Chapter Six

Sziasztok! ^^

Nem hiszem el, hogy ilyen szerencsétlen vagyok >.< Egymás után kétszer is másnap hozom a részt :$ Nem így akartam... Apukáméknál voltam, úgy volt, hogy már ilyen kettőre itthon leszek, de aztán meg kellett várni tesóm. Tesóm meg hát úgy döntött, hogy még bemegyünk egy csomó helyre, és este kilencre estem haza... A tanulás miatt hamar ágyban kell lennem, és már nem tudtam kijavítani a részt :(

Na ennyit az életemről :'D Most itt vagyok, és kijavítottam, hogy megtudjam osztani veletek a hatodik részt :3 Bízom benne, hogy elnyeri a tetszéseteket, ezelőtt nem nagyon írtam külső POV-ban, csak remélni tudom, hogy nem lett olyan szörnyű :$

Kellemes olvasást! Chu~

*Author's POV*

Délután három óra környékén egy magas, húszas éveiben járó, különösen jó megjelenésű férfi lépte át az Alice's kávéház küszöbét. Az ajtó feletti csengő szokásos hangjával kísérte az új vendég érkezését. Mint mindig, most is magabiztos lépteivel közelítette meg a pultot, ami mögött Yoo asszony melegséget árasztó mosolya várta. Ilyenkor az asszony szemei szintén mosolyra görbültek.

Az egész világon mostanra már csak két ember tudta kiváltani belőle ezt az őszinte mosolyt; HyeRi és SungHyun. Szegény nő tíz éve nélkülözi férje ölelő karjait. Legközelebb csak a mennyben találkozhatnak... Pár évvel ezelőtt pedig még lányát is elvesztette. Persze nem szó szerint. Megismerkedett egy Amerikai üzletemberrel, aki épp Koreában tárgyalt az új ügyfelekkel.

Nem sokat gondolkoztak mielőtt Amerikába utaztak egy párként. A hirtelen elhatározás ellenére évekkel később még most is együtt vannak. Ebből a kapcsolatból egyedül Yoo asszonyság jött ki rosszul. A lánya nagyon ritkán keresi, és akkor is csak pár percet tudnak beszélni. Valahogy jobban leköti az új élete, mint az, hogy mi van az anyjával. Ennek pontos okait senki sem tudja... És, hogy a véletlen műve vagy a sors akarta úgy, hogy pont ez a két fiatal legyen Yoo asszony szívében? Kicsit talán mind a kettő.

- Szia, Kevin - köszönt először a bolt vezetője.

- Jó napot - mosolygott vissza rá a fiú. - Hogy tetszik lenni ahjumma?

- Köszönöm jól - nyugtatta meg az asszonyság. - Képzeld ma felhívott a lányom - mesélte boldogan. - Nemsokára férjhez megy!

- Ez csodálatos! - osztozott partnere örömében viszont tudta, hogy belül fáj is Yoo néni lelke. Igaz minden anya a legjobbat akarja gyermekének, de egy kis része mégis remélte, hogy valami történik, és visszakaphatja lányát. A régi idők után nem tudta elképzelni, hogy miért nem keresi a lánya. Egyszerűen nem hitte el, hogy a szerelem ennyire érdektelenné teszi az anyja iránt. - És mikor lesz az esküvő? - érdeklődött Kevin.

- Három hónap múlva - adta válaszát. - Pár hét múlva elküldik a repülőjegyet - ujjongott.

- Értem… De mi lesz akkor a kávéházzal? - ötlött fel Kevinben a kérdés.

Félt. Félt attól, hogy elveszíti az egyetlen esélyét arra, hogy továbbra is láthassa a lányt, akivel a múltkor egy fánkért nyúltak. Akár egy rossz sorozatban - gondolta Kevin. Mivel elég bátorsága nem volt ahhoz, hogy felhívja, a kávéház volt az utolsó mentsvára.

Nem tudta mi történt vele. Máskor határozott és elszánt volt a lányokkal szemben. Mindig tudta mit akar, és hogyan szerezze meg. Aztán jött ez a lány a RÖVID hajával - ami Kevin számára tényleg nagy szó volt -, és teljesen felborított mindent. A lelki világa teljesen felborult és sehogy sem tudta kiverni fejéből a pisze orrát, csodás ajkait, de legfőképp azokat az eszméletlen szemeket, amik a szívéig hatoltak.

Remélte, hogyha már neki nincs elég bátorsága ahhoz, hogy felhívja a lányt - és persze tőle se várhatja el, hogy felhívja őt -, legalább az Alice's itt lesz, hogy végső kétségbeesésében letelepedhessen, és várja a csodát. HyeRit. Azonban továbbra is ott volt a tudat miszerint a lány rövid hajú. Igen ez óriási csalódás volt számára, ami nem hagyta nyugton… De valamiért mégis megfogta.

- Az még a jövő zenéje fiacskám - legyintett kuncogva Yoo asszony. - Lehet, egy rövid időre bezárunk, esetleg szerzek valakit, aki gondoskodik a helyről - mosolygott megnyugtatóan. Elég tapasztalata volt ahhoz, hogy Kevin elveszett tekintetéből rájöjjön, mi zajlik le a fiúban.

- Én szívesen segítek keresni valakit! - ajánlotta fel egyből SungHyun. Úgy érezte ez egy lehetőség a menedéke megmentésére és meg kell ragadnia.

- Jaj, édes fiam, az még messze van. Lesz elég időd bele vetni magad a dolgok sűrűjébe - világosította fel Kevint majd jobbnak látta, ha magára hagyja vendégét a gondolataival, így lábfájásra hivatkozva az emeletre ment. Kevin sóhajtott egyet, és lépteit a hármas asztal felé vette.

Itt ültünk a múltkor - gondolta majd leült oda, ahova előző alkalommal is. Hátradőlt, és bámult kifelé az ablakokon. Várta, hogy a semmiből hirtelen feltűnjön a lány, aki miatt most ott ül. De ahogy gondolta, nem történt semmi. Egy ideig még élt benne a remény, viszont a második fél óra elteltével megunta, és a teák irányába ment.

Felforralt némi vizet, óvatosan levett egy bögrét a polcról - amiben már benne volt a kanál, ahogy szokott -, majd bele tette a cseresznyeízesítésű tea filtert. Miután a víz felforrt megtöltötte vele a bögrét, és ízesítette a teát. Mint mindig, most is három kockacukrot és három teáskanál citromlevet tett bele. Háttal a pultnak dőlt, és kezébe vette a bögrét. Miközben a gőzölgő folyadékot kavargatta folyamatosan a vele szemben levő ajtót bámultam.

Remélte, hogyha nagyon koncentrál, bevonzza akaratát, azonban ez nem így történt. Pár perccel később kidobta az elhasznált filtert, és belekortyolt még forró italába. Ezt ő sikeresen elfelejtette, amit a nyelve bánt. Gyorsan abbahagyta az ivást, majd kinyújtotta nyelvét, és legyezni kezdte. Hirtelen átfutott az agyán, hogy van olyan szerencsétlen, hogy HyeRi pont ebben a pillanatban fog belépni a kávézó ajtaján és végig nézi a kis akcióját. Ezzel együtt arra is rájött, hogy milyen idétlenül is festhet most, szóval visszahúzta nyelvét, és magában szenvedett tovább. Ezek után még egy ideig fújdogálta a teáját, majd a helyére ment, és ott várta tovább, hogy HyeRi megérkezzen.

Ahogy telt az idő úgy fogyott az itala, és úgy kezdte egyre jobban unni magát. Ide-oda járkált az üzletben, miközben gondolatai ezerrel cikáztak elméjében. Megcsóválta fejét, ugyanis nem tudta elhinni, hogy a szabad napját - ami ilyen időkben nagyon ritka -, azzal tölti, hogy egy olyan lányra vár órák hosszat, akivel egész életében egyszer találkozott.

Legbelül valami mégis azt súgta neki; maradj. Viszont a tudat, hogy egy szinte ismeretlen lány miatt vár itt órák óta, mint egy bolond, akit felültettek, igazán bosszantotta. Nem értette, hogy mégis miért pazarolja ilyen dolgokra az idejét, miközben otthon is lehetne a srácokkal, vagy KiSeop lehetetlen tervét támogatná miszerint megtalálja azt a lányt a tetováló szalonból. Ehelyett ő inkább egy még reménytelenebb dologba vágta a fejszéjét, és várja a varázslatot.

Yoo asszony pedig akárhányszor lenézett az emeletről csupán egy kuncogással díjazta Kevin kis akcióját.

- Jó - fújta ki Kevin a levegőt. - Ez így nem mehet tovább! - határozta el magában, majd visszaült a hármas asztalhoz, és előkapta telefonját. – Felhívom. - gondolta és kikereste a „HyeRi-sshi” nevet a telefonjában. Határozottan megnyomta a hívás gombot, ám amilyen hirtelen jött ez az erő, olyan gyorsan el is ment. Mielőtt a hívott telefonja felcsörrent volna kinyomta, ugyanis hirtelenjében az összes bátorsága elszállt. Pár sort szitkozódott magában, majd elismételte az előző műveletet.

Vajon mi történhetett a határozott Woo SungHyunnal, akinek egy lány megszerzése sosem okozott gondot? Merthogy, aki most itt ül, cseppet sem hasonlít ilyen terén előző önmagára. Nem hitte volna, hogy tud ennyire bátortalan is lenni, hogyha lányokról van szó.

Mikor már legalább tízszer megpróbálkozott a hívásindítással - ahova el is jutott, csak mindig kinyomta -, előtört az egoista énje. Elkezdte felsorakoztatni jó tulajdonságait. Kivételesen helyes, ellenállhatatlan a mosolya, kedves, megértő, türelmes, lehengerlő és idol. Csupa remek tulajdonság jutott az eszébe, aminek persze még csak a negyedéről sem tudott a kiszemeltje.

Persze ő se tudott többet HyeRiről, ahogy azt sem, hogy foglalt. Ez viszont nagyon fontos tényező volt. De valamiért HyeRi sem szerette volna megosztani ezt a kis információt Kevinnel. Úgy érezte, akkor még azt is elrontja, ami még nincs is.

Kevin újra tárcsázni próbált, de egy gondolat futott át az agyán. Miért nem hívja HyeRi-sshi? Viszont ezt gyorsan elvetette. Nem várhatja el egy lánytól, hogy ő keresse föl először. És ennél a pontnál kezdte el forgatni telefonját, és néha-néha megállítani miközben azon gondolkozott, hogy hívjon, vagy ne hívjon.

Annyira elmerült eme cselekedetében, hogy észre se vette a ki-be szállingózó embereket, és az idő múlását. Délután öt óra lehetett, amikor HyeRi szembefordult az épülettel, majd zsebre tett kezekkel az eget kezdte kémlelni. Sóhajtva lépett be a kávézóba, majd beszélgetésbe kezdett Yoo asszonnyal.

Kevin egy jó ideig nem vette észre, hogy dilemmája okozója belépett a helyiségbe. Mikor felnézett telefonjából szájával egy kisebb "o" alakot formált. Nem hitt a szemének, ezért sűrű pislogásba kezdett. HyeRi felé fordult arca zavartságot tükrözött, viszont aprót intett, amit Kevin ugyan ilyen hitetlenül viszonzott.

HyeRi váltott még pár szót az idős hölggyel aztán remegő lábaival a hármas asztal felé vette az irányt. Mikor odaért egy pillanatra elgondolkozott rajta, hogy leüljön-e vagy ne, végül elhelyezkedett a múltkori széken.

- Szia - köszönt barátságosan Kevin, amivel kissé feloldotta HyeRi-sshi feszültségét.

- Helló - biccentett fejével. - Milyen furcsa, hogy megint itt találkozunk - kuncogott. Hogyha az ember belegondol nem is annyira furcsa... SungHyun két órája arra vár, hogy a vele szemben helyet foglaló lány betoppanjon, az említett személy pedig arra, hogy felhívja. Szóval mind a ketten repdestek az örömtől csak nem mutatták ki teljesen. Csupán egy visszafogott, édes mosoly volt mindkettejük arcán.

- Egyetértek - mondta Kevin ugyanis nem igazán tudta, mégis mit mondhatna. Nagyon furcsa volt mind a kettőjüknek. A múltkor olyan jól elbeszélgettek, most pedig egy darab szót nem tudnak kinyögni a másiknak.

- És... Mi újság? Hogy halad a Comeback? - érdeklődőt HyeRi miközben tekintetével Kevin arcát tanulmányozta, ráadásul elég feltűnően. Kevin is észrevette, de nem zavarta, ugyanis ő is ugyan ezt a tevékenységet folytatta.

- Nagyon jól - derült fel arca. - Holnap kiadjuk az M/V-t, holnap után pedig a KBS Music Bank-es fellépésre megyünk - mesélte önfeledten. Kevin mindig is imádott a munkájáról beszélni. Nagyon szerette, így nem esett nehezére rengeteget beszélni róla.

- Ez nagyszerű - ragasztotta át HyeRire örömét. A lány nagyon örült, hogy Kevin ennyire boldog, és nincs nagy szinten kikészülve az életétől. Rengetegszer hallotta, hogy mi történt más idolokkal, és miután megismerte ezt a fiút féltette. Még JongInt is féltette, mert tudta, hogyha valami baja esik, a barátnője kikészül. Azonban Kevinnél ez más volt. - Talán rászánom magam és megnézem – kacsintott, Kevin pedig remélte tényleg megteszi.

Mindig is úgy gondolta, hogy színpadon van a legtöbb karizmája, és akkor néz ki a legjobban ezért tényleg szerette volna, hogyha a lány megnézi a Comeback-et. HyeRinek viszont feltett szándéka volt, hogy megnézze azt az adást és kivételt tegyen. Igaz nem ez lenne az első eset, de ez most más volt. Egyszerűen nem akarta bevallani az énekesnek, hogy minden porcikája kíváncsi rá. És, hogy miért nem akarta neki bevallani? Mert előző alkalommal kijelentette, hogy őt sose érdekelték az idolok. Hát nem lenne furcsa, hogy ez pont most változott meg?

- Szavadon foglak - mutatott rá összeszűkített szemekkel Kevin-sshi.

- Megegyeztünk - bólintott HyeRi, majd felé nyújtotta kezét, Kevin pedig boldogan csúsztatta bele sajátját. Újra az a jóleső érzés járta át őket. Miután elengedték egymást Kevin megszólalt.

- Akartalak keresni - magyarázkodott, pedig ezt nem várta el tőle beszélgető társa. Kevin mégis úgy gondolta magyarázattal tartozik, amiért nem kereste. - Csak nagyon elfoglaltak voltunk.

- Megértem – mosolygott együtt érzőn a lány. – Azok alapján, amiket hallok Yurától az EXO-val és főként Kaival kapcsolatban tökéletesen megértem – árult el egy kis részletet életéből a fiúnak. – Sokszor Kiának nevezem, hogy idegesítem vele a lányokat – hajolt közelebb Kevin füléhez, majd belesuttogta az előző szavakat. Mondandóját mind a ketten megkuncogták. Kevin is tudta milyen érzés a lakótársakat bosszantani. Ő is imádta ezt tenni csapattársaival. – Egyébként én is akartalak keresni, csak féltem – tört őszinteségi roham HyeRire.

- Mégis mitől? – vonta fel szemöldökét Kevin. Sok mindent gondolt magáról, de azt, hogy félni lehetne tőle, na, azt pont nem.

- Attól, hogy… rosszkor hívlak, elfoglalt vagy, esetleg nem érdekellek vagy, nem vagy rám kíváncsi – hadarta el egy szuszra a lány, mire SungHyun felnevetett. HyeRi számára igazán jóleső érzés volt hallani ezt az önfeledt vidámságot.

Kevin erre nem mondott semmit, hanem a zsebébe nyúlt és elővette a telefonját. Kikereste a kimenő hívásokat, és HyeRi szeme elé tárta a rengeteg hívásindítást, ami mind a lánynak ment. Csak hát idő előtt ki lett nyomva így az nem érkezett meg a címzetthez. Mihelyst HyeRi felfogta, hogy mit is lát éppen száját kissé eltátotta, majd egy „ó” szakadt fel torkából. Kevin zavarában kissé lehajtotta a fejét.

A lány teljesen megkönnyebbült attól, hogy nem csak ő volt annyira bizonytalan, hogy hívjon, majd kinyomja a telefont, és, hogy nem csak ő szeretett volna ennyire beszélni – esetleg találkozni -, a másikkal. A gondolatba belepirult, és lesütötte a szemét. Úgy érezte, ha Kevin volt ilyen vakmerő, és megmutatta hányszor kereste, akkor ő is nyugodt szívvel megteheti ezt. Táskájában kezdett kotorászni majd mikor meg találta a keresett kis kütyüt Kevin orra alá tolta.

- Hát ez lenne az ÉN híváslistám - pirult el még jobban HyeRi, amit a dalos pacsirta felettébb aranyosnak talált. Azon kezdett gondolkozni, hogy vajon miként mutatnának egymás mellett. Hiszen mind a ketten aranyosak.

- Ilyen nincs – nevetett Kevin hitetlenségében és HyeRi is csatlakozott hozzá. A kettejük nevetése töltötte be az eddig már-már kopárnak mondható kávézót. Miután összeszedték magukat Kevin szólalt meg először. – Akkor most, hogy elkerüljük az ilyen helyzeteket, ígérjük meg egymásnak, hogyha fel akarjuk hívni a másikat meg is tesszük!

- Kisujj eskü? – kérdezte HyeRi miközben említett testrészét nyújtotta.

- Kisujj eskü – bólintott Kevin, mire mind a ketten elmosolyodtak. Ujjaik összefonták és kissé megrázták azt. Mostantól egyikük se esik ebbe a nevetséges hibába...