Chapter Twenty-Two

Sziasztok! ^^

Sajnálom, hogy eddig nem hoztam frisst :( Az előző posztban bővebben kifejtettem szóval most ezt nem ecsetelném :$ A lényeg az, hogy a probléma megoldódótt, úgyhogy mostantól minden szombaton jelentkezem! :D

 Kellemes olvasást! Chu~

*HyeRi POV*

A napok csak úgy teltek, miközben ezerrel dolgoztunk, hogy a lehető legjobb tudásunkat mutassuk az év végi gálán. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már egy hete történt, amikor KiSeopnak táncoltuk a vizsga számunkat. Azóta mennyivel jobb lett!

A zene leállt, a többiek pedig hangos tapssal és kiabálással díjazták a produkciónk. A csengő megszólalt, és velünk együtt az összes diák elhagyta a termet. Az öltözők felé vettük az irányt, ahol MinAh és én gyorsan átöltöztünk.

Végre van annyi szabad időnk, hogy eljussunk a tetováló szalonba, és kiderítsük, hogy mi is pontosan ez a dolog a tetoválásommal. Már épp itt van az ideje, hogy eljussunk, egy hónapja rajtam van....

A biztonság kedvéért még egyszer megkérdeztük Yurát, hogy biztos nem-e jön, de megint visszautasította. Elvileg valami halaszthatatlan dolgot kell megbeszélnie a szüleivel, amit majd nekünk is el fog mondani. Rá hagytuk a dolgot, és elindultunk a szalonba.

- ENNYI?! Mi az, hogy ennyi? - álltam fel, kezeim pedig az asztal lapján tartottam. Megérkeztünk a szalonba, vártunk háromnegyed órát SoYeonra, most pedig alig mond valamit, és befejezi azzal a szóval, hogy „Ennyi.”. Hát ezt nem hiszem el. Most komolyan, ilyen kevés az, amit tud? Ha tényleg csak ennyi, akkor miért csinálta meg egyáltalán azt, amit az a jósnő mondott neki?! Nem gondolt rá, hogy majd átverik?

Habár, hogyha elmegyek jósnőhöz, és azt mondja, hogy majd bejön hozzám két random ember, és aztán meg is történik, lehet én is ezt tettem volna… De hogyha ez mégsem igaz? Elvárta volna, hogy életem végéig egy világító tetoválással szaladgáljak? És mit mondanék a férjemnek? Oh, bocsi, de egy jósnő szórakozott, és rajtam élte ki magát?

Az agyvizem az egeket súrolja, hogy gondolta, hogy ennyi információval beérem? Kettévált a sorsotok, ha nincs a tetoválás rengeteg ember szerelmi élete megy tönkre, ő neked az igazi. Azért nem emlékszel rá, hogy ne tudd felkeresni, ő is veled szokott álmodni, és ugyan azt, mint te. Hát köszönöm! Egyáltalán, ki azaz Ő? Erre lettem volna a legjobban kíváncsi, hát persze, hogy ezt nem mondhatja el!

- Az, hogy ennyit tudok - fújtatott. - Amikor a pasid itt volt ő is teljesen kiakadt... Hát tudjátok mit? Az egyetlen, akinek itt lenne oka a kiakadásra, az ÉN vagyok! - mutatott magára. Már lassan úgy festett, mint egy sárkány, csak tüzet kellett volna okádnia. - A saját jövőm miatt mentem oda, és a nyakamba fűztek két elveszett sorsú szerelmest!

- Rendben, mindenki nyugodjon meg - tolt szét minket MinAh, ugyanis már egymás arcában voltunk. - Szépen elmondod, hogy ki az a "pasid", és minden a legnagyobb rendben lesz - beszélt kimérten.

- Nem mondhatom el, hát nem figyeltetek? Épp ez a lényeg, hogy egymást találjátok meg! - forgatta szemeit.

- Csodás - vágtam egy fintort. - És, el fog múlni valaha ez a világítás cucc?

- Nem tudom, én annyit tudok, amennyit elmondtam. Oh, ha szeretnétek nektek is elmondom a jósnő nevét, mint a párodnak - nyílt ki végre jobban a szája.

- Végre valami segítség - tettem a megjegyzést, mire két szúró tekintettel gazdagítottak. - Köszönöm!

- Yoo HaeYoung, az Al-

- Az Alice's tulajdonosa?! - kérdeztük egyszerre barátnőmmel, SoYeon pedig csak bólogatott.

- Miért esik ki mindenki szeme ettől a hírtől? - tette fel a kérdést.

- Mi... Nem tudtuk, hogy ő boszorkány - pislogtam.

- Egyébként, mikor volt itt a tetoválás másik tulajdonosa? - kérdezte MinAh.

- Körülbelül két hete, le vagytok maradva - dörgölte az orrunk alá. - De ezek szerint a fiút se nagyon érdekli a dolog... Habár mostanában nem nagyon van ideje, úgyhogy a helyedben én magam cselekednék - tanácsolta, majd magunkra hagyott minket.

- Ya! Mi az, hogy nagyon elfoglalt?! - kiáltottam utána, de mint aki meg se hall ment tovább. - Komolyan már!

- HyeRi-yah, nyugodj meg - simogatta hátam barátnőm. - Elmegyünk az Alice's- be, okés?

- Rendben.

Minnie leparkolt, kiszálltunk, és a kávézóhoz sétáltunk, ami azonban zárva volt. Kétségbeesetten rohantam az ajtóhoz, és kezdtem el rángatni azt, hátha egy rossz vicc az egész, és igazából nyitva van. Könnyeim egyszeriben elkezdtek folyni az egész arcomon.

Nem hiszem el! Én látni akarom, látni akarom Őt! Meg akarom ölelni, és elmondani neki, hogy milyen sokat jelent nekem! Találkozni akarok vele. Miért nem tehetem?!

- HyeRi nyugodj meg - húzott el az ajtótól MinAh, majd jó szorosan magához ölelt, én pedig ott sírtam a vállán. - Ne rendezz jelenetet, kérlek! Lesz még lehetőségünk. Majd találkozol vele este - simított végig hajamon. Légzésem még mindig szapora volt, de a könnyeim szépen lassan elapadtak.

- Te ezt nem értheted - szipogtam. - Te kibírnád, hogyha KiSeop csak az álmaidban lenne?

- Sajnálom - húzott megint magához, ami mindennél jobban esett, de legjobban csak Ő segíthetett volna. A védelmező karjai, a mosolya, a lágy pillantása, az angyali hangja... De egyik se volt velem, ahogy a birtokosuk sem.

Egyszer csak nyikorgásra lettünk figyelmesek, az ajtó felé kaptuk a tekintetünk, ami kinyílt, és egy ismeretlen nő és férfi lépett ki.

- Deanna? - lepődött meg barátnőm, és az ismeretlen nő is.

- MinAh? - terült el egy hatalmas vigyor arcán, ami felettébb ismerős volt. Túlságosan is ismerősek voltak a vonásai...

- Ő itt a legjobb barátnőm, HyeRi - mutatott be minket. -, ő is velünk lakik. HyeRi ő itt Deanna, aki KiSeop csapat társának nővére - mondta, én pedig kezet fogtam Deannával, aki felettébb elbűvölő volt. - Hogyhogy itt vagy?

- Kevinnek elintéznivalója lett volna a tulajdonossal, csak próbálnak, ezért én jöttem. De fölöslegesen, hiszen Amerikában van a lánya esküvőjén - sóhajtott lemondóan. - Pedig fontos lett volna... És te?

- HyeRi is hozzá jött, de ezek szerint fölöslegesen, én csak kísérő vagyok. Mikor kezdték a próbát? - suhant át a rémület arcán.

- Szerintem mostanában fogják, miért? - vonta fel a szemöldökét. Furcsa volt ott állni, úgy hogy nem tudok bekapcsolódni a beszélgetésbe. Csak néztem ide-oda, és próbáltam magam lefoglalni, hogy ne tűnjek annyira szánalmasnak a kisírt szemeimmel...

- Az a perverz, azt mondta felhív! HyeRi-yah - fordult felém. - Nekem most mennem kell, nem baj ugye, ha magatokra hagylak titeket?

- Semmi gond - mosolyogtam barátnőmre, aki egy gyors köszönés után lelécelt.

Deannával kerestünk egy kávézót ahová be tudtunk ülni beszélgetni. Igazából nem tudom miért nem mentem haza... Talán a kisugárzása, vagy az annyira ismerős mosolya - amit nem tudok hova tenni, de mégis folyamatosan azt figyelem -, és a külső tulajdonságai, talán ezek késztettek maradásra. Egyébként nagyon aranyos és közvetlen, úgyhogy élveztem a társaságát.

- Szóval te is táncolsz ugye? - kérdezte, miközben beleivott kávéjába.

- Igen, nagyon szeretem, csak kicsit fárasztó ez az év végi hajsza - kevergettem italom. - Te, mivel foglalkozol?

- Managernek tanulok, jó lenne, hogyha én egyengethetném az öcsémék útját. Nagyon lelkiismeretesen végzik a munkájukat, és örülnék, ha részese lehetnék ennek - magyarázta, én pedig egy őszinte mosolyt küldtem felé. - Egyébként, miért kerested Yoo HaeYoung-ot?

- Ez kissé komplikált, de lényegében ő segített volna megtalálni egy eléggé fontos személyt - hajtottam le szomorúan a fejem.

- Oh, tényleg ő boszi - kuncogott, ami engem is jókedvre bíztatott. -, biztosan tud ingázni is. A barátod?

- T-tessék? - makogtam.

- A barátod tűnt el? - kérdezett rá világosabban.

- Hát... - hezitáltam. JiHoo a barátom, de ő nem tűnt el. Ez a fiú csak... Mi is nekem ez a fiú? Nagyon kedvelem, és egyértelműen közeledik felém, amit én hagyok is, sőt tetszik... Még nem csókolt meg, de előszeretettel puszilgat, cirógat... De az álmaimban is foglalt vagyok. Egyértelműen megcsalom JiHoot... Egy féreg vagyok, egy alattomos csúszómászó. - Fogjuk rá - böktem ki.

- Sajnálom, tudok valahogy segíteni? - éreztem meg kezét hirtelen a sajátomon.

- Most csak Yoo ahjumma segíthet - mondtam. - Azért nagyon szépen köszönöm.

- Valamiért úgy érzem, kedvesnek kell veled lennem, és hogy ez természetes - nézett mélyen a szemembe. Mondata jól esett, de inkább tereltem a témát.

- Neked is biztos van barátod, ugye? - kérdeztem, ahogy elkezdett bólogatni egészen fellelkesültem.

- Amerikában találkoztam vele, és most itt vagyok, hogy együtt legyünk. Épp próbaidős együtt élésre vagyunk fogva - nevetett, amihez én is csatlakoztam.

Deannával nagyon jól elbeszélgettünk, egészen addig, míg nem jött egy sms-em Yurától, hogy megvettem-e a szükséges harisnyát és kiegészítőket a gálára. Kezemet szám elé kaptam, mire új barátnőm kérdőn pillantott rám. Elmagyaráztam neki, hogy most lesz az év végi gála, és be kell szerezni pár cuccot, ezért mennem kell. Viszont ő felajánlotta, hogy elkísér, mert egyedül nem a legjobb vásárolgatni. Örömmel egyeztem bele, így egy csodálatos vásárlást tudhattam magam mögött Deannával.

Fáradtan dobtam le magam a szobámban lévő franciaágyra, és elkezdtem vizslatni a plafont. A gondolataim Deanna körül forogtak, és azon, hogy mennyire jól éreztem vele magam annak ellenére, hogy csak ma találkoztunk.

- HyeRi, HyeRi! – szaladt be Yura, majd az ágyra térdelt. Megettem egy pingvint! – lett rémült a tekintete.

- Hogy mit csináltál? – ültem fel.

- M-megettem… - hajtotta le fejét. Igazából nem tudtam, hogy mégis mit kéne erre reagálnom. Elsőnek is, ezt az egészet nem tudtam hova tenni. Mégis, hogy érti, hogy megevett egy pingvint? Kezdjük ott, hogy itt nincsenek is pingvinek… Bizonyára megint csak szórakozik. - De finom volt, kérsz te is? SoJin és MinAh is megkóstolta - vette elő kiskutya szemekkel a háta mögül a csomag pingvin alakú gumicukrot. Tehetetlenségemben inkább csak fejbe csaptam magam.

- AhYoung… Tényleg? – hajtottam kissé oldalra a fejem, ő pedig szégyenlősen bólogatott, majd kitört belőle a nevetés.

- Na, vegyél már, tudod milyen finom? – nyomott a számba vagy két darabot. Épp tiltakozni kezdtem volna, de bezárta a számat, én pedig elkezdtem rágni.

- Ez isteni! – próbáltam kinyögni, miközben még többet vettem számba.

- Ugye? – bólogatott, és ő is a szájába vett párat.

- Mi volt otthon? – váltottam komolyabb témára. – Mondta MinAh, hogy nekik már elmondtad, de ez nem olyan, amit ők is megoszthatnának velem.

- Áh, igazából nem is annyira nagydolog – legyintett, mire olyan aha-majd-elhiszem-hogyha-felhő-leszek tekintettel néztem. – Jövőre nem leszek egyetemista, ez az utolsó évem, kiiratkozom – mondta el többféle képen is, hogy biztosan megértsem.

- H-hogy mi? Ez ugye csak egy ugyan olyan pingvines vicc? – fogtam meg a két vállát.

- Nem – rázta meg a fejét. – Megbeszéltem anyáékkal. Lesz egy meghallgatás az SM-hez… Én el fogok rá menni.

- Hogyha nem sikerül? Mi lesz, ha nem vesznek fel? Utána nem jöhetsz vissza! – kezdtem el pánikolni. – Nem lakhatsz velünk – jutott el az agyamig a legfontosabb információ.

- Tudom… de meg akarom próbálni, nem akarok még két évet az egyetemen tölteni… Túlságosan lekorlátoznak – lett szomorú a hangja. – Kockázat nélkül nincs nyereség.

- Istenem Yura! – borultam a nyakába. – Ajánlom, hogy sikerüljön az a meghallgatás, mert ha elbuksz, esküszöm, hogy kibelezlek! – ütöttem hátára.

- Menni fog, már csak JongIn miatt is – lett játékos a hangja.

- Ya! – kezdtem el őrült módjára csikizni.

Nem akartam elveszíteni, főleg nem egy idol miatt… Tudom, hogyha visszaköltözik a szüleihez, akkor még nem veszítem el, de mégse leszünk együtt olyan intenzíven. Nem fogunk együtt élni, hogy minden boldog pillanatában, vagy esetleg szomorúban ott legyünk a másiknak. Hogyha nem sikerül neki, akkor egy olyan szakaszhoz érkezik az életünk, ami tele lesz szomorúsággal.

Ettől függetlenül bízom benne. Tudom, hogy mennyit dolgozott azért, hogy most ilyen szinten legyen a tánctudása. Teljesen önzetlenül csinálja, és ami a legfontosabb, hogy élvezi. Ez az élete, és megértem, hogy a számára legfontosabb személy mellett szeretné csinálni… Hogyha valakinek sikerülhet, akkor az biztosan Yura. Nála jobbat nem igazán ismerek, pedig én is itt vagyok!

Egy hosszú kényeztető fürdőt vettem, miután Yurával befejeztük a szórakozást. Jól esett a víz, az pedig hogy végre a puha ágyneműmben tudhattam magam, még jobban esett.

Furcsa módon megint a tetoválás, és Ő járt a fejemben. Vajon most mit csinál? Alszik? Ha igen, akkor nekem is aludnom kéne… De biztosan nem alszik, SoYeon megmondta, hogy sok a dolga… Vajon mit érthetett az alatt, hogy elfoglalt?

OMO! Talán egy menő üzletember, aki egy csomó pénzt keres, és egy csomó embernek ad állást. Biztos rengeteg felelősség van a vállán, és csak én nyújtok neki nyugalmat esténként. Lehet, hogy övé valamelyik tévés csatorna, és ezért találkoztam vele a felvételen!
De, biztos egy ilyen elfoglalt, komoly üzletember való hozzám? Valahogy nem tudom magam elképzelni egy CEO oldalán… Egyébként is az álmomban egyáltalán nem ilyen embernek látszik… Hova gondolok már megint, ez amúgy is abszurd dolog. Ez nem egy könyv, vagy film, hogy a gazdag herceg eljön értem. Biztos valami más oka van annak, hogy elfoglalt. Biztosan…