Chapter Twenty-Three

*Kevin POV*

Az előzményekbe léptem, és rányomtam arra a névre, amit hívni akartam. Nem kellett sokat várnom, ugyanis a harmadik csengésre fel is vette.

- Oh, Kevin, rég beszéltünk - kuncogott, ugyanis ez egyáltalán nem volt igaz. Legutóbb tegnap este hívtam elalvás előtt. - Örülök, hogy hívsz.

- Ezentúl akár többet is zaklathatlak, mert nemsokára befejezzük a promótálást - közöltem az örömhírt.

- Ez csodás! Jobb szeretem, ha nem csak telefonon tudunk kommunikálni - hallatszott a hangján, hogy örült neki.

- Rá érsz ma? Megünnepelhetnénk egy piknikkel, mit szólsz? - ismertettem a terveim.

- Rendben, tetszik az ötlet, vigyek valamit? - kérdezte udvariasan.

- Elég leszel te - mondtam, és ettől tiszta zavarban éreztem magam. Még jó, hogy nincs itt. - Két óra múlva ott vagyok - szakítottam meg a csendet, majd letettük a telefont.

Elővettem a piknikkosarat, a konyhába mentem, és elkezdtem bele pakolni a szükséges dolgokat. Aztán rá kellett jönnöm, hogy még túl hamar van ahhoz, hogy kipakoljam a hűtőben levő finomságok, így mindent visszaraktam a helyére.

A fürdőszobában kötöttem ki, és letusoltam, hiszen a legjobb formámat akartam hozni. Nagy lépésre szánom el magam, ami nagymértékben befolyásolhatja a kapcsolatunkat, és én szeretném, hogyha jó irányba terelné.

Kiléptem, magam köré tekertem a törölközőt, és a szekrényemhez mentem. Elkezdtem válogatni a ruhákat, fogalmam sem volt mibe mehetnék... Ez egy piknik, nem öltözhetek ki - gondoltam, majd elővettem egy fehér térdnadrágot és egy kék pólót. Egyszerű, de nagyszerű.

A fürdőbe kötöttem ki újra, ahol megmostam a fogam, és felöltöztem. A hajamat is megpróbáltam a legjobb helyzetbe állítani, ami szerencsére sikerült is. Magamra fújtam egy keveset a kedvenc parfümömből, majd befejeztem a készülődést.

Körülbelül egy órát szántam magamra, szóval már csak fél órám maradt összepakolni a cuccokat. Izgultam, hogy semmit ne hagyjak itthon, a fiúk piszkálódása, pedig csak rontott a helyzeten. Miattuk egy csomó minden ki ment a fejemből, és utólag jöttem rá.

Nem értem, hogy miért velem kell foglalkozni... Ott van nekik a saját életük, rendben van, hogy az enyém szórakoztató, de nem véletlenül az ENYÉM. Néha totál ki tudtak borítani ezzel a viselkedésükkel, és legszívesebben leordítottam volna a fejüket.

Most pedig még csak azzal se tudom védeni magam, hogy engem sem érdekelt az ő magánéletük... Igen, ez az igazság, én is mindig benne voltam ezekben, a kötekedésekben. Rossz vagy Kevin!

Még egy utolsó pillantást vetettem a kosaramra. Szendvicsek, alma, eper, cseresznye, dinnye, sárgadinnye, málna, gyümölcslé, pezsgő, szőlő. Oké, minden itt van, azt hiszem. A lepedő, és a párnák a kocsiban. Bólintottam egyet, majd felkaptam a kosarat, és elindultam a kocsihoz.

- Gránátalma - hallottam meg KiSeop hangját, mire megfordultam.

- Grá- mi? - értetlenkedtem.

- Itthon hagytad - kezdett el zsonglőrködni a kettő gyümölccsel.

- Az a fránya gránátalma – zsörtölődtem, majd kivettem a kezéből.

- Egész héten ezekkel voltál elfoglalva: "Ne egyétek meg ez HyeRi-sshié!" "Ha megmeritek enni, akkor végetek!", most pedig itthon hagytad volna? - vonta fel a szemöldökét.

- Eszembe jutott volna – erősködtem, ő pedig egy amolyan pórbálj-hazudni-annak-aki-nem-a-legjobb-barátod pillantással nézett. - Köszi Seoppie, örök hálám - öleltem meg, majd elhagytam a terepet.

A gránátalma a kedvence HyeRinek, ezért az a legfontosabb az egész piknik étlapján. Igazából én gyűlölöm azt a gyümölcsöt... Nem azt mondom, hogy nem finom, mert tényleg isteni, de problémáim vannak a fogyasztásával. Eléggé zavaró, hogy fél óráig pucolom, mindenem tiszta vörös, utána pedig öt perc alatt elfogyasztom, és mehetek fürdeni.

Beültem a kocsiba, és hiszitek vagy nem, de KiSeop is az autóban volt...

- Mit hagytam ott? - sóhajtottam.

- Semmit, mehetünk - jelentette ki teljesen nyugodtan.

- Hát, ha kiszállnál, talán MENNÉK is - forgattam a szemem.

- Kevin, nyugi, én majd náluk kiszállok, MinAh-hoz megyek - magyarázta.

- Akkor miért nem ezt mondod? Ma ez ilyen szokás, hogy mindenki az én idegeimen táncol? - akadtam ki.

- Mondhatni, na, menj, mert elkésel – mondta, én pedig végre elindultam. – Egyébként a gitárod, de már betettem.

Magamban hálát adtam a jó Istennek, hogy KiSeopot mellém rendelte, ugyanis a gitár a legfontosabb eleme a mai napnak. Na meg persze én, ja meg HyeRi-sshi.

Ideges voltam. Talán még jobban, mint eddigi életem során bármikor. Valamiért HyeRi másabb volt, mint az eddigi barátnő jelöltjeim. Ne tessék félre érteni, mindegyikkel komolyan gondoltam, viszont HyeRinél sokkal intenzívebbek az érzéseim. Annak ellenére, hogy rövid, valami már az első pillanattól megfogott benne. A nagy Bambi szemei, a pisze orra, talán a hívogató ajkai... Nem is tudom, de teljesen elvarázsolt.

És belülről is olyan csodás, akárcsak kívül. Imádom vele tölteni az időm, csodásan el tudok vele beszélgetni akármiről is van szó. Csak elkezdek neki mesélni, és egyszer csak azt veszem észre, hogy mindent elmondtam neki, még azt is, amit másnak nem tettem volna. Hezitálás nélkül nyílok meg előtte, és ő is előttem, aminek felettébb örülök.

Mikor együtt vagyunk, minden olyan tökéletes. Akkor nincs szükségem másra, nem gondolok másra, csak arra, hogy Ő itt van, velem... Ahogy rám néz, ahogy megnevettet, ahogy karjaimba omlik.

Megálltam a ház előtt, leállítottam a motort, és kiszálltunk az autóból. KiSeop, mint aki csak itt lakik, úgy nyitott be az ajtón mindenféle kopogás vagy csengetés nélkül... Néha tényleg elgondolkozom azon, hogy őt megnevelték-e rendesen.

Itt most nem arra gondolok, hogy ő is legyen vallásos ilyen szinten, mint én, de azért valahogy jelezzen, mielőtt bemegy valaki otthonába. Megértem én, hogy a barátnőjéhez ment be éppen, de akkor is! Nem élnek együtt, nem sétálhat csak így be…

Most már mindegy alapon mentem barátom után, levettük a cipőnk, és a nappaliba mentünk, ahol ott ült mindenki, kivéve HyeRi. KiSeop rögtön barátnőjére cuppant, én pedig a többieknek köszöntem. SoJin megkérdezte, hogy kérek-e inni, azonban én visszautasítottam. Addig, míg HyeRit vártuk elkezdtünk beszélgetni, és a tévében épp adáson levő műsort kivesézni. A lányok érdeklődtek a munka felől, mi pedig boldogan újságoltuk, hogy nemsokára vége a promótálásnak.

- Oh, tényleg, SoJin, milyen az EXO VIP sminkesének lenni? - jutott eszembe hirtelen.

- Eszméletlenül fárasztó - nevetett. - Azok a srácok nagyon idióták, képzeljétek el saját magatokat, csak tizenkettőben.

- Akkor az nem is olyan vészes - legyintett KiSeop. Igazából tényleg nagyon őrültek szoktunk lenni. Ha belegondolok, hogy tizenkettő ugyan ilyen srác van együtt napról napra SoJinnal, elkezdem sajnálni...

- Ó, te azt csak hiszed!

Ez után arról ment a vita, hogy valóban annyira szörnyűek vagyunk-e, hogy szinte lehetetlen minket elviselni. A nagy vitát az szakította meg, hogy HyeRi végre készen lett, és elindulhattunk a célunk felé.

- Bocsi, hogy ilyen sokáig tartott csak... öhm… Kerestem a telefonom – nyögte ki nagy nehezen, mire én elnevettem magam. Ekkor már végre az autóban ültünk legalább öt perce, és senki nem zavart minket.

- Minden esetre nagyon csinos vagy – dicsértem meg. Még egy oszlop is tudná, hogy egyáltalán nem a telefonja miatt kellett rá ennyit várni. – Jó végre egy olyan lánnyal találkozni, aki nem tölt órákat a szekrény előtt – húztam kicsit az agyát.

- Oké Kevin, értem én – ütött játékosan a vállamba.

Magamban már mindennek elhordtam a gránátalmát és a vele járó macerát… Most komolyan, miért nem lehet a héja nélkül megvásárolni, hogy ne kelljen vele pepecselni, hanem nyugodtan ehessem? Nem tudom elképzelni, hogy HyeRinek, hogy van ereje ebből kettőt megpucolni egymás után, majdnem hogy kétnaponta. Én már ezzel az eggyel is talán órák óta szenvedek, ő pedig jól szórakozik rajtam.

A nagy koncentrálásból az zökkentett ki, hogy HyeRi egy ideje előkapta a telefonját és elkezdte babrálni, miközben két kezével tartotta maga előtt, és sétálgatott vele. Körülöttem!

- Mit csinálsz? – hangom eléggé gyanakvó volt.

- Semmit – jelent meg egy huncut mosoly a szája sarkában.

- Mond, hogy nem lesi fotókat – sóhajtottam.

- Nyugi, nem készítettem egyetlen képet sem – vont vállat.

- Lee HyeRi, te most videózol? - jöttem rá, az arckifejezése pedig teljesen megerősítette felvetésem. – Azonnal kapcsold ki, és ne mutasd meg soha senkinek!

- Most miért? – biggyesztette le az ajkát, majd elnevette magát. – Olyan vicces.

- Tudod mi a vicces? – tettem le a gyümölcsöt az előttem lévő tálcára, miközben felálltam. Már épp töröltem volna kezeim a nadrágomba, amikor rájöttem, hogy tiszta mancs. Sóhajtottam, majd megindultam felé.

- Szerintem mindjárt megtudom – kezdett hátrálni, én pedig gyorsabbra vettem lépteim. – Vagy mégsem – nyújtotta ki a nyelvét, és elkezdett szaladni.

Nem hagyhattam annyiban a dolgot, így megindultam utána. Mind a ketten futottunk a fűben, mezítláb, mint valami öt éves gyerekek, akik élvezik az időt, amit együtt tölthetnek mindenféle kötelezettség nélkül.

HyeRi továbbra is tartotta a telefont maga előtt, ebből leszűrtem, hogy valószínűleg még mindig videózik. Néha elkaptam egy-egy hangot, gondolom épp tudósította a jelenlegi helyzetet, miközben rám is irányította a kamerát, ha úgy gondolta szükség van rá. Az egyik pillanatban hátra fordult, ezzel egy időben pedig a fenekére pottyant. Remélem ezt is felvette!

Ez volt a tökéletes alkalom arra, hogy elkapjam, így hát gyorsabban kezdtem futni, és mikor odaértem hozzá térdre vágtam magam, majd elkezdtem az arcára, a ruhájára, a karjaira, és mindenhová ahova csak jutott kenni a gránátalma levét.

- Ne, Kev! Kérlek, okés, hogy szeretem, de azért ennyire nem! Vinnie – könyörgött, miközben szakadt a nevetéstől velem együtt.

Abbahagytam a kínzását, és szétterültem mellette a fűben. Kezemmel az övéért kutattam, és amikor megtaláltam összefontam ujjainkat. HyeRi sóhajtott, közelebb húzódott hozzám és átölelt.

- Ne csak én legyek tiszta ragacs – motyogta a mellkasomba.

Egy részem azt kiáltotta, hogy ne hagyjam neki, hogy összekenjen, de fölényben volt az a részem, aki örült neki, hogy közel van hozzám; hogy kezünk össze van fonva, hogy szorosan ölel magához. Többet akartam belőle, ezért nemhogy eltaszítottam, hanem közelebb húztam..

A következő perceket azzal töltöttük, hogy csak élveztük egymást közelségét. Aztán HyeRi úgy helyezkedett, hogy ő is az ég felé nézzen, és a felhőket kezdtük tanulmányozni. Ezt azonban hamar meguntuk, így visszamentünk a lepedőhöz és a kajához. Csak remélni tudtuk, hogy nem libasorban araszoló hangyákra fogunk találni, akik épp a kosarunkból gyűjtik az élelmet. Szerencsére ez nem történt meg, így kényelmesen elfoglaltuk a helyünket.

- Csak miattad fel fogok fogadni egy embert, aki megpucolja ezeket az álnok gyümölcsöket – mutattam HyeRire.

- Aj, te, add már ide őket, majd én megpucolom – forgatta szemét játékosan, majd elvette előlem a gránátalmákat. – Te addig játssz valamit, gondolom nem azért hoztad, hogy ott álljon – sandított a gitárom felé.

- Rendben – bólintottam és a gitáromért nyúltam. – Mit szeretnél, mit játsszak? – kezdtem el kiszedni a tokjából.

- Nem is tudom… Mondjuk a Believe-et – derült fel. – Azt nagyon szeretem.

- Ahogy parancsolod – bólintottam. Ujjaimmal elkezdtem pengetni a húrokat, és szépen lassan a hangommal is elkezdtem a dalt. – „Ne hidd azt, hogy a kezdet és a vég egy körben követik egymást, és aztán a szíved majd szorosan bezárul…”

Én csak játszottam és énekeltem egymás után a dalokat, miközben HyeRi a pucolással volt elfoglalva, és azzal, hogy néha becsatlakozzon az éneklésbe. Mikor végre készen lett a gyümölcsökkel nekiláttunk enni, és olyan gyorsan fogyott el, mint ahogy egy rajongó megveszi a jegyünk a következő koncertre. Pontosan ezért kiakasztó ez a termés…

- HyeRi – szóltam neki, mire kíváncsian felém kapta a tekintetét. – Ülj ide, szeretnék mondani, vagyis inkább énekelni neked valamit – paskoltam meg a jobb oldalamon a helyet, mire mellém csúszott.

- Hallgatlak – döntötte fejét a vállamra, én pedig újra elkezdtem gitározni.

- „Amikor szerelembe esek…” – kezdtem el a Fall In Love első sorait. Ez a zene lesz az új japán albumunkon, és ehhez fogunk legközelebb M/V-t forgatni. Még senki sem hallotta az entertainment néhány dolgozóján kívül. Próbáltam nagyjából úgy átírni koreaira, hogy HyeRi megértse a mondanivalójának a lényegét, és jól is hangozzon.

Miután vége lett a zenének letettem a gitárt, HyeRi felé fordultam, aki bizonytalan tekintettel fürkészte az enyémet.

- Kev… ez most?

- Ez most pontosan az, amire gondolsz – mondtam közben pedig egyre csak közelítettem felé. Arcom már csak pár milliméter választotta el az övétől. Minden egyes lélegzetvételét érzetem az arcomon. Tekintetem ajka és szemei között jártattam. Amikor megbizonyosodtam róla, hogy semmi ellenvetése csökkentettem a köztünk lévő távolságot.

Ajkaimmal kóstolgattam az ő puha párnáit, amik egyszeriben annyira édesnek hatottak, hogy többet és többet akartam belőlük. Viszont nem akartam tolakodó lenni, és semmit nem szerettem volna elsietni, így miután HyeRi ajkai felvették az ütemet sem kértem bejutást szájába. Nem szerettem volna elijeszteni, egyszerűen csak ízlelgettük egymás párnáit.

HyeRi felvezette kezét tarkómhoz és úgy vont közelebb magához. Ezzel a cselekedetével megadta a kellő löketet, egy határozott mozdulattal ölembe húztam, kezem pedig az arcára vezettem. Nyelvem végighúztam alsó ajkán, ő pedig gondolkodás nélkül adta meg az engedélyt.

Minden annyira tökéletes volt. Csak ő volt és én, ahogy átadtuk magunkat a szerelem csábító hívogatásának. Minden egyes pillanatot kiélveztünk, megszűnt az idő, a tér, minden. Nem létezett más csak az érzés, hogy a karjaimban tarthatom, hogy engem csókol, Ő. Lee HyeRi, akibe totálisan beleszerettem.

Lassan elváltunk egymástól, homlokom az övének döntöttem, ujjaimmal haját cirógattam. Légzésünk egyeletlen és szapora volt. Ajkaim apró mosolyra húztam, ahogy HyeRi puha ajkait – amit nemrég még a sajátomon éreztem -, az arcomra tapasztotta.

- Sajnálom – suttogta, hangjából pedig kiérződött a fájdalom.

- Mi? – kuncogtam egyáltalán nem a helyzethez illő kijelentésén. Mégis mit sajnál?

- Sajnálom Kevin – kelt ki az ölemből, így észrevettem, hogy szemében könnyek gyülekeznek. – De… nekem barátom van.

Kijelentésére megfagyott a vér az ereimben. Hogy mit mondott? Barátja? De hát… Mikor, hogyan, miért? Egyáltalán mi ez az egész? Hogy érti, hogy barátja van? Mégis mi a fenéért nem mondta hamarabb?

- Sajnálom – motyogta, a könnyei pedig kibuggyantak a helyükről.

Most mégis miért sír? Azért mert barátja van, vagy azért mert megcsalta velem? Esetleg azért, merthogy ennyi idő alatt sem volt képes elmondani, hogy foglalt?

HyeRi egy ideig csak állt egy helyben meggyötört testel, fájdalmat sugárzó szemekkel, majd összeszedte a cuccát és elment.

Nem volt erőm. Nem volt elég erőm hozzá, hogy megállítsam. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni ezzel az információval. Bartája van… Bartája…

Nem tudom mennyi időt tölthettem ott, perceket, fél órákat, órákat… A gondolatok csak úgy ellepték az elmémet. Nem értettem az egészet, azt, hogy barátja van, már kitudja mennyi ideje. De akkor eddig miért nem mondta? Miért küldött felém olyan jeleket, amiből leszűrtem, hogy Ő is kedvel engem? Azt hittem a tegnapi nap után boldogan fogok haza menni, és elmesélhetem a többieknek, hogy végre megszereztem Őt. Hogy végre a barátnőm.

Ehelyett csurom vizesen estem be a dorm ajtaján, és se szó, se beszéd zártam magamra a fürdő ajtaját. Ugyanis addig szenvedtem odakint, ameddig esni nem kezdett az eső… De jól jött, és a fejemre zúduló víztömeg is jól jött, amit a zuhanyzóban kaptam, ugyanis így legalább nyugodtan szabadon engedhettem a könnyeim. Nem volt belőlük sok, de mégis volt. Sírtam… sírtam egy lány miatt, akit a kelleténél jobban megszerettem, és aki átvert.

Ezekkel a gondolatokkal a fejemben baktattam végig újult erővel az egyetem folyosóin, hogy megtaláljam HyeRit, és pontot tegyek az ügy végére. Nem hagyhattam annyiban, magyarázatot vártam arra, hogy mi történt. Tudni akartam, hogy miért nem mondta el az elején, hogy csak barátok lehetünk… Mindent tudni akartam, és ezért képes voltam utána jönni. Az se érdekelt, hogy ki ismer meg és ki nem, csak beszélni akartam Vele.

Az igazgatónő azt mondta siessek, mert nemsokára ebédszünet, és akkor fölöslegesen megyek végig a fél iskolán… Azóta már kicsengettek, de én még mindig a terem felé tartottam. Nem tudhattam, hogy nem-e jön velem szembe, így nem álltam meg, egészen addig, míg MinAh-ba nem ütköztem.

- Oh, Kevin, hát te? – lepődött meg, majd elkezdte rendezgetni a kezében tartott könyveket, amiket sikeresen majdnem kilöktem a kezéből.

- HyeRivel akarok beszélni – közöltem vele a szándékaim.

- Szerintem ezzel várnod kéne egy kicsit – makogta, nekem pedig a magasba szökött a szemöldököm. – Gyere, menjünk inkább az ebédlőbe, majd HyeRi-yah is biztosan jön – húzott volna az említett helyiség felé, de én nem engedtem.

- Nem, most fogok vele beszélni – jelentettem ki, majd tovább indultam. Már láttam a teremhez tartozó folyosó sarkát, így gyorsabbra vettem a lépteim. Nem foglalkoztam MinAh kiabálásával miszerint álljak meg, vagy, hogyha jót akarok, nem megyek tovább. Befordultam és abban a pillanatban, mintha ezer tű szúrta volna át a szívem.

HyeRi egy számomra ismeretlen – viszont számára elég ismerős -, alakkal csókolózott. Vagy inkább az előételt fogyasztották… Nem tudtam eldönteni, hogy most HyeRi akarja helyben felfalni a partnerét, vagy a csávó HyeRit. Minden esetre felfordult tőle a gyomrom – meg aztán a szívem se nagyon bírta -, így visszafordultam MinAh-hoz, aki időközben szintén észrevette, hogy mi történik a folyosón.

Támogatóan karomra helyezte tenyerét, majd kissé megsimogatott, és az ebédlő felé kezdett terelni.

- Nocsak-nocsak, a kis MinAh máris leváltotta KiSeop-ot egy másik csapattagra? Úgy néz ki bevált a múltkori kis akcióm – lépett elénk összefont karokkal egy hosszú fekete hajú, modell alkatú, eléggé szemet szúró nő. Tényleg gyönyörű volt, csak az arca… Ha már az arcánál tartunk, nagyon emlékeztet valakire.

- Most nem érek rá a hülyeségedre ShiRa, ha megbocsájtasz – tudta le ennyivel MinAh. Ahogy kiejtette a nevet viszont beugrott; Ő volt KiSeop egykori kedvence… Csak aztán ő is túl sokat várt el Seoppie-tól, amit ő köztudottan nem visel el. Kész csoda, hogy MinAh-val még együtt van, úgy, hogy még egyszer sem feküdtek le.

MinAh kikérte az ebédjét, majd leültünk az egyik asztalhoz.

- Aigoo~ - fogta a fejét. – Miért nem hallgattál rám?

- Nem téged hagytak ott tegnap a szerelmi vallomásoddal együtt – forgattam a szemem.

- Jó igazad van… de akkor is! Aigoo~ - fújtatott, majd próbált volna enni, de a pálcikáját visszadobta a tálcára. – Aigoo~

- Oké, MinAh, tudnál valami mást is mondani az Agioo-n kívül? Talán valamit, amivel segíthetnél…

- Figyelj, HyeRi nem szereti JiHoo-t – mondta, én pedig még jobban összezavarodtam, mint eddig. De legalább tiszta lett előttem, hogy azt a görényt JiHoo-nak nevezik. – Mióta megismert, alig találkoznak, nem beszélnek, HyeRi folyamatosan rólad áradozik… Ami még szintén furcsa, hogy JiHoo sem keresi őt. Yurának igaza lehet, hogy valami nincs rendben vele...

- Akkor mégis miért utasított vissza? - kerestem kérdésemre a választ.

-  Ezt már csak te tudhatod, biztos nem voltál elég meggyőző - mondta felháborítva engem.

- Annál, ho- kezdtem volna, de a szemem sarkából észrevettem, amint HyeRi belép a helyiségbe. Furcsa viselkedésem láttán MinAh is arra fordult, majd fejével az említett felé bökött. Sóhajtottam egyet, miközben megindultam a bejárat felé. Amikor HyeRi észrevett szemei még nagyobbra nőttek, egyszerűen csak karon ragadtam, és elkezdtem húzni az udvar felé.

Útközben próbált ellenkezni, lehámozni ujjaim a csuklójáról, de nem engedtem. Folyamatosan kérte, hogy hagyjam, engedjem el stb. De egészen addig, míg nem értünk egy nyugodt helyre, nem foglalkoztam azzal, mit akar.

- Kevin Woo! - kiabált rám és dobbantott egyet lábával, amikor felé fordultam.

- Lee HyeRi! - utánoztam előző mozdulatsorát.

- Mit akarsz? - fújtatott, miközben szemeit ide-oda kapkodta.

- Mit akarok? Ez most komoly? Még te kérdezed, mit akarok? - akadtam ki. - Miért csináltad ezt?

- Sajnálom - hajtotta le fejét, kezeivel pedig felsője alját piszkálta.

- Ha tényleg sajnálnád, akkor nem csináltad volna ezt – szembesítettem az igazsággal.

- Had ma- fogtam be gyorsan a száját, hogy a két közeledő alak, még véletlenül se hallja meg.

JiHoo volt az, és egy hosszú vörös hajú lány. Nevetgéltek, miközben JiHoo a falnak döntötte a vöröst, kezeit a derekára csúsztatta, majd ajkaik egy heves csókban forrtak össze. És én még azt hittem, hogy HyeRit falja fel…

Chapter Twenty-Two

Sziasztok! ^^

Sajnálom, hogy eddig nem hoztam frisst :( Az előző posztban bővebben kifejtettem szóval most ezt nem ecsetelném :$ A lényeg az, hogy a probléma megoldódótt, úgyhogy mostantól minden szombaton jelentkezem! :D

 Kellemes olvasást! Chu~

*HyeRi POV*

A napok csak úgy teltek, miközben ezerrel dolgoztunk, hogy a lehető legjobb tudásunkat mutassuk az év végi gálán. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már egy hete történt, amikor KiSeopnak táncoltuk a vizsga számunkat. Azóta mennyivel jobb lett!

A zene leállt, a többiek pedig hangos tapssal és kiabálással díjazták a produkciónk. A csengő megszólalt, és velünk együtt az összes diák elhagyta a termet. Az öltözők felé vettük az irányt, ahol MinAh és én gyorsan átöltöztünk.

Végre van annyi szabad időnk, hogy eljussunk a tetováló szalonba, és kiderítsük, hogy mi is pontosan ez a dolog a tetoválásommal. Már épp itt van az ideje, hogy eljussunk, egy hónapja rajtam van....

A biztonság kedvéért még egyszer megkérdeztük Yurát, hogy biztos nem-e jön, de megint visszautasította. Elvileg valami halaszthatatlan dolgot kell megbeszélnie a szüleivel, amit majd nekünk is el fog mondani. Rá hagytuk a dolgot, és elindultunk a szalonba.

- ENNYI?! Mi az, hogy ennyi? - álltam fel, kezeim pedig az asztal lapján tartottam. Megérkeztünk a szalonba, vártunk háromnegyed órát SoYeonra, most pedig alig mond valamit, és befejezi azzal a szóval, hogy „Ennyi.”. Hát ezt nem hiszem el. Most komolyan, ilyen kevés az, amit tud? Ha tényleg csak ennyi, akkor miért csinálta meg egyáltalán azt, amit az a jósnő mondott neki?! Nem gondolt rá, hogy majd átverik?

Habár, hogyha elmegyek jósnőhöz, és azt mondja, hogy majd bejön hozzám két random ember, és aztán meg is történik, lehet én is ezt tettem volna… De hogyha ez mégsem igaz? Elvárta volna, hogy életem végéig egy világító tetoválással szaladgáljak? És mit mondanék a férjemnek? Oh, bocsi, de egy jósnő szórakozott, és rajtam élte ki magát?

Az agyvizem az egeket súrolja, hogy gondolta, hogy ennyi információval beérem? Kettévált a sorsotok, ha nincs a tetoválás rengeteg ember szerelmi élete megy tönkre, ő neked az igazi. Azért nem emlékszel rá, hogy ne tudd felkeresni, ő is veled szokott álmodni, és ugyan azt, mint te. Hát köszönöm! Egyáltalán, ki azaz Ő? Erre lettem volna a legjobban kíváncsi, hát persze, hogy ezt nem mondhatja el!

- Az, hogy ennyit tudok - fújtatott. - Amikor a pasid itt volt ő is teljesen kiakadt... Hát tudjátok mit? Az egyetlen, akinek itt lenne oka a kiakadásra, az ÉN vagyok! - mutatott magára. Már lassan úgy festett, mint egy sárkány, csak tüzet kellett volna okádnia. - A saját jövőm miatt mentem oda, és a nyakamba fűztek két elveszett sorsú szerelmest!

- Rendben, mindenki nyugodjon meg - tolt szét minket MinAh, ugyanis már egymás arcában voltunk. - Szépen elmondod, hogy ki az a "pasid", és minden a legnagyobb rendben lesz - beszélt kimérten.

- Nem mondhatom el, hát nem figyeltetek? Épp ez a lényeg, hogy egymást találjátok meg! - forgatta szemeit.

- Csodás - vágtam egy fintort. - És, el fog múlni valaha ez a világítás cucc?

- Nem tudom, én annyit tudok, amennyit elmondtam. Oh, ha szeretnétek nektek is elmondom a jósnő nevét, mint a párodnak - nyílt ki végre jobban a szája.

- Végre valami segítség - tettem a megjegyzést, mire két szúró tekintettel gazdagítottak. - Köszönöm!

- Yoo HaeYoung, az Al-

- Az Alice's tulajdonosa?! - kérdeztük egyszerre barátnőmmel, SoYeon pedig csak bólogatott.

- Miért esik ki mindenki szeme ettől a hírtől? - tette fel a kérdést.

- Mi... Nem tudtuk, hogy ő boszorkány - pislogtam.

- Egyébként, mikor volt itt a tetoválás másik tulajdonosa? - kérdezte MinAh.

- Körülbelül két hete, le vagytok maradva - dörgölte az orrunk alá. - De ezek szerint a fiút se nagyon érdekli a dolog... Habár mostanában nem nagyon van ideje, úgyhogy a helyedben én magam cselekednék - tanácsolta, majd magunkra hagyott minket.

- Ya! Mi az, hogy nagyon elfoglalt?! - kiáltottam utána, de mint aki meg se hall ment tovább. - Komolyan már!

- HyeRi-yah, nyugodj meg - simogatta hátam barátnőm. - Elmegyünk az Alice's- be, okés?

- Rendben.

Minnie leparkolt, kiszálltunk, és a kávézóhoz sétáltunk, ami azonban zárva volt. Kétségbeesetten rohantam az ajtóhoz, és kezdtem el rángatni azt, hátha egy rossz vicc az egész, és igazából nyitva van. Könnyeim egyszeriben elkezdtek folyni az egész arcomon.

Nem hiszem el! Én látni akarom, látni akarom Őt! Meg akarom ölelni, és elmondani neki, hogy milyen sokat jelent nekem! Találkozni akarok vele. Miért nem tehetem?!

- HyeRi nyugodj meg - húzott el az ajtótól MinAh, majd jó szorosan magához ölelt, én pedig ott sírtam a vállán. - Ne rendezz jelenetet, kérlek! Lesz még lehetőségünk. Majd találkozol vele este - simított végig hajamon. Légzésem még mindig szapora volt, de a könnyeim szépen lassan elapadtak.

- Te ezt nem értheted - szipogtam. - Te kibírnád, hogyha KiSeop csak az álmaidban lenne?

- Sajnálom - húzott megint magához, ami mindennél jobban esett, de legjobban csak Ő segíthetett volna. A védelmező karjai, a mosolya, a lágy pillantása, az angyali hangja... De egyik se volt velem, ahogy a birtokosuk sem.

Egyszer csak nyikorgásra lettünk figyelmesek, az ajtó felé kaptuk a tekintetünk, ami kinyílt, és egy ismeretlen nő és férfi lépett ki.

- Deanna? - lepődött meg barátnőm, és az ismeretlen nő is.

- MinAh? - terült el egy hatalmas vigyor arcán, ami felettébb ismerős volt. Túlságosan is ismerősek voltak a vonásai...

- Ő itt a legjobb barátnőm, HyeRi - mutatott be minket. -, ő is velünk lakik. HyeRi ő itt Deanna, aki KiSeop csapat társának nővére - mondta, én pedig kezet fogtam Deannával, aki felettébb elbűvölő volt. - Hogyhogy itt vagy?

- Kevinnek elintéznivalója lett volna a tulajdonossal, csak próbálnak, ezért én jöttem. De fölöslegesen, hiszen Amerikában van a lánya esküvőjén - sóhajtott lemondóan. - Pedig fontos lett volna... És te?

- HyeRi is hozzá jött, de ezek szerint fölöslegesen, én csak kísérő vagyok. Mikor kezdték a próbát? - suhant át a rémület arcán.

- Szerintem mostanában fogják, miért? - vonta fel a szemöldökét. Furcsa volt ott állni, úgy hogy nem tudok bekapcsolódni a beszélgetésbe. Csak néztem ide-oda, és próbáltam magam lefoglalni, hogy ne tűnjek annyira szánalmasnak a kisírt szemeimmel...

- Az a perverz, azt mondta felhív! HyeRi-yah - fordult felém. - Nekem most mennem kell, nem baj ugye, ha magatokra hagylak titeket?

- Semmi gond - mosolyogtam barátnőmre, aki egy gyors köszönés után lelécelt.

Deannával kerestünk egy kávézót ahová be tudtunk ülni beszélgetni. Igazából nem tudom miért nem mentem haza... Talán a kisugárzása, vagy az annyira ismerős mosolya - amit nem tudok hova tenni, de mégis folyamatosan azt figyelem -, és a külső tulajdonságai, talán ezek késztettek maradásra. Egyébként nagyon aranyos és közvetlen, úgyhogy élveztem a társaságát.

- Szóval te is táncolsz ugye? - kérdezte, miközben beleivott kávéjába.

- Igen, nagyon szeretem, csak kicsit fárasztó ez az év végi hajsza - kevergettem italom. - Te, mivel foglalkozol?

- Managernek tanulok, jó lenne, hogyha én egyengethetném az öcsémék útját. Nagyon lelkiismeretesen végzik a munkájukat, és örülnék, ha részese lehetnék ennek - magyarázta, én pedig egy őszinte mosolyt küldtem felé. - Egyébként, miért kerested Yoo HaeYoung-ot?

- Ez kissé komplikált, de lényegében ő segített volna megtalálni egy eléggé fontos személyt - hajtottam le szomorúan a fejem.

- Oh, tényleg ő boszi - kuncogott, ami engem is jókedvre bíztatott. -, biztosan tud ingázni is. A barátod?

- T-tessék? - makogtam.

- A barátod tűnt el? - kérdezett rá világosabban.

- Hát... - hezitáltam. JiHoo a barátom, de ő nem tűnt el. Ez a fiú csak... Mi is nekem ez a fiú? Nagyon kedvelem, és egyértelműen közeledik felém, amit én hagyok is, sőt tetszik... Még nem csókolt meg, de előszeretettel puszilgat, cirógat... De az álmaimban is foglalt vagyok. Egyértelműen megcsalom JiHoot... Egy féreg vagyok, egy alattomos csúszómászó. - Fogjuk rá - böktem ki.

- Sajnálom, tudok valahogy segíteni? - éreztem meg kezét hirtelen a sajátomon.

- Most csak Yoo ahjumma segíthet - mondtam. - Azért nagyon szépen köszönöm.

- Valamiért úgy érzem, kedvesnek kell veled lennem, és hogy ez természetes - nézett mélyen a szemembe. Mondata jól esett, de inkább tereltem a témát.

- Neked is biztos van barátod, ugye? - kérdeztem, ahogy elkezdett bólogatni egészen fellelkesültem.

- Amerikában találkoztam vele, és most itt vagyok, hogy együtt legyünk. Épp próbaidős együtt élésre vagyunk fogva - nevetett, amihez én is csatlakoztam.

Deannával nagyon jól elbeszélgettünk, egészen addig, míg nem jött egy sms-em Yurától, hogy megvettem-e a szükséges harisnyát és kiegészítőket a gálára. Kezemet szám elé kaptam, mire új barátnőm kérdőn pillantott rám. Elmagyaráztam neki, hogy most lesz az év végi gála, és be kell szerezni pár cuccot, ezért mennem kell. Viszont ő felajánlotta, hogy elkísér, mert egyedül nem a legjobb vásárolgatni. Örömmel egyeztem bele, így egy csodálatos vásárlást tudhattam magam mögött Deannával.

Fáradtan dobtam le magam a szobámban lévő franciaágyra, és elkezdtem vizslatni a plafont. A gondolataim Deanna körül forogtak, és azon, hogy mennyire jól éreztem vele magam annak ellenére, hogy csak ma találkoztunk.

- HyeRi, HyeRi! – szaladt be Yura, majd az ágyra térdelt. Megettem egy pingvint! – lett rémült a tekintete.

- Hogy mit csináltál? – ültem fel.

- M-megettem… - hajtotta le fejét. Igazából nem tudtam, hogy mégis mit kéne erre reagálnom. Elsőnek is, ezt az egészet nem tudtam hova tenni. Mégis, hogy érti, hogy megevett egy pingvint? Kezdjük ott, hogy itt nincsenek is pingvinek… Bizonyára megint csak szórakozik. - De finom volt, kérsz te is? SoJin és MinAh is megkóstolta - vette elő kiskutya szemekkel a háta mögül a csomag pingvin alakú gumicukrot. Tehetetlenségemben inkább csak fejbe csaptam magam.

- AhYoung… Tényleg? – hajtottam kissé oldalra a fejem, ő pedig szégyenlősen bólogatott, majd kitört belőle a nevetés.

- Na, vegyél már, tudod milyen finom? – nyomott a számba vagy két darabot. Épp tiltakozni kezdtem volna, de bezárta a számat, én pedig elkezdtem rágni.

- Ez isteni! – próbáltam kinyögni, miközben még többet vettem számba.

- Ugye? – bólogatott, és ő is a szájába vett párat.

- Mi volt otthon? – váltottam komolyabb témára. – Mondta MinAh, hogy nekik már elmondtad, de ez nem olyan, amit ők is megoszthatnának velem.

- Áh, igazából nem is annyira nagydolog – legyintett, mire olyan aha-majd-elhiszem-hogyha-felhő-leszek tekintettel néztem. – Jövőre nem leszek egyetemista, ez az utolsó évem, kiiratkozom – mondta el többféle képen is, hogy biztosan megértsem.

- H-hogy mi? Ez ugye csak egy ugyan olyan pingvines vicc? – fogtam meg a két vállát.

- Nem – rázta meg a fejét. – Megbeszéltem anyáékkal. Lesz egy meghallgatás az SM-hez… Én el fogok rá menni.

- Hogyha nem sikerül? Mi lesz, ha nem vesznek fel? Utána nem jöhetsz vissza! – kezdtem el pánikolni. – Nem lakhatsz velünk – jutott el az agyamig a legfontosabb információ.

- Tudom… de meg akarom próbálni, nem akarok még két évet az egyetemen tölteni… Túlságosan lekorlátoznak – lett szomorú a hangja. – Kockázat nélkül nincs nyereség.

- Istenem Yura! – borultam a nyakába. – Ajánlom, hogy sikerüljön az a meghallgatás, mert ha elbuksz, esküszöm, hogy kibelezlek! – ütöttem hátára.

- Menni fog, már csak JongIn miatt is – lett játékos a hangja.

- Ya! – kezdtem el őrült módjára csikizni.

Nem akartam elveszíteni, főleg nem egy idol miatt… Tudom, hogyha visszaköltözik a szüleihez, akkor még nem veszítem el, de mégse leszünk együtt olyan intenzíven. Nem fogunk együtt élni, hogy minden boldog pillanatában, vagy esetleg szomorúban ott legyünk a másiknak. Hogyha nem sikerül neki, akkor egy olyan szakaszhoz érkezik az életünk, ami tele lesz szomorúsággal.

Ettől függetlenül bízom benne. Tudom, hogy mennyit dolgozott azért, hogy most ilyen szinten legyen a tánctudása. Teljesen önzetlenül csinálja, és ami a legfontosabb, hogy élvezi. Ez az élete, és megértem, hogy a számára legfontosabb személy mellett szeretné csinálni… Hogyha valakinek sikerülhet, akkor az biztosan Yura. Nála jobbat nem igazán ismerek, pedig én is itt vagyok!

Egy hosszú kényeztető fürdőt vettem, miután Yurával befejeztük a szórakozást. Jól esett a víz, az pedig hogy végre a puha ágyneműmben tudhattam magam, még jobban esett.

Furcsa módon megint a tetoválás, és Ő járt a fejemben. Vajon most mit csinál? Alszik? Ha igen, akkor nekem is aludnom kéne… De biztosan nem alszik, SoYeon megmondta, hogy sok a dolga… Vajon mit érthetett az alatt, hogy elfoglalt?

OMO! Talán egy menő üzletember, aki egy csomó pénzt keres, és egy csomó embernek ad állást. Biztos rengeteg felelősség van a vállán, és csak én nyújtok neki nyugalmat esténként. Lehet, hogy övé valamelyik tévés csatorna, és ezért találkoztam vele a felvételen!
De, biztos egy ilyen elfoglalt, komoly üzletember való hozzám? Valahogy nem tudom magam elképzelni egy CEO oldalán… Egyébként is az álmomban egyáltalán nem ilyen embernek látszik… Hova gondolok már megint, ez amúgy is abszurd dolog. Ez nem egy könyv, vagy film, hogy a gazdag herceg eljön értem. Biztos valami más oka van annak, hogy elfoglalt. Biztosan…

Egy kis kitérő :$

Sziasztok^^
Nagyon sajnálom, hogy eddig nem jelentkeztem, én sem így terveztem... Új lakásba költöztünk, és apa még nem nagyon akart nekem netet szerezni... A fiúknak persze már van, csak az én szobámban még nincs kábel (először nekem volt, de apa átköltöztette :@), és nem nagyon veszem észre, hogy apu igyekezne, hogy legyen... Úgyhogy bizonytalan ideig nem lesznek részek TT___TT Áldjátok az eget, hogy van internetetek, mert egy rémálom az életem legalább egy hónapja! Hiányzonak a k-pop videók és a sorozataim TT____TT
Még egyszer nagyon sajnálom!