, ha egyszer szeretlek, akkor mindenki előtt szeretlek. Jobb, mintha később zúdítanánk rájuk, hogy együtt vagyunk. Egyébként meg nem tudom ki kapott le majdnem az előbb.

Kijelentésemre HyeRi egy aprót kuncogott.

- Ennyire biztos vagy abban, hogy együtt leszünk? És mi van, ha mégsem? Akkor nem téged fognak kinyírni, hanem engem!

- Ha rajtam múlik, együtt leszünk – biztosítottam, kezemmel pedig erősebben szorítottam az övét.

- Akkor reméljük, csak rajtad múlik –húzódott hozzám közelebb.

- Miért, ha rajtad is, akkor nem?

- De – suttogta, én pedig egy apró puszit nyomtam a halántékára. Ezek után HyeRi meglepetten pislogott fel rám, de nem törődve vele haladtam tovább, és húztam őt is magam után.

- Mit szeretnél, mit vegyünk?

És ezután megkezdődött a mi kis közös vásárlós programunk. A lányok imádnak vásárolni, és igazából nekem sincs ellenemre. Főleg, hogyha azt azzal az elbűvölő lánnyal tehetem, akit mindennél jobban szeretek.

Régen Deannával is sokat jártunk vásárolni. Egyszer elmentem vele, és imádta, viszont utána nem nagyon voltam, mert akkoriban nem szerettem. Neki viszont fontos volt, hogy ott legyek vele és megosszam a véleményem.

Miután idol lettem nekem is egyre fontosabb lett az öltözködés, és jól jöttek az ő tanácsai, így ez közös program lett. Minden alkalommal, amikor volt rá lehetőségünk elmentünk együtt vásárolni. Aztán visszaköltözött Amerikába, így mindig KiSeoppal mentem vásárolni, ő pedig a barátnőivel.

HyeRivel mindent felpróbáltunk, ami az utunkba került és csak egy picit is tetszett. Megtapasztaltam, hogy HyeRi imádja az egybe ruhákat, ami azért is volt furcsa, mert szinte sosem láttam ruhában. Mindig vagy nadrág volt rajta, vagy szoknya. Így eldöntöttem, hogy veszek neki egyet.

A vásárlás során kinézett magának egy csodálatos fehér, színes virágokkal borított, fodros aljú, pántnélküli darabot. Felpróbálta, egyszerűen csodásan festett benne, de mégsem akarta megvenni. Egyáltalán nem értettem miért. Sugárzott belőle a játékosság, a fiatalság és a szépség, amikor magára öltötte.

- Hozzuk el – jelentettem ki.

- Dehogyis! – tiltakozott rögtön.

- Most miért? Káprázatos, tűrtem a füle mögé egy kósza hajtincset. – Miért nem veszel magadnak ruhákat, hogyha ennyire tetszenek?

- Mert rosszul mutatok benne – húzta el a fülke ajtaját.

Ez után látszott rajta, hogy egyáltalán nem olyan a kedve, mint eddig volt. Ugyanúgy próbált felhőtlenül jókedvet mutatni, de nem jött össze neki. Látszott a szemeiben az elkeseredettség. Vajon minden egyes egybe ruha után, amit a boltokban hagy ilyen lesz?

És ekkor eldöntöttem, hogy megveszem neki. Nem hagyhattuk ott, és ha ő nem ment vissza érte, akkor én kénytelen voltam. Így, amikor elment a mosdóba visszamentem a boltba és elhoztam a ruhadarabot, plusz egy fehér magas sarkú cipőt. A nők imádják a cipőket, és biztos voltam benne, hogy ezzel HyeRi is így van. A ruhákat egyébként kiküldettem HyeRiék otthonához. Így biztosan megkapja még ma.

Hogy ne legyen olyan feltűnő, hogy eltűntem két Bubble Tea-t hoztam vissza magammal. HyeRi irtó édes arckifejezéssel vette ki a kezemből sajátját. Tudtam, hogy épp annyira szeret inni ilyen dolgokat, mint enni. Az evés pedig a mindene volt.

Beérve HyeRiék otthonába megcsapott minket a palacsinta illat. Tehát valaki kisütötte. HyeRi szerint az a valaki pedig csakis SoJin lehetett, mert mást nem tűr meg a konyhában, amikor itthon van. Nagy meglepetésünkre, tényleg Jinnie volt az.

Mindannyian leültünk az asztalhoz, majd elkezdtük megenni a palacsintákat. Szirup nélkül… Igen, elmentünk szirupot venni, de az teljesen kiment a fejünkből. De HyeRi a nélkül is úgy evett, mint aki most eszik először életében. Csak tömte magába az ételt, miközben SoJint dicsérte, hogy mennyire finom lett. Hát igen, végül is én kevertem ki a tésztát, de azért ne engem dicsérj…

Nem sokkal később megérkezett Yura és MinAh a sziruppal, így még egy adagot ettünk a palacsintából. Nem hittem volna, hogy ennyi tésztát kikevertünk. Evés közben elmeséltük a többieknek, hogy miért hagytuk félbe a palacsintasütést, amin ők egy jót derültek. Már épp álltunk volna fel az asztaltól, amikor SoJin megszólalt.

