Chapter Twenty-Five

*HyeRi POV*

A könnyek megállíthatatlanul potyogtak a szememből, miközben próbáltam elfelejteni az egész jelenetet, ami az előbb lejátszódott a szobámban. Azt akartam, hogy ezt örökre elfelejtsem, a mai nap boldog részeit a szívembe zárjam, és folytassam az életem úgy, mintha soha nem ismertem volna meg Kevin Woo-t.

A csodálatos napom végén, pedig közli velem, hogy a barátom megcsalt. Sose hittem volna, hogy ezt kell hallanom valaki szájából, nem még annak a szájából, akivel én csaltam meg a barátom. Miért kell így lennie? Tényleg lehetséges lenne, hogy mind a ketten ugyan azt a hibát követjük el?

A gondolatok meghatározhatatlan sebességgel száguldoztak a fejemben. Nem tudtam, hogy hihetek-e a fülemnek. Az egész túlságosan rémálomba illő volt ahhoz, hogy elhiggyem. Vagy csak szerettem volna, ha rémálom? Ültem az ágy szélén és néztem ki a fejemből, miközben vártam, hogy jöjjön valaki és jó erősen megüssön, majd felébredjek.

JiHoo megcsalt. De hisz… ez lehetetlen. Miért tette volna? Minden jól ment közöttünk. Habár pont én mondom ezt, aki szintén megcsalta… Úgy néz ki csak próbáltuk elhitetni egymással, hogy felhőtlen a kapcsolatunk. Olyanok voltunk, mint egy karamellával bevont rothadt alma; kívülről mézes-mázos, de belülről romlott.

Egyáltalán Kevin honnan a fenéből tudja ezt? Miért kéne neki hinnem? Kitudja, lehet csak kitalálta az egészet, hogy szakítsak JiHoo-val, és bánatomban a karjaiban kössek ki. Egészen a mai napig azt se tudta ki az a JiHoo! Most pedig ő akarja megmondani nekem, hogy kivel csal meg és kivel nem?

Lee HyeRi te sem vagy normális. Hogy gondolhatok ilyeneket, pont Kevinről?  Arról az emberről, akit annyira szeretek? Ő nem olyan, aki ilyen eszközökhöz folyamodna azért, hogy megszerezzen engem. Tisztességesen játszana.

De mégis hogy hihetném ezt el? Semmi jele nem volt annak, hogy megcsalna. Egyedül annyi történt, hogy mostanában kevesebbet beszéltünk és találkoztunk, ha meg is történt, akkor is általában jobb elfoglaltságot találtunk, mint a cseverészés. Lehet pont ez volt a baj?

„Szerinted miért volt annyira ellene Yura? Ő már rég tudta, lemerem fogadni.” Ugrottak be Kevin pár perccel ezelőtt mondott szavai. Hirtelen ötlettől vezérelve pattantam fel az ágyamból, és nem törődve a szétsírt fejemmel rontottam a konyhába. Karon ragadtam AhYoungot, és ugyan ezzel a lendülettel rángattam be őt a szobájába, mert az közelebb volt, mint az enyém.

- Miért vagy JiHoo ellen? Miért utálod őt ennyire az utóbbi időben? – szipogtam.

- Totál kész vagy. Összevesztél Kevinnel, és te JiHoo-ról kérdezel engem? – ült le az ágyára értetlenül. – Min vesztetek össze? Nekem elmondhatod – rántott le maga mellé.

- Mi a bajod JiHoo-val? – kérdeztem rá még egyszer.

- Figyel HyeRi, most szépen megnyugodsz, elmondod mi történt Kevinnel, aztán alszol egyet. Ezt a JiHoo-s dolgot, pedig megbeszéljük holnap – simogatta meg a fejem, én pedig ellöktem a kezét.

- Kim AhYoung! – kiabáltam rá. – Kevin az előbb épp hozzám vágta, hogy miért nem szakítok JiHoo-val, mikor nem csak én, hanem ő is megcsalt engem! – foglaltam össze tömören, neki pedig kitágultak a szemei. – Tessék, most már tudod, akkor végre elmondanád: neked mi bajod van vele?

- Kevin, honnan tudja? – sugárzott zavartságot tekintete. – Hisz… én nem mondtam senkinek – fogta a fejét.

- Sz-szóval igaz? – kezdtek el megint potyogni a könnyeim, ő pedig egy aprót bólintott. – Mióta?

- Sajnálom HyeRi – fogta meg a kezem. – Legalább három hónapja, ha nem több.

- Többet nem kérdezek… Nem érdekel. Túlságosan fáj…

- Ha nem szeretnéd, nem mondok többet.

- Itt aludhatok? – néztem rá könyörgő tekintettel.

Nem akartam visszamenni a szobámba. Oda, ahol annyi képem és emlékem van vele. Egyszerűen megmozdulni sem akartam. Úgy éreztem, mintha kitépték volna az önbecsülésem és a szívem a helyéről. Hogyha tényleg igaz, amit Yura mondd, és már több hónapja együtt vannak, akkor biztos, hogy… Te jó ég! Én pedig a csók miatt aggódtam.

- Persze – mondta, majd elindult kifelé, de visszatartottam.

- Kérlek, maradj velem. Nem akarok egyedül lenni.

Ez volt aznap az utolsó kérésem, amire Yura halványan elmosolyodott, majd együtt feküdtünk le az ágyba. Próbált szóval tartani, és kisebb mosolyt csalni az arcomra, ami néha sikerült is neki, de aztán nem erőltette a dolgot. Rájött, hogy most azzal segít a legtöbbet, hogyha itt van mellettem, és minden szeretetet átsugározza nekem az ölelésén keresztül.

Másnap reggel iszonyatos fejfájással küszködtem. Biztosan azért, mert annyit sírtam JiHoo miatt. A szemeim duzzadtak és vörösek voltak. Reggel mikor belenéztem a tükörbe, inkább hasonlítottam egy vörös, lufi fejű ufóra, mint egy emberre.

Jobb ötlet híján fogtam magam és beálltam a zuhany alá. Reméltem, hogy a víz, majd elmossa az összes gondolatom, amire egyáltalán nem volt szükségem. Amik mind egytől egyig JiHoo és a kapcsolatunk körül forogtak.

A forró vízcseppek versenyre keltek a testemen, egymás ellen voltak, mégis csapatban. Az összes azért dolgozott, hogy engem megtisztításának, mind testileg és lelkileg egyaránt. Legalább addig a pár percig, míg testemet csípte a forróság nem gondoltam semmire. Csak az égető érzés volt, amit a bőröm egy idő után teljesen megszokott.

Egyszerűen nem bírtam. Nem voltam képes elviselni a gondolatot, hogy megcsalhatott. Még annak ellenére is, hogy Yura alátámasztotta Kevin elméletet, és hogy így értelmet nyert az ellenszenve... Még így sem tudtam elfogadni az egészet. Muszáj voltam utána járni, méghozzá minél hamarabb.

Kiléptem a zuhanytálcáról, belebújtam a papucsomba, majd körbetekertem magam a törölközőmmel. A szobámba mentem, ahol előkaptam a szekrényben levő ruhák közül a legfelső darabokat, és magamra aggattam. Az előszobában felkaptam a cipőm, és már rohantam is a legközelebbi buszmegállóba.

Mikor odaértem JiHoo-ék házához megtorpantam. Mit csinálok? Én jövök ide, hogy felelősségre vonjam őt, aki lehet csak egy félreértés áldozata lett? Én, aki ténylegesen megcsalta őt... Van egyáltalán jogom ehhez?

- Unnie! - csapódott hozzám HanAh.

- Szia, prücsök - borzoltam össze a haját. - Te meg kivel vagy? A bátyád?

- Oppa nincs itthon, SuEun unnie-val van! Én pedig anyával jöttem - nézett az autó felé, amiből épp szállt ki az anyukájuk.

- Ki ez az unnie, sokat van vele JiHoo? - guggoltam le elé.

- Igen, unnie is sokat jön hozzánk, amikor anya nincs itthon - mosolygott, majd az anyukája felé pillantott. Amikor észrevette, hogy jön mutató ujját a szája elé emelte.

- Szia, HyeRi! Hogyhogy itt? JiHoo elment a barátaival, most nincs itthon - zúdította rám a saját verzióját.

- Már mondta HanAh, mindjárt megyek, csak még beszélek egy kicsit vele - néztem a kislányra. Az anyja bólintott, majd kint hagyott minket a ház előtt.

- Anya előtt nem szabad róla beszélni - suttogta HanAh.

- Milyen a bátyád SuEunnal?

- Annyira szereti, mint téged! - vigyorgott, majd a haját kezdte piszkálni. - Mindig meg akarja enni őt is. Eddig azt hittem téged néz fagyinak, de már tudom igazából te csak egy jégkrém vagy - ábrándozott. - Szeretnék egy fagyit.

Először nem értettem mire akar kilyukadni HanAh ezekkel a hasonlatokkal, de aztán rájöttem. HanAh kedvence a fagyi. Imádja a jégkrémet is, viszont ha van lehetőség fagyira, akkor inkább azt eszik. Mikor csókolóztunk JiHoo-val, mindig azt mondta azt érezzük egymás iránt, mint ő a fagyi iránt. Nagyon szeretjük, de meg akarjuk enni a másikat.

- Hol lakik unnie?

Tíz perccel később már SuEunék háza előtt álltam, és azon vacilláltam, hogy tényleg be menjek-e vagy ne. Egyik sem látszott megfelelő megoldásnak… Mind a kettő ugyan olyan rizikós volt. Nem akartam rosszul kijönni ebből az egészből.

Ha bemegyek, és nem találok ott semmi olyat, ami alátámasztaná, hogy JiHoo megcsal, akkor én lennék a semmirekellő rossz barátnő, aki annyira nem bízik meg a barátjában, hogy átengedje a szomszéd lányhoz… Aki ráadásul még meg is csalta!

Viszont ha kint maradok, akkor egy óriási kérdőjellel a fejemben távozok innen. Akkor talán sose tudom meg, hogy tényleg igaz-e, amit AhYoungék mondanak. Márpedig lehet igazuk van, de ha most elmegyek, akkor JiHoo úgyse vallja be az igazat.

Pár perccel később kinyílt az ajtó, és egy vigyorgó JiHoo és – gondolom én -, SuEun lépett ki rajta, kézen fogva. Nem vettek észre… JiHoo a lány felé fordult és megcsókolta, persze a lány nem tiltakozott. Miért is tette volna?! Gondolom JiHoo a barátja, akit sikeresen elcsábított TŐLEM!

Hirtelen ötlettől vezérelve indultam meg feléjük, majd mikor kellő távolságon belül voltunk elkezdtem tapsolni. Értetlenül váltak el egymástól, mikor felfedezték, hogy ki is áll előttük, mind a kettő arcán átsuhant a rémület.

- Remek előadás! JiHoo édesem jól tetted, hogy színésznek mentél! – veregettem meg a vállát elismerően. Épp megszólalt volna, de nem hagytam, hogy neki kezdjen. – Semmit nem vettem észre belőle az égvilágon! Habár ez lehet azért van, mert én is elvoltam foglalva… Mind a ketten megcsaltuk a másikat! Hát nem vicces? Igaz mi nem jutottunk el az ágyig, sőt szinte semeddig nem jutottunk el… Minden esetre te, SuEun, fel is csaphatnál hivatásosnak! – keltem ki magamból. – Úgy gondolom ennek a kapcsolatnak innentől, sőt már egy jó ideje semmi értelme. Szakítok! Te pedig SuEun gondolkozz el rajta, ha veled megcsalt engem, akkor téged kivel fog – mosolyodtam el, majd hátat fordítottam, és ott hagytam őket.

Mikor beléptem az otthonunk ajtaján, a három barátnőm rögtön kisírt szemeimre kapta a tekintetét. Nem volt erőm megszólalni. Bizonyára Yura már úgyis mindent elmondott nekik, arról, hogy mik történtek az elmúlt huszonnégy órában. És azt is, hogy miként jött rá arra, hogy JiHoo megcsalt.

Erőtlenül dőltem a kanapén ülő barátnőim karjaiba, és kezdtem el a hangos zokogást. Eddig bírtam. A buszon már utat engedtem a könnyeimnek, viszont a hangokat bent kellett tartanom. Most viszont nem érdekelt semmi. Előttük nem kellett megjátszanom magam, nem kellett, hogy visszatartsam az érzéseimet. Így végeláthatatlan zokogásba kezdtem.

Nem tudom mennyi ideig lehettünk a kanapén, és mennyi ideig próbáltak megnyugtatni engem a lányok. A következő kép, amire emlékszem, hogy SoJin nyugtatót teát készít nekem, MinAh csokival próbál tömni, és biztosítani arról, hogy Kevin sose teszi majd ezt velem, Yura pedig mindenféle rossz dolognak hordja el JiHoot. Pillangó ürüléken át, a sátán kedvenc gyermekéig mindennek. Némelyik megnevezésén felnevettem kicsit, de ettől függetlenül ugyan olyan rosszul éreztem magam.

Egy év. Egy évet áldoztam az életemből, egy hazugságokkal teli kapcsolatra. Viszont ha eszembe jutnak a szép pillanatok, akkor mégsem volt fölöslegese. Rengeteg mindent vele éltem át elsőnek, és mégis csak ő volt az első szerelmem. Igaz elég csúnya vége lett, de ha ez a kapcsolat nincs, akkor valószínűleg rengeteg csodálatos dologból kimaradtam volna.

Megittam SoJin teáját, ami igazán finom lett, és ahogy a meleg szétáradt a testemben tényleg átjárt kissé a megnyugvás. Váltottam még pár szót a lányokkal, majd biztosítottam őket arról, hogy jól leszek, és a szobámba slattyogtam. Szerintem már az összes fájdalmam kisírtam. Most már úgyis mindegy, a dolgok megtörténtek. Ezen már semmi nem változtat. Egyszerűen tovább kell lépnem.

A szobámba érve leültem az ágyamra, csak néztem ki a fejemből. Fogalmam sem volt, hogy most mit kéne tennem. A hangfal távirányítójáért nyúltam, majd balladákat kezdtem hallgatni. Mikor elindult a U-Kiss-től az „A Shared Dream” elválthattam volna. Tényleg megtehettem volna, de egyszerűen szükségem volt rá, hogy halljam Kevin hangját. Igazából magára a fiúra is szükségem lett volna.

Tehetetlenségemben nagyot sóhajtottam, majd hátradőltem az ágyon. Ajkaim egy „Aucs” hagyta el, ahogy fejem egy kemény doboz szélébe ütközött. Felültem majd hátra fordultam. Egy nagy, fehér doboz volt, rajta egy kisebbel, mind a kettő át volt kötve rózsaszín masnival. Levettem a kisebb dobozt a nagyobbról, kikötöttem a rajta lévő masnit, majd levettem a tetejét.

Egy gyönyörű szép fehér magas sarkú cipő volt benne. Ajkaim kissé eltátottam, ahogy megpillantottam a platformján és a sarkán lévő apró köveket. A cipők alatt találtam egy postit-et is, amin az alábbi üzenet volt „Nyisd ki a másikat” és egy nyíl lefelé. A cipőket óvatosan visszahelyeztem a dobozba, majd kinyitottam a másikat.

Szemeimből elindultak a könnyek, amint megpillantottam a benne lévő csodálatos ruhakölteményt. Ezúttal a boldogság könnyei indultak útra. Ahogy a fodrok elterültek a dobozban… egyszerűen nem volt szívem kivenni a helyéről. Azonban volt egy olyan érzésem, hogy alatta találok még egy kis üzenetet. Így kivettem a ruhadarabot, és az ágyra terítettem. Majd kezeimbe vettem az alatta lévő cetlit.

„Ne élj tévhitekben… Nem azért választottalak téged, mert olyan vagy, mint a többi nő, és nem látod magadban a szépet.  Pont azért, mert más vagy, különleges. Nem érdekel, ki van körülötted, amikor eszel, és ha sírsz, még akkor is ugyan olyan örömmel képes vagy rá. Nem törsz ki pánikban, amikor smink nélkül látlak meg, egyszerűen azt mondod „Ez vagyok én, ugyan olyan szép. Ugye?”, közben pedig beveted az aegyo tudásodat.

És igen HyeRi. Pontosan ez vagy te. Egy csodálatos lány, akinek elképesztően áll ez a ruha, és nem hagyhattam, hogy az legyen az utolsó alkalom, amikor láthatom rajtad. Egyszerűen ragyogtál. Szeretném, hogyha mindig ezt a fajta ragyogást, és boldogságot látnám az arcodon. Mert te… képes voltál ellopni a szívemet.”

Az ajtó kinyílt, én pedig megpillantottam Kevin Woo-t. Nem érdekelt semmi. Egyszerűen érezni akartam, hogy itt van velem, nekem. Sírva borultam a nyakába, és szorítottam magamhoz olyan közel, mint még soha azelőtt. Kevin jobb karját óvatosan derekamra vezette, ballal pedig fejemet kezdte simogatni. Kissé elváltam tőle, majd ajkaim az ajkaira tapasztottam. Rövid gyengéd csókot loptam tőle, amit készségesen viszonzott.