Chapter Eight

Sziasztok! ^^

És megérkeztem az új résszel :3 Igazából nem nagyon tudom, hogy mit fűzhetnék hozzá, úgyhogy csak gratulálnék a Girl's Day-nek a mai Music Core-os győzelméhez :D Call Me Your Darling *-* Fighting!!!

 Kellemes olvasást! Chu~

*HyeRi POV*

- Szóval... - szólaltam meg miközben elhúztam az ó betűt. Yura szobájában ültünk éppen, közöttünk pedig egy asztal helyezkedett el. Kezem a puha körmös párnán pihent, miközben Yura ügyes kezei próbáltak normális külsőt varázsolni ujjaimra.

SoJin Unnie és MinAh-yah elmentek valami elektronikai boltba. Bedöglött a turmix gép reggel, ami alapból nem nagy tragédia, de Unnie minden napot egy adag gyümölcs turmixszal kezd. Azt állítja, hogy felfrissíti, és, hogy nagyon egészséges. Néha én is meg szoktam inni egy pohárral, tényleg nagyon finom és kicsit fel is dob, de kibírom nélküle is. Mivel senki sem akarta elkísérni, megjavíttatni - vagy ha szükséges újat venni -, úgy döntött, hogy MinAh-t rángatja magával erre a csodás utazásra. Legalább én megúsztam.

Yura kezét egy henger alakú tartón végig vezette, ujjaival áttáncolt a benne levő eszközökön, majd megállapodott egy körömreszelőn. Ügyesen kikapta, és elkezdte igazítani körmeimet.

- Szóval... - mondta ugyan olyan hanglejtéssel, mint én.

- Biztos tudod, mit csinálsz? - néztem fel rá kétségekkel teli tekintettel.

- Úgy nézek én ki, mint aki nem tudja, mit csinál? - nézett rám ilyen komolyan-gondoltad-amit-mondtál fejjel.

Igaza volt. Tényleg úgy látszott, mint aki érti a dolgát és értette is. Plusz nem is egyszer csinálta már meg a körmöm, de minden alkalommal mikor ebbe a székbe kerültem bizonytalanság öntötte el a bensőm. Ez nem azt jelenti, hogy ne bíznék benne - mert tökéletesen megteszem -, csak egyfajta féltés a körmeim felé. De legbelül remélem, hogy csodákat fog művelni.

- Nem... - forgattam oldalra a szemem.

- Na, látod! Nem is egyszer csináltam már meg a körmöd és nagyszerű eredménnyel! Tényleg nem értem miért mindig úgy ülsz be ide, mint egy sertés, akit a vágóhídra visznek... - fújtatott.

- Ya! Én sokkal jobb vagyok, mint egy sertés! Inkább kecses ló vagy ilyesmi - lett zavarodott a tekintetem. Először azt gondoltam jót mondok, de a végére eléggé elbizonytalanodtam. Ezt pedig Yura felhőtlen nevetése is igazolta. Nem csatlakoztam hozzá inkább csak morcos tekintettel bámultam rá.

- Még ha hattyú lennél vagy őz - emelte jobb kezét szája elé és úgy nevetett tovább. Itt már én sem bírtam tovább, elnevettem magam.

Barátnőm tökéletes formájúra részlete körmeim. A nagyobb beavatkozás előtt próbált meggyőzni róla, hogy had tegyen fel nekem műkörmöket, de nem engedtem. Amúgy is elég nagyok a körmeim így is, nem kell rá segíteni.

Ezzel kicsit lelomboztam szorgosan munkálkodó barátnőm, de nem sokáig tartott szomorúsága ugyanis nagyobb volt az öröm, amiért legalább kifestheti és ráteheti, amit szeretne.

Yura most a körömlakkok rengetegén futtatta végig ujjait majd megállapodott egy fekete, másik pedig egy piros színű körömlakkon. Na, azt már nem!

- Na, nem! - állítottam meg, még mielőtt kivehette volna őket a helyükről.

- De miért? - nyafogott.

- Ez most nem az a játék, ahol vad körmöket akarok! Valami kis szelíd, aranyos stílust szeretnék - kötöttem ki óhajom, miközben aranyosan mosolyogtam körmeimre.

- Oké, oké - tette fel védekezően kezeit. -  De egyszer úgyis meg fogom csinálni!

Szemei teljes komolyságot tükröztek, látszott rajta, hogy egyáltalán nem viccel. Egy nagyot nyeltem, és már most elkezdtem beletörődni abba, hogy egyszer tényleg ki fogja rajtam élni őrült vágyait... Kérésemre AhYoung visszatette az elég merész lakkokat, és elővett helyette egy halvány babarózsaszín- és egy aranyszínű csillámosat. Máris jobb - nyugtáztam magamban döntését, és egy elismerő bólintással jeleztem felé tetszésemet. Yura észrevette és büszkén elmosolyodott.

Elkezdte felvinni a rózsaszín lakkot. Szépen, határozott mozdulatokkal húzta végig az ecsetet. Mindig jól dolgozott, és az elvárásaimnak megfelelően. Gyűlöltem, hogyha a körmömön egy icike-picike kis rész is ki volt hagyva. Yura tökéletesen lefedte az egészet, emellett mindig valami csodás mintát rakott rá.

Iskolás éveim alatt a körömlakkra vonatkozó szabály volt az, amit mindig is figyelmen kívül hagytam. Sosem érdekelt, hogy nem szabad festeni a körmünk... Nekem mindig be volt, sokszor is kerültem bajba miatta. MinAh és Yura is folyton kifestették sajátjukat, de idő előtt mindig leszedték vagy átfestették egy szolidabb, megengedett színnel, amit nem nagyon vesznek észre. Azonban én a színes dolgokat szeretem és ez alól a körömlakk sem kivétel, plusz elég nagy pazarlásnak tartom. Hát mennyibe fáj már egy körömlakk!

Először csak az egyik kezem festette ki rózsaszínnel, és még az száradt kente a másikat. Mikor mind a két mancsom halvány színben pompázott felvitte rá az arany színt is. Sok minden eszembe jutott arra, hogy mit fog kezdeni vele, de amit csinált az pont nem. Csupán a körömágyam közelébe tett arany csillámot. Nagyon különlegesen hatott. Odáig voltam érte.

- Köszönöm Yura! Egyszerűen lehengerlő vagy - dicsértem miközben kezeim az UV lámpa alatt pihentettem.

- Hát igen, aki tud, az tud - dőlt hátra székében, mint egy igazi főnök. - Reméltem, hogy tetszeni fog - váltotta fel izgatott énje az egoistát.

- Én pedig tudtam, hogy tetszeni fog! Mindig tudod, mit szeretnék - bókoltam neki tovább. Sok ember nem szokta eléggé kifejezni háláját vagy örömét egy-egy dolog iránt, viszont én sosem esek ebbe a hibába. Ha kell, órákat tudok zengeni arról, hogy mennyire örülök valaminek, amit nekem vagy értem tettek.

- Pedig az elején egy kis baba voltál, aki épp be akar csinálni a tiszta pelusba... - forgatta a szemét, majd barátságosan rám mosolygott. - Örülök, hogy tetszik - állt fel, átjött az én oldalamra és hátulról átölelt. - Az már más kérdés, hogy Mrs. Kang mit fog hozzá szólni - kuncogtunk együtt megszólalásán.

Mrs. Kang a néptánc tanárunk volt. Ő vette a legkomolyabban a dolgokat. Mindig zsörtölődött valamiért, de alapjáraton aranyos volt. Na, jó csak vicceltem. Sose szerette senki...

Az ajtó hirtelen csapódott ki, mire Yurával összerezzentünk, és az említett tárgy felé fordultunk. Egy lihegő, szívét fogó Minnie dőlt le az ágyra.

- Hjaj - sóhajtott majd tovább lihegett - Kö...vet...tek... - nyögte ki nagy nehezen. - Minket - mondta ki egy szuszra. - VIZET! - kiáltott miközben karját az ég felé tartotta.

Mi Yurával erre a jelenetre csak nevettünk és nevettünk. Kezünkkel hol egymást, hol az asztalt vagy épp magunkat csapkodtuk. Szerencse, hogy már megszáradt a körmöm. Természetesen MinAh-nak nem tetszett ennyire a szituáció, de nincs mit tenni.

Miután abba tudtuk hagyni a nevetést felálltam és kisétáltam a konyhába. MinAh nagyjából már kifújta magát, de úgy gondoltam, hogy a nagy követésbe annyira, de tényleg annyira elfáradt, hogy még mindig szüksége van az éltető nedűre. Azért remélem, nem fogja bánni, ha nem vizet viszek neki.

A konyhába kiérve SoJint pillantottam meg, amint egy - szerintem legalábbis -, új turmixgépet szerel össze.

- Hallom autós üldözésben volt részetek – nevettem, miközben a szekrényből kivettem egy üres poharat, amit gyümölcslével töltöttem meg.

- Hát valami olyasmi - egyenesedett fel az alkatrészek közül. - Beszálltunk az autóba, és egyszer csak azt vettük észre, hogy követnek. Eléggé megijedtünk... Meg hát nem is tudtuk elképzelni, hogy miért követnek. De túléltük - csapta össze tenyereit.

- MinAh teljesen kibukott - nevettem. Lehet szemétség, de ez a helyzet számomra nagyon vicces volt. MinAh-ék is úgyis nevetni fognak rajta egy idő után.

- Én is, csak lefoglal a kicsikém - simított végig a félig összerakott turmixon, mire hitetlenül meg ráztam a fejem. - Igaz nem az én hűséges társam, hanem egy új, de már most imádom - lelkendezett. - Sokkal napra készebb és felszereltebb, mint a régi motorosunk.

- Szép - ismertem el. Tényleg szép volt, már amilyen szinten egy turmix szép lehet... - Mi történt a régivel? - érdeklődtem.

- Elromlott benne a motor meg még fogalmam sincs micsoda… és azt mondták már nem lehet megmenteni - szomorkodott - De az élet megy tovább és ez a professzionális Smoothie Maker tökéletes társként fog szolgálni az oldalamon – vigyorgott elégedetten.

- Hát, ha te mondod – kuncogtam, majd a kezemben tartott itókával együtt visszaballagtam Yura szobájába. Mikor beértem legjobb barátnőm kezébe adtam a pohár innivalót, és leültem mellé az ágyra. - Megnyugodtál? - tettem kezem a vállára.

- Fogjuk rá - sóhajtott. - Nagyon durva volt - kezdte el a mesélést. - Csak követtek és követtek, aztán mikor végre fellélegezhettünk, mert mögénk került egy másik kocsi, rögtön ki előzték, és visszakerültek mögénk! Ez pedig nem egyszer történt meg! A többi autós meg csak dudált és dudált. Aztán egy piros lámpa mentett meg minket - fejezte be monológját, amit sok mutogatással gazdagított.

- Én éreztem, hogy itthon kell maradnom! - kommentálta Yura az eseményeket miközben felállt, és ő is mellénk ült.

- De túlélted - mosolyogtam rá együtt érzően.

- Még jó! - háborodott fel. - Most gondold el, milyen szörnyű lenne nélkülem az életed - tette csípőre kezét, és rám vigyorgott.

- Mindennapnevetés - szívtam be mélyen a levegőt, és önelégülten vigyorogtam.

- YAH! Lee HyeRi, hogy mondhatsz ilyet? - kezdte mérgesen, és fejezte be tettetett sértődöttséggel.

- Aj, te - öleltem át - Egyértelműen nem bírnám nélküled. Szörnyű lenne, ha nem lennél velem. Velünk... Szeretlek, ugye tudod? - pusziltam meg, hogy ezzel is megerősítsem az előbb elhangzott dolgokat.

Igazából fogalmam sincs, mi lenne velem MinAh nélkül. Az biztos, hogy nem bírnám elviselni a fájdalmat, amit a hiánya okoz. Mindig mellettem van és volt. Egészen kis pelenkás korom óta. Akármi történt mindig meghallgatott és támogatott, segített rajtam. Én is mindent megtettem érte.

A kapcsolatunk rengeteg mindenen keresztülment már. Jobban megért, mint bárki más. Ő az én támaszom. Ha nem lenne, minden bizonnyal összeomlanék. A hiánya és a tudat, hogy többé nem láthatom, hallhatom, nem ölelhetem meg, és nem tudathatom vele, mennyire szeretem, felemésztene. Ő az egyetlen személy az életemben, aki tényleg mindent tud rólam. Ha ő már nem lenne, én se lennék. Sose térne vissza a mostani jó kedvű és boldog HyeRi. MinAh nélkül semmi sem lenne ugyan az... én sem.

Túlságosan kötődöm hozzá, nem tudnám elengedni. Mint amikor egy kutya gazdája elutazik, a kutya pedig az ajtóban várja, hogy haza érjen. Azt hiszem én is így reagálnék. Csak lennék a szobájában és várnám, hogy haza jöjjön az utazásból. Nem számít mennyi idő múlva lépi át az ajtót, de én várnék... Arra, hogy visszajöjjön, hogy újra együtt legyen a csapat, hogy újra minden olyan legyen, mint amikor velünk volt. De ez sose jönne el, amibe én szépen lassan belehalnék.

- Meghalnék - mondtam ki az előbbi gondolatmenetemből leszűrt eredményt.

- Nem engedném! - mondta egyszerre a három barátnőm. Idő közben SoJin is megjelent kis körünkben. Erre persze mind elnevettük magunkat.

- Szerintetek meg tudnátok állítani? - vontam fel a szemöldököm. - Nem lehetnétek mellettem 0-24-ben.

- És? Akkor felvennék valami testőrt - vont vállat Jinnie, mire mindenki csodálkozva fordult felé.

- Mióta van neked ennyi zséd? - mondta ki a szerintem mind hármunkban megfogalmazódott kérdést Yura.

- Még nincs. De lehet lesz... - válaszolt SoJin titokzatosan.

- Na~ Unnie~ mond el - vettem szórakozásból hisztisre a formát, amin mind felnevettünk.

- Igen Unnie~ - mondta MinAh kifigurázva engem, amiért én jól meglöktem. Nem is volt élethű - duzzogtam magamban, de a többiek csak derültek az egészen... - De tényleg, mi történt?

- EXO történt - adta be a derekát. - A Manager-ük felkeresett. Azt mondta engem akarnak.

- OMO! OMO! OMO! OMO! - ugrott fel a helyéről Yura. - Unnie! Imádlak! Most mindennél jobban szeretlek! Ez Incredible! - kezdett el angolozni, mire mi MinAh-val egymásra néztünk, megcsóváltunk a fejünket, majd elnevettük magunkat. - Wonderful! Exotic!

- Egzotikus? - vágtam fura fejet. - Ez cseppet sem jó jelző...

- EXOtikus - nyújtotta ki rám nyelvét. - Édes istenem! - ujjongott tovább.

- Még nem vállaltam el! - kiabálta túl hiperaktív barátnőnk SoJin. Erre Yura arcáról egy pillanat alatt lehervadt a mosoly.

- Hogy MI? Eszednél vagy? - kezdte a kioktatást AhYoung.

- Hát, ha nem akarja... - mondta Minnie.

- Ezen mit nem lehet akarni? - csodálkozott el.

- Azt, hogy így nem maradhatok más műsorokban. Szeretek több csapattal is együtt dolgozni. Nem akarom, hogy ettől megfosszanak - sütötte le szemét.

- Oh - kommentálta Yura. - Így végül is megértem...

- Na, látod, de azért rögtön le kell teremteni - vágta nyakon MinAh, mire újból elkezdett nevetni a társaság.

A fürdőszoba kádjában áztatom bőröm, miközben MinAh ez-megőrült tekintetével tartom a szemkontaktust. Kezemmel a fürdőkád csapjához nyúlok, majd megengedem a forró vizet. Lábam kissé arrébb csúsztatom, hogy még véletlenül se forrázzam le. Tekintetem vissza vezetem Minnie-re, aki újból és újból elneveti magát, és ezeket a nevetéseket hitetlen fejrázás, majd gondolkodó fej követ. Hát igen. Valószínűleg ha ő mondja ezeket nekem, én is elmeroggyantnak nézem.

- Akkor te most azt akarod nekem beadni… - kezdte -, hogy mióta megvan a tetoválásod… ezzel a fiúval álmodsz, de semmire nem emlékszel? – vágott fura fejet majd hitetlenségében felnevetett. – Tegyük fel, hogy ez igaz…

- Tényleg az! Nem szórakozom MinAh… Nem mindig, de sokszor álmodok vele. És mindenre emlékszem... Csak arra nem, ami fontos. A neve, telefonszáma, foglalkozása... Ilyesmik - soroltam.

- Jó, és miért mondod ezt el nekem? – tette keresztbe lábát.

- Mert a legjobb barátnőm vagy? És azért mert olyan furcsa. Egyedül ezek az álmaim valósághűek száz százalékban. Mint ahogy most mi is beszélgetünk, teljesen olyan. Néha már tényleg nem tudom megállapítani mi álom és mi nem. Az egyik álmomban te is benne voltál! Épp rajta kaptál, ahogy surranok ki a házból.

- Ahhaa, hát te teljesen meghibbantál.

- NEM! - háborodtam fel.

- Oké. És mégis mit tehetnék érted? – tárta szét karját.

- Figyelj álmomban – mondtam ki egyszerűen egy vállvonás kíséretében.

- Mi?! – akadt ki kérésemen.

- Igen. Légy szíves! Csak a ma éjszakáról lenne szó. Meghálálom – fogtam könyörgőre a formát, és tettem össze kezeim.

- Nincs SEMMI, amivel megfizethetnél – emelte fel fejét, karjait pedig összefonta.

- Veszek neked két kiló gumicukrot és három tábla csokit – kezdtem az üzletelést, ugyanis tudtam ezzel bármire rávehetem. Túl jól ismertem.

- Megegyeztünk – terült szét arcán egy huncut mosoly, majd megtörtént a kezet rázás. – És ez mire lesz jó?

- Kíváncsi vagyok beszélek-e álmomban. Ugyanis semmi lényeges infóra nem emlékszem. Hátha így megtudom a nevét vagy bármi…

- Ha egyáltalán létezik… - sóhajtott MinAh.

- Tudom, érzem, hogy létezik... Kell, hogy létezzen!