- Ah, HyeRi-yah, jött e-

- Majd később elmondod, rendben unnie? – bólogatott HyeRi, majd velem együtt a szobájába ment. Én rögtön kiszúrtam az ágyon lévő ajándék dobozokat, de HyeRinek egyáltalán nem tűnt fel, és kényelmesen leült rá.

- Hát akkor, ahogy ígértem, most mindent elmondok – mosolygott rám, majd megpaskolta maga mellett az ágyat, én pedig leültem mellé. – Mikor először találkoztunk, már akkor megfogott benned valami és teljesen felkavartál. Tudtam, hogy barátom van, sőt, teljesen tisztában voltam vele… Viszont imádtam, ahogy velem bánsz, hogy úgy közeledsz felém. Nem akartam, hogy ez a varázs átmenjen baráti közeledésbe. Imádtam minden egyes pillanatát annak, amikor veled voltam. Tudtam, hogyha elmondom, hogy együtt vagyok JiHoo-val, akkor mindennek vége. Egyszerűen csak nem akartam ezt… Aztán megkedveltelek. Teljesen a hatásod alá kerültem, és nem volt kiút. Amikor megcsókoltál… sosem éreztem még akkora boldogságot. Olyan szinten boldoggá tettél vele, hogy az hihetetlen. Már csak az érintésed és a tudat, hogy mellettem vagy, elfeledteti minden gondom.

Annak ellenére, hogy barátja van, ezt tudta, és hagyta, hogy közeledjek felé, mégis a szívemig hatoltak a szavai. Valamiért melegség öntött el, ahogy hallottam ezt az egészet. Haragudtam is rá, amiért nem volt őszinte az elejétől fogva, de… azt hiszem túlságosan is megszerettem ahhoz, hogy ezért most hátra hagyjam.

- Ennek ellenére… Én nem tudok szakítani vele – hajtotta le a fejét, majd egy apró könnycsepp hagyta el szemgödrét. – Egyszerűen túl régóta vagyok vele. Ő volt az első szerelmem.

- Most mondtad ki, hogy volt! – ragadtam meg a lényeget.

- Tudom, de… Hogy tehetném ezt vele? Ha szakítanék is vele, nem lehetnénk rögtön együtt. Akkor be kéne neki vallanom, hogy már akkor veled voltam, amikor még elméletileg őt szerettem. Nem tudom neki bevallani, hogy megcsaltam. Képtelen lennék rá. Egyébként is, te hogy tudnál velem együtt lenni? Ahogy őt megcsaltam veled, honnan tudod, hogy téged nem foglak?

- Ne mondj hülyeségeket, HyeRi – nyúltam volna a keze után, de ő elrántotta.

- Ez egyáltalán nem hülyeség. Nem akartam megcsalni, de te mégis rávettél! Előbb szakítanom kellett volna vele! – kezdett el egyre több csepp lehullani a lepedőre.

- Nem érdemli meg, hogy miatta sírj… Nem érdemli meg, hogy vele legyél…

- Miért mondasz ilyeneket? Egyáltalán nem ismered őt! Mindig is jó volt hozzám, a tenyerén hordozott! – kezdte el felsorakoztatni a védő érveket JiHoo mellett, én pedig azt hittem hánynom kell ettől.

- Megcsalt HyeRi! Sokkal hamarabb, mint ahogy te csaltad meg őt! – hagyta el a számat. Szinte fel se fogtam olyan hamar csúszott ki… Nem akartam elmondani, legalábbis még nem…

- M-mi? – remegtek meg ajkai.

- Szerinted miért volt annyira ellene Yura? Ő már rég tudta, lemerem fogadni. Megcsalt. Egy utolsó szemét é-

- Hagyj magamra – makogta. – Menj el!

Szívem szerint ott maradtam volna még, de tudtam, hogy semmi értelme. Most nem rám, hanem a barátnőire van szüksége, és hogy egyedül megeméssze a történteket.

Miközben száguldottam ki a szobából, a lányok próbáltak megállítani és kideríteni mi volt ez az ordibálás, de meg se álltam. Csak mentem egészen addig, amíg el nem értem a kocsimat. Beültem, mentem két utcát, de úgy éreztem nem tudok tovább vezetni. Leparkoltam, majd egy hangos ordítás kíséretében megismertettem a homlokom a kormánykerékkel.

Ezt elcseszted Kevin Woo